HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1867

Írás összesen: 48426

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2015-02-06

Voynich kézirat

Sok rejtélyes könyv van a világon, de egyik sem olyan rejtélyes, mint az, amelyet Voynich-kézirat néven szoktunk emlegetni. Nem tudjuk, hogy ki és mikor írta, miről szól, mi volt vele a célja, számos illusztrációja pontosan mit ábrázol. Voynich csak az antikvárius neve, aki 1912-ben megvásárolta, aztán élete végéig nem hitte el, hogy vannak olyan rejtélyek, amelyeket nem lehet megoldani.

És ez jó is így, mert a megoldás soha nem olyan érdekes, mint az enigma. Egy könyv, egy kézirat esetében azonban mindig van néhány támpont. Például az anyag, amelyre írták, az írás módja és nyelve, sok apró dolog, amiből következtetni lehet a szerzőre.

Következtetésben nincs is hiány, bár én ezeket inkább spekulációnak vagy találgatásnak nevezném. Te mit kezdenél egy olyan könyvvel, amelyet nem tudsz elolvasni, azt sem tudod, hogy milyen nyelven írták?

Nos, én valószínűleg visszatenném a polcra, de azért nagyon érdekel, hogy mire mennek vele a nálam okosabbak.

Nem sokra. Pedig milyen ígéretesen indult. Látszatra olyan, mint a többi késő középkori kézirat. Vellumra írták, ez olyan pergamen, amely nagyon fiatal állat bőréből készült. Drága portéka, ami azt mutatja, a szerzőjének nagyon fontos volt, hogy a művét megőrizze az utókor számára. Cirkalmas betűkkel, nagyon gondosan írt, amely valamennyire emlékeztet a latin betűkre és az arab számokra. Ugyanilyen gondosan készítette el az illusztrációkat is, amelyeket azonban éppúgy nem lehet megfejteni, mint a szöveget. Az oldalszámozás szerint 42 lap hiányzik, és nincs is semmi kilátás arra, hogy ezek előkerüljenek.

Valaki nagyon nem akarta, hogy megfejtsék ezt a kéziratot.

Gondolod, hogy a hiányzó oldalakat szándékosan tüntették el?

Hát persze. Nincs az a szerző, aki azért ír, hogy annak senki ne vehesse hasznát.

Van a kézirat végén négy sor latin betűs írás, mintha itt kezdődne a megfejtés kulcsa, de ezen kívül az egész szövegben csak két latin szó van.

Pedig a középkor végén, de még jóval később is latinul írt minden tudós. Mert csak tudományos mű lehet, ha egyszer tele van illusztrációkkal.

Valóban tudományos műnek látszik, mintha valaki összefoglalta volna korának természettudományos ismereteit. A kort illetően általában egyetértenek: 1450-1520, főleg a rajzokon ábrázolt személyek ruházata és hajviselete alapján. Feltételezik, hogy két rajzon újvilági növények szerepelnek, egy napraforgó- és egy paprikafajta, ebben az esetben a könyvet csak azután írhatták meg, hogy Columbus felfedezte Amerikát.

Már amennyiben elfogadjuk, hogy ő volt az első. Mert hallottam én már ír szerzetesekről, meg néhány vikingről, pl. Herjulf és Bjarni urakról, meg Leif Erikssonról, akik a mai Labrador-félszigeten jártak, találkoztak a megvetően skrelingeknek, törpéknek nevezett őslakókkal, alapítottak egy kis gyarmatot, és végül eljutottak egészen a Chesapeake öbölig (Washingtontól délnyugatra). Ki tudja, hány vakmerő hajós vagy eltévedt kereskedő járt az amerikai partokon Columbus előtt.

Mindenesetre nem írtak könyveket az utazásaikról, és amit elmeséltek, azt szépen el is felejtette a világ. Amerikát újból fel kellett fedezni. Ez azonban lényegtelen a mi kéziratunk szempontjából, mert lehet, hogy ezek a növények csak véletlenül hasonlítanak a napraforgóra vagy a paprikára. Ismeretlen szerzőnk ugyanis azzal szórakozott, hogy nem létező, vagy kevert növényeket rajzolt; az egyiknek a gyökerét összeházasította egy másik leveleivel, és egy harmadik virágjával. De becsületére legyen mondva, mindegyik olyan, mintha igazi lenne. Egyik sem teljesen fantasztikus, és aki nem ért hozzá, könnyen elhiheti, hogy ilyen növények is teremnek - elég nagy a világ.

