Valahogy úgy
hogy minden este
leforgatod és megvágod
életed legjobb filmjét
aztán megveszed a jegyet
és beülsz a szemüreged mögé
mozizol és kritikát írsz
mégsem tetszik a film.

Valahogy úgy
hogy összetöröd a vázát
meg a benne heverő emlékek szárát
kifolyt a poshadt víz a padlóra
törött porcelánon lépkedek
annyira fáj
gondolkodni
nem tudom
most ki takarítaná fel
egyszerre nem lehet
vizet meg vázát.

Valahogy úgy
mikor túlsütötted az ételt
füstös a konyha meg a tüdőd
vagy emlékszel mikor cigit kértél
ismeretlenül is ismerős lett a hangsúlyod
de talán ezt is csak álmodtam
vagy képzeltem, mint a százszirmú
összetört virágokat
és a mindenki lelkében nyugvó vázát
miért nem kérdezed meg a jelent
mit jelent
miért nem lépsz merőlegesen át
csak párhuzamosan tekeregsz
pedig azt hiszed előre haladsz
miért nem írsz, írsz mint egy író
hisz megfojtanak a szavaid
és ízük mint az adventi gyertya füstje
már csak egy vers kéne:
-