HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48386

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2015-04-23

Csalódás

Volt egyszer egy határmenti város, ahol szegény emberek éltek, nem volt se munkájuk, se fizetésük, és egész nap ittak bánatukban. És volt ennek a mesebeli városnak egy még szegényebb kerülete, ide szorultak azok, akiket még a szegények is megvetettek. Legendákat beszéltek arról, hogy ezek milyen szörnyű népség, például szeretik, ha iszonyú mocsok van körülöttük, és abban dagonyáznak, mint a disznók. Nem esznek, hanem zabálnak, nem isznak, hanem vedelnek, és hogy bűnös életet élnek-e? Uram Isten, akármit kezdenek el, abból csupa bűn lesz a végén, háromszor, négyszer is egymás után. A fiatalok éppen úgy kedvelik ezt a fajta bűnt, mint az öregek, és nincs köztük egyetlen lány se, mert mind úgy születnek, viselősen.

Eszter nővér szemei egyre kisebbek lettek, arca egyre vörösebb, és amikor megszólalt, egy hang se jött ki a torkán a felháborodástól. Kedves testvérem, világosan látom, hogy nincs benned semmi együttérzés. Gúnyolódsz, amikor ezek a szerencsétlen emberek nagy bajban vannak. Nem csodálkoznék, ha azt hinnék, hogy az Úr elhagyta őket.

Én nem gúnyolódom, felelte Lajos testvér, elmondtam a színtiszta igazságot. Ezekről az emberekről mindenki lemondott már. Azt állítják, el kell különíteni őket, mint a beteg állatokat, nehogy az egészségeseket megfertőzzék. Hallottam, hogy egyes helyeken betonfalat építenek, meg azt is beszélik, itt az ideje, hogy a sorsukra hagyjuk őket, mert hogy is mondjam, nem térül meg a befektetés.

Nem azért élünk a földön, kezdte Eszter kenetteljesen, de senki sem akarta meghallgatni. Ezt mindannyian tudjuk. A kérdés csupán az, hogy mit tehetünk az érdekükben.

Konstruktív javaslatok hangzottak el, egyszerre és egymás után. Beadványt kell intézni az illetékesekhez - de ne Lajos testvér fogalmazza meg, ez nem az a szituáció, amelyben megengedhetjük magunknak a gúnyolódást. Elmegy, amíg egymás között vagyunk, de kifelé össze kell zárnunk, nem mutathatunk támadási felületet. Nem elég, hogy szilárdan képviseljük az álláspontunkat, azt úgy kell megtennünk, hogy ne lehessen kikezdeni. Meg kell értetnünk velük, hogy a mi céljaink annyival magasabb rendűek - és ami a gyakorlati megvalósítást illeti, fel kell szólítani a lakosságot, adakozzanak, természetesen teljesen önként. Megvannak erre a jól bejáratott csatornák, használt ruha, cipő, mosógép, tévé, ezt már megszokták, és mindenkinek nagyon tetszik. Környezettudatosságra neveljük az embereket. Ne szemeteljenek, hanem adományozzanak. Persze a használt ruha az utolsó, amire ezeknek a szerencsétleneknek szükségük van. Ha igazán változtatni akarunk a sorsukon, akkor pénz kell, mégpedig sok pénz, és a lakosságot már nem lehet jobban megkopasztani. Az állam az egyetlen szereplő, aki mélyebben a zsebébe nyúlhat.

Lajos megkérdezte, mi az állam, ha nem a lakosság, az állampolgárok, akik közakaratból vagy közkényszerítve összeadják az állami pénzt, de nem hallgatott rá senki. Igenis, a lakosságot nem lehet tovább terhelni, az államból kell kisrófolni a pénzt. Az államnak mindig van bőven, csakhogy nem ad belőle. Rajta ül az egyiptomi húsos fazekakon. Mit számít egy kis képzavar? A fejekben egyiptomi sötétség van, a fenekek alatt egyiptomi húsosfazék. Az államnak azonnal felül kell vizsgálnia, hogy kire bízza a pénzeszközök kezelését. Nem a szakemberekre! Elegünk van a pénzügyi szakemberekből. Tegyék a jászol elé, amelyben Krisztus megszületett!

