HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 9

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44607

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2015-05-01

A majom farka, a misszionárius feneke XIII/3.

Ott folytatjuk, hogy eltelt 5 év.

1945 júniusában vagyunk, a naptárak tanúsága szerint 8. van, hétfő.
A háború Európában május 10.-én véget ért. Ethel előző nap vette át a diplomáját az Egyetem dísztermében. Este búcsúvacsora volt az aulában. A régi barátok koccintottak, megitták az utolsó pohár-pezsgőt, s elköszöntek egymástól. Elutazott Margaret is, beszállt szülei fekete Buick-jába, az ablakból intett még Ethelnek, felkapcsolták a reflektort, majd elhajtottak. Egyedül ébredt egy idegenné vált városban, ahol senkije nem volt, ahova érzelmileg már semmi nem kötötte. Az éjszakát végig hánykolódta, egyik oldaláról a másikra fordult. A kis belvárosi lakás, társnője nélkül kongott az ürességtől.
Reggel, alighogy kikászálódott az ágyából, csöngettek. Pongyolába bújt, fa-klumpájában kicsoszogott az ajtóhoz, kinyitotta. A postás volt, gyász-szalagos levelet hozott Németországból. A lány szíve nagyot ütött belül. Látta, hogy a feladó Traude von Voght, apjának a nénje. Ethelnek alig derengett a néni arca, kislány korában találkoztak utoljára.
Aláírta az átvevő-könyvet, becsapta az ajtót a postás után, s beakasztotta a láncot. Rosszat sejtett, remegő kézzel tépte fel a borítékot. A levélben ez állt:

"Kedves, drága Ethel! Szomorú hírt kell közölnöm, most tudtuk meg, drága jó édesapád, az én szerető fivérem Drezda 1944. szeptember 24. bombázásakor az életét vesztette. A körülményeket nem ismerjük, az ottani helyhatóságtól jött egy hivatalos értesítés. A Jóisten legyen Veled, segítsen elviselni ezt a súlyos csapást. Légy erős, imádkozz érte, magadért, mindnyájunkért. Imádkozom én is, hogy az Úr tekintsen kegyesen szolgájára, és engedje be Országába, az Ő Fia, Jézus Krisztus által, aki él és uralkodik mindörökkön örökké.
Néhány szó az örökségedről. Bocsáss meg, hogy a gyász és fájdalom első percében ezzel terhellek. Apád, előrelátóan a te nagyanyai örökségedet, és a saját megtakarításait egy svájci bankban helyezte el, levelem alatt a bank címét megtalálod. Az ingatlan-vagyon, ami königsbergi és más városokban lévő lakóházakból állt, részben, vagy teljesen megsemmisült. Volt még ott (Königsbergben) néhány mezőgazdasági terület is apád nevén, szántók, erdők, miegyebek, a határok átrajzolásakor ezek is elvesztek. Németország romokban van, éhezünk, a régi házat bombatalálat érte, most egy pincében lakunk. Nem panaszkodom, s nem mesélem el azokat a borzalmakat, amiket átéltünk. Majd csak megsegít az Isten, akihez nem szűnök meg imádkozni. Kedves gyerekem, tudom, húz haza a szíved, de egyelőre lebeszéllek a hazatérésről, idehaza csak nyomor és kilátástalanság várna. Szeretettel csókollak, imádkozz, mást nem tudok tanácsolni. Szerető nénéd: Traude"

Kiejtette kezéből a levelet. Leroskadt a fotelbe. Sokáig ült ott, összekuporodva, felhúzott térdekkel. Lelke üres volt, nem tudott sírni. A fájdalomnál valami sokkal súlyosabb teher nehezedett rá, szinte agyonnyomta. Sok órán keresztül gubbasztott a fotelben. Valamikor délután jött a fejébe az első gondolat, ami az volt, hogy ki kell mennie, pisilni. Felállt, nyújtóztatta a derekát. Ledobta magáról a pongyolát, átvágott a kisasztal előtt a mosdóig. Felhajtotta a WC fedelét, ráült az ülőkére. A hólyagja már szinte görcsölt a visszatartott vizelettől, mennyei élvezet volt kiüríteni. Kakilt is, két, összehajtogatott WC-papírral kitörölte a fenekét. A mosdókagylóhoz lépett, kezet mosott.
Úgy, ahogy volt meztelenül kent magának vajaskenyeret a konyhában. Megette, ivott rá egy pohár narancslevet. Lezuhanyozott, felöltözött, mindezt gépiesen, gondolatok nélkül. Lement az utcára és elindult mindegy hova alapon.
Eleinte a belváros rendezett, szecessziós emeletes házai között haladt kávézók körbekerített külső teraszait kerülgetve, ment, ment, s egyre kijebb került a városközpontból. Gyerekek rohantak vele szemben, egyikük véletlenül meglökte, labda gurult a lábához, fociztak az utcán, néhány földre dobott rongycsomó volt a kapu. Ágrólszakadt férfi kézikocsit húzott maga után, a kézikocsin mindenféle limlom. Egy lábos hangos csörömpöléssel leesett a kupac tetejéről, egy girhes nő, harsányan káromkodva félreugrott, a guruló lábos elől, majdnem összeütköztek.

Valaki rákiáltott. Fütyültek mögötte, frivol nevetés csattant. Útszéli megjegyzések röpködtek, nem hatoltak el a tudatáig. Ment tovább az ismeretlen városrészben, vonszolta magát. Soha nem járt még erre, azt se tudta, hol van. Alacsony, omladozó vakolatú házikók sorakoztak kétoldalt, szemét, hulladék borította a kövezetet. Aztán a kövezet is elmaradt. Kecske tépkedte a poros út mellett kinövő gyér fű zsombékait, lovas kordé jött szembe, asszonyok üldögéltek egy zöldre pingált padon a kerítés mellett. Fekete, korcs kutya rohant neki acsarkodva a kerítésnek, foltos macska hempergett az út porában, verebek csiripeltek fel-felröppenve a gőzölgő lócitrom körül. Az utca végén apró templom tornya bontakozott ki. Hullongani kezdett a sötétség, foltokban omlott rá a külváros töppedt házaira, az utcára, a templomocskára. Kocsma cégére hirdette a túloldalon: BUENO VINO TINTO. Horpadt pléh-tábla, lepattogzott sárga alapon vöröslő betűk, az utca fölé nyúló vasrúdon himbálódzik. Hangoskodó társaság ült kinn a kockás abrosszal letakart asztalnál, átbámultak hozzá, volt, aki még a száját is tátva felejtette.

Ethelnek eszébe se jutott, hogy öltözete nem illik ebbe a környezetbe, vajszínű, diszkrét, elegáns blúzt viselt, hasonló árnyalatú, bokáig érő szűk szoknyát, lapossarkú, piros cipőt, és karima nélküli kicsi, sötétkék kalapot, amit úgy hívtak: champignon chapeau. Lépkedett tovább. Felfogta az őt körül ölelő valóságot, de nem reagált rá. Ha eszénél van, ha józan, megfordul, és sietve menekül erről a környékről. Nem ezt tette, ment tovább, elérte a kápolnát. Az ajtó nyitva volt, belépett, megállt bent a félhomályban. Amikor szeme megszokta a sötétet, észrevette a bejárattól balra lévő Szűz Mária szobrot, előtte a püspöklila szövet-anyaggal bevont, kopott térdeplőt. Még mindig öntudatlanul letérdelt, kezét összekulcsolta, fejét összekulcsolt két kezére hajtotta. Elmondta az "Üdvözlégy Máriát".

"Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled, s áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk most, és halálunk óráján, ámen"
Aztán ezt mondta:
"Kérlek, segíts édes Szűz Anyám!".
Némán, szavak nélkül ismételgette: kérlek, segíts, ó, kérlek, segíts, imádkozz értem!

