HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 29

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48278

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ifj. Szabó G. IstvánFeltöltés dátuma: 2007-01-13

Lángoló Rácsok

Lángoló Rácsok



Kemény épület lóg ki a földből, valahol a kietlen pusztaságban. Színe szürke, ajtaja egy van, ablakai csíkosak. Börtön. Messziről felismerhető az oda bezárt Borzalom. Mert szaga van. Irtó büdös. Mondjuk, megtörténhet, hogy ez a szag a börtön melletti mocsárból árad, de jobb így, a nagyobb hatásból kifolyólag. Az egész területet átitatja a bűn, a rossz, a halál.
Bent keményfiúk csatároznak egymással és önmagukkal. A falak között nincs bocsánat, nincs elnézés, csak a rend, fegyelem, megalázkodás. A smasszerek nyugodtan végzik dolgukat, ez nem Amerika, nem egy atticai börtön. A napok végtelenül lassan, de nyugodtan, nagy ásítások közepette telnek.
Az épületet kis szobák osztják fel. Cellák. A panelek közé zárt erőszak békésen terpeszkedik mindegyik priccsen. Lázadás, kitörés? Senki fejében nem fordult meg ilyen gondolat. Csak várnak. Hogy kinyíljon az ég ajtaja, kilépjenek a fénybe, a népek közé. Hogy újra kezdjenek mindent. Aztán visszatérnek. A rabok többsége olyan, mint a gólya: mindig visszatér fészkéhez. Csak a rosszfiúk ezt gyorsabban teszik, nem tartván be az évszakok szigorú váltakozásait. Egy hónap Bent, egy hónap Kint. E két szó itt varázsige lett. A kint a megváltás, a szabadság, aztán kiderül: ott sem jobb. A bent a szenvedés, a megalázottság, s kiderül: Kint mégis jobb.
Itt lakozik a Prof. is. Írónak teremtette a Jóisten; most joggal vetődik fel a kérdés: hogyan került ide, a börtönbe?
Régen kezdődött az eleje. Sikeres, keresett írónak tartotta mind a kritika, mind a közvélemény. Gondjai nem nagyon voltak, jól élt. Aztán jött a Nő, s a Prof. élete megváltozott. Minden pénzét elvette, mindenét felélte. Hát ugye, a szerelem már csak ilyen. Vakon szeretgetünk, s csak akkor nézünk körül, mikor leveszik a fejünkről a keszkenőt. Mivel egy árva garasa sem maradt, kénytelen kelletlen hiteleket vett fel. Ezeket fizette egy darabig, de hamarosan kiderült, már nem bírja. Annyi bevétele nem volt könyveiből, sőt, egyre kevesebbet publikált, mert idejét elvette Joli, a Nő, mikor meg nem vele foglalkozott, akkor a pénzszerzésen járt az agya. Idétlen ötlete támadt, kirabolja a sarki postahivatalt, úgysem őrzi senki, biztonsági őr nincs, és csupa idős alkalmazott tengeti ott szürke napjait. Lopásra kényszerült. Mindent eltervezett, de kezdő lévén, ki hagyott egy fontos momentumot: a megfigyelést. Nem tudta, hogy a rendőrségi járőr bizonyos időközönként elhalad a posta előtt, hogy ellenőrizze; minden rendben. Így hát nyugodtan benyitott símaszkkal a fején, elővette pisztolyát, mikor minden megváltozott egyszeriben. Pechére éppen akkor tartott ellenőrzést a kerületi járőr, mikor elővette játékfegyverét, s rászegezte a postás kisasszonyra. Bilincs kattant, röhögések zúgtak, majd szintén el; a meseautó.
Persze egyszer sem látogatta meg szeretője, a Joli, aki miatt ide kényszerült bevonulni. Három év. A szó súlya leseperte a Sion hegyről a Prof.-ot., bukdácsolva esett a mélybe, összetörték a fák, bokrok; csontok nélkül ért Le. Süllyedésekből álltak napjai, s lassan olyan mélyre zuhant, hogy a Le Mount Everest volt a Mély- hez képest. Egyszer már volt ilyen helyzetben; akkor alkoholistaként tengette életét, valamikor írói pályája kezdetén. Ok is létezett az ivásra: kezdeti kudarcok, meg az olyan dumák, hogy: "majd megérik, nagyon jó, de nem elég behatoló, kiváló a novellája, csak nem kiforrott", meg hasonló jó tanácsok. De ebben az időszakban még csak a Le létezett.
