HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 24 Tagok összesen: 1921 Írás összesen: 51312 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2015-05-01
A majom farka, a misszionárius feneke XIII/3.Ott folytatjuk, hogy eltelt 5 év. 1945 júniusában vagyunk, a naptárak tanúsága szerint 8. van, hétfő. A háború Európában május 10.-én véget ért. Ethel előző nap vette át a diplomáját az Egyetem dísztermében. Este búcsúvacsora volt az aulában. A régi barátok koccintottak, megitták az utolsó pohár-pezsgőt, s elköszöntek egymástól. Elutazott Margaret is, beszállt szülei fekete Buick-jába, az ablakból intett még Ethelnek, felkapcsolták a reflektort, majd elhajtottak. Egyedül ébredt egy idegenné vált városban, ahol senkije nem volt, ahova érzelmileg már semmi nem kötötte. Az éjszakát végig hánykolódta, egyik oldaláról a másikra fordult. A kis belvárosi lakás, társnője nélkül kongott az ürességtől. Reggel, alighogy kikászálódott az ágyából, csöngettek. Pongyolába bújt, fa-klumpájában kicsoszogott az ajtóhoz, kinyitotta. A postás volt, gyász-szalagos levelet hozott Németországból. A lány szíve nagyot ütött belül. Látta, hogy a feladó Traude von Voght, apjának a nénje. Ethelnek alig derengett a néni arca, kislány korában találkoztak utoljára. Aláírta az átvevő-könyvet, becsapta az ajtót a postás után, s beakasztotta a láncot. Rosszat sejtett, remegő kézzel tépte fel a borítékot. A levélben ez állt: "Kedves, drága Ethel! Szomorú hírt kell közölnöm, most tudtuk meg, drága jó édesapád, az én szerető fivérem Drezda 1944. szeptember 24. bombázásakor az életét vesztette. A körülményeket nem ismerjük, az ottani helyhatóságtól jött egy hivatalos értesítés. A Jóisten legyen Veled, segítsen elviselni ezt a súlyos csapást. Légy erős, imádkozz érte, magadért, mindnyájunkért. Imádkozom én is, hogy az Úr tekintsen kegyesen szolgájára, és engedje be Országába, az Ő Fia, Jézus Krisztus által, aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Néhány szó az örökségedről. Bocsáss meg, hogy a gyász és fájdalom első percében ezzel terhellek. Apád, előrelátóan a te nagyanyai örökségedet, és a saját megtakarításait egy svájci bankban helyezte el, levelem alatt a bank címét megtalálod. Az ingatlan-vagyon, ami königsbergi és más városokban lévő lakóházakból állt, részben, vagy teljesen megsemmisült. Volt még ott (Königsbergben) néhány mezőgazdasági terület is apád nevén, szántók, erdők, miegyebek, a határok átrajzolásakor ezek is elvesztek. Németország romokban van, éhezünk, a régi házat bombatalálat érte, most egy pincében lakunk. Nem panaszkodom, s nem mesélem el azokat a borzalmakat, amiket átéltünk. Majd csak megsegít az Isten, akihez nem szűnök meg imádkozni. Kedves gyerekem, tudom, húz haza a szíved, de egyelőre lebeszéllek a hazatérésről, idehaza csak nyomor és kilátástalanság várna. Szeretettel csókollak, imádkozz, mást nem tudok tanácsolni. Szerető nénéd: Traude" Kiejtette kezéből a levelet. Leroskadt a fotelbe. Sokáig ült ott, összekuporodva, felhúzott térdekkel. Lelke üres volt, nem tudott sírni. A fájdalomnál valami sokkal súlyosabb teher nehezedett rá, szinte agyonnyomta. Sok órán keresztül gubbasztott a fotelben. Valamikor délután jött a fejébe az első gondolat, ami az volt, hogy ki kell mennie, pisilni. Felállt, nyújtóztatta a derekát. Ledobta magáról a pongyolát, átvágott a kisasztal előtt a mosdóig. Felhajtotta a WC fedelét, ráült az ülőkére. A hólyagja már szinte görcsölt a visszatartott vizelettől, mennyei élvezet volt kiüríteni. Kakilt is, két, összehajtogatott WC-papírral kitörölte a fenekét. A mosdókagylóhoz lépett, kezet mosott. Úgy, ahogy volt meztelenül kent magának vajaskenyeret a konyhában. Megette, ivott rá egy pohár narancslevet. Lezuhanyozott, felöltözött, mindezt gépiesen, gondolatok nélkül. Lement az utcára és elindult mindegy hova alapon. Eleinte a belváros rendezett, szecessziós emeletes házai között haladt kávézók körbekerített külső teraszait kerülgetve, ment, ment, s egyre kijebb került a városközpontból. Gyerekek rohantak vele szemben, egyikük véletlenül meglökte, labda gurult a lábához, fociztak az utcán, néhány földre dobott rongycsomó volt a kapu. Ágrólszakadt