Vagyis a te híres kéziratod egy középkori füveskönyv.

Részben. A kéziratnak kb. a fele foglalkozik a növényekkel, illetve azok nem létező változataival. Némelyik ábra kitölti az egész oldalt, és a szöveg számára csak kevés hely marad. Egyes oldalakra két növény is jutott. Olyan benyomást keltenek, mint a hagyományos füveskönyvekben a gyógynövények. Lehet, hogy a szövegből azt tudhatnánk meg, hogy melyik mire jó. Persze a középkori herbálmedicina nagyon kezdetleges volt, és ha értenénk, az sem forradalmasítaná a modern orvostudományt. Pl. amikor Agrippa von Nettesheim vagy Paracelsus lúdtollat ragadnak, és ilyeneket írnak: a lenmag és ibolyagyökér füstjében meg lehet látni a jövőt - a tölgyfa tüzében elégetett kaméleonfejtől zápor és vihar lesz - a rekettye, bürök- és beléndeknedv, "tassi", "barbassi," piros szantálfa és fekete mák keverékének füstjében meg lehet látni a démonokat - a bálnazsír, aloefa, bogáncs, mósusz, sáfrány és kakukkfű pora összegyűjti a légi szellemeket.

Kipróbálta ezt valaki?

Agrippa igen; néha oda is írja a recept mellé: Kipróbáltam, nagyon jó. Itáliában és Franciaországban maga is látott diófákat, amelyek egész évben egy zöld levelet se, Szent Iván napjának előestéjén azonban nemcsak lombot, hanem érett gyümölcsöt termettek. Sajnos a középkorral együtt elmúlt a csodák ideje is.

Agrippa 1486-1535 között élt, nem lehetséges, hogy ő a szerző?

Pszichológiai alapon nem; aki egyszer megszokta, hogy a saját nevén publikál, nem fog visszamenekülni a névtelenségbe. És Agrippa egyáltalán nem volt félős, a kardot legalább annyit forgatta, mint a pennát. De hogy visszatérjek a kézirathoz, a második fele, kb. 120 oldal már nemcsak növényekkel foglalkozik. A növényekre csillagászati vagy kozmológiai ábrák következnek, nap, hold, csillagok, köztük mindenféle díszítmények, főleg meztelen hölgyek, akik a csillagokat tartják. Még furcsább, talán anatómiainak nevezhető ábrák vannak a következő részben, és itt is sok a meztelen hölgy, akiket nem egészen világos okból gyógyfürdő-javaslatoknak tekintenek.

Erről nekem más a véleményem.

Ha arra gondolsz, amire én, akkor nem biztos, hogy igazad van; a hölgyek nem különösebben vonzók, nem egy középkori Playboy vagy Hustler illusztrációi, inkább sápadt szimbólumok. A következő rész mintha egy középkori patika készletét ábrázolná, felcímkézett gyógyszeres flakonokat és üvegeket, növényi részeket, főleg gyökereket és leveleket. Ezek után 324 rövid bekezdést találunk, és mindegyik mellett egy csillag van a margón, oldalanként átlag 15. Ezekről azt mondják, hogy receptek, vagy valami naptárféle, bár a hiányzó oldalakon sokkal több fért volna el, mint 360 vagy 365.

Persze, mert ott volt a kód megfejtése.

Tegyük fel, hogy ott volt; ezt nem lehet sem bizonyítani, sem megcáfolni.

A hiányzó oldalak azonban bizonyára nem vették el a tudósok vagy a lelkes amatőrök kedvét.

Hát nem. Csak a 90-es évek óta legalább 200-an dolgoztak a megfejtésen. Most már szinte mindent tudunk a kézirat sorsáról. Az első biztos adat: Prága, II. Rudolf, Habsburg császár (1552-1612) könyvtára. A kézirat mellett ma is ott van egy bizonyos Johannes Marcus Marci latin nyelvű levele 1666-ból. Ő a prágai Károly-egyetem rektora volt, és azt írja, hogy Rudolf szokatlanul magas árat, 600 dukátot fizetett a kéziratért, amely egy ideig Jacobus de Tepenec, alias Horcicki tulajdonában volt, vagy kölcsönbe kapta, és a megfejtéssel próbálkozott. Ő Rudolf egyik orvosa és a botanikus kert igazgatója volt, és a kézirat első fóliójának szélére odaírta, majd gondosan kitörölte a nevét. Ez a nevezetes esemény 1608 és 1622 között történhetett, mert 1608-ban kapta a Tepenec címet, 1622-ben viszont meghalt.

