Csodaszarvas fut az égen,
agancsa közt sápadt nap van,
alacsonyan szállt felettünk,
alig van már élet abban.

Szökkenj véle égi szarvas,
hadd kapjon az újra lángra,
hogy éltető fény boruljon
a leghosszabb éjszakára!

Emeld őket szent kerecsen,
szülessen a napunk újjá,
ki csak kisded ég karéján,
lészen magasságban úrrá!

Így lőn lassan ismét nagy fény,
télűző és tavasz-táró,
elvetett mag éltetője,
nyári aratásra váró!

Mert visszatér egyszer minden,
e sötét kor fordul fénybe,
s mi könnyező, hálás szemmel,
áldón tekintünk az égre!

A fény, a hő szép lelkünket
szeretettel öleli át,
karácsonykor, s egész évben,
ha egymásnak így adjuk át!