Mi mindent tudnánk mi kezdeni azzal a rengeteg pénzzel! Először is vége lenne annak a nyomorúságnak, hogy hol az egyik testvér, hol a másik nővér szerény lakásán találkozgatunk, állandó harcokat vívunk a szomszédokkal, akik annyi bűnt követnek el, hogy elvesztették a tisztánlátásukat. Nem tudják elviselni a zsoltárok éneklését, pedig mi csak egyetlen egyszer szóltunk, hogy áthallatszik a tévé, kora délután se bulizzanak, és csináljanak valamit, hogy ne ugasson a nyavalyás kutyájuk. Szóval, egy templomot kellene építenünk, semmi luxus, csak egy kis márvány, szép, reprezentatív épület. Aztán ki kell adnunk a zsoltároskönyvet, megfelelő példányszámban, hogy senki ne hivatkozhasson arra, neki nem jutott. Zsoltáréneklő köröket kell szervezni minden házban, ehhez persze ki kell képezni az oktatókat. Az egészségügyet is meg kell reformálni, mert tűrhetetlen, hogy egyesek azzal védekeznek, azért nem énekelnek, mert fáj a torkuk. Semmi nem lehet olyan fontos, mint Krisztus dicsőítése, és ez csak énekelve történhet, benne is van a Bibliában. Minden templom mellé kell egy másik, szintén reprezentatív épület, ahol előadásokat lehet tartani arról, hogy a közös éneklés az egyetlen szilárd alap, amelyen felépülhet Krisztus új egyháza. Missziókat kell szervezni, előbb a szomszédos országokban, aztán a világ valamennyi szegletében. Ha a gondos felvilágosító és meggyőző munka ellenére még mindig akadnának tévelygők vagy renitensek - nem szívesen beszélünk erről, de fel kell készülnünk minden eshetőségre. Nos, semmiképpen sem bánhatunk kesztyűs kézzel a felforgató elemekkel. Krisztus híve lecsap, mint a vasököl.

Azok a máglyatüzektől csillogó szemek! A kínhalál felé tartó eretnek csőcselék, ruha helyett egy szál zsákban, fejükön csúcsos papírsüveg! Miközben az autodafé közönsége hangosan zengi Krisztus dicsőségét! Természetesen kémek járnak közöttük, akik megfigyelik, ki hogyan énekel. Megengedhetetlen, ha csak halkan zsolozsmáznak, tátognak, mímelik a szívből jövő, ordító dicséretet. A képmutatókat meg kell büntetni, súlyos pénzbírságot nekik, mert Krisztus ellenségének semmi sem fáj annyira, mintha elveszik tőle a zsetont.

A kis panellakás falai kitágultak, a mintegy tucatnyi evilági szent részben a világ tetején, részben az Úr jobbján látta magát, és Krisztus annyira rettegett tőlük, hogy ő is a saját dicsőségét zengte hangosan - mert soha nem lehet tudni, hogy a tévelygőket és a renitenseket mikor, milyen büntetés éri utol.

Na, vége a kornyikálásnak? - kérdezte Samu bácsi a lépcsőházban, aránylag barátságosan.

Ja, Samu bácsinak könnyű, kiveszi a hallókészüléket a füléből - mire eljön az Armageddon, vagy az, aminek az adott pillanatban el kell jönnie, ő már régen a koporsóban pihen, és a gilisztákkal társalkodik. A szép új világ inkább csak a fiatalokat fenyegeti, akik elképesztően bűnös életet élnek. Nem kétséges, hogy a Sátán szabadon kószál a földön. A pokol összes tüze kevés ahhoz, hogy eleméssze a renitenseket és a tévelygőket. Mindent meg kell tennünk, hogy Krisztus mielőbb megalapíthassa a második királyságát a földön! És Eszter arca kigyúlt arra a gondolatra, hogy ő is ott lehetett, amikor lerakták ennek a királyságnak az alapkövét. Fogadalmat tett, hogy elmegy a legszerencsétlenebb és legelesettebb emberek közé, behatol a bűn barlangjába, elviszi nekik az evangéliumot - erre van a legnagyobb szükségük. Ha valaki használt ruhát és cipőt, használt ételt akar gyűjteni, ám tegye meg. Eszter azt adja, amire nem ma vagy holnap van szükség, hanem a világ végezetéig és mindörökké.

Kicsit fájt, hogy a nagy hangzavarban senki nem figyelt föl a fogadalomra - még jobban fájt, hogy a mellőzés ennyire fájdalmas, de akár meghallották, akár nem, Eszter nővért nem lehet eltántorítani az igazságtól. Az igazság önmaga jutalma, és lehet-e nagyobb dicsőség annál, mint ha az ember meg van győződve arról, hogy igaza van?

