HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1875

Írás összesen: 48822

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: JodieFeltöltés dátuma: 2007-01-12

Újjászületés (4.fejezet)

A portás mosolyogva fogadott, új fogsora csak úgy villant ki kissé cserepesre száradt ajkai közül. De mosolygott.
Nem szólt semmit, csak vigyorogva intett Kyra szobája felé. Szívem kalapácsa majd szétverte a mellkasomat, szinte szabad szemmel is látható volt, hogy milyen gyorsan emelkedik, és esik vissza az ingem zsebe. Hónaljamról egy izzadságcsepp folyt le oldalamon, amit a nadrág széle fogott fel, tenyerem ronggyá gyűrte kabátom szélét.
Lassan, körülményesen lépkedtem a szoba-ajtó felé, mintha attól féltem volna, hogy rögtön kötelet tesznek a nyakamra, ahogy odaérek. Cipőm koppanásait a falak úgy ütötték vissza, mint teniszező a labdát.
Kezemet óvatosan helyeztem a kilincsre. Tenyerem nedvessége miatt kétszer is lecsúszott róla, mire eljutottam addig, hogy az izzadságot nadrágom oldalába töröljem. Benyitottam.
Először csak résnyire, majd amikor eleget láttam, kivágtam az ajtót, hogy az majd leesett a keretéből.
Ami elém tárult, az nem mindennapi látvány volt. Tetézte álmaim mezőjét, bármit, ami az addigi tapasztalatomban szépnek volt mondható.
Kyra az ágyon ült, betakarva. Kezében egy teásbögre, szemében, pedig olyan csillogás, amely bármelyik karácsonyfát elhalványította volna. Rám nézett. Pontosan ugyanúgy, ahogy az álmomban láttam. De nem tartott sokáig, visszafordult a bögre felé. Az arca nem rezzent. Nem is mosolygott.
Elfogott a félelem, és a mélyről jövő aggodalom. Odaléptem az ágyához, és megpróbáltam a tekintetét keresni, de nem sikerült. Szerettem volna megfogni a kezét, de nem akartam olyat tenni, ami tolakodónak tűnhet. Mukkanni sem mertem. Egyszerűen képtelen voltam bármit is mondani. Leültem.
Ő csak bámulta a bögrét, én meg őt. Nem tudom mennyi idő telhetett el a kínos csendben, de egyre jobban izzadtam. Aztán rászántam magam.
- Ne haragudj - mondtam félig sírós hangon, az ajtó felé tartva.
Lenyomtam a kilincset, és kiléptem a folyosóra. Az ajtó magától becsukódott, mintha egy láthatatlan kéz kitessékelt volna a szobából. Csak álltam, háttal az ajtónak, könnycseppjeim egymás után hulltak a sárga kőpadlóra.
Ekkor jelent meg ugyanaz az orvos, aki a jóhírt hozta néhány nappal ezelőtt.
-Kezicsókolom drága hölgyem! - rikkantott nagyot, mikor mellém ért.
-Kösz. Mitől olyan boldog doki? - mondtam én.
-Jesszus, magának meg mi baja?
-Még kérdezi? Mitől lennék boldog? Hogy majdnem megöltem egy nőt, aki most, hogy jobban van, felém se néz?
-Ugyan már! Üljön le, mindjárt másképp fogja látni a dolgokat.
-Azt erősen kétlem, de halljuk.

Ezzel leültetett a folyosón lévő székre, ő leguggolt elém, és elkezdett beszélni.
Elmondta, hogy nincs miért aggódnom, mert Kyra jól van, csak még sokkos az állapota. Ezért van az, hogy egyáltalán nem beszél, és alig reagál a külvilágra. Az orvos ugyan elmondta neki az eseményeket, de előfordulhat, hogy nem fogta fel, hogy mi történt vele és a családjával.
Már az is csoda, hogy fél év alatt ilyen jelentős javulás látható.
Majd megtudtam, hogy a könnycseppet nem én képzeltem oda. Az volt az első életjele. Valószínű a tudatalattija érzékelte Paulo, vagyis a gyermeke jelenlétét, ami boldogsággal töltötte őt el ugyan, de a szíve nem bírta a gyors kalapálást. Ezért volt az, hogy az állapota romlott, de ahogy stabilizálták, szinte rögtön magához tért.