Az egyik lehetséges szerző.

Nem igazán. Rudolf nem fizetett volna ilyen nagy összeget a saját alkalmazottjának egy olyan könyvért, amelyet nem értett senki. Megkaphatta volna ingyen is. A következő tulajdonos Georgius Barschius volt, aki a jezsuita egyetemen, a Clementinumon végzett 1603-ban. Alkimistának nevezik, de nem tudni, milyen eredményeket ért el ebben a művészetben. Kétszer is írt Rómába a jezsuita főnöknek, Athanasius Kirchernek, akitől segítséget kért a fordításhoz. A második levele maradt fenn, 1639-ből. Úgy látszik, Kircher nem válaszolt a levelekre. Barschius meghalt 1622 körül, az alkímiai felszerelését és a könyvtárát a barátjára, Marcira hagyta. Ő is jezsuita volt. 1638-ban találkozott Kircherrel, akivel aztán 28 éven át levelezett. Utolsó levelében, fél évvel a halála előtt ajánlotta Kircher figyelmébe a kéziratot, ebben említi Rudolf vásárlását. Kircher nem említette, könyvtárának katalógusában sem szerepel. Valahogy mégis eljutott Rómába, mert ott volt a Collegium Romanum könyvtárában 1870-ben, amikor Vittorio Emanuele katonái meg akarták szerezni a betiltott jezsuita rend értékeit. Csak az maradt meg, amit a rend generálisa, P. Beckx S.J. (1795-1887) magánvagyonának lehetett tekinteni. Hogy, hogy nem, éppen a legértékesebb darabok voltak a generális magántulajdonában, köztük a mi kéziratunk, és Athanasius Kircher levelezése. Az egész gyűjtemény a Róma melletti Frascati-ba, a Villa Mondragone-ba került, és ott pihent néhány évig.

Ez a nagyon régi könyvek sorsa, eszmei értékké válnak, és nincs más társaságuk, mint a por meg az egér. De most már közeledünk Voyninch-hoz, aki kiemelte a jól megérdemelt felejtésből.

Ez úgy történt, hogy a Villa renoválásra szorult, csak éppen pénz nem volt rá. 1912-ben azt gondolták, az lesz a legjobb, ha eladnak néhány értékes kéziratot. Wilfrid Voynich jelentkezett, aki lengyel forradalmárból váltott amerikai könyvkereskedőre, és abban a hírben állt, hogy különösen ért a középkori kéziratokhoz. Ki is választott 30 darabot, köztük azt, amelyet később róla neveztek el. Kényes ügylet volt, és egyáltalán nem legális. Voynich titokban és azzal a feltétellel kapta meg az árut, hogy senkinek nem árulja el, honnan szerezte. Tartotta is magát ehhez a feltételhez, egészen a haláláig.

És mi lett a többi kézirattal?

Kb. 300-at a pápa vett meg, ezek most a vatikáni könyvtárban porosodnak. Az egész jezsuita magánvagyonból csak egy kézirat csinált karriert, és még az is milyen kétes.

Habent sua fata manuscripti.

Voynich eredetileg azt gondolta, hogy a kéziratot latinul vagy valami ismert európai nyelven fogalmazták, és a kódolt írást könnyű lesz megfejteni. Nem így történt. 18 éven át hiába próbált vevőt szerezni, bár érdeklődőkben nem volt hiány. 1931-ben meghalt, és az özvegye, Ethel Lilian Voynich őrizgette még vagy 30 évig. Tőle a barátnője, Anne Nill kisasszony örökölte, aki el is adta egy new yorki antikváriusnak, H.P. Krausnak 1961-ben. Kraus nem talált komoly vevőt, és végül odaajándékozta a Yale egyetemnek. Most is ott van a Beinecke Rare Books & Manuscripts könyvtárban, 408-as katalógus számon.

De közben többen is próbálkoztak a megfejtéssel.

És próbálkoznak ma is, mert a dolog nem látszik túl bonyolultnak. Hiszen alapvetően csak 30 betűről meg néhány különleges, talán alkímiai szimbólumról van szó, amelyek egyszer vagy kétszer fordulnak elő. Nyilvánvaló, hogy balról jobbra írták, és hasonlít a latin és angol szövegekre, kivéve hogy kevés a prepozícióknak megfelelő, 1-2 betűs szó, és feltűnően hiányoznak a hosszú szavak. Fölvetették azt is, hogy talán két nyelven írták, legalább két, vagy akár nyolc személy, de ezek az ötletek nem vittek közelebb a megfejtéshez.