Eszter az igazság és mindössze egy hátizsákra való személyes holmi birtokában utazott el a félelmetes városba, ahonnan az emberek zöme egészen Kanadáig menekült. Sietni kellett, mert a befogadó országok előbb-utóbb meggondolják magukat, rémülten bezárják az ajtót és az ablakot. Mire számítottak? Hát, például arra, hogy az igazság önmaga jutalma - meg a többi maszlag - esetleg szakképzett emberek érkeznek, akik megfogják a dolog végét. Sajnos, szakképzettek csak az idősek között akadnak, akik ragyogóan kiismerték volna magukat a martinkemencék világában - mindenütt, ahol csak lapátolni kell a vasércet, tüzet szítani, önteni, húzni, hengerelni, stancolni a forró vasat. Szép is az, amikor ömlik a tüzes, vörös fém, száll a por, a levegő tele van fojtó füsttel, és fülsiketítő a hangzavar. A férfiak felső teste meztelen, verejtéktől fényes, üvegszámra öntik magukba a védőitalt. Nem azt! Az üvegekben víz van, aqua fontis, aqua csapviziensis, mert az a legolcsóbb, nem is kerül semmibe. A gyár az államé, a vízvezeték az államé, mire jó az, ha az egyik zsebünkből a másikba rakjuk át a pénzt?

Most, hogy jobban meggondolom, dehogyis az államé volt a gyár. Hiszen ott voltak a jelmondatok, pirossal festve végig a kerítésen: Tied a gyár, magadnak lopod haza a sarlót és a kalapácsot - martinkemencét nehéz, de egy esztergapad még éppen kifér valahogy, a jelmondatok között.

Az irodisták csak a gemkapcsot meg a klamnizót - haza lehetett szeretni a számológépeket is, özönvíz előtti példányokat. Elől a számokat állították be rajtuk, oldalt a kurblit tekerték, vígan osztotta-szorozta a nyolc- és még többjegyű számokat, nem pusztította sem az áramot, sem a lítiumot.

A főnök persze akkor is nagy úr volt, tízesével állt a hűtőszekrény a pincéjében, amikor a melós még ott tartott, hogy egy tömb jég, de az is csak sátoros ünnepeken.

De ne azokat sajnáljuk, akik még időben leléptek Kanadába - az itthon maradottakat inkább, mert hiába bizakodtak abban, hogy elhiszik, nincsenek külföldön rokonaik. Annyi biztos, hogy nem leveleztek, hacsak nem volt meg hozzá a szükséges konspiráció. Az egykori olvasztárokra ráhúzták a vizeslepedőt, és a sztahanovistából szitokszó lett. Ti szúrtátok el, haver, ész nélkül termeltetek - minél többet, kétszer annyit, ezerszer annyit, mint amennyit előírt a terv. Hogyan volt ez lehetséges? Csak úgy, hogy rosszul terveztetek. Mesterségesen felfújtátok a gazdaságot, mint egy nagy lufit. Aztán szétpukkant az egész, kiszabadult a hélium, és volt nagy csodálkozás.

A fiatalok levonták a tanulságot. Nem csapoljuk többé a vörös vasat? Összeomlott egy világ, de nem épült helyette másik? Rosszkedvűen ténferegtek a házak között - azok se bírják sokáig, főleg a tetők nem. A tetők kilyukadnak, akár cserép, akár pala. Legjobb a nád, hanem az drága. A zsupszalma elrothad. De akkor elrothad minden egyéb, ami ott van a zsupszalma alatt. Kirohad az ágyunk, mert az is csak szalma. Kirohadnak a fogaink - azt mondják, szándékosan ütik ki a nőkét, nem is titkolják, miért. Alja népség, nincs bennük emberi tartás, semmirekellők, nincs eszük. Lopnak. Hiába verik a mellüket. Egyik se jobb a másiknál.

Eszter azt képzelte, megérkezik, az emberek köréje gyűlnek - lefegyverzi őket a tisztaságával, az őszinteségével - nem akar kiemelkedni közülük, ő maga is szegény. Dicsérjük együtt az Urat, magasztaljuk Krisztust hangos énekléssel, citeraszóval. A szerencsétlenek örömmel hallják a jó hírt: Krisztus téged is szeret. A világ kinyílik, minden fényesen ragyog, tökéletes. Térjetek meg! El sem hangzik a kérdés: azt meg hogy kell? Mindenki érti, és már meg is tértek - senki nem olyan kedves, mint a megkerült bárány.