Visszatérve a börtönhöz. Öten éltek egy cellában. Ezek: Felhő, aki olyan nagy termetű, mint egy hegy, és bivalyerős pofonokat ad karjaival. Cuki, aki már a szabad levegőn is a fiúkat szerette. Feri, aki katonatisztként kezdte életét, majd lelőtt egy kiskatonát, mert nem volt elég férfias, s végül Jóska, aki folyton betört mindenhova.
Jóskában nagyobb izgalom támadt egy zárt akármi láttán, mintha Marilyn Monroe húzta-vonszolta volna az ágyába. A Prof. szentül hitte, hogy még a farka is az eget verte, ha lakat került elébe. Jobb körökben Lopez de Jóskának hívták. Hat év. Feri egy semmitmondó figura, egy dolgot ért el életében, főhadnagy lett a hadsereg valamelyik putri alakulatánál. Ott aztán nem tetszett neki egy ember hozzáállása a rendszerezett dolgokhoz, s lelőtte. Tizennyolc éves volt és cigány. Utálta őket, ezért is végzett a fiatal fiúval. Tizenhat év. Cuki a fiatalok megrontója. Eredményei között a tízéves fiútól a hetven éves öregemberig mindenki megtalálható. Persze erőszak útján. Vagy pénzért, szórakozásból. Tíz év. Végül Felhő, aki jobb híján embereket ütött agyon éjnek idején Pest utcáin, mivel általában nem volt pénze. Egyszer egy hazafelé igyekvő rendőrt sikerült leütnie, az meg belelőtt a lábába; így került ide, a Vidámparkba, ahogyan ők nevezték a börtönt. Nyolc év.
A cella olyan semmitmondóan nézett ki, mint ahogyan a benne lakók, meg az egész épület. Felhő fekvőtámaszokat végez éppen, míg Feri és Cuki nagyban kártyáznak. Jóska alszik, a Prof. meg csak nézi őket és gondolkodik, töri a fejét egy versen, egy álmon.
- Kurva anyád! - csap bele Feri lapjaiba Cuki. - Megint te nyertél!
- Így van ez, szépfiú!
- Hogy kapnád be! '
Felhő rájuk néz szigorú tekintettel, abbahagyja a gyakorlatot.
- Két szarházi faszjankó! Kussoljatok, mert széttépem az etetőtöket, s nem okozhattok több örömet egymásnak!
A Prof. nem szólt bele a dolgok menetébe. Számára itt minden sötét, átlátszóan fényes, tehát fekete és vakító volt. Szemei nem bírták a sok ide-oda váltakozást, ezért többnyire csukva hagyta. Ilyenkor szárnyalt Fel, hol régen járt. "Tavasz van, érzem a virágok illatát. Tüsszentek is, hogy kapná be, még mindig allergiás vagyok. No, itt áll előttem egy hegy. Melyik lehet? Miért pont itt áll? Takarodj, te hegy innen! Amaz tojik rám. Mindegy. Akkor biztos a Sion. Még nem sikerült úgy megmásznom, hogy fent is maradjak; folyton lerugdostak. A Sion hegy már csak ilyen! Valaki megbújik a félhomályban, ki lehet az? Á, megvan! Én állok ott, magammal szemben. Szevasz öregfiú, hogy vagy? Szarul? Ne dumálj! Most jelent meg a regényed! Hogy nem? Mit beszélsz itt összevissza? Bezártak egy kalitkába? Folyton szarakodsz! Én vagyok a kalitkába! Most meg röhögsz? Mi a jó fenét röhögsz rajtam? Á, mindegy, mindig hülye voltál. Körbenézek, hátha találok valami érdekes dolgot. Mi ez a hüppögés? Csak nem sírsz? Melletted begolyózik az ember! Hogyan vigasztaljalak meg? Nesze, itt egy üveg pálinka. Meg még egy. Hogy kevés? Mi a véres picsát lehet ennyit inni? Most meg dumál! Be nem áll a szája. Nem találtad meg a Kaput? Meg az igazak Házát? Baszódj meg! Mit képzelsz, én mióta keresem, s még eddig nem találtam meg? Majd pont neked fog sikerülni csak úgy, csiribú-csiribá. Hé, hé, most meg hova mész? Ne menj már el! Annyi mindent el akarok mondani, vagy mondjál te el mindent! Ne hagyj itt! Megőrülök egyedül. Hé, várjál!"
- 32481!
- Igen! - ugrik föl a Prof.
- Rugóban irány utánam! Cél a konyha utca. Sikálás, mosás, meg egyéb édes dolgok. Te szereted az édességet, ugye? - röhögött a smasszer. Menni kellett. Nem szólt semmit, mint eddig, s mialatt követte a smasszert, agyában nap kelt fel, s megszületett egy vers:

"Csapkodó karok üvöltenek a Hegy felé,
szent út a Híd alatt végleg véget ér,
árnyék osonlik magam mögött messze,
Hit kapuját a másik énem ne keresse!"

A konyhát négyszer felmosta, a csapokat, különféle konyhai berendezéseket hatszor, mert a harmadik után odaállt a smasszer elé, s azt mondta:
- Itt vagyok ismét! Hányszor is kell felújítás végett megtisztítani a szaros tárgyakat, tudja elfelejtettem, amnézia, érti? - Nem tudta senki megtörni. Némaságával, néha kitörő pimaszságával, tudásbeli fölényével tekintélyt ért el a rabok és a smasszerek között egyaránt. Voltak ugyan, akik próbálkoztak, de hamar rájöttek; könnyebb egy nőnek furulyázni, mint a Prof.-ot megtörni. Mikor visszakísérték a cellába, Felhő - a többiek áhítattal teli figyelésének közepette - elkészítette a koktélt. - Na, fiúk! Ennél jobbat Kint sem isztok! - Majd töltött mindenkinek. - Okés, egészséget, értelmet, jó mohákat Kintre, hogy rohadjon bele a beleitekbe! Ez volt nála a pohárköszöntő. Mindenki megitta egy húzásra. De a Prof.- nak kételyei támadtak ízileg, így megkérdezte:
- Te, Felhő, miből csináltad ezt a kotyvalékot?
- Hát kérlek szépen, az alap a Bourbon arcszesz. Hozzá egy kis narancslé, ezt a konyhából loptam, majd fejenként két-két kockacukor, lásd előbbi magyarázat, utána víz, csak minimális mennyiségben, meg egy fél deci tej, ami a vacsoráról maradt.
- Köszönöm szépen! Most már legalább tudom, hogy kit nem alkalmaznék mixernek, ha lenne egy bárom! -mosolygott a Prof.
Cuki meg Feri ismét együvé váltak, s most kockázni kezdtek. Jóska kezébe vette a legújabb pornó lapot; mohón falta a képeket, miközben keze rohamos iramban csattogott fel-le, az élvezet céljából kifolyólag. A Prof. szörnyülködve nézte Lopez-t, undorodott az ilyen paliktól. "Legalább ment volna a sarokba, vagy ki a vécére!" - korholta cellatársát magában. Azt sajnálta legjobban, hogy nem tudott senkivel sem komolyan beszélgetni. Furcsa, de eddig csak Felhővel volt komolyabb társalgása, aztán a nagy semmi, az üresség.
- Te mindig a szavakkal szarakodsz? - kérdezte Felhő.
- Többnyire. Néha becsúszik egy-egy üveg pia, meg néha egy punci, aztán ismét a szavak.
- Frankó lehet leírni magadból a dolgokat, meg ezt a rohadt világot!
- Mit mondjak, néha hányingerem van, éppen azért, mert sokszor a szennyt, a bűzt, a rothadást írom óriási lendülettel.
- Sok könyved van? .
- Hat regény, négy novelláskötet, meg egy verseskötet.
- Osztán jól pengetnek zsetont? Megérte?
- Meglehetősen, mindig volt mit ennem, fölvennem.
- Kurva jó! Mi lenne, ha írnánk egy börtönnaplót? Frankón jattolnának érte, he? Ha meg nem, akkor úgy lecsapom a fejüket, hogy arról koldulnak!
- Álljon meg a mehet! Könyvet nem lehet csak úgy írni. Sokkal mélyebb dolgok kellenek hozzá. A szavak a betűk szeretete, széttekintés a világban, lemondás a vágyakról, kutatás az álmokban, félni a rossztól, kívánni a jót, küzdeni a sorokért, bányászni önmagunkat.
- Frankón meggyűrődsz akkor, mire leírsz két sort!
- Ugyan! Megy az magától, de parancsra soha!
- Értem. Tudod, én egy bunkónak látszom, s meglehet, az is vagyok, de legalább Ember! Ha tartozom valakinek, hát akkor lopok, de Megadom, ha megkérnek valamire, akkor török-zúzok, de Teljesítem. Legjobban a becsületemet féltem. Az még megmaradt nekem, az az enyém. Egyébként szerettem a verseket, elemiben mindig olvastam a versesköteteket. Akkortájt Radnóti volt a kedvencem. Ismered?
- Igen - enyhe mosoly futott át a Prof. arcán, s tovább figyelte Felhőt.
- Ő sokat szenvedett. Az, hogy mi itt vagyunk a Vidámparkban, picsafüst ahhoz képest, amit ő átélt. Imádtam egyik versét, pontosan már nem tudom mi a címe, de a lényeg, hogy a börtönökről szólt. Megpróbálom elmondani, legalább egy-két sort:

