HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1826

Írás összesen: 45388

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-11-19 20:37:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2015-05-01

Utazás, a szeretet és együttműködési effektus V. rész

Szerettem elmerülni szép szemedben,
az csoda volt, és mindmáig megfejthetetlen...


Kapkodtak csak levegő után, próbálták visszafojtani lélegzetük, lapultak, mint űzött vad, amikor pillanatra megpihen, próbálja kitalálni, vajon sikerült-e becsapnia üldözőit.


***



Az Idő valahogy elfelejtkezett a vízköpőről. Nem volt igazán szándékában, csak épp volt dolga, ezernyi. Sok száz év telt el, és senki sem bámulhatta a vízköpőt, senki sem csodálhatta kecsességét, szerénységét, kedves, finom arányait. Nem volt ám ő nevezetes, nem díszítette Rouen katedrálisát, amelyet aztán építettek, hogy "azokat" ott megégették. Nem díszített egyetlen ókori egyiptomi, görög, vagy római épületet, nem hivalkodott magasra törő, Valaki dicsőségét hirdető katedrálison. De történészek, régészek, irattárosok, meg mindenféle, mindenre ráérő, amolyan "haszontalan, a múltban vájkáló, molyozó tudós-népség", tudtak létezéséről. Tudták, bizonyosak voltak abban, létezik! Keresték hát eszementen; levéltárosok, történészek böngésztek át régi pergameneket, próbálták megfejteni a megfejthetetlent, régészek meg ásattak a sivatagban, túrtak, oszt - kudarcot vallván, dúltak-fúltak - távoztak dolguk végezetlen. De nem találta meg őt, azok közül senki sem. Lám, ők meg rátaláltak, pedig nem is keresték. Valójában a vízköpő nem bővizű záporok vizét vezette tova, és nem volt feladata a gonosz elriasztása sem; találtak egymásra csak földalatti kicsi, kedves forrással...

***



Az a "valami" dühödten húzott el mellettük, gyorsan távolodott, zaja halkult. A férfi kezével kitapogatta a kis terrakotta szobrocskát, és emlékezett. Tenyerük odatartva mohón ittak a vízből. Mert hirtelen békéssé vált odalenn minden, szokatlan volt a hirtelen támadt béke, a csend.

***



A várost valahol a sivatag szélén, vagy közepén, alacsony falak vették körül, lakói őrtoronyból vigyázták a messzeséget, vigyázták az asszonyaikra, kedves kincseikre, akik után eszementen vágyódtak