HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2015-02-18

A majom farka, a misszionárius feneke X/9.

Kicsit jobban érezte magát. Tényleg használt a pihenés. Észrevette, hogy oldalt egy pálmafa ferdén álló óriási, eres leveléről, mintha csatorna lenne, szépen csorog, csordogál lefele a tiszta esővíz. Nyilván eleredt újra az eső. A lapát segítségével odatolta a csónakot, odafeküdt alája, kitátotta a száját. Tele szájjal habzsolta, lecsorgott kétoldalt az arcán. Felüdült a friss, tiszta víztől.
-Nem lesz semmi baj - mormogta. - A waikák ennél rosszabb körülmények között is meg tudnak élni! Ha nekik megy, nekem is fog.
A vízfolyás alá tartotta a tökhéjat, teleengedte esővízzel. Egy teljes napra elég lesz. Utána majd csak talál valami hasonlót. Dzsungel-anya jó, eltartja fiát. A piaroák mondják így: dzsungel-anya. Csak csüggedni nem szabad. Eszébe jutott Jeromos, a jezsuita pap. Ő mondta mindig: ne veszítsétek el a csüggedéseteket! Nagyon vicces tudott lenni az atya, feje tetejére állította a közmondásokat. Olyanokat tudott mondani, hogy hemperegtek a nevetéstől. Néma gyereknek híg a leve -így szólt az ő tolmácsolásában a két régi mondás összekombinálása: "néma gyereknek anyja se érti a szavát", s "olcsó levesnek híg a leve" Nem szép, de van benne valami visszataszító - mondta teljesen komoly képpel egy tolakodó, zsenánt, minden lében kanál kövér szakácsnőről.

Előbbi kedve lelohadt, s már nem tért vissza. Már nem volt ingerenciája az önkielégítéshez. Megtette az előkészületeket, hogy tovább induljon. A kajmán nem mutatkozott. Valószínű elege lett a vadászatból, s elment valami könnyebb zsákmány után. Összehajtogatta a ponyvát és ráült. Amióta az óriáskígyó összezúzta az evezőpadot, többnyire a ponyván ülve evezett, így nagyobb erőt tudott beleadni az evezőcsapásokba. Próbálta a csónak aljában ülve is, de akkor nagyon hamar elfáradt a karja. Elől ült a kenu orrában, keze ügyében volt a bozótvágó kés. A lándzsát maga mellé vette, jó szolgálatot tett, mint csáklya, ahol alacsonyabb volt a víz. Rátalált újra a fodrozódásra. Tényleg valami élő vízfolyás lehetett, egy patak, vagy egy kisebb folyó a mocsár közepén. Igyekezett a sodorvonalban tartani magát. Fárasztóbb volt, de nem kellett attól tartania, hogy elfogy alóla a víz. Jó darabon haladt előre, a fák ágai jobbról, balról föléje hajlottak. Színes tollazatú loritók, veréb-papagájok röpdöstek, csiviteltek az ágak között, majmok rikácsoltak, élt, lélegzett körülötte a dzsungel. Ez az élet, ez a hullámzás új hitet adott neki.
-Gyerünk Pablo - biztatta magát. -Minden rendben lesz!
Vágta maga előtt a szárakat.

