HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44928

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2015-01-05

Sújt engem az élet

Samuel Patterson vagyok 26 éves színes-bőrű afroamerikai, Clevlandben élek, tanult foglalkozásom térképész. A Regionális Térképészeti Hivatalban dolgozom.
Ezeket azért kellett előrebocsátanom, mert a történet, amit el szeretnék mesélni, arról szól, hogy egy Délről származó fekete fiú beleszeret egy fehér lányba. Alabama államban ez még mindig nem sikk, hiába írunk 2014-et, s hiába adták ki már a sokadik polgárjogi törvényt. Ahol a szüleim élnek, abban a kisvárosban még ma is előfordul, hogy megverik a vegyes párokat, ha kézen fogva látják őket az utcán.

A Philadelphia Airport várócsarnokában ültem, gépre várva. 13-as terminál, 7-es kapu! Rossz előjel egy déli utazásnál! Busz vitt ki a terminálra, ez a repülőtér akkora, mint egy kisebbfajta város. Másfél óra volt még a kiírás szerint az indulásig. Ültem a földön, az egyik sarokban, mellettem a táskám. A csarnok, zsúfolásig tele volt utasokkal, minden széken ültek. Az újságokat letettem magam mellé. Behunytam a szemem. Fejemben száguldani kezdek a gondolatok.

Asperville-ben születtem, ott voltam gyerek, ott jártam iskolába. Külön iskola volt a városban a négereknek, és a fehéreknek. A mi iskolánk a templommal majdnem szemben volt az egyik oldalon, a fehéreké, egy sarokkal arrébb a másikon. A két iskola között terült el a park. Nem laktam messze az iskolától, át kellett vágni a parkon, s ott, csendes környéken egy mellékutcában, a George Washington utcában volt a mi házunk. 1987 óta megtűrték a négereket a környéken de nálunk ezzel együtt mindhárom emeleten csak feketék laktak.
Nyolcadikos koromban ismertem meg Jemmiet. Most, utólag visszaemlékezve azt kell mondanom, a legbájosabb, legédesebb kiscsaj volt, akit valaha láttam. Ő is nyolcadikos volt, tisztára seprűnyél-kisasszony, nyakigláb kamaszlány, de valami tündéri mosollyal a vásott pofikáján, és olyan kék szemekkel, mint az ég. Mi fiúk, fehérek, feketék, a helyi kosárlabda klubban játszottunk. A lányok, mindkét iskolából eljöttek mérkőzéseinkre, megnézték az edzéseket. Drukkoltak a városka csapatának. Egyik győztes meccsünk után tűnt fel nekem először Jemmie, olyan lelkesen integetett a korláttól, hogy nem lehetett nem észrevenni.
Egykettőre jó barátságba keveredtünk. Két gyerek. Egy fiú és egy lány. Gyerekkorban ez könnyű. Hazakísértem a parkon át, beszélgettünk. Ő csak barátnak tekintett, és én is így néztem rá. Fogalmam sem volt arról, hogy rosszat teszünk: hogy egy néger fiú, nem barátkozhat egy fehér lánnyal! Sokan voltunk a brancsban, fiúk, lányok, niggerek, fehérek. Majdnem egy éven át-tartott ez a felhőtlen kapcsolat. Sétáltunk, beszélgettünk. E-maileket írtam neki, ő válaszolt. Fő témánk az irodalom volt, imádtunk könyvekről, versekről beszélgetni. Aztán egyszer csak olyan gyorsan vége lett, mint amikor valaki ollóval elvágja a cérnát. Jemmie egy nap nem válaszolt többé a leveleimre, és nem engedte meg, hogy hazakísérjem.
-Másfelé megyek - közölte, amikor szokás szerint megvártam egy sarokkal arrébb - kopj le!
A változás úgy érintett, mint akit hátulról fejbe vernek sodrófával. Egy ideig még koslattam utána, próbáltam újabb, meg újabb leveleket írni, hívni telefonon. A levelek válasz nélkül maradtak, a telefonját kinyomta. Az utcán, ha meglátott, átment a másik oldalra.
Ez kifújt, ismertem fel egy idő után.
-Miért, mit gondoltál, hülyegyerek! - monda a nővérem csípőre tett kézzel. - Kapj már a fejedhez. Ebben a városban minimum megverik, vagy meg is ölik a vegyes párokat, tudod, előfordult már, hogy a fiút és a lányt is megölték! Azt akarod, hogy Jemmievel is ez történjen?
Jemmie gyakran járt nálunk, jó ismerte őt a család. Hozta, vitte a varrnivalót. A mamám volt az ő mamájának a varrónője. Egy ilyen szabónős-varrónős kapcsolat még belefért a helyi etikába, de ennél több nem.
Arra gondoltam, hogy talán Jemmie esze kerekét ugyanaz a félelem mozgatja, mint az enyémet. Nem akarta talán, hogy engem verjenek meg. Vagy, hogy állandóan leordítsák a fejét. De az is lehet, hogy egyszerűen csak elege lett belőlem? Nem tudom, nem tudom.