Kicsit megnyugodtam, bár korántsem voltam teljesen kiegyensúlyozott. Hogy ismét elüssem várakozási időt, Paulo-t vettem célba. A nővérek azt mondták, vigyem le nyugodtan sétálni, jó idő van, és a napfény és friss levegő nem árt. Határozottan egyet értettem, és boldog voltam, hogy végre kint is játszhatok vele. El sem tudom képzelni milyen rossz lehet egy gyermeknek állandóan négy fal közé zárva felnőni.
Az udvaron mutattam neki sok érdekes dolgot, amit testközelből még sosem látott, bár nem tudom mennyire fog majd rá emlékezni, hiszen alig több mint fél éves.
Ennek ellenére érdeklődő, eleven és végtelenül mozgékony kisfiú volt. Már megült a karomon, és néha rámutatott egy-két dologra, ami felkeltette a figyelmét. A legtöbbet a biciklinél időztünk, azon belül is a pedáloknál.
Majd olyan hirtelen elaludt, amilyen hirtelen csak lehet. Szorosan átöleltem, és dúdolni kezdtem, valami régi, ismeretlen dalt, melynek csak néhány üteme jutott eszembe, a többit hozzáköltöttem. Úgy tűnt tetszik neki, mert néha elmosolyodott, és pislantott is olyankor.
Arra gondoltam, vajon Kyra, hogy fog majd reagálni, ha magához tér. Hogy fogja majd érinteni szeretett férje elvesztése, nem akar-e majd utána menni?
A válasz nem váratott sokáig magára. Másfél-két hét telhetett el. Minden nap a kórházban voltam legalább néhány órát. Egy kis ideig az ablakon keresztül néztem Kyra felépülését, az idő többségét azonban a kisfiúval a kertben töltöttem. Úgy gondoltam azzal többet segítek, mintha haszontalanul bámulom azt a szerencsétlen lányt az ablakon keresztül.
Mihály állapota ez idő alatt nem változott, kómában feküdt, mozdulatlanul, teljesen elfeledve a körülötte zajló eseményeket. A családja már feladta a reményt, egyre ritkábban jöttek be hozzá. Úgy döntöttem megosztom vele is az eseményeket, és amikor nem a kis családdal foglalkoztam, hozzá tértem be egy kis beszélgetésre.

Hajnali kettő lehetett, amikor telefoncsörgésre ébredtem. Az orvos volt, aki arra kért, amint lehet, menjek be a kórházba. Nem is tétlenkedtem, magamra kaptam néhány ruhadarabot, ami épp a székre volt készítve, és már rohantam is. ( Közben eszembe sem jutott, hogy legutóbb senki sem vette fel a telefont ezidő tájt, akkor most hogy-hogy benn van valaki? )
A kórházba érve már sorfal állt Kyra szobája előtt, amikor pedig megláttak, hangos tapsvihar tört ki. Csak kapkodtam a fejem, nem igazán értettem mi miért történik, és vajon ennek a sok fehér köpenybe öltözött embernek mi baja lehet. Hát bajuk éppenséggel nem volt, épp ellenkezőleg.
Szinte belöktek a szobába. Az orvos felállt Kyra ágyáról, felém fordult, a kezét nyújtotta, majd ezt mondta:
-Kyra, ő az a hölgy.
Tekintetem az anyukára esett. Ő is rám nézett. Bár egy kicsit zavart volt az arckifejezése, szavai tisztán csengtek.
-Doktor úr, magunkra hagynának egy percre? - kérte csilingelő hangon
-Természetesen. - felelte az orvos, és mindenkit kitessékelt a szobából.
Az ajtó halkan csukódott be utánuk.
- Ööö. Szia - köszöntem bátortalanul, és azt hiszem rákvörös lett a képem.
-Szia mentőangyal! - mondta Ő mosolyogva, cseppet sem bizonytalanul.

Hosszú órák teltek el villámgyorsan, nagy mesélések közepette. Szinte csak én beszéltem, hiszen Kyra csak kérdezett, kérdezett és kérdezett. Majd amikor úgy tűnt, már én is kérdezhetek, újra kérdezett. De hiszen ez teljesen érhető.
Azért azt sikerült kiderítenem, hogy jól érzi magát, illetve a helyzethez képest jól van. Hála az orvostudománynak, és a fantasztikus gyógyszereknek, amik segítségével nem zuhant mély depresszióba. De ki tudja hol van még a vége...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Jodie
Regisztrált:
2006-08-14
Összes értékelés:
495
Időpont: 2007-01-28 16:53:22

Kedves Eszkimo és Tamás!

Hálás vagyok Nektek, hogy olvassátok, és köszönöm, hogy ilyen lelkesen is teszitek ezt :D Igyekszem gyorsabb lenni, és ha lehet, megtartani az érdeklődést!

Köszönettel, Jodie
Alkotó
Daróczi Tamás
Regisztrált:
2006-07-21
Összes értékelés:
151
Időpont: 2007-01-27 09:14:25

Üdv!

Köszönöm, élmány volt olvasni.

Tamás
Szenior tag
Regisztrált:
2006-09-18
Összes értékelés:
189
Időpont: 2007-01-12 08:49:18

....hát megérte várni..., már annyira kíváncsi voltam a folytatásra és íme megszületett! Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy lebilincselő....olvasva annyira benne van az ember....annyira átélve, h. másra nem is figyel csak a történetre...
gratulálok, és várom a folytatást.
üdv.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos bejegyzést írt a(z) Rainer Maria Rilke: Itt halk patak dalol című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Maradék országban címmel a várólistára

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vigyázz magadra Ernő bácsi című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Ne félj! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ne félj! című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utakon című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Áldott állapot című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)