A folyócska medre szeszélyesen kanyargott, itt-ott fekete sziklák álltak ki a víz alól. Az egyik kanyarban kidőlt fatörzs zárta el az utat. Megállt karnyújtásnyira tőle, körbe nézte, valahol át lehet-e bújni alatta? Nem lehetett, a fa teljesen elzárta a medret, ahogy rároskadt. Balról próbálta megkerülni, volt egy spurija, hogy arra rövidebb. Letért a fodrozódás nyomvonaláról és elkezdte megkerülni. Újra vágni kellett a növényzetet. Nagyon nehezen ment, teljesen kimerült az előző szakaszon. Egy idő után nem is bírta tovább, letette az evezőt. Az ágakról víz csorgott a nyakába. Hátrahajtotta a fejét, hogy igyon. Abban a pillanatban, ahogy kinyitotta a száját, megrohanta a kajmán. A semmiből került elő. Egyetlen lendülettel felborította a csónakot, Pablo kizuhant, ám az esés pillanatában meg tudta ragadni a lándzsa nyelét. A hüllő már rajta is volt. Farka csapásaitól felhabzott a víz, ahogy rátámadt. A fiú megpróbált talpra állni, derékig ért ott a mocsár, lába süppedős iszapba merült. Meglátta maga előtt a jaracé tátott száját, a hatalmas tépőfogakkal, s teljes erejéből beledöfte a fegyver hegyét az állat torkába. A következő pillanatban elszabadultak az alvilág erői. Az állat, őrült-erővel összezáró állkapcsával kirántotta Pablo kezéből a lándzsát, farka piszkosszürke tajtékba korbácsolta a hullámokat. Pablo látta a szemét, ahogy megfordulva újra jött, véres, kegyetlen, jéghideg tekintet meredt rá. Még azt is látta, hogy csipás a szeme, a váladék beleragadt a szeme sarkába. Mint egy fényképezőgép, agya pillanatfelvételeket rögzített.
Puszta kézzel nézett szembe a szörnnyel. Valahogy mégsem érezte azt, hogy itt és most mindennek vége. Élt, vadul tört ki belőle ez az érzés, kapkodva szedte a levegőt, izmai megfeszültek. Élt, nem akart meghalni.
Ösztönösen nyúlt le maga mellé. Valahol ott kellett lenni az evezőnek, Tapogatózó ujjai megérezték a nyelét. Felemelte, s egyetlen kétségbeesett mozdulattal belelökte a hüllő pofájába. Előre dőlt, teljes súlyát beleadta, mint amikor egy dobó-atléta a gerelyt hajítja el. Csattanás, reccsenés. A lapát vasalt, kemény széle letörte a hüllő két elülső fogát, s megakadt belül a torkában az előző lándzsadöfés helyén. Vér buggyant ki az összeszorított fogak közül. A lapát összeroncsolt csonkjai lehullottak kétoldalt a vízbe. A kajmán hátrált, alámerült. Pablo csak állt a felkavart vízben. Szíve vadul vert. Átfutott rajta a hála érzete.
-Túl vagyok a veszélyen, megszabadultam tőle - mormolta megrendült lélekkel. -Miatyánk, aki a mennyekben vagy, én istenem, jóistenem lecsukódik már a szemem.

Keservesen erőlködve visszafordította a kenut. Odaveszett a teljes felszerelése, minden, ami viszonylagos civilizációt, törékeny biztonságot jelentett, elmerült a mocsárban. Nem volt többé kése, spirituszfőzője, serpenyője, semmije se volt a puszta életén kívül. Mint az ifjú Robinson Crusoe, tébolyult tekintettel nézett szét, mit talál, mit tud kihalászni a fekete léből. Lábával az iszapos talajt tapickolta végig maga körül, alábukott, ha valami kemény tárgyat érzett a talpa alatt, de csak köveket talált. Amikor a csónak a hatalmas lökéstől felborult, használati tárgyai szétrepültek, s 20 méter sugarú körben szétszóródtak. A ponyvára rálelt, az nem merült el teljesen, s megvolt az evező csonkja is. Kézbe vette, aztán dühösen elhajította. Mire megyek vele - kérdezte magától. Mire ment volna Robinson Crusoe egy kettétörött, szilánkos végű nyéldarabbal?
Gyerekkorában olvasta a könyvet, s mint gyermekkori olvasásélmény, megmaradt kedvencnek. A hajótörött angol kalandor sorsában, most, hogy eszébe jutott, saját sorsát vélte felfedezni.
-Robinsonnak sem volt semmije, csak a puszta élete, amikor a lakatlan szigetre került -, mondta magának - s lám, mégis túlélte. -Mennyivel jobb helyzetben vagyok én, aki ismerem az őserdőt!
Megkereste az eveződarabot. Hegyes, törött csonkja miatt jó fegyver lehet - gondolta. Jó fegyver? Egyszerűen fegyver, a semminél ez is több. Bemászott a csónakba, kényszerítette magát, hogy továbbinduljon. A fenékdeszkára ült, így mélyebben volt a súlypontja, és a két kezével próbált evezni. Egyszerre csak ráesett a tekintete a combjára. Szűzanyám! Tekergő fekete férgek lepték el deréktól lefele a testét, piócák! Hogy fog megszabadulni tőlük? Eszébe jutott egy régi, gyermekkorából ismert megoldás. Felállt, egymás mellé tette a két kezét, összezárta az ujjait, belepisilt a tenyerébe, és a pisit szétmázolta magán, rálocsolta a piócákra. A piócák a sós vizelettől eleresztették a bőrét, és sorra lepotyogtak. Lenyúlt az egyikért, szájába vette, megrágta, lenyelte. Kicsit sós ízű volt. Jót evett a pióca-csemegéből, ám nem sokra rá, újra háborogni kezdett a gyomra és az egészet kihányta. Rosszul érezte magát, szédült a gyengeségtől, mégis elindult. Néhány órával később talált a vízben egy letört faágat, kihalászta. Volt már csáklyája, ami megkönnyítette az előrehaladást. Estig még majd' fél mérföldet tett meg. Most már csak 112 és fél-mérföldnyire volt az Aracától, a Rio Negro mellékfolyójától, ami az Amazonasba torkollott.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2017-03-20 08:08:19

