HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48263

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2007-01-09

A leghosszabb út (részlet)

(Magyarázatul csak annyit, hogy ez egy régi, félkész fantasy apró részlete. Az érthetőséghez hozzá tartozik, hogy a főhős egy tizenéves éves lány, aki alaposan belekeveredik a tündérek forradalmába, a királynőjük ellen, aki nem egészen az, akinek kiadja magát. Ariana, a főszereplő fogságba kerül...)


Minden félelmem ellenére mégiscsak elbóbiskoltam. Lidércek ráztak fel, valamikor hajnaltájt. A cellában még sötét volt. Fellobbanó fáklyák fénye vakított el, és kemény kezek rántottak fel a padlóról.
...Mit akartok tőlem...? - motyogtam félálomban, kezemmel takargatva hunyorgó szemeimet.
A lidérc-katonák nem válaszoltak. Karon ragadtak, és magukkal hurcoltak; bágyadtan tűrtem, valahol az eszmélés határán.
Nem vittek messzire, csak a szomszéd szobáig. Odabenn fáklyák imbolygó tüze törte meg a hajnal szürkeségévé olvadó sötétet. Egyetlen nagy, nehéz szék állt az üres cella közepén. A széknek szokatlanul keskeny, magas háta volt, és hosszú lábai.
...Mit akartok... - suttogtam újra, összeszoruló szívvel és torokkal.
Egy pillantás elégnek bizonyult, hogy rájöjjek, ez nem közönséges szék: minden szónál világosabban beszéltek a márványpadlóba ivódott rozsdaszín foltok, s a különös támlát felhasogató mély vágások, úgy nyaktájon...
"Ki akarnak végezni, az biztos! - jeges verejték öntött el, s a félelem forró hulláma. - Mégis, mire számítottál?! Anyád már aligha élhet; most rajtad a sor."
- A királynő nevében! - reccsent rám a lidércek parancsnoka, és lenyomott a székre.
Tiltakozó sikoltásra nyílott a szám, de nem jött ki hang a torkomon. Mielőtt megmozdulhattam volna, a székhez szíjazták remegő kezemet-lábamat. Rémülettől elerőtlenedve dőltem a sebzett támlához, és fejem lecsüggedt. Eszembe sem jutott, hogy ellenálljak: tagjaimat hideg zsibbadás béklyózta. Halványan éreztem, amint valami hűvös, nehéz dolgot támasztanak a csípőmhöz, aztán hallottam a távozó lábak dobogását.
- Nyisd ki a szemed, hadd nézzelek! - mély, komor hang zendült felettem.
Határozott ujjak nyúltak az állam alá, és felemelték elhalványult arcomat. Reszketve néztem fel. Pillantásom súrolta a testemnek támasztott pallos simára koptatott, fekete markolatát, aztán elmerült egy ősz-öreg démon pupilla nélküli, sötét szemében, melyből saját, halálra vált arcom nézett vissza rám. Karmos kéz nehezedett a vállamra.
- ...Szerencsétlen kölyök!
Érintésétől dideregni kezdtem. Többször kinyitottam, aztán becsuktam a számat, mire meg mertem szólani:
- ...Te... a hóhér vagy, uram...
Az öreg bólintott:
- Az vagyok.
Feljajdultam, és fullasztóan forró kézzel tenyerelt mellkasomra az iszonyat.
A mély, fekete szemek a szemembe fúródtak.
- Nem kell félned. - szólt a hóhér nyomatékosan. - Nem foglak megkínozni: könnyű és gyors halálos lesz.
Csitítóvá tompított hangja és jóindulatú szavai megleptek. Esztelen, kétségbeesett remény támadt bennem:
- Uram, te nem tűnsz kegyetlennek! ...Mindenképpen végezned kell velem?
A hóhér így felelt:
- Nem szívesen ölök gyerekeket, mégsem engedhetlek el! Át kell adnom a fejedet a királynőnek, még napkelte előtt.
Nyugodt szavai fájdalmasan hatoltak át önuralmam páncélján: lélegzetem elakadt, és amint tekintetem végigsiklott a fáklyafényben szikrázó pengén, könnyeim esőként kezdtek hullani.
A démon komor részvéttel figyelt.
- Bekössem a szemedet?
Nem válaszoltam: tudtam, ha most szólni próbálnék, emberi hang helyett csak üvöltés törne fel a torkomból. Tehetetlen harag feszített érző szívű gyilkosom ellen: sokkal könnyebb lenne összeszorított szájjal, emelt fővel menni a halálba, úgy, mint Daniel, hogyha gyűlölni tudnám a hóhéromat. De így...
A karmos szörny-kéz óvatosan emelte fel lehorgasztott fejemet, és nyitott szememre sötét kendő borult, könyörületesen elfedve mindazt, ami rám vár. Azonban ez a szelíd kéz arra is ügyelt, hogy a kendővel szorosan rögzítse vonakodó fejemet a szék támlájához. Ingem zsinórját is megoldotta, és vállig lemeztelenített.
Súlyos könnyek áztatták a sötét selymet, aztán lassan végiggördültek arcomon és fedetlen nyakamon.
- Akarsz imádkozni? - hallottam újra a démon hangját.
Imádkozni... igen, kellene... hiszen ezek az utolsó percek. Mégsem vagyok képes felemelni magam Őhozzá; mintha nem is létezne. Most már csak félelem van, semmi más...
Rekedt, fájdalmas sóhajjal a hóhérok és bírák utolsó mondata tört fel torkomból:
- ...Istennél a... kegyelem...
- Istennél a kegyelem! - ismételte a komor hang, s a pallos halk, fémes súrlódással elemelkedett a csípőmtől.
Megremegtem. A hűvös penge könnyedén érintette a nyakamat, kevéssel a torkom alatt.
- ...Istenem... - formálták dadogva és hideglelősen száraz ajkaim, és testem várakozón megfeszült.
A pallos suhanása mindent elnyelő süvítéssé erősödött fülemben, aztán nagyot csörrent, mintha kőhöz csapódott volna.
- ...Meghaltam, ugye? - hebegtem, amikor valaki letépte szememről a kötést.
- Nem esett bajod, Ariana? - hajolt fölém Holdvári Myra aggódó arca.
Acélsisak alól előkígyózó, búzaszín hajfonata a keblemre hullott. Ostobán, eltátott szájjal meredtem rá: még nem fogtam fel, hogy életben maradtam, s hóhérom sötét vértócsában hever előttem a márványpadlón. Hátában ott remegett a tündér-íjász nyílvesszője, és kihűlő keze még mindig szorította a pallos kopott markolatát.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-01-10 10:14:09

Érdekelne az egész történet is.
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2007-01-10 10:13:22

Örülök a happy end-nek, tetszik a stílusod.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Vox humana bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

Vox humana alkotást töltött fel Visszanéző címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Az elengedés című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Sarlai Mózes alkotást töltött fel Cím nélkül címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Közlemény (egyperces) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Üzemzavar címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 02. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)