Esztert azonban csak gyanakvó pillantások kísérték ebben a kerületben. A gyerekek megkérdezték: Mit hoztál? Süti, csokoládé? Mobiltelefon? Eszter ezeket nem tartotta fontosnak, neki se volt - és tényleg nem, zsíros kenyeret evett, vagy ha az se volt, beérte a semmivel. Mobiltelefon, minek? Krisztust anélkül is meg tudod szólítani, kedves fiam. A földi kapcsolat megszakad, értéktelen. Az ember éljen úgy, hogy minden pillanatban az öröklétet tartja szem előtt. Mennyi minden van a világon, ami sokkal fontosabb, mint a pénz! Például egy-két fejezet Coelho vagy Anthony de Mello összes műveiből. De ez csak engedmény, könnyítés a kezdőknek, mézesmadzag, mielőtt felolvasnám nekik Jeremiás siralmait. Jaj, de árván ül a nagynépű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony. Nagy volt a nemzetek között, a tartományok között fejedelemasszony: robotossá lőn! Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orcáját!

De Sion leányai nem hallgatták meg az igét, Jeruzsálem eltiport ifjai sem riadtak föl éjjel az őrjárások kezdetén, mert akkor még haza sem értek a kocsmázásból; nem öntötték ki a szívüket az Úr előtt, mint a vizet, mert a víz csak a kácsának való, fürdésre; nem emelték föl a kezeiket a kisdedek életéért, mert a ded ingyen készül, és a kút, ahonnan előhúzzák, nem szárad ki soha. Sokan elalélnak az éhség miatt az utca szegletén, de a közelükbe se megy az, aki jót akar magának. Ne keveredj a korpa közé - csak a minap volt egy ilyen történet, tízszer is telefonáltak a mentőknek, mire kijöttek, és kórházba vitték a félhalottat, a telefonáló pedig megkapta a magáét: Fogadja be a lakásába, asszonyom, ha annyira megsajnálta. Nálunk már elég sok van a fajtájából, de vigyázzon, mert mindegyik tetves és rühes. Végül az mentette meg a haldoklót, hogy egy férfi vette a kezébe a telefont. Ő aztán nem hallgatta el a véleményét, elküldte a kóchengeresbe az egész bagázst. A diszpécser megijedt, biztosan nem akárki, akinek ilyen nagy hangja van - de Eszter halkan beszélt, sokat köhögött, sőt halkan énekelt, ez kétségkívül sok fekete pontot jelent majd a végelszámolásnál.

Magának sem akarta bevallani, hogy mennyire csalódott. Senki sem hívta be a házába, senki sem kérdezte, kér-e egy pohár vizet. Az asszonyok csípőre tett kézzel álldogáltak az ajtó előtt, vagy a közkútnál, trécseltek, és lapos pillantásokat vetettek az idegen felé. Eddig is jártak hozzájuk hivatásos szánakozók, szívek ápolói, csorgattak itt-ott néhány kegyelemfillért, de azokat már ismerték, elfogadták. Tartották egymásban a lelket. A szociális gondozók büszkék voltak magukra, amiért a legnehezebb terhet vették a vállukra; a szerencsétlenek még büszkébbek, mert fenn- és lennkölt érzésekhez segíthették hozzá a bundás-kalapos hölgyeket. Nagy szükségük volt egymásra, és így kerek a világ. Az új látogató nem illett bele a képbe, nem is ígért semmit, legföljebb a mennyei boldogságot, azt meg, köszönjük szépen, nem kérjük. Meleg levest a belünkbe, azt igen.

A csalódás fáj, de a félelem még rosszabb. Eszternek már az első félórában feltűnt egy szálfa termetű - a szálfa némileg ingadozott, valószínűleg az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően. Szívélyesen üdvözölte az idegent, aki ebben a pillanatban úgy érezte, meg lehetne gyújtani a leheletét. Nem szólt többet, nem is látszott agresszívnek, de: Ne nézd a bort, mely veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik. Végre, mint a kígyó, megmar - 22.31-32, Salamon példabeszédei.