" Ó, régi börtönök nyugalma,
szép szenvedés, halál,
fennkölt és hősi kép,
tagolt beszéd talál,
mily messzi már.
A semmiségbe lép,
ki most mozdul.
A köd szitál. "

- Vagy valami ilyesmi - hajtotta le fejét.
Aznap mindenki szótlan volt. Prof. hiába törte a fejét, nem jutott eszébe a vers folytatása. Felhő olyat tett, mit eddig soha a bent töltött idő alatt, és talán olyat, amire ezután már nem lesz képes. Ő az a vergődő hal, aki utoljára még egy nagyot csap uszonyával, mielőtt saját magát öli meg. Prof. csak őt sajnálta. Cukit nem, mert buzi, egy köcsög, ami nem baj, csak nem értette meg, hogy miért kell ezt erőszakosan mindenki tudomására hozni. Ferit sem, mert egy gyilkos, a legrosszabb, élvezte, mikor lelőtte a cigányfiút. Jóskát azért nem, mert még a pillantása is lopja az ember tudatát, ráadásul sunyi is volt.
Soha nem felejti el a bemutatkozásukat. Kint esett az eső, a fák kiálltak zuhanyozni, a füvek hangosan pancsikoltak egymással. Az este gumitalpú cipőben, halkan robogott be a rácsok mögé. Cuki kezdte el:
- Buzi vagyok, de legalább bevallom. A férfiak ötven százaléka már kipróbálta és csak titkolják. Imádom a fiatalokat. Volt egy pár partim közülük, ínyencfalatoknak számítottak. Nem félek tőletek, akár meg is verhettek. Apám, anyám kidobott az utcára, intézetis lettem, majd a megélhetést biztosítandó, árultam magamat. Iskolám hat, úgyhogy nekem nyolc. Mit tehettem volna? Rászoktam erre az életre, néha meg erőszakhoz folyamodtam. Ezért vagyok itt. Na, ennyi elég, különben is, basszátok meg!
Majd Jóska állt a szoba közepébe, s folytatta:
- Több, mint ezerszer bontottam ajtót, lakatot, ablakot, tetőt, falat, kocsit. Én vagyok a legjobb ebben a műfajban. Először kisebb bulikban utaztam, de annyira megtetszett, hogy nem tudtam ellenállni, s újabb-újabb réseket feszítettem az emberek birtokain. Menő vagyok, s köpök rátok!
Feri félénken bandukolt a szószékhez. Ez egy hokedli volt különben.
- Megöltem egy embert, de ne féljetek, állítólag orvosi eset vagyok, csak nem eléggé ahhoz, hogy intézetbe zárjanak. Nem tudom, miért tettem. Egyszerűen undorodtam tőle, egy kis dugó cigánygyerek volt, s nem azt tette rendre, amit én parancsoltam neki. Regula, az kellett neki. Hát, megkapta! De mindegy. Sokat nem szeretek beszélni. Imádom a szerencsejátékokat, meg az alkoholt. Együtt leszünk sokáig, úgyhogy ne szarakodjunk egymással, ha nem muszáj.
Végül a hatalmas termetű Felhő dübörgött Feri helyére:
- Utálom a sóher, paraszt böffentéseket. Meg a link dumát. Mindenki ebben a cellában egy rakás lópikula, mert Ide került, mert Kint segg volt. Úgyhogy senkinek ne legyen nagy a csipogója, mert beverem. Szarok az egész életetekre, nem akarok hallani egy sajnálósdi dumát sem! Nem érdekel, kik voltatok kint, most csak az számít, hogy Bent vagyunk! Megértette mindenki? Egyébként Felhő vagyok. - azzal lerogyott a priccsre.
Mindenki a Prof.- ra nézett bambán, hogy ő is mondjon valamit magáról. Azonban nem tudott mozdult helyéről, s csak ennyit szólt a priccsen ülve, törökülésileg:
- Firkász tollak nyüzsögnek ugyanaz nap alatt, fáradt testem vacog, s az ítészeken kacag.
Mindenki megértette egyből, nem egy mezei bűnöző. Más. Valaki, aki Fentről lecsúszott hirtelen, egy villám cikázása mellett.
S csak teltek a hónapok. Néha egy-egy év. Az évszakok megszűntek, fáradtan legyezgette a börtön lakóit az idő. Prof. pedig írta lelkét, nézte szerencsétlen társait és mindent megadott volna egy verseskötetért. Amikor csend telepedett a cellára, elutazott ismételten.