Megszólalt a hangosbemondó, közölte, hogy be lehet csekolni, a gép indul. Felálltam a márványt utánzó műkőről felkaptam a csomagomat és beálltam a gate felé tolongó utasok közé.
Mindegy fene. Lesz, ami lesz, gondoltam. Nyolc év telt el, hogy elmentem. Amerika megváltozott az idő óta.
A Dél-Amerikai Térképészeti Kongresszus meghívására repültem Asperville -be. Titokban abban reménykedtem, Jemmie is ott lesz. Talán láthatom. Ő most földrajztanár, a helyi iskolában tanít már öt éve, láttam a profilját az Interneten. Vajon hogy nézhet ki most? Még mindig olyan szép, mint ahogy emlékszem? Vagy rajta is fogott az idő? Kövér lett? Megcsúnyult? Férjhez ment?

A gép bejáratánál még egyszer meg kellett mutatnom a jegyet, de ez már csak formalitás volt. Megtaláltam a helyemet, felraktam a csomagot, helyet foglaltam. Kössék be az öveket, szólt bele a megafonba a kapitány, indulunk. Emlékszem a szemére! Arra a gyönyörű kék szempárra. Nem láttam többé attól a naptól kezdve, hogy kiebrudalt az életéből.
A gép gurulni kezdett a kifutópályán. Kicsit rázkódtunk, aztán megszűnt a rázás, felemelkedtünk a levegőbe.

Nem is jól mondom, kétszer még találkoztunk utána. Mindkettő olyan váratlan volt és hihetetlen, és lélegzetelállító, hogy ennyi év után néha arra gondolok, meg se történt.
Az első alkalommal a parkban ücsörögtem egy pad támláján, úgy tettem, mintha olvasnék, de a szemem sarkából Jemmiet figyeltem, aki az osztálytársaival a másik padnál trécselt. Egyszer csak átjött hozzám, az én padomhoz, megállt előttem, és mintha mi sem történt volna köztünk elkezdett beszélni, mesélt, mesélt minden édes csacskaságot, mivel töltötte az időt, mi történt vele, és a többi, ecetera. Életem legboldogabb napja volt, azt hittem, minden jóra fordul. A fél világgal szembeszálltam volna, nem érdekelt, hogy veszélyes, nem törődtem semmivel. Másnap írtam neki, kértem, hogy találkozzunk. Nem válaszolt. Telefonáltam, kinyomott. Megvártam az iskola előtt, hiába, észre se vett, másfelé fordult.

A másik váratlan találkozás akkor esett, amikor már kezemben volt a Clevland-i repülőjegy. El akartam hagyni a várost. Északra akartam menni, hogy új életet kezdjek. Elegem volt mindenből, mindenkiből. Főleg abból, hogy itt lenn csak egy büdös nigger voltam.
Az utcán futottunk össze, a park mellett. Apám nyitott, öreg Buickjával voltam, amikor megpillantottam. Gyorsan leparkoltam a kocsit. -Jemmie!- kiáltottam utána.
Megfordult észrevett. Az öröm fénye lobbant fel keskeny kis arcán. Át akart szaladni az úttesten, de rászóltam: ne, várjál, autó jön! Az autó elszáguldott, odamentem hozzá. Átöleltük, megpusziltuk egymást. Szemembe nézett, meghaltam tőle! Olyan fényes volt a szeme, mint a mennyország kapuja. Mennem kell, mondta sajnálkozva. Késésben vagyok. Rámutatott a hóna alatt lévő papírcsomagra. El kell vinnem, időre megyek. Találkozunk még? Olyan jó lenne egy kicsit beszélgetni! Szomorúan mosolygott, nem válaszolt. Szervusz, mondta. Muszáj mennem. És elsietett.
Ennyi volt.
A repülőgép 10 500 méter magasan repült 970 km/ó sebességgel, a külső hőmérséklet 41 fok volt a monitor szerint.
Vajon találkozunk Asperville-ben? - tettem fel magamnak a költői kérdést. Érdemes nekünk még egyáltalán találkoznunk?
Hosszú, hosszú töprengés után arra jutottam, hogy nem. Nincs értelme. Ami köztünk volt, már ha egyáltalán volt köztünk valami, annak örökre vége.

Harmadik napja voltam otthon, de az alatt a három nap alatt nem láttam. Lassan csordogáló délelőtt volt, régi szobámban ücsörögtem a díványon, a mobil-telefonommal játszottam. Fényképeimre próbáltam rámontírozni háttérképnek Internetről letöltött képeket. Szerettem ilyen dolgokkal foglalkozni, kikapcsolt. Új volt az okostelefonom, sehogy sem sikerült. Az egyik sávban megjelentek a fotók, de a másik sávba nem tudtam behozni az új képeket. Hangokat hallottam kintről, anyám üdvözölt valakit lelkesen. Aztán hirtelen kinyílt az ajtó, és ott állt Jammie.
-Szervusz - mondta - hogy vagy, micsinálsz?
-Montírozni próbálok - válaszoltam - de nem tudom, hogy kell. Valamit elrontok.
-Várj csak.
Odasietett, leült mellém, megfogta a kezemben lévő készüléket.
-Látod ezt az ikont itt fenn? Erre klikkelj rá!
Vezette az ujjam. Megjelent a képernyőn a másik képsor, az Internetről letöltött képek.
-Na, most így tovább! -Megmutatta, hogyan kell csinálni.
-Ezt ide húzd, ezt meg ide. Érted?
Végre sikerült, feltöltöttem a kész képeket a közösségi oldalamra. Jammie felállt, lesimította a szoknyáját. Ugyanúgy nézett ki, mint nyolc évvel ezelőtt, amikor érettségizett, szemernyit se változott. Ezüst csat volt vállig érő sötét hajában, ismertem ezt a csatot. Csak az alakja változott meg némiképp, már messze nem az a seprűnyél-kisasszony volt, mint régen. Egész csinos, nőies lett az alakja. Menni készült.
-Jössz a kongresszusra? - kérdeztem.
-Persze - mondta.
Nagy levegőt vettem.
-Mi lenne, ha együtt mennénk?
-Semmi akadálya. Értem jössz?
-Igen - mondtam. -Találkozzunk a régi helyen, a templommal szemközt.
-Oké!
Elment, becsapódott mögötte az ajtó, én meg megcsíptem magam, hogy nem álmodom-e?

De nem álmodtam. Másnap, szombat délelőtt a megbeszélt időben fél tízkor találkoztunk a templom előtti tér sarkán. Bokáig érő zöld selyemruha volt rajta, bódítóan szép volt benne.
-Mehetünk - mondta. Megint megcsodáltam a világítóan kék szemét.
Át akartunk vágni a templom előtt, de nem lehetett, le volt zárva a terület, kötélkordon, rendezők. Valami egyházi rendezvény volt a templomban, csak jeggyel lehetett bemenni a kertbe.
-Kerüljük meg a teret - javasoltam.
Az átellenben lévő oldalon volt az Ascon-csarnok egy lapos épület, oszlopcsarnokkal a bejáratnál. Nagy volt a tömeg, sokan jöttek mentek az utcán. Megfogtam Jammie kezét, el ne keveredjünk egymástól a járókelők között. Fogtuk egymás kezét, vállunk összeért, így mentünk. Tűsarkújában majdnem olyan magas volt, mint én. Ha a belső oldalon ment, még magasabb is egy kicsit. Néha egymásra néztünk, rám mosolygott. A csarnok megtelt, hátul azonban még volt hely.
-Ide üljünk le - mutattam. Két üres sor volt ott.
-Nem lesz jó - mondta Jammie. -Ezek nem véletlenül maradtak üresen, valószínű foglalt helyek. Kerüljünk át a másik oldalra, ott is van még néhány szabad hely.
Megkerültük a széksorokat, átvágtunk jobbra. Az utolsó sorban találtunk két üres padot, leültünk. Két lány ült mellettünk jobbról, aztán jött még egy, aki a mellettünk lévő baloldali székre telepedett. Tulajdonképpen iskolai padok voltak ezek, asztallappal ellátva.
Elvettem Jammie könnyű, tavaszi-kabátját, ami a karján volt, s az enyémmel együtt elvittem az oldalt lévő fogasokhoz. Ahogy újra helyet foglaltam, odajött hozzák egy csinos, uniformisba öltözött asszonyka, és megkérdezte, kaptunk-e már lunch-öt? Tagadó válaszunkat hallva elsietett, majd egy tálcán kihozott két adag ételt, és két pohár Colát. Valami hús volt, krumplival. Én rögtön hozzáláttam, Jammie, azonban csak piszkálta.
-No, egyen maga is - mondta barátságosan az asszonyka - ráfér magára, ha ekkora darab fiúval jár!
Ránéztem, ő vissza énrám. Egy merő láng volt az arca.
Később elkezdődött az előadás. Az első szónok a koordináció fontosságáról beszélt. Úgy ültünk egymás mellett, hogy a karunk, a vállunk összeért. Óvatosan kiszabadítottam a jobb karomat és átöleltem. Közelebb húzódott. Érzékeltem tenyeremmel a bordáit a vékony zöld ruha alatt, a forró bőrét. Eszembe jutott valami, azon kezdtem rágódni. Mit tenne, ha megcsókolnám? Nem most, hanem majd később. Ellökne magától? Vagy hagyná? Nem rontanék-e el vele mindent?
Megint összenéztünk. Világított a szeme, mint a lámpás. Nem lökne el, biztos, hogy nem! De vajon tényleg nem? Nem tudtam teljes bizonyossággal megmondani.

Éles, csattanó hangot hallottam. Valami kemény tárgy volt. Felkaptam a fejem, hirtelen teljesen éber lettem. A saját ágyamban feküdtem, hajnalodott. Az ablaktábla csapódott be, amit előző este nyitva hagytam. Vad szél fújt odakinn, lóbálta a lámpatesteket. Rádió szólalt meg a szomszédban, a régi slágert játszotta:

Asszonyom ruhát mos, ül a padon
Én a hamvas ajkát csókolgatom.
Gyermekem térdemen elringatom
Két karomba zárom...

Autóduda rikoltott, egy pillanatra elnyomta a rádió hangját.

Házikóm egy régi, szalmatetős
Szomszédom egy sánta, nem ismerős
Asztalomon ott áll, amint szokás
Egy üveg kadarka, fehér kalács.

Megzörren az ablak, felébredek.
Mind a két szememből a könny pereg.
Hisz álom volt csupán, hogy szabad vagyok,
Sújt engem az élet, mert néger vagyok!

Clevland-i lakásomban voltam, a csarnok eltűnt, Jammie eltűnt. Álmodtam volna az egészet? Ó, jaj, csak álom volt! Felültem, megdörgöltem a szemem. Tenyeremet a szívemre szorítottam, fájt ott belül. Hogy az ördögbe lehet ilyen élethűen álmodni?
Egész nap erre gondoltam, a hivatalban is, az íróasztalom mellett ülve.
És még arra, hogy jelentenek-e valamit az álmok?
Hol az, az álmoskönyv, ami megmondaná!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-21 12:36:55

válasz Kankalin (2015-01-21 12:11:49) üzenetére
Köszönöm Kankalin és kíváncsian várom! :) Üdv: én
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
5841
Időpont: 2015-01-21 12:11:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Bödön! :)
Lenyűgöztél. Azért olvastam el ezt az írásod, hogy szólni tudjak a másikhoz, mert ma találkoztam vele.
Kíváncsi voltam a "szemszögekre", na. :)
A többit majd ott. :)
Szeretettel: Kankalin
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-17 09:23:33

válasz Délibáb (2015-01-08 17:48:10) üzenetére
Szia Délibáb! Ebből a történetből (is)kiderül: az ábrándozás tévútra vezet! Samuel elképzelt magának egy "szerelmet", egy lányt. Apró jelekből rakta össze: egy beszélgetésből, egy véletlen találkozásból. Valóságnak nézte a délibábot. Pedig a lány csak azért ment oda hozzá a parkban, mert unatkozott! És azért csillogott a szeme annyira a második találkozásnál, mert ideges volt, hogy elkésik. Samuel pedig belemagyarázta, amit hinni akart! -Ez is lehet egy "olvasat" Üdv: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-12 12:41:41

válasz Rozán Eszter (2015-01-12 10:32:57) üzenetére
Szia Eszti!

Örülök, h tetszett! Köszönöm!

Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2015-01-12 10:32:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Remekül megírt, nagyon jó írás!

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-08 20:27:24

válasz Finta Kata (2015-01-08 17:57:34) üzenetére
Kedves Kata! Különösen jól esik Tőled az öt pont, nagyon nagyra értékelem! Üdvözlettel: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-08 20:26:01

válasz Délibáb (2015-01-08 17:48:10) üzenetére
Kedves Délibáb! Nagyon szépen köszönöm! Neked is szép estét, és jó álmokat! Üdvözlettel: én
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11512
Időpont: 2015-01-08 17:57:34

Látom, hogy csak én nem pontoztam, pedig mindenképpen megérdemli az alkotás. Már nem is egyszer szó volt róla, hogy megszüntetik, de nem történt meg. Egy idő óta abbahagytam, mert anélkül is tetszhet - vagy nem tetszhet valakinek az, amit olvas. Vedd úgy, minta én is az 5-öst nyomtam volna meg.
Kata
Alkotó
Regisztrált:
2014-09-25
Összes értékelés:
146
Időpont: 2015-01-08 17:48:10

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!

Már mindent elmondtak előttem. Élethű, izgalmas, hibátlan. Tőlem is megy az 5 pont! :)

Nevetős estét!

Üdv: Délibáb
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-08 17:42:39

válasz Istefan (2015-01-08 14:17:06) üzenetére
Szia István! Örülök, h újra itt vagy, s köszönöm, h szokás szerint meglátogattál. Jól esnek az elismerő szavak, de most könnyű dolgom volt, magamról írtam. Samuel Patterson ugyanis én vagyok:))) Üdvözlettel: én
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2015-01-08 14:17:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ez jól sikerült Lacikám! Gratula! István
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-07 17:20:10

válasz Klára (2015-01-07 14:30:08) üzenetére
Szia Klári, köszönöm, örülök, h tetszett! A Cleveland -el kapcsolatosan tökéletesen igazad van! Pedig elolvastam, mielőtt feltettem volna, mégis elkerülte a figyelmemet :( Üdvözlettel: én
Alkotó
Klára
Regisztrált:
2012-08-19
Összes értékelés:
2114
Időpont: 2015-01-07 14:30:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Bödön!