Váratlanul felszakadt a szemét takaró hályog, látni kezdett. Látta a múlt képeit, apjával állnak hátul a Manaus-i Szentháromság-katedrálisban az ünnepi szentmisén, mögöttük Andreas Mc Gwain, és a barátai. Bontogatja a karácsonyi ajándékot a fa alatt, jön a pincér, hozza a vacsorát. Pablo zuhanyozik szakadó esőben a közösségi épület mögötti bokros területen, szappanozza a testét, hímvesszője felágaskodik. Julianna nővér a hátát gyúrja, nyílvessző üti át a mellét, belebucskázik a Sjemicébe, a kis Erika velőtrázó hangon sikít, eltakarja az arcát, ujjai közül kukucskál, szemében iszonyat. Antonio birkózik félmeztelen felsőtesttel egy ellenséges indián harcossal, egymás torkát szorongatják, izmai kidagadnak, olyan, mint Tarzan a mozi-vásznon, amikor szembeszállt a vad Kercsakkal, az emberszabású majmok törzsének királyával, olyan, mint egy félisten. Meginognak, s kizuhannak a csónakból, bele egyenesen a sötéten örvénylő vízbe.
Andreas nyújtja a kezét, lesegíti a pilótafülkéből, egymásra nevetnek, s mintha részegek lennének, kézenfogva, támolygó léptekkel elindulnak a hangár felé, a kalapjukért. Gyerekkora futott el előtte, Königsberg, a régi, repkénnyel befuttatott emeletes családi villa, ahol éltek, Köln, a zárda komor, s mégis fenséges épülettömbje a fenyves mélyén, kis barátnői, az apácák, nevelőik, fekete fityulában, fehér-előkével a köntösükön. Futott a kép, mintha gyorsítva pergette volna le a gépész a szalagot.
Próbált imádkozni. Elmondta a Miatyánkot, a Hiszekegyet. Nem tudott a szövegre koncentrálni, csak skandálta gépiesen, ajkai mozogtak. Megfájdult a háta, testhelyzetet változtatott. Előről kezdte az imákat, mintha verset mondana, úgy kántálta őket egymás után. A képek, a régmúlt és a közelmúlt képei egymásba, gabalyodva, összefüggéstelenül futottak közben. Egyetlen gondolat zakatolt benne, felülírt mindent: az élete összeomlott, romokban hever.

-Én hibáztam el - mondta félhangosan - amibe csak belefogtam minden rosszra fordult, miattam, az én gyávaságom, tutyimutyiságom, önzésem miatt.