A részeges tévelygő többször is felbukkant Eszter látómezejében, és ilyenkor mindig elvörösödött, elsápadt, rémüldözött. Látszott, hogy meglehetősen népszerű a maga körében. Férfiak ölelgették, lapogatták a hátát; asszonyok vihogtak, tökös rétessel kínálgatták; lányok visongattak: jaj, ne izélj már, Sinya, tudod jól, hogy nem lehet, ha látják, éjjel gyere, ha jót akarsz, Sinya.

Ki lehet ez az ember, és miért hízelgik ennyire körül? Amúgy látszik rajta, hogy eljár éjszaka a lányos házakhoz, nem fogja vissza magát, megfertőzteti a szüzek nyoszolyáját - ezt a beszédet meg sem értik ezek a mai, bűnös lelkek.

Eljött a szürkület meg az este, és Eszter még mindig az utcákat rótta. A gyerekek elszaladtak előle, amikor megértették, hogy nem hozott semmit - minek jön ide az ilyen? Egy koszvadt öregasszony húsz percen át magyarázta neki, hogy ő igazán szívesen beszélgetne, de hát nincs rá idő, ott van a sok munka, a nagymosás meg az állatok. Eszter komolyan megijedt. Hol fogom eltölteni az éjszakát? Ahhoz már hideg van, hogy az utcán vagy a bodzabokorban - igen, a város tele van hajléktalannal, de mindegyik beszerezte már magának a feltétlenül szükséges, rozoga paplanokat. Két-három paplant is hurcolnak magukkal, az se lehet meleg, de több a semminél. Ebben a kerületben nincsenek szállodák, és különben is, nagy szégyen lenne, ha a saját kényelmére költené Isten pénzét.

Mert minden az Úré, és ő adja meg táplálékát a baromnak és a holló-fiaknak.

Vásárolt egy csomag olcsó kekszet a zárásra készülődő asszonyságtól, aki leplezetlen undorral mérte végig. Ez lesz a vacsorád, te nyeszlett?

Ő maga bizony nem volt nyeszlett, inkább egész szélességében elfogta a gyalogutat, és Eszter nem merte megkérdezni, nincs-e olyan ismerőse, akinél eltölthetne egy éjszakát - jó lenne neki az előszoba sarkában vagy a kamrában is, csak ne a szabadban, mert akármikor eleredhet az eső, fújhat a szél. A boltosné még egy megsemmisítő pillantást vetett rá, majd befordult egy sötét sikátorba, ahol ki tudja, milyen félelmetes szörnyek tanyáznak.

De nem egy szörnyeteg jött elő a sikátorból, hanem a joviális Sinya.

Csókolom, kit tetszik keresni, segíthetek?

Köszönöm, én csak -

Mindjárt besötétedik, kivigyem az állomásra?

Eszter halálra vált a puszta gondolattól, hogy ez a részeg ember beül egy autóba, megindul valamerre, fölcsavarodik egy fára. Meg aztán, miféle járgánya lehet egy Sinyának, talán egy százéves vakarék Wartburg vagy Pobeda, esetleg egy ökrös szekér? Nem merem neki elmondani -

Ha meg nem akar elutazni, elalhat nálunk is, folytatta Sinya, de csak úgy, mintha egy cigarettacsikket ajánlott volna, az utcán fölszedettek közül. Mi sem természetesebb annál, hogy meghívunk egy ismeretlent, töltse nálunk az éjszakát. Mi az, hogy nálunk, egy egész család? És mit szólnak ahhoz, hogy Sinya beállít egy idegennel?

Szegények vagyunk, de meg tudjuk oldani, tette hozzá Sinya, és megfogta Eszter könyökét. Na jöjjön már, nem veszem a lelkemre, hogy ebben a nagy hidegben kint aludjon az utcán.

Eszter ment, mint a borjú a vágóhídra, Sinya meg nem értette, mi van. Szegény emberek segítik egymást, vagy mi a szösz. Nekem is jólesne, ha valaki befogad egy éjszakára. Nem kell megköszönni, nem olyan nagy dolog.

A ház a sötét sikátor végén volt, ahonnan már nem vezetett tovább az út. Sinya egyenesen a konyhába vitte a vendégét, ahol egy jelentéktelen, kontyos asszonyka motozott. Maradt még krumpli? - Maradt hát, felelte a Teca, és jól megszedte a tányért. Eszter tett még egy-két kitörési kísérletet: Köszönöm szépen, nem vagyok éhes. Ne fáradjon. Ez nagyon sok. De igazán, csak egy kanállal - közben egy csomó gyerek szaladgált keresztül a konyhán, valamilyen rejtélyes oknál fogva a kisebbek verték a nagyobbakat, és senki sem szólt rájuk. Aztán megjelent egy vénséges vén bácsi, szájában pipával; a pipa nem égett, csak úgy szopogatta a végét, mert azzal is telik az idő. Három kutya - legalább három - kaparta az ajtót, mire Sinya kihajított nekik néhány csontot. Egy, még a bácsinál is vénebb asszony kárpált: Minek dobálod el, jó lett volna holnap a levesbe. Sinya, nehéz ezt másképpen mondani, hangosan röhögött, és nógatta a mámit, vegye el a kutyáktól, ha meri. Eszternek az volt az érzése, hogy merte volna, csak hát szégyellte magát a vendég előtt.

Jó ég, mit főzhettek bele ebbe a krumpliba, rémüldözött Eszter, persze csak magában, és csendesen imádkozott, hogy most az egyszer ne kelljen viszontlátnia, mit szólnának ahhoz a háziak?

Sinya a hóna alá vette - na jó, nem szó szerint, de éppen olyan volt az érzés - és betuszkolta egy kis szobába, ahol volt egy ócska vaságy. Ez itt az Áron szobája, ő azonban nem jön haza egyhamar, tudja, rendszerint úgy intézi, hogy télire bevigyék egy jó kis meleg helyre. Ez a legjobb üzlet, megvan a koszt és a kvártély, a társaság is okés. Aludjon jó, ne sajnálja az Áront, magának keresi a bajt.

Eszter egyedül maradt a kis szobában, és először is hosszasan imádkozott. Krisztusom, adj nekem erőt, sokkal többet, mert én nagyon félek ebben a házban. Megmondom neked az őszintét, amióta felültem a vonatra, azóta félek. Otthon minden olyan egyszerűnek látszott. Azt hittem, elég, ha olyan erős a hitem, mint a kőszikla. Vagy lehet, hogy nem is a hitemmel van baj, mit tudom én, mi szorongatja a torkomat. - Egyre több vallomás csúszott az ima szavai közé: Krisztusom, nem merek levetkőzni ezen az idegen helyen. Tényleg egy börtöntöltelék szokott aludni ebben az ágyban? Úgy látszik, Sinyának ez semmit sem jelent. Talán ő is megjárta már - tiszta véletlen, hogy most szabadon van - egy ilyen magas, erős ember! Ha ez bejön hozzám az éjszaka, nekem bizony nincs annyi erőm, hogy megvédjem magam. És ha kiáltok? Nem hiszem, hogy ez a Teca ide mer jönni, ha tudja, hogy itt van a Sinya. A két öreg nem véd meg, a gyerekek hozzá lehetnek szokva - Nyilvánvaló, hogy Sinyának senki sem fog ellent mondani. Tőlem is el fogja várni. De -

Vacogó fogakkal feküdt az ágyon. Minden pillanatban benyithat az a nagydarab - minek is mondják az ilyet, pedig mindjárt feltűnt, délelőtt, amikor minden ok nélkül rám köszönt. Egy dúvad! Kinézett magának! Csak az alkalmat leste, hogy bevonszoljon ebbe a szobába.

Na jó, vonszolásról szó se volt. Önként jöttem, amilyen bolond vagyok. Engedtem neki, pedig napnál is világosabb, hogy meg akar erőszakolni. Lehet, hogy nem is gondolja erőszaknak. Az ő társadalmi helyzetében levő férfiak általában meg vannak győződve arról, hogy ez nekik jár. Hogy még én köszönjem meg neki, ha megteszi - mert hogy az nekem jó, és legyek hálás, amiért -

Csapdába estem, gondolta Eszter. Könyörögni fogok neki, talán nem veszett még ki belőle minden emberi érzés. Megmondom neki, hogy én még sose voltam férfival. Krisztusom, te tudod, hogy nem hazudok. Talán visszavesz egy kicsit a lendületből. Talán megelégszik a kontyos kis feleségével. Uram, add, hogy úgy legyen. Csináljon vele, amit akar, csak engem hagyjon békén.

Valamikor, az éjszaka közepén elaludt, egy ilyen nap után nem csoda.

Reggel a rendes időben ébredt, elég korán, de mégsem zöld hajnalban. Vastag, szürke takaró alatt feküdt. Este ez még nem volt az ágyon! Máskülönben semmi sem történt, a dúvad nem támadta meg. Hiába volt a rettegés. Ez most mit jelentsen? Nem vagyok elég jó neki? A Tecával töltötte az éjszakát?

