Részlet Életem regényéből

Abban az időben már szép számmal dolgoztunk a titkárságon, amelynek vezetője voltam. Ide tartozott az apparátus jogásza, és az adminisztratív dolgozókon kívül a gondnok a takarítókkal, és a személyzeti részleg is két fővel. Munkatársaim közül akadtak olyanok, akik még nem jártak a fővárosban, ezért elhatároztam, hogy kirándulás keretében megismertetem őket Budapest néhány nevezetességével, ami belefér egy napba.
A felettes minisztérium részéről dr. Albrecht úr foglalkozott városunkkal, ő látta el a tanácsok felügyeletét. Nevezett idősebb úriember korábban már járt nálunk, s akkor főnököm bemutatott minket egymásnak. Ismeretségemet kihasználva - a kirándulás előtt felhívtam telefonon, s előzetesen egyeztettük a napot, órát, mert legfontosabb napirendünk az Országház látogatása, s ehhez kértem a segítségét. Örömmel vette tudomásul, és készséggel fölajánlotta, hogy ő vezet majd bennünket.
Városi intézménytől kölcsönkért mikróbusszal tízen indultunk útnak egy szép tavaszi napon, út közben élveztük az akácméz-illatú, csodás nógrádi tájat, és elmondtam nekik, milyen siralmas állapotban láttam fővárosunkat, amikor 1944. október 6-án, az Erdélyből érkező, menekültekkel teletömött vonatszerelvény megállt a Kelenföldi pályaudvaron. Budapest romokban hevert, alig akadt olyan ház, amely ne sérült volna. Életem egyik legszomorúbb napjaként tartom számon, s a naplómban így emlékeztem meg róla:

Szomorú gyászünnepünk hajnalán, 1944. október hatodikán érkeztünk Budapestre. Ezt a napot életem folyamán addig és később mindig, leginkább csak magamban megünnepeltem. De a mostani, négyszeres gyászünnep számomra: Hősi halottaink mellett most a félig lerombolt Csonka hazánkat, elsötétített, romos Fővárosunkat és Erdély ismételt elvesztését gyászoljuk..."

Velünk tartott elnökhelyettesünk, aki jól ismerte a fővárost, és ő is fölajánlotta segítségét. Budapestre érve, egyenesen az Országházba siettünk, melynek egyik részén akkor is munkálatok folytak. Az épületben kedves fogadtatásban részesültünk, Albrecht úr, a bemutatkozás után az egyik kicsi tárgyalóteremben feketekávét hozatott szépen szervírozva, azzal kínálta a társaságot. Vezetése alatt néztük meg a kupolacsarnokot, és azokat a termeket és folyosókat, ahol éppen nem tartottak rendezvényt. Munkatársaim meghatódtak a szívélyes fogadtatáson, a gyönyörű látványokon, amelyekben részünk lehetett. Délig tartott a parlamenti program.
Utána a közeli Szófia-étteremben ebédeltünk. Ebéd után a Vár területén a Halászbástyához sétáltunk, ahonnan megcsodáltuk a szép kilátást, majd a Mátyás templomba vitt az utunk. Kívülről is körbejártuk, megnéztük a még javításra szoruló csodálatosan szép építményt, majd amikor a templomajtóban állva befelé tessékeltem munkatársaimat, történt egy (legalábbis előttem) mulatságosnak tűnő eset.
A kirándulás ugyanis az 1970-es években történt, és a személyzeti ügyeket intéző kolléga szabadkozott, hogy ő nem jön be a templomba, inkább kint sétálva megvár bennünket. Úgy kellett őt győzködni, mert azt hitte, ha belép egy templomba megnézni a világhírű építményt, párttagságán menten csorba esik. Próbáltam megnyugtatni, hogy senki sem kötelezi őt arra, hogy a templomban imádkozzon. Úgy is megcsodálhatja a világhírű templomot, mint a múzeumokat szokás; nyugodtan gyönyörködhet a pazar freskókban, szobrokban. Nem könnyen állt rá, de végül mégis bejött közénk.
Véletlenül jó időpontot fogtunk ki. Valamilyen rendezvényre próbálhattak, mivel csendes orgonamuzsika, és kellemes hangú operaénekesnő hangja szárnyalt a teremben, amíg mi körbejártuk a csarnokot.
Onnan a Ruszwurm-cukrászdába kalauzolt az elnökhelyettesünk (valószínűleg szép emlékei fűződtek a helyhez, ugyanis a felesége Budapestről, eme környékről származott). A híres krémest kóstolgatva pihentük ki a nap fáradalmait. Még sétáltunk a környéken, s mivel már esteledett, hazaindultunk.
Azonban ezzel még nincs vége a műsornak. Út közben megálltunk Vácon a Kőkapunál, és az éhes társaság megvacsorázott. Étlapról mindenki azt rendelte, amihez kedve támadt. Mindenki jól érezte magát, majd egy-egy pohár borral koccintva, jókedvűen, kellemes emlékkel gazdagodva tértünk haza.