"Kopogok egy szoba ajtaján. Nincs válasz. Óvatosan benyitok. Egy nagyon hosszú asztal nyúlik el a két fal között, s más berendezés nincs is. Az asztal mögött ül Shakespeare, Dante, Radnóti, Pilinszky, Vörösmarty, Goethe, Hugo, Jókai, Arany, Ady, aztán Dürrenmatt, Kafka, Vonnegut, és még sokan mások. Tekintetük szigorú, valami tanácskozást szakíthattam félbe.
- Kotródj innen hűtlen! - üvöltenek fel, mikor észrevesznek.
- Halál rá, bűnös, börtöntöltelék!
- Várjunk csak egy kicsit! - szólal meg Hugo, de lehurrogják.
- Gyalázat, szégyent hoz az Írásra!
- Takarodj innen selejt! - kiabál egy vézna.
- Nem kell többé a szavad, nem kellenek soraid! - recseg rám Goethe.
- Hazug szavak mit sem érnek! - pattan fel Radnóti.
- Szenvedj pondró! Tanulj megbánni! - üvölt Jókai.
A szoba forogni kezd, kattanásokat hallok. Mindenhonnan fura zajok. Futva menekülök kifelé. Hová? Fentre? Lentre? Kintre? Bentre? Mindegy. Lábaim remegnek, szaladok, hátrapillantok, de nem távolodnak az arcok. Üvöltenek, mindegyik arc eltorzulva. Zuhanok Le, Fentről a Lentre, itt Bent. A rácsok! Fojtás vesz körül, izzik a levegő, nyirkos testem zihálva küzd, ki tudja miért? Toll esik ki zsebemből, lehajolok, de az eltűnik, elnyeli a láva. Papírok csúsznak ki hónom alól. Meg sem próbálom visszaszerezni őket; érzem az égett papír illatát. Sírógörcs ráz, lerogyok a földre, megint hátranézek, az asztal már füstbe burkolva éhezik, körülötte minden lángol. Kapkodok a szavakért, mondatokért. Köröttem mindenhol tűz gyúl, hull alá a sok láng, s velük együtt a darabos pernyék serege. Elém, mögém, mellettem esik a földre. A rácsok, a hő. Iszonyú a hő és..."

Üvöltéssel köszöntötte társait a Prof. Néhanapján így kezdi a reggelt. Mint egy kakas. Csak nem kukorékol, hanem üvölt. Cuki sóhajtva zuhan vissza álmába, hol egy fiatal fiút szerez meg magának, Feri tovább harcol katonájával, és akárhányszor meglátja, lelövi, Jóska meg csak lopkod mindent, mi keze ügyébe kerül, közben meg mosolyog. Csak Felhő szólal meg:
- Szenvedsz, ugye?
- Nagyon. Elveszítettem mindenem, s kitagadtak a körből.
- Ott volt Radnóti?
- Igen, s hazugnak nevezett.
- Baszni rá, vagy lócsöcs!
- Igazad van Felhő, baszni rá! Meg kell itt dögleni!
- Ámen.

Tovább horkolt az éj a cella ablaka alatt, lomhán igyekezett elmúlni. Lassan odament hozzá a nappal, arrébb rugdosta, elküldte a picsába, hogy ne játssza itt az agyát, lesz még este elég. Az éj öreg volt már a bohóckodáshoz, így ráhagyta, úgyis köcsögnek tartotta a nappalt. Hát így kezdődött el még egy vidámparki nap. A cella unottan tengette életét. Kissé ugyan feldobta a fiúkat, hogy Felhőnek - hála kiváló konyha utca-béli kapcsolatainak - az arcszesz, meg néha valódi alkohol és a hozzávalók gyakorta kerültek szervezetük mélyére, de Cuki egyre nehezebben viselte a bezártságot, annak ellenére, hogy Ferivel szinte házaséletet éltek. Jóska pedig csak olvasta a ponyvaregényeket, meg a pornó újságokat. Utóbbihoz kiegészítésként minden egyes alkalommal kiverte a farkát. Felhő viselte legjobban a gyűrődést, beleszart az egészbe.
A napok lassan, néha azonban mégis gyorsan teltek a Prof. mellett. Várta a Fényt, hogy Kint legyen, holott tudta, ugyanolyan fogoly ott is az ember, mint itt, Bent. Csodálatos dolog volt nézni a rácsokat. Mintha napról-napra koptak volna valamelyest. Feje hirtelen megindult egy új ösvényen, fák kísérték útján, a füvek segítették eljutni a Célhoz, s megint megszületett egy

"Hamis acélok, szívem mardossa lelkem,
bomlásnak indult ifjú, pőre testem,
Bomlanak az acélok is fáradtan,
a múlt levelét az Úrnak átadtam.
S hamisak a próféciák,
megöl a zugos szoba,
kietlen a sivatag az éj alatt,
rohannék én elfelé, de hova?
Három esztendő múladozik mellettem,
komoran lépkedek vele, sokat szenvedtem.
.. .és, és lángolnak a Rácsok!"

Prof. úgy döntött, hogy a maradék hét hónapot tisztességgel kihúzza. Rendszerezte dolgait, mit fog tenni, ha kiszabadul:
1. Jó szájon veri Jolit.
2. Szerez valami friss mohát, mert, ugye a zacsi rendesen teli már.
3. Összerakja, megszerkeszti a Bent leírt verseket.
4. Megkeresi a szerkesztőjét, hogy mi a bánatos lúg van; hajlandó még kiadni az írásait, vagy ha nem, akkor bekaphatja.
5. Keres valami kecót, ahol meghúzhatja magát. De barátokra nem számíthat, ezt is megértette.
Remélte, élete még nem siklott ki teljesen. Három év nem olyan nagy idő, már két év el is illant. Ráadásul még csak harmincöt éves. Fiatal, mondhatni. De azért félt. Hogy tud-e változtatni, alkalmazkodni, szeretni, védeni, kitartani, küzdeni? Igyekezni fog, határozta el magában.
- 32481!
- Igenis! - pattant föl Prof., s gondolta kezdődik megint a sikálás a konyha utcában.
- Jöjjön, az igazgató úr hivatja!
Felhőék meglepődve néztek a Prof.-ra. Felálltak, némaság telepedett a cellára. Majd Felhő kinyújtotta kezét és átölelte. Sorra elköszöntek tőle, mert ha az igazgató hivat valakit, abból még az is lehet, hogy nem tér vissza az illető.
- Bízzál Istenben! - búcsúzott Cuki.
- Ha pénz kell, szólj, lopok! - vigyorgott Lopez de Jóska.
- Ne ölj embert, esetleg csak a lelkedet! - nézett keményen Feri.
- Frankó faszi vagy, hallod-e! Aztán vigyázz magadra, s olyan helyen rabolj, hol nem jár a járőr, ha-ha-ha! Meg aztán lukvadászat esetén pontosan célozz, helyettem is nyomakodj! És, tudod, és... csak annyi - csuklott el Felhő hangja -, hogy írjál jó sokat, hogy megint befogadjanak, és tudom, hogy jó leszel! - ölelte át őszintén.
Nagy robajjal záródott be a CELLA.
"Visszajövök? Hová visznek? Pont most? Felemelik a büntetést egy új jogszabály alapján? Még nem telt le a három év!" - kérdésekkel korbácsolta magát.
A smasszerek olyan folyosókon kísérték, hol foglyok ritkán járnak. Kellemes előszobák, különböző irodák, egy nagy helység, és egy ovális nagy terem, bennük könyvek és könyvek. A könyvtár. Végül átmentek egy szűk előszobán. Megérkeztek, kinyitották előtte az ajtót. Rajta felirat: BÖRTÖNIGAZGATÓ. Belépett, körülnézett, s megállt viszonylag alapállásban.


- 32481? - kérdezte egy köpcös, kopasz ember.
- Igen... öööö... uram!
- A jó magaviseletéért holnapi nappal szabadul, a kollégák elkészítenek minden papírt, megkapja a személyes tárgyait, a megkeresett pénzét. Ma este már egy külön szobában alszik, külön mindenkitől. Holnap reggel ötkor ébresztő, s hatkor lép ki a kapun. Sok szerencsét kívánok az életben! - s egy futó mosoly vonult át a börtönigazgató arcán. Nem látszott rajta amúgy semmi; sem megkönnyebbülés, sem káröröm, sem hiányérzet. Csak elmondta a tényeket. Nem beszélt feleslegesen. A Prof. egy darabig még némán állt, mintha várna egy újabb parancsra, nem tudván, most mit tegyen. Hozzászokott a parancsokhoz, a rendhez. Végül ügyetlenül megfordult, miközben még fel sem fogta, mi történt. Vezették, kísérték, nem hitt, nem akart hinni. Messzi jár már a Sion-hegytől. Fejében zakatoltak a gondolatok, álmok táncoltak keringőt, vágyak feszítették fel a nedvességtől odvas deszkalapokat sírjuk felett. Furcsán érezte magát. Úgy vélte, hogy most valami megvilágosodik előtte, lesznek tanulságok, érvek, lezárás. Vagy egy pici tény, hogy nem hiába szenvedett. Aztán rájött, hogy csak saját maga miatt került ide, és letelt. Ennyi. Az élet ilyen egyszerű. Elnevette magát. " Istenem, könyörgöm neked, hogy boldogan éljek, ezentúl életem rendezetten élem, köszönöm, hogy meghosszabbítottad szabadságom! Holnap Kint leszek, üvöltő tervekkel rohanok neki a világnak. Frászt fogom agyonverni a Jolit, sosem adom ki az itt megírt verseket, szarok a szerkesztőmre is, csak a szexet hagyom meg terveim közül! Fátyolosan nézem a Falakat, a Körvonalakat, a Határokat. Lent üvöltenek az emberek, engem ünnepelnek, s milyen boldogok, mintha ők szabadulnának!"
- Felhő! - üvölti el magát, s elnémul az épület. - Felhő! Siess utánam, hogy igyunk egy faszát. Köszönöm, hogy vigyáztál rám, segítettél, és megértettél! Köszönöm! És eszembe jutott a vers folytatása! Itt van, ez a Tiéd, csak a Tiéd!