Kéz nehezedett a vállára, összerezzent, felnézett. Ősz pap állt mellette, alig tudta kivenni ráncos arcát az örökmécses pislákoló fényében,
-Gyere testvérem - mondta, s gyengéden megfogta a karját. Késő van, szeretném bezárni a templomot.
Ethel feltápászkodott, sajgott a térde és a dereka. Hagyta magát kivezetni a templom elé. A pap bezárta a kaput, ráfordította kétszer a nagy kulcsot.
Korom-sötét éjszaka volt, a Hold keskeny sarlójának gyenge fényében szemügyre vette a lányt. Nagyon fiatal, jól öltözött úrinő, nem erről a környékről való. Látta, hogy nincs minden rendben vele.
-Segíthetek valamiben, kisasszony? Hová megy? Van szállása, hol fog aludni?
Ethel szeméből megindultak a könnyek. Még csak most tudott sírni először. Némán rázta a fejét, szavak nem hagyták el az ajkát.
-Jöjjön! Na, jöjjön bátran, ne féljen!
Átvitte a paplakhoz. Egyszerű, csinos házacska volt, szerényen berendezve. Sajtot tett az asztalra, fekete kenyeret, s egy csupor aludt-tejet. Nézte, ahogy eszik, végigvárta amíg befejezi.
-Akar beszélni arról, mi bántja?
Ethel nemet intett.
-Akar imádkozni?
-Igen.
-Akkor imádkozzunk együtt!
Letérdelt a sarokban álló, nagy fakereszt elé, maga mellé mutatott a térdeplőre. Mondta előre az ima szövegét, Ethel követte. Potyogtak szeméből a könnyek. A Rózsafüzér imáit morzsolgatták, telt az éjszaka, ketyegett a komód tetején a kakukkos óra. Végre, amikor háromszor kiáltotta egymás után a kis-ablakban megjelenő madár a "kakukk-kakukk"-ot felállt a pap.
-Megmutatom a szobáját!
Átvezette egy ridegnek ható, cellaszerű helyiségbe. Deszka-priccs volt a sarokban durva lópokróccal letakarva, felette feszület, az ágy mellett zsámoly.
-Ez a vendégszoba. Kicsit fapados, de nincs más. Ideteheti a ruháját. Jóéjszakát, dicsértessék a Jézus Krisztus.
Leült a priccsre. Majd eldőlt a fáradtságtól, a talpa égett, a vádlija görcsölt, de az agya tiszta volt.
-Én rontottam el az életemet. Mindent elrontottam magam körül. Csaltam, hazudtam, káromoltam Istent, paráználkodtam. Mindenkit becsaptam, mindenkit cserbenhagytam, az apámat, Antoniot, Pablot, Juliannát, Andreast, a gyerekeket!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2017-05-25 16:15:57

válasz black eagle (2017-05-24 07:19:30) üzenetére
Kedves Sas! Nagy örömmel tölt el, h megragadták figyelmedet ezek az események. Vég nélkül lehetne az életről, a sorsról elmélkedni. Örülök, h olvasod, és köszönöm! -én
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
776
Időpont: 2017-05-24 07:19:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Üdvözletem, Bödön!

Mivel nem csupán az epizódot olvastam el, de a hozzá fűzött kommentedet is, így nekem nem maradtak szavaim. A legmagasabb mélységig vitted a hozzászólásodba foglalt gondolataidat életről és halálról.
Az emberi élet egy csoda, a halál kegyetlen. Az emberlét tehát összességében: a kegyetlen csoda.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2015-05-02 21:44:46

válasz eferesz (2015-05-02 11:34:37) üzenetére
Szia Eferesz! Az önmarcangnak még nincs vége, a következő részben is folytatódik! Hogy mi sül majd ki belőle, mire jut Ethel, azt még nem árulhatom el, légy újra vendégem, szeretettel várlak! Üdv: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2015-05-02 21:41:55

válasz Susanne (2015-05-02 11:14:30) üzenetére
Szia Zsu! A következő részekben még nem oldódnak meg a problémák. A főhőre sok nehézség vár még és és különleges helyzetek. Köszönöm, h olvasod, és várlek vissza! Sok szeretettel: én
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2253
Időpont: 2015-05-02 11:34:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!
Hűha!
Azt hiszem, hogy Ethel ebben a részben olykor-olykor visszakerült a mostba, mert képes volt szembenézni önmagával, még úgy is, hogy elkezdte magát ostorozni.
Nagyon tetszett!
Üdvözletem!
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5380
Időpont: 2015-05-02 11:14:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kegyetlen dolog a háború kedves Laci !
Ethelnek sok mindenen keresztül kell mennie, tényleg szomorúság bujkál a sorokban, ennek ellenére tetszett ez a rész is. Várom a folytatást !
Szeretettel: Zsu
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2015-05-02 09:21:06