Jó kis történet. Érdekes, hogy közben egyszer megcsípi magát, hogy nem álmodik-e, aztán mégis... :) (A város neve: Cleveland - egy e betű kimaradt:))

Üdv: Klári
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-06 20:28:59

válasz oroszlán (2015-01-06 16:12:11) üzenetére
Kedves Ica! őszintén nagyon örülök annak, hogy ezeket írtad! Hogy lehet élethűen írni? Nos, én amikor írok, magam elé képzelek egy hallgatóságot, Megpróbálok úgy írni, mintha mesélnék. Néha sikerül, néha nem. Sok szeretettel üdvözöllek: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-06 20:25:13

válasz Finta Kata (2015-01-06 17:50:53) üzenetére
Kedves Kata, nagyon szépen köszönöm a dicséretet, örülök, h így látod! A kötőjeleket tudom, hogy kellene, de a gépem beállítása nem teszi lehetővé. Összevissza teszi ki, egyelőre nem tudok mit kezdeni vele: Szeretettel üdvözöllek: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-06 20:21:18

válasz Susanne (2015-01-06 18:17:15) üzenetére
Szia Zsu! Jaj mán pirulok ennyi dicséretre:) De mi tagadás, jól esik! Köszönöm: én
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5404
Időpont: 2015-01-06 18:17:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon jó a történet, végig izgalommal "faltam" a sorokat és bizony nem lepődtem meg
kedves Laci a csavaron sem a végén.
Remekül megírtad, igazán jó volt itt lennem, nem hiába...aki tud, az tud :)
Szeretettel: Zsu
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11512
Időpont: 2015-01-06 17:50:53

Remekül fogalmazott, kedves történet. Hozzáteszem, hibátlanul megírva. Előttem szóló Icának én is válaszolok. Úgy lehet ilyen élethűen írni, ahogyan eszünkbe jut, ahogy beszélgetünk vagy gondolkodunk, nem mesterkedve, persze, hibamentesen. Ez a jó prózának a feltétele.
Mondhatom, élvezettel olvastam. Valóban álom volt? De az tény, hogy Amerikában a déliekre (leginkjább ott életek a feketék) úgy tekintettek, mint most nálunk a cigányokra, megkülönböztették, elkülönítették őket iskolában, templomokban, s üldözték őket.
Kedves Laci, engedd meg, hogy egyetlen megjegyzést tegyek. A párbeszédeknél a kötőjel után egy szóközt ki kell hagyni. (Ugyanis itt nem lehet külön gondolatjelet kiválasztani.)
Szeretettel olvastam remek írásodat: Kata
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6346
Időpont: 2015-01-06 16:12:11

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Nagyon tetszett az írásod kedves Laci, néhol mint egy költemény, nem csak a versek miatt.
" Hogy az ördögbe lehet ilyen élethűen..." ÍRNI!
Szeretettel gratulálok: Ica
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2015-01-06 09:13:48

Szia Eferesz! Néha bizony különös álmok jönnek, hála Neki! :) Köszönettel:)) -én
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2277
Időpont: 2015-01-06 01:33:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Remélem ezt nem álmodtam.
:)
Nagyon jól írsz, hála Neked és Istennek!

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Tűnődöm című alkotáshoz

aphrodite alkotást töltött fel Visszatérés címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Az új kenyér című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Az új kenyér című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Szappanszív címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Az új kenyér címmel a várólistára

KMária bejegyzést írt a(z) ünnep ( húsvéti gondolatok) című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Veszprémi hangulatok című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) ( egy érdemtelen ) reggel című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Bőrömön nyárutók... című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Csendvilág című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Ládagyári történet 1. rész című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Ládagyári történet 2. rész című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Nekem a vers... című alkotáshoz

KMária bejegyzést írt a(z) Nekem a vers... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)