Nincs valami régi hagyomány a kéziratról? Az ilyeneket mindig érdemes megvizsgálni.

Voynich azt mondja, hogy amikor először meglátta a kéziratot, azt gondolta, csak Roger Bacon franciskánus szerzetes lehet a szerző. Neki megvoltak a szükséges ismeretei ahhoz, hogy egy ilyen kompendiumot írjon, azonkívül foglalkozott a titkosírás módszereivel, és egyszer ezt írta: "Őrült az, aki más módon ír egy titokról, mint amely azt elrejti a közönséges emberek elől." (De Secretis Operibus Artis et Naturae, et de Nullitate Magiae, 1252). Roger Bacon szerzőségében manapság nem sokan hisznek. Bacon a 13. században élt, és nehéz megmagyarázni, hogyan jutott el a könyve a 16. század végén Rudolf császárhoz. A romantikusok az angol Dee-Kelly párosra mutogatnak. Dee alapvetően becsületes ember volt, aki talán Angliából hozta magával a könyvet, és felkínálta a misztikus dolgok iránt köztudottan érdeklődő császárnak. Itt az a probléma, hogy Dee kínos pontossággal vezetett naplójában nyoma sincs ennek a tranzakciónak. Kelly alapvetően szélhámos volt, de nem tehetségtelen. Megírhatott egy efféle könyvet, hogy pénzt szerezzen a császártól. Ebben az esetben a kézirat nyelve ugyanaz az "énoki," amelyet Kelly maga talált ki abból a célból, hogy misztikusabb módon társalogjon a szellemekkel. Ennek az elméletnek az mond ellent, hogy a kézirat és különösen az illusztrációk elkészítéséhez nagy türelemre és hosszú időre volt szükség; a türelem és a fegyelmezett koncentrálás pedig nem tartoztak Kelly erényei közé. De vannak egészen ötletes elméletek is, a katharoktól Anthony Ascham-ig, akinek 1550-ben jelent meg egy műve, Egy kis füvészkönyv. Ki ukrán, ki meg kínai nyelvűnek vélte, még Voynichot is gyanúba keverték, hogy biztosan ő hamisította az egészet.

Ami nem lehetetlen. Elég jól értett a középkori kéziratokhoz.

Nem tudjuk, mikor írták a kéziratot, de a 17. században már biztosan létezett, ezt bizonyítják Barschius és Marci levelei. Kivéve persze, ha ezek a levelek is hamisítványok, de ebben az esetben Voynichnak olyan alapos munkát kellett volna végeznie, ami nem éri meg a fáradságot. Általában úgy érzik, hogy a 15. század végén, a 16. század elején írhatták Európában, egészen pontosan Észak-Itáliában.

Miért éppen ott?

Mert élt ott akkoriban egy család, amelynek tagjai hasonló műveket készítettek. És mert volt egy Antonio di Pietro Averlino (kb. 1400-1469) vagy Averulino, görög dísznevén Filarete (az erény barátja), firenzei építész és szobrász, az itáliai reneszánsz egy színes egyénisége. Sok mindenhez értett, pl. ő készítette a Szent Péter bazilika bronz ajtóit. Később megbarátkozott Francesco Sforza-val, akinek a meghívására Milánóba ment; megépítette az Ospedale Maggiore-t, dolgozott a Castello Sforzesco-n és a milánói dómon is. Különös szimbólumokban gondolkodó elme volt, aki már az Ospedale-t négyzetbe írt kereszt formájában tervezte meg, középen a kórház templomával. 1465 körül fejezhette be élete fő művét, a Trattato di Architettura-t 25 kötetben. Kéziratos példányát gazdagon díszítette illusztrációkkal. A Trattato lényegében arról szól, milyen legyen az ideális város. A csillagforma alaprajz, a tökéletesen szabályos, a középponttól sugarasan kiinduló utak, mértani pontossággal elrendezett templomok, kolostorok és piacterek valószínűleg a világ legunalmasabb városává tették volna Sforzindát, ha megépül. Filarete nemcsak a házakat tervezte meg aprólékos pontossággal, de a házak valamennyi díszítését is, amelyek mind asztrológiai számításoknak, és a harmónia Filarete átal felfedezett törvényeinek feleltek meg. Szerencsére senki nem gondolt komolyan a tervek megvalósítására, sőt a következő században Giorgio Vasari azt írta, hogy a Trattato valószínűleg a világ legnevetségesebb és legbutább könyve.

De hogyan kerül a képbe ez a jámbor álmodozó? Csak azért, mert maradt utána egy illusztrált kézirat?

Ez már elég ok. Mindenesetre, a Trattato megírása után, ezért-e vagy másért, Filarete kegyvesztett lett Milánóban. Szépíteni is lehet a dolgon: lehetőséget kapott, hogy a mesés Keleten folytassa az életét. Egy életen át szerzett ismereteit és "titkait" írta le kéziratunkban, majd sürgősen elutazott Damaszkuszba vagy Bagdadba. Sötét titkokról beszélnek, ami sehogy se illik a Voynich-kézirat kitalált növényeire és meztelen hölgyeire.

Averlino éppen olyan jó lehetőség, mint akárki más - vagy éppen olyan rossz. Nekem az a véleményem, hogy se nem tudományos mű, se nem nyereségvágyból elkövetett csalás. Egy ráérő ember privát szórakozása, nem több, mint játék. Lehet, hogy kitalált hozzá egy mesterséges nyelvet, ez nem olyan nehéz. Van egy barátom, aki két nyelvet is kitalált, csak úgy szórakozásból, teljes szókinccsel és nyelvtannal, pedig minden más szempontból úgy tűnt, hogy normális. Homo ludens.

Hiszi a piszi.


juharizsuzsanna
Azték nyelv a rejtélyes Voynich-kézirat kulcsa?
Juhari Zsuzsanna
2014. február 6.
A megfejthetetlennek vélt kézirat gyönyörű növényábrázolásai közül többet Közép-Amerikában honos növényfajokkal azonosítottak.
Arthur Tucker amerikai botanikus azt állítja, a kéziratban található 303 növényből 37 olyant tud biztosan azonosítani, amelyek a mai Mexikó területén növekedtek a 15-16. században. Ennek alapján pedig úgy véli, hogy a könyvet nahuatl azték nyelven írták.
Miként azt a Kódok: MS 408, az elátkozott Voynich-kézirat című posztban is írtam, a kéziratot 1912-ben találta meg egy olasz monostorban Wilfred Voynich könyvgyűjtő. Eredete azonban homályos, szénizotópos vizsgálatok a kézirat keletkezését 1404 és 1438 közé teszik.
Szövegét és gondosan megfestett, olykor bizarr, olykor szép képeinek értelmét eddig még senkinek sem sikerült megfejteni, sokan úgy gondolják, hogy azért, mert nincs is értelme, halandzsa az egész. Halandzsázáshoz azonban meglehetősen nagy munka volt a 240 borjúbőrpergamen-lapoldalas könyv összeállítása - írja a Daily Mail.
Az interneten nagy méretben (ezen az oldalon) is hozzáférhető kéziratot számtalan kriptográfus elemezte már - eredménytelenül.
Arthur Tucker, a Delaware Egyetem botanikusa most más megközelítést alkalmazott és a növényeket elemezte.
Azonosságokat talált a kéziratban lévő növényábrák és 16. századi közép-amerikai források képei között - írja az American Botanical Council weboldalán megjelent tanulmányában.
Például felfedezte egy szappanfa-féle (xiuhamolli) képét is, amely egy 1552-es közép-amerikai kódexben is látható, vagy a Cruz-Badianus-kódexben látható Ipomoea murucoidest szintén a Voynich-kéziratban.
Tucker úgy véli, ha a kéziratot tényleg nahuatl nyelven írták, akkor ezeknek a növényeknek a nevei szerepelnek valahol a szövegben és ez alapja lehet egy újabb megfejtési kísérletnek. Például felfedezte, hogy egy kaktusz-ábra közelében a ‘nashtli' szöveg látható, amely talán a ‘nochtil' szó variánsa, ami nahuatl nyelven fügekaktuszt jelent.
A nahuatl nyelv a mai Közép-Mexikóban alakult ki a 7. században és jobbára az aztékok beszélték. A spanyol hódítók megjelenése után, a 16. századtól írásmódja latin betűkre cserélődött. A nahuatl nyelv különféle verzióit ma is beszélik mintegy 1,5 millióan Közép-Amerikában.
Képek: középen a fügekaktusz, lenn a jamgyökérféle Dioscorea remotiflora American Botanical Council
Karosszékben: A Voynich-kézirat első ismert tulajdonosa Georg Baresch alkimista volt a 17. században, ekkorról az első írott utalás is a kéziratra. Baresch halála után a kézirat Jan Marcihoz, a prágai Károly Egyetem igazgatójához került, aki elküldte Kirchernek, a Collegium Romanum jezsuita tudósának a könyvet. A kísérőlevélben Marci azt írta, hogy a kéziratot eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta a 17. század legelején, mivel Roger Bacon (13. század) munkájának gondolta. Ezután a kéziratot feltehetően a Collegium Romanumban őrizték, míg 1912- Wilfrid M. Voynich meg nem vásárolta. 1969-ben került adományozás útján a Yale Egyetemre. Ma is ott őrzik.

A Voynich-kézirat legújabb megfejtése
Benedek Lang
2014. február 24
A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy egy angol nyelvészprofesszor, Stephen Bax megfejtett tíz szót a Voynich-kéziratból. Ha ez igaz, hatalmas szenzáció tanúi lehetünk. Tíz megfejtett szó betörési pontot jelentene az évszázadok óta feltöretlen kódrendszerbe, ezután csak idő kérdése volna, hogy a titokzatos szöveg többi része is megadja magát, és végre kiderüljön, miről szól a világ legrejtélyesebb titkosírása.
De valóban igaz-e a hír? Mennyire megalapozott Bax állítása a tíz szó megfejtéséről? Foglaljuk először össze röviden, mi is az a Voynich-kézirat, majd nézzük meg közelebbről Bax megfejtését!
A Voynich-kéziratot joggal tartják a történelem legrejtélyesebb könyvének: a kézirat azóta tartja izgalomban amatőr írásfejtők, informatikusok és történészek hadait, hogy Wilfrid Michael Voynich (1865-1930), lengyel antikvárius és könyvkereskedő a huszadik század tízes éveiben - ahogy állította - az olaszországi Villa Mondragone-ben a jezsuitáktól megvásárolta. Különös botanikai, csillagászati és fürdő meztelen nőket ábrázoló rajzai, teljesen érthetetlen struktúrájú írásrendszere a megfejtésén dolgozók egész szubkultúráját hozta létre, akik számos konferencián és e-mail listán tartják a kapcsolatot. Az amatőrök csoportjain kívül számos szaktörténész és filológus is megvizsgálta, kódrendszerét a második világháború legjobb kódfejtői - köztük a japán katonai kódokat tucatszám feltörő William Friedman (1891-1969) - próbálták azonosítani. Előkerülésének százéves évfordulóján, 2013. májusában nyolcvan tudós és amatőr résztvevő gyűlt össze a "Voynich 100" konferencián Rómához közel, a Villa Mondragone-ban, hogy megvitassa a kézirattal kapcsolatos aktuális elméleteket.
Az illusztrációk alapján a könyvben azonosítható egy hosszabb, úgynevezett "csillagászati", egy "balneológiai" (itt fürdőznek a nők) valamint egy "botanikai" fejezet. De hogy mi lehet a tudományosnak tűnő rajzok melletti szöveg, egyelőre rejtély. Még az is rejtély, hogy titkosírással, kódokkal, mesterséges vagy valódi, de ismeretlen nyelven megírt könyvről van-e szó. Azt lehet azért sejteni, hogy ha titkosírással készült volna (azaz minden nyílt szövegbeli betűnek, vagy legalábbis szótagnak kiismerhető rendszer szerint megfelelne egy karakter), akkor már megfejtették volna. Valószínűbb, hogy olyan kódrendszerre kell gondolnunk, amelyben a teljes szavaknak felelnek meg kódcsoportok, azaz inkább valamiféle mesterséges nyelvtervezetről van szó. Mások ismeretlen és egzotikus nyelvekre gyanakszanak, az egyik megfejtő például az ukrán nyelvre.
Hamar felmerült persze a gyanú, hogy blöffel vagy hamisítvánnyal állunk szemben. A 16. századi médium és alkimista Edward Kelly-től kezdve magáig a 20. századi könyvgyűjtőig, Wilfrid Voynichig számos történelmi szereplő neve felmerült mint a kódex lehetséges hamisítója. Az indíték ezek szerint nem volna más, mint létrehozni egy izgalmas és titokzatos könyvet, amely jó pénzért eladható. Ez érdekében állhatott például Kellynek, aki hol az angol matematikus-mágus, John Dee hiszékenységéből, hol a nagy II. Rudolf császár nagyvonalúságából élt. De érdekében állhatott a könyvügynök Voynichnak, aki a lelkes vásárlókból tartotta fenn magát. Az biztos ugyanakkor, hogy bármennyire is komoly izgalmakat keltett a kódex a feltűnése óta, Voynichnak nem sikerült eladnia, végül az örököse ráhagyta a Beinecke könyvtárra, ahol azóta is türelmesen várja, hogy valaki végre rájöjjön, mi is ő valójában.