válasz black eagle (2017-03-19 04:21:47) üzenetére
Kedves Sas! Ezt a történetet végig kell járnunk! Ha már egyszer Pablót odaküldtük! :) Mereszjev szenvedéseire gondoltam, amikor ezt a részt írtam! Mennyit szenvedett ő is a nagy orosz tajgában az övéi felé kúszva-mászva szétroncsolt lábaival! (Poljakov: Egy igaz ember) Nem tudom egy mai civilizált ember hogy jönne ki belőle? :) Üdvözlettel, és köszönettel: én
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
932
Időpont: 2017-03-19 04:21:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Üdvözletem, Bödön!

Hát, jól megkínzod ezt a szegény Pablot. Most már le is fegyverezted. Persze tudom, mindez azért szükséges, hogy eljuthassunk az emberi leleményesség és élni akarás győzelméhez. Még ha szegény fiú nem is éli túl ezt a kalandot, az én szememben már akkor is győztes. Bár a mi mai világunkban, aki minderre egy lány elutasítása miatt vetemedik, azt nyílegyenesen vesztesnek bélyegzik. De én tartom, hogy Pablo nem loser, csupán egy őserdei kamasz. A mi kamaszaink hasonló esetben csak jól bezabálnának, bepiálnának, esetleg be is bogyóznának, talán elmennének bulizni, és részvétszexbe menekülnének a legelső készséges lánnyal. (Mindezt - sajnos.) Pablo is menekül valahová. Csak a dzsungelben mások az opciók.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2015-03-17 18:01:53

válasz eferesz (2015-03-17 09:50:32) üzenetére
Várlak a további folytatásokra is, örülök, h olvasod!
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2301
Időpont: 2015-03-17 09:50:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Lassacskán útólérem magamat, látom, hogy Pablonak sem sietős.
:)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2015-02-23 16:50:16

Kedves Zsu! Pablo hányadtatásai nemsokára véget érnek - egyelőre(!) és újra "átevezünk" Delohiba, ahol rettenetes dolgok várnak a misszió lakóira! Köszönöm, hogy olvasod: sok szeretettel: én
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5445
Időpont: 2015-02-23 11:09:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laci !

Csodálom Pablo kitartását és akaratát, remélem nem sokáig szenved már !
Nagyon jó olvasmányos és remek ez a rész is.
Tetszett !

Szeretettel: Zsu

Legutóbb történt

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Petrucci alkotást töltött fel Jankó és az ördög címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Napkellet című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Rózsák címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Heinz Erhard: A kukac címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)