válasz Istefan (2015-05-02 06:09:20) üzenetére
Belefér-e valahogy ebbe az egészbe a "boldogság"? Nem tudom, nem hiszem. Mégis: az ember egy csodálatos lény. Agyának tekervényes sokrétűsége folytán képes lehet arra, h "boldogságot" álmodjon magának, és a természetfelettibe vetett hittel a küzdelmet, az élet harcait tekintse értelmes célnak. Képes arra, hogy túllásson a gödrön: "mit állsz tátongó mélység lábaimnál / ne hidd, hogy éjed engem elriaszt / a por hull csak belé e Földnek szülötte / én glóriával általlépem azt. / Szerelem, költészet, ifjúság nemtője tár utat örök honomba / e Földre csak mosolyom hoz gyönyört / ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra" (Remélem jól idéztem). Üdvözlettel, és köszönettel: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2015-05-02 09:20:31

válasz Istefan (2015-05-02 06:09:20) üzenetére
Lehetnek az ember életében mozzanatok, amikor egy-egy pillanatra el tud feledkezni a kilátástalan küzdelemről és a "rév"-ről. Nem boldogság ez, inkább csak egy-egy örömteli pillanat. Ethel élete és sorsa ebbe a gondolat-fonalba illeszkedik. Most már, hogy idáig eljutottam, nem tudok önkényesen változtatni rajta. Hogy úgy mondjam, a történet maga magát írja. Tény, hogy nehéz, hányatott sorsa volt élete eddig eltelt 24 évében. A háború mindentől megfosztotta, mint sok más embert. Minden és mindenki, akit szeretett meghalt. Mire számíthat? Jönnek majd az évtizedek, kilátástalan, értelmetlen küzdelem, míg meg nem öregszik végül, s "révbe" nem jut.

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2015-05-02 09:19:52

válasz Istefan (2015-05-02 06:09:20) üzenetére
Szia István! Látom aggódsz Ethelért, ami arra utal, h Te is megszeretted ezt a szegény árva kislányt. Bíztatsz, h írjam meg, sorsa jobbra fordul, minden rendben lesz, révbe jut, boldogság vár rá. De, gondold csak át. Mi a rév? A rév, ahova mindannyian eljutunk, a halál. Az, az utolsó, megfellebbezhetetlen stáció. "A cél a halál, az élet küzdelem" - mondja Madách az Ember tragédiájában. Ilyen értelemben és kitekintésben minden egyes személyes emberi élet, személyes tragédia! Hol fér bele ebbe a boldogság? Alighanem sehol. Boldogság nincs, boldog élet meg még kevésbé. A "boldogság" csak illúzió. Más szóval önámítás.
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2015-05-02 06:09:20

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Én úgy érzem kezd túl szomorúvá válni a helyzet, de talán igazad van, mert a háború nem vidám dolog, és mindenkinek csak kára van belőle. (persze kivéve a fegyverkereskedőket) Remélem, felvidítod egy kissé a hangulatot a háború befejeztével, mert ha nem sírva fakadok. Ne engedd meg annak a kislánynak, hogy mindenért magát vádolja, mert a végén depressziós lesz. A Vádló(Sátán) dolga az, hogy vádoljon, az emberé meg az, hogy vidáman fittyet hányjon rá! A voltért még a tót se ad semmit, szerintem kár vesződni vele. Én a jövőt, a szépet, a szerelmet, adnám a lánynak(ha képes lennék regényt írni), addig míg fiatal. Természetesen tégy belátásod szerint, mert elég sokan veszik a szomorú sztorikat is, főleg a nők, a férfiaknak meg nincs idejük olvasni! Üdv. István

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Táborozás című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Akkor címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kalandos nyár című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) kis pimasz című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szeretném... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Táborozás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Csillogó szemében látom című alkotáshoz

Sarlai Mózes bejegyzést írt a(z) Nyolckezes (Szonett-csokor) című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gyóni Géza: Mementó / Memento címmel

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Hajnali harmat címmel a várólistára

black eagle alkotást töltött fel Odatúl 2/2 címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) A hegymászó hócica című alkotáshoz

Varjú Zoltán alkotást töltött fel Veled megtalálom címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Titkot súgnak című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Simogató című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)