férfi kézikocsit húzott maga után, a kézikocsin mindenféle limlom. Egy lábos hangos csörömpöléssel leesett a kupac tetejéről, egy girhes nő, harsányan káromkodva félreugrott, a guruló lábos elől, majdnem összeütköztek. Valaki rákiáltott. Fütyültek mögötte, frivol nevetés csattant. Útszéli megjegyzések röpködtek, nem hatoltak el a tudatáig. Ment tovább az ismeretlen városrészben, vonszolta magát. Soha nem járt még erre, azt se tudta, hol van. Alacsony, omladozó vakolatú házikók sorakoztak kétoldalt, szemét, hulladék borította a kövezetet. Aztán a kövezet is elmaradt. Kecske tépkedte a poros út mellett kinövő gyér fű zsombékait, lovas kordé jött szembe, asszonyok üldögéltek egy zöldre pingált padon a kerítés mellett. Fekete, korcs kutya rohant neki acsarkodva a kerítésnek, foltos macska hempergett az út porában, verebek csiripeltek fel-felröppenve a gőzölgő lócitrom körül. Az utca végén apró templom tornya bontakozott ki. Hullongani kezdett a sötétség, foltokban omlott rá a külváros töppedt házaira, az utcára, a templomocskára. Kocsma cégére hirdette a túloldalon: BUENO VINO TINTO. Horpadt pléh-tábla, lepattogzott sárga alapon vöröslő betűk, az utca fölé nyúló vasrúdon himbálódzik. Hangoskodó társaság ült kinn a kockás abrosszal letakart asztalnál, átbámultak hozzá, volt, aki még a száját is tátva felejtette. Ethelnek eszébe se jutott, hogy öltözete nem illik ebbe a környezetbe, vajszínű, diszkrét, elegáns blúzt viselt, hasonló árnyalatú, bokáig érő szűk szoknyát, lapossarkú, piros cipőt, és karima nélküli kicsi, sötétkék kalapot, amit úgy hívtak: champignon chapeau. Lépkedett tovább. Felfogta az őt körül ölelő valóságot, de nem reagált rá. Ha eszénél van, ha józan, megfordul, és sietve menekül erről a környékről. Nem ezt tette, ment tovább, elérte a kápolnát. Az ajtó nyitva volt, belépett, megállt bent a félhomályban. Amikor szeme megszokta a sötétet, észrevette a bejárattól balra lévő Szűz Mária szobrot, előtte a püspöklila szövet-anyaggal bevont, kopott térdeplőt. Még mindig öntudatlanul letérdelt, kezét összekulcsolta, fejét összekulcsolt két kezére hajtotta. Elmondta az "Üdvözlégy Máriát". "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled, s áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk most, és halálunk óráján, ámen" Aztán ezt mondta: "Kérlek, segíts édes Szűz Anyám!". Némán, szavak nélkül ismételgette: kérlek, segíts, ó, kérlek, segíts, imádkozz értem! Váratlanul felszakadt a szemét takaró hályog, látni kezdett. Látta a múlt képeit, apjával állnak hátul a Manaus-i Szentháromság-katedrálisban az ünnepi szentmisén, mögöttük Andreas Mc Gwain, és a barátai. Bontogatja a karácsonyi ajándékot a fa alatt, jön a pincér, hozza a vacsorát. Pablo zuhanyozik szakadó esőben a közösségi épület mögötti bokros területen, szappanozza a testét, hímvesszője felágaskodik. Julianna nővér a hátát gyúrja, nyílvessző üti át a mellét, belebucskázik a Sjemicébe, a kis Erika velőtrázó hangon sikít, eltakarja az arcát, ujjai közül kukucskál, szemében iszonyat. Antonio birkózik félmeztelen felsőtesttel egy ellenséges indián harcossal, egymás torkát szorongatják, izmai kidagadnak, olyan, mint Tarzan a mozi-vásznon, amikor szembeszállt a vad Kercsakkal, az emberszabású majmok törzsének királyával, olyan, mint egy félisten. Meginognak, s kizuhannak a csónakból, bele egyenesen a sötéten örvénylő vízbe. Andreas nyújtja a kezét, lesegíti a pilótafülkéből, egymásra nevetnek, s mintha részegek lennének, kézenfogva, támolygó léptekkel elindulnak a hangár felé, a kalapjukért. Gyerekkora futott el előtte, Königsberg, a régi, repkénnyel befuttatott emeletes családi villa, ahol éltek, Köln, a zárda komor, s mégis fenséges épülettömbje a fenyves mélyén, kis barátnői, az apácák, nevelőik, fekete fityulában, fehér-előkével a köntösükön. Futott a kép, mintha gyorsítva pergette volna le a gépész a szalagot. Próbált imádkozni. Elmondta a Miatyánkot, a Hiszekegyet. Nem tudott a szövegre koncentrálni, csak skandálta gépiesen, ajkai mozogtak. Megfájdult a háta, testhelyzetet változtatott. Előről kezdte az imákat, mintha verset mondana, úgy kántálta őket egymás után. A képek, a régmúlt és a közelmúlt