Most már nem volt az a hatalom, ami ott tartotta volna a házban. Először is ki akarta fizetni az éjszakai szállást - Sinya úgy nézett rá, mint aki éjfélkor lát szivárványt. Éppen hogy ki nem kérte magának a hallatlan sértést. Eszter a reggelit sem fogadta el. Csak azért is gyalog megyek az állomásra, mit képzel ez a bunkó? - Elnézést, makogta szerényen Sinya, éjjel olyan hideg volt, hogy bevittem magának egy takarót, remélem, nem haragszik.

Eszter az úrinő fölényével nézett a bunkó parasztra. Köszönöm, nagyon kedves. De most már kísérjen ki, mert félek a kutyáktól.

Sinya alázatosan bólintott, és ráordított a kutyákra. Csiba te, kuvasz! Aztán már csak az ajtó nyikorgott egy kicsit.

Büdös paraszt, mormogta Eszter, bevonszol a házába, lefektet, aztán sehol semmi, micsoda szégyen, gyalázat.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
dodesz
Regisztrált:
2007-04-04
Összes értékelés:
1107
Időpont: 2015-04-24 14:18:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Müszélia (2015-04-24 14:14:46) üzenetére
No, kedves Márta, ha a záró poént menet közben találtad ki, az még inkább tetszetős nekem. Néha én is így teszek. :)

Szeretettel: dodesz
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2015-04-24 14:14:46

válasz dodesz (2015-04-24 11:15:25) üzenetére
szia Dodesz,
hát, igen is meg nem is. a csattanót menet közben találtam ki. az alapkoncepció a szekta volt - elég közelről ismerek egy hasonlót.
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2015-04-24 14:13:02

válasz Bödön (2015-04-24 09:02:14) üzenetére
szia Laci,
végül minden gyöngyszemnek ugyanaz a sorsa, beesik a kanálisba, a patkányok közé.
Alkotó
dodesz
Regisztrált:
2007-04-04
Összes értékelés:
1107
Időpont: 2015-04-24 11:15:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Márta!
Elolvastam. Hogy őszinte legyek, én nem vihogtam végig, de látom benne a tömör szarkazmust. Hogy van magyar hazánkban ilyen réteg, az igaz, s talán ez a réteg lenne a leginkább vevő a leírtakra.
Mindazonáltal végül is elég bő lére eresztetted a nyilvánvalóan az utolsó mondat csattanójára épített történetet. Mivel néha magam is szeretem hasonlóan szerkeszteni az írásaimat, ezért elnyerte tetszésem! :)

Szeretettel: dodesz
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8394
Időpont: 2015-04-24 09:02:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Márta! Nem is tudom, hol kezdjem? Talán a végén. Kíváncsi vagyok, hányan olvassák el, s hány hsz. érkezik majd? Sztem, aki fent van itt, annak mind olvasni kéne, mert remekmű! Én, bevallom, hangosan, nyerítve röhögtem végig! Ennyire jól kifigurázni az emberi butaságot! Ilyen cinikusan, s bővérűen gúnyolódni mindenen, ami szent, pontosabban: ami álszent!!! A múlton, a jelenen, a jövőn, értem alatta a kilátásokat. Egy kis magyar valóság. Görbe tükör. Nem leplez, hanem felnagyít. Nem semmi! Cinikus? Igen, persze! Polgárpukkasztó? Hát hogyne! Külön íze, zamata az írásnak az a nyelvi bravúr, ami minden írásodat jellemzi, a szavakkal való játék, a gúnyolódó elme tökéletes hajlékonysága. Könnyen olvasható, szórakoztató írás, arra való, hogy olvassák! Nagy vagy! Már nem először mondom. Írásaid a világirodalom gyöngyszemei, remélem szerencséd lesz, s az eljövendő századokban is fennmarad, amit írtál.

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel W. Busch: Die Rose sprach / A rózsa szólt címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A hívás című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Csak így, egyszerűen 05. címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel J. W. von Goethe: Rózsák, ti pompázók... címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 10. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis címmel

oroszlán alkotást töltött fel Sárga vers címmel

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Elmúlás /Szonettkoszorú W. Shakespeare LXXIII szonettjére/ címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Apák napi köszöntő címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)