" A valóság, mint megrepedt cserép,
nem tart már formát és csak arra vár,
hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.
Mi lesz most azzal, aki mig csak él,
amíg csak élhet, formában beszél,
s arról, mi van, ítélni, így tanít,
s tanítana még, de minden szétesett,
hát ül és néz. Mert semmit nem tehet. "
1.

1. Radnóti M.: Ó.régi börtönök...


- Te igen! Te tehetsz valamit! Van hited, akaratod. S küzdjél! - kiabált egyre hangosabban. A rácsok zörögtek, kanalak, villák, újságok csacsogtak vad zenét válaszul. Tovább kísérték, egyre feljebb, a Kint felé. Ott lesz majd a Fény.

"Vak vagyok. Semmit nem látok. Nem akarok? Miért? Istenem, ne hagyjál cserben! Te, te, ki ott bújsz meg a ködben, ne lapíts! Én vagyok a bensőd. Gyere ide, segíts nekem, most már szabad vagyok. Mindenhol csak a hő, már megint. Izzik a lét, a falak, a Határ. Lángokban áll minden. Szemem kinyitom. Felhő küzd a hatalmas tűzgomolyagokkal. Hisz. Hisz tehát valamiben. Látom szenvedését, mert a lángok erősebbek. Távolodom. Vakít a fény. Mikor leszek már kint? Mit akartok még tőlem? Elveszítettem testemet! Hová lett? Mihez kezdek majd így? Hogy fogok szerelmeskedni? Á, látom már, ott jövök magammal szemben, s hozom az új testemet. Kösz, igen, azt hiszem jó lesz. Még egyszer kösz! Jézusom, most meg égek! És mi ez a szag? A Kint szaga? Rohannom kell, utánam fut a tűz is. Ezek engem égetnek! Ez a megtisztulás? Bocsánatot kapok? Visszafogadnak? Ott a Hegy. Sion. Gyerünk felfelé, meg kell másznom, a tűzlabdák üldöznek, de győznöm kell, s küzdeni! Futok át erdőn, egy méter, két méter, nehéz a szívem, zúg a levegő, mögöttem még mindig a tűz. Néha megáll, kifújja magát egy kicsit, de újból nekilendül. Nekem kell felérnem először. Istenem, hol járok már? Mindjárt vége! Zajt hallok, morog a Hold, felkeltettem. Sötétségben érkezem, fény-árnyék kísér. Nagyokat szökkenek, már csak pár lépés, igen... most! Megvan! Fent vagyok! Nem esek le! Sikerült legyőznöm! De a tűz nem tágít, még mindig itt van, de Falak nőnek ki a Hegyből, s a lángok óvatosan kúsznak fel síkos ablakaira. Megértettem. Egyszerre meghallottam magamat! Nem engem akartak, nem én utánam szaladt a tűz, nem én voltam a Cél, nem engem vettek körül a bírák, nem én lángoltam! Felnéztem a falakra, s elüvöltöttem magam:

" minden ember egy pici csillag,
ha a véges űrben bolyong,
csillag van minden emberben,
szilárd bástyák és otthonok "

- És... és... lángolnak a rácsok! "



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Árnika
Regisztrált:
2007-11-06
Összes értékelés:
36
Időpont: 2007-11-13 21:02:02

Kedves Stephen!
Tegnap éjjel olvastam a művedet, de csak most jutottam el a kritikírásig. Hát annyi biztos, hogy ez nem egy könnyed lélegzetvételű mű, elég komoly dolgok, amiket megfogalmazol bennük, csak gratulálni tudok hozzá, emrt szerintem nagyon figyelemreméltóan sikerült. Talán néha kicsit sok volt a káromkodás, de ez egy börtönben elnézhető, én is nemrég kezdtem el írni egy börtönös sztorit, talán egyszer elkészül, bár annak nagy része nem a rácsok között játszódik. Tetszett a lángoló rácsok motívum is, és a Prof jellemrajza is jól el van találva szerintem.
Árnika

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel Gyereknapon címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 1. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Sakkjátszma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 1. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel A mezítlábas angyal címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)