A történeti érvek mellett a szöveg jellegzetességeiből kiinduló, statisztikai érvek is felmerültek a blöff hipotézis mellett, több cikk is megpróbálta bizonyítani, a kódex nyelvének különös, de következetes struktúrái mechanikusan is létrehozhatók semmit nem jelentő karakterekből. Az egyre intenzívebbé és kiterjedtebbé váló, de valahogy mégsem nagyon gyümölcsöző vitába új fényt hozott egy pár éve végzett amerikai laboratóriumi vizsgálat, amely megmutatta, a könyv lapjai a 15. században keletkeztek. Bár a tinta korát nem olyan egyszerű azonosítani műszerekkel, arra lehet gyanakodni, hogy a könyv nem sokkal elkészülte után megíratott, és így nagyon valószínűtlenné vált a modern hamisítvány-elmélet.
(Egy apró adalék azoknak, akik mégiscsak szeretnének hinni a későbbi keletkezés vagy a modern hamisítvány elméletben: a kézirat datálását végző kutatók egyike, Greg Hodgins részletes és nagyon meggyőző előadást tartott a 2011-es marylandi titkosírás-történeti konferencián, ahol elmagyarázta a mintavétel módját, a műszerek működését, az eredmény meglehetősen meggyőző voltát, és megannyi apró részletet, amelyek alapján a hallgatóság, köztük én magam is, meggyőződött a 15. század eleji datálás megalapozott voltáról. Már akkor is kérdeztük azonban, miért nem publikálják ezt a fontos felfedezést rendes cikkben - a sajtóhír ugyanis nem tudományos publikáció. Greg azt válaszolta, a tudományos cikk rövid időn belül kint lesz. De azóta sem jelent meg, és ez a furcsa tény kicsit aláássa a datálásba helyezett bizalmat.)
Fontos hangsúlyozni, hogy számos történelmi forrás utal arra, hogy a Voynich-kézirat - bár akkor még nem így hívták - már létezett a 17. században. Járt például a nagy kódfejtő hírében álló Athanasius Kirchernél, aki belenézett, megvizsgálta, majd bölcsen félretette, nem rontotta a hírét azzal, hogy rossz megfejtést blöfföl. És milyen jól tette, ha hasonlóan járt volna el az egyiptomi hieroglifák megfejtésével, ma nem rajta nevetne egyiptológusok minden nemzedéke. Mindenesetre gyakorlatilag biztosra mondható, hogy a kézirat a 17. század előtt keletkezett.
A Voynich-kézirattal kapcsolatos elméletek száma lényegében végtelen, azonban jól elkülöníthetők köztük a teljes őrületek, amelyek végső, de a megfejtőn kívül senki más által el nem fogadott megoldások, és a megalapozott, racionális vitára alkalmas elméletek, amelyek a kézirat egy-egy részletével, vagy a múltjának egy-egy időszakával kapcsolatosak.
A legújabb "megfejtő", Stephen Bax semmiképpen nem sorolható a zavaros gondolkodású amatőrök közé, tudományos módszerekkel dolgozó, megállapodott nyelvészprofesszorról van szó. A Voynich-világ egy része azonban mégis nagyon tartózkodó, szkeptikus, ha nem elutasító a megoldásával kapcsolatban. Bax ugyanis részletesen elmagyarázza egy videón, és még részletesebben leírja egy cikkben, hogy a megfejtéshez úgy jutott, a képfeliratoknak tűnő magányos Voynich-szavakat próbálta megfeleltetni a mellettük álló képen szereplő tárgynak, csillagképnek vagy növénynek. Így az egyiptomi hieroglifák megfejtéséhez hasonló módon, a tulajdonnevek azonosításával igyekszik betörni a kódex írásrendszerébe, tíz nevet, és ezáltal tizennégy Voynich-betűt azonosítva.
Ebben a módszerben azonban semmi forradalmi nincsen, a Voynich megfejtők mindig is hasonló kép-szó megfeleltetésekből indultak ki, és persze számos ígéretes megfejtésre jutottak, de idővel mindet el kellett engedniük. Nézzük például - javasolja az elmélet egyik kritikusa, Nick Pelling - a Bax által azonosított növényeket. A kézirat botanikai fejezeteiben minden növénynévnek tűnő karaktersorozat a Voynich ábécé négy betűjének egyikével kezdődik, amint ezt már ötven éve kimutatták. Ha tehát - amint Bax gondolja - a kézirat egyszerű behelyettesítéses rejtjelábécét tartalmaz, akkor benne egyetlen növénynév sem kezdődik e négyen kívül más betűvel. Ez különös volna.
A kézirat kutatói régen összeállították a karakterek ábécéjét, és nagyjából megegyeznek, hogy 18-22 betűt tartalmaz (attól függően, mit tekintünk azonos, és mit különböző betűnek). Ha egyszerű behelyettesítéses rejtjelre gyanakszunk, ahol a nyílt szöveg minden betűjének megfelel egy rejtjelkarakter, akkor ez viszonylag szűkös ábécé. De még szűkösebbé válik, ha elfogadjuk Bax feltételezését, mely szerint három ezek közül az R betűt jelenti.
Anélkül, hogy végigkövetném Bax eméletének minden kritikáját, valamint az ő kritikákra adott válaszát (korrekt tudósként ugyanis rendben reagál minden kétkedő érvre), hadd összegezzem az eddigi Voynich konklúziókat röviden: a kézirat majdnem biztos, hogy nem egyszerű behelyettesítéses kóddal íródott, és az sem valószínű, hogy természetes nyelven szólna. A Voynich kódex nyelvezete ugyanis meglehetősen különös. Ha a furcsán tekeredő karaktereket átírjuk latin betűkre, egy átlagos Voynich bekezdés így néz ki:
tshedor shedy qopchedy qokedydy qokoloky
qokeedy qokedy shedy tchedy otarol kedy dam
qckhedy cheky dol chedy qokedy qokain olkedy
yteedy qotal dol shedy qokedar chcthey otordoror
qokal otedy qokedy qokedy dal qokedy qokedy skam
Ennyi ismétlődés, hasonló vagy alig különböző szó láttán nem csoda, ha gyanakodni kezdünk; így egyetlen természetes nyelv, vagy behelyettesítéssel kódolt szöveg sem szokott kinézni. Elemzések azonban azt mutatják, hogy a Voynich-nyelv számos olyan szabályosságot mutat, amelynek létrehozása nem sokkal könnyebb, mint egy feltörhetetlen kódé. Bizonyos betűkombinációk gyakoriak, mások soha nem fordulnak elő, bizonyos karakterek egy sornak csak bizonyos tájain (elején vagy a végén) szeretnek előfordulni. A szavaknak, vagy legalábbis azoknak a 6-8 karakter hosszúságú kombinációknak, amelyek szavaknak tűnnek, megvannak a maguk belső törvényszerűségei. A soroknak is megvan a maguk szerkezete, a sorok végén álló szavak például általában rövidebbek. Statisztikai vizsgálatok és nyelvészeti összehasonlítások tömkelege arra utal, hogy a Voynich nyelvezete semmiképpen nem tűnik karakterek véletlenszerű egymás után dobálásának, következetesen eltér a versek, a rendkívül repetitív mágikus ráolvasások, vagy mentális betegek patologikus beszédszerkezetének jellegzetességeitől.

Úgy tűnik tehát, a szövegnek van egy sajátos működése. Mond valamit, de nem tudjuk, hogy mit. A kérdés továbbra is nyitva áll: milyen nyelv a Voynich-kézirat nyelve?

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
eferesz
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2631
Időpont: 2015-02-10 18:57:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Lehet, hogy arra tanít, hogy a szavaknak nincs jelentősége, mert kezdetben volt a semmi.
Jó volt olvasni!
Üdvözletem!
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1655
Időpont: 2015-02-10 04:38:38

A tökkelütött emberek nyelvén íródott, ami sajnos mind a tökéletes, mind a tökéletlen emberkék számára ismeretlen. A tökkelütöttek meg képtelenek elolvasni, ugyanis csak írni tudnak, innen a kalamajka.
Alkotó
vörössapkás
Regisztrált:
2014-08-02
Összes értékelés:
304
Időpont: 2015-02-06 10:43:57

Nagy körültekintést igénylő hatalmas munka.
Nem csodálkoznék, ha azt olvasnám, hogy megfejtetted ezt a Voynich-kéziratot.
Szeretettel gratulálok. István

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel háborús anzix címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A harmonika címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A pokolban című alkotáshoz

Thuan alkotást töltött fel A pokolban címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Egy villanás címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Muffin címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 14. című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A hívás című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)