képei egymásba, gabalyodva, összefüggéstelenül futottak közben. Egyetlen gondolat zakatolt benne, felülírt mindent: az élete összeomlott, romokban hever. -Én hibáztam el - mondta félhangosan - amibe csak belefogtam minden rosszra fordult, miattam, az én gyávaságom, tutyimutyiságom, önzésem miatt. Kéz nehezedett a vállára, összerezzent, felnézett. Ősz pap állt mellette, alig tudta kivenni ráncos arcát az örökmécses pislákoló fényében, -Gyere testvérem - mondta, s gyengéden megfogta a karját. Késő van, szeretném bezárni a templomot. Ethel feltápászkodott, sajgott a térde és a dereka. Hagyta magát kivezetni a templom elé. A pap bezárta a kaput, ráfordította kétszer a nagy kulcsot. Korom-sötét éjszaka volt, a Hold keskeny sarlójának gyenge fényében szemügyre vette a lányt. Nagyon fiatal, jól öltözött úrinő, nem erről a környékről való. Látta, hogy nincs minden rendben vele. -Segíthetek valamiben, kisasszony? Hová megy? Van szállása, hol fog aludni? Ethel szeméből megindultak a könnyek. Még csak most tudott sírni először. Némán rázta a fejét, szavak nem hagyták el az ajkát. -Jöjjön! Na, jöjjön bátran, ne féljen! Átvitte a paplakhoz. Egyszerű, csinos házacska volt, szerényen berendezve. Sajtot tett az asztalra, fekete kenyeret, s egy csupor aludt-tejet. Nézte, ahogy eszik, végigvárta amíg befejezi. -Akar beszélni arról, mi bántja? Ethel nemet intett. -Akar imádkozni? -Igen. -Akkor imádkozzunk együtt! Letérdelt a sarokban álló, nagy fakereszt elé, maga mellé mutatott a térdeplőre. Mondta előre az ima szövegét, Ethel követte. Potyogtak szeméből a könnyek. A Rózsafüzér imáit morzsolgatták, telt az éjszaka, ketyegett a komód tetején a kakukkos óra. Végre, amikor háromszor kiáltotta egymás után a kis-ablakban megjelenő madár a "kakukk-kakukk"-ot felállt a pap. -Megmutatom a szobáját! Átvezette egy ridegnek ható, cellaszerű helyiségbe. Deszka-priccs volt a sarokban durva lópokróccal letakarva, felette feszület, az ágy mellett zsámoly. -Ez a vendégszoba. Kicsit fapados, de nincs más. Ideteheti a ruháját. Jóéjszakát, dicsértessék a Jézus Krisztus. Leült a priccsre. Majd eldőlt a fáradtságtól, a talpa égett, a vádlija görcsölt, de az agya tiszta volt. -Én rontottam el az életemet. Mindent elrontottam magam körül. Csaltam, hazudtam, káromoltam Istent, paráználkodtam. Mindenkit becsaptam, mindenkit cserbenhagytam, az apámat, Antoniot, Pablot, Juliannát, Andreast, a gyerekeket! Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 3. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Tavaszi vihar című alkotáshoz magam alkotást töltött fel Tavaszi vihar címmel Susanne bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Profit című alkotáshoz Susanne bejegyzést írt a(z) Fodrozó magány című alkotáshoz Susanne bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A varázsseprű című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A Föld napja című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz Bálint István alkotást töltött fel A téren vártalak címmel a várólistára Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Álmomban című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Fodrozó magány című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 3. című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 2. című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Robival az élet... című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Robival az élet... című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Madarak- fák napja nálunk című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) békét kötöttek bennem az ellentétek című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Holland hazugság 4. című alkotáshoz Susanne bejegyzést írt a(z) Bennünket sem került el című alkotáshoz T. Pandur Judit alkotást töltött fel Holland hazugság 4. címmel hundido bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Pletykák egy panelházból című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Tibor napján című alkotáshoz ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Madarak- fák napja nálunk címmel a várólistára A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |