Este van, nyirkos köd ül a városon. A gázlámpák fénykörében apró hópelyhek kavarognak beborítják a csatornák felett átívelő hidacskákat. Csak jégkristály-szilánkok, nem igazi hópelyhek. Nagyon hideg van. Ünnepi fényben úszik a Téli Palota. A Kalinyin sugárúton a fenyőfák színes lámpácskái halványan sejlenek át az angyalhaj-zuhatag ezüst-szálakból szőtt fátyolán. Sietős léptekkel haladok végig a Néva partján. A jégpáncél ott lenn a mederben áttetsző, fehér, köd-látomás. Egyedül vagyok, csizmám talpa alatt ropog a hó. Szeretem ezeket a téli estéket. 1916. december 23.-át írjuk, holnap lesz karácsonyeste, jön a Jézuska.
Betérek a Malenkaja Gyévocskába. Elvtársak járnak ide, munkások, munkásnők. Néha egy-egy szegényparaszt. Sűrű dohányfüst üli meg a helyiséget, vodka, tea illat, s az emberek kipárolgásának szaga keveredik a levegőben. A sarokban, a pulttal ellentétes oldalon vaskályha lobogó lánggal teríti szét melegét. Duruzsol a pulton a szamovár.
Lenin a szokott helyén ül a sarokban, a súlyos, nyers nyírfa rönkből ácsolt asztal mellett. Előtte gőzölgő, forró tea bádogbögrében, abból szereti. Felnéz, rám mosolyog, int. Vodkát tölt a teába, jó sokat, belekortyol.

A Tőkéről szeretnék ma vele beszélni. Most olvastam ki, mindent értek az első szótól az utolsóig, mégsem értek egyvalamit. Teát rendelek Katyusától. A lány csábmosollyal néz rám, haja szőke, szeme kék, nevetős. Majd egyszer, Katyusa, majd egyszer. Most nem.
-Csak egyvalamit nem értek Vlagyimir Iljics - mondom Leninnek.
- Jó neked atamán - feleli hamiskás arccal. -Sokan irigyelnek. Szerencsés ember vagy, hogy csak egyetlen egy dolgot nem értesz.
-Azt nem értem - folytatom - hogy hogyan van ez Vlagyimir Iljics? Mi a lényege a minek, vagyis a műnek? Mit akar végső-soron kifejezni a Tőke?
Iszik. Kezét az asztalra helyezi. Ökölbe szorítja az ujjait. Szőrös, fehér, eres a keze. Munkásököl vasököl. Néz, néz, átható, keskeny, acélszürke szemekkel.
-Pedig pofon egyszerű Szergej Szergejevics. A tőkés kizsákmányolja a munkást. Értsd meg: mindig, minden körülmények között kizsákmányolja. Így volt ez a múltban, így van a jelenben, s így lesz a jövőben. Mindig így lesz, egészen addig....
-Egészen addig Vlagyimir Iljics? Meddig?
Int. Most én beszélek, mondja a keze mozdulata. Elhallgatok, figyelem Lenint.
-Addig elvtárs, amíg a munkásosztály össze nem fog egyszer a szegényparasztsággal, s le nem rázza magáról ezt a zsarnok, bús igát. A munkásnak és a parasztnak nincs félnivalója, nem veszíthet semmi mást a harc során, csak a láncait. Felkelnek majd, kiáradnak, mint tavasszal árad a folyó. Jönnek az elvtársak, ezrek és ezrek, okos, szépbeszédű komisszárok vezetik őket vörös zászlók alatt, jönnek, elfoglalják a Téli Palotát, és rádöntik a korhadt cári rendszert a burzsoázia dévaj haláltáncára.

Elmélázott egy percig. Belenézett a sötétbe, abba a nagy, gomolygó, bűzös füstbe, ami kitöltötte az ivót. A hosszú asztaloknál elvtársak és elvtársnők ültek a falak mellett körben, halkan beszélgettek, teát ittak és vodkát vedeltek.
-Akkor majd, ha idáig jutunk, megalakítjuk a szovjeteket. A munkástanácsoké lesz minden hatalom, s nekilátunk felépíteni a kommunizmus társadalmi rendszerét. Tudod-e, te elvtárs, mi az a kommunizmus?
-Nem - vallottam be, mert tényleg nem tudtam.
-A kommunizmus nem más, mint szovjethatalom, plusz az egész ország villamosítása.
-Vagyis a totális jólét?
-Úgy van Szergej Szergejevics! A teljes, totális jólét, és a társadalmi igazságosság.

Miközben csendben beszélgettünk, fogyott a poharakból a tea és a vodka. A többi elvtársak nem zavartak minket, felfogták: Lenin elvtárs most a legjobb gyermekkori barátjával beszélget, azzal a Vologyával, akivel egy lépcsőházban lakott proletár kisgyermekként a szegényes Narodnyik utcában, távol Petrográd gyönyörű, barokk stílusú palotáitól.

Joszif Viszájoronovics zömök, alacsony figuráját láttam feltűnni az egyik sarokban, megismertem jellegzetes sarló alakú, tömött, barna bajuszáról. Trockij vonult át az asztalok között a poharával a másik oldal felől. Majdnem összeütköztek középen, aztán Sztálin elvtárs mosolyogva, udvariasan kitért. Malinovszkij is ott volt, egy, még majdnem gyerek elvtárs, szurtos-képű lakatossegéd, alamuszi mosollyal azon a keskeny, szeplős arcán.

Egy elvtársnő, talán új még itt, tapasztalatlan, odamerészkedett az asztalunkhoz. Ránk emelte a poharát, pontosabban Leninre:
-Nazdarovje Vlagyimir Iljics!
Félszegen mosolygott, s szóra nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit.
Lenin ránézett szúrós, szürke szemével, kemény, határozott, elutasító volt a tekintete, de ez kevés volt. Az elvtársnő gyanútlanul tovább nyomult. -Elvtársak...! -kezdte.
-Nyepfoje maty - kiáltottam rá ekkor, s felemelkedve a helyemről, pofon ütöttem.
-Juj bocsánat! -Csalódott vonás jelent meg a szája sarkában, sietve visszavonult. Ahogy lépkedett összezavarodva, kilötyölte korsójából az italt. A vodka lefolyt a csizmájára, végigcsurgott a szárán, s onnan tovább le a sáros, olajos hajópadlóra, -a repedések benyelték.
-Holnap karácsony napja van - mondtam. - Jön a Jézuska, elvtársnő. Olyan szép, olyan meghitt. Hogy lehet ezt ideológiailag értelmezni, Vlagyimir Iljics? - fordultam Lenin felé.
Lenin ivott, nevetett. - Sehogy Szergej Szergejevics. Nem kell értelmezni. Ez csak egy megható, régi mese. A mesék szükségesek elvtárs. A felnőttnek kell a mese, amíg még a felnőtt gyerek. A szovjethatalom soha nem fogja meggátolni, vagy megakadályozni a népet a hit gyakorlásában. A szocializmus építése során azonban arra fogunk törekedni, hogy felvilágosítsunk mindenkit. Elsősorban a fogékony munkás-paraszt fiatalokat a Komszomol szervezetekben. Arra kell törekednünk, hogy a pionírok a mesék helyett az igazságot ismerjék meg, és szentek, jézuskák, angyalok helyett az emberben, a jövőben, a békés szocialista építőmunkában higgyenek.

Órámra néztem. Későre járt, este nyolc volt már. Kongani kezdtek a Péter-Pál székesegyház ódon harangjai. Misére hívták a burzsujt és a proletárt.
Megittam a vodkámat.
-Későre jár Vlagyimir Iljics. Mennem kell.
-Barátságos mosollyal válaszolt. -Eredj csak Vologya. Áldott, békés, szép karácsonyt neked és az egész kedves családodnak! Tányuska nővérednek külön kézcsókom.
-Köszönöm Vlagyimir Iljics - mormoltam meghatottan, elvégre mégis csak Lenin mondta ezt nekem, a Szovjet-orosz Kommunista Párt főtitkára.
-Menj - ismételte meg. - Menj már. Én még úgyis beszélni szeretnék egy kicsit a na' Fsztalinnal.

Magamra vettem a kabátomat, fejembe nyomtam a kucsmát. -Drasztvutye elvtársak - köszöntem oda a sarok felé, ahol Trockij, és Malivovszkij ültek.
A szép kis Katyusa keresztezte az utamat, ahogy kifele totyogtam. Rám emelete, szemembe mélyesztette zöld szemét. Szerettem a szemét. Szerettem a testét, melyet nem láttam még soha. Érte epekedtem, miatta jártam kocsmába.
-Majd egyszer Katyusa, majd egyszer - dünnyögtem. -Most nem alkalmas.

A vastag deszkaajtó döngve csapódott be mögöttem. Zúgtak a harangok, kavargott a hó. Halványan sejlett a Téli Palota előtt a Néva jege. Holnap karácsony. Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. Eljön a kis Jézus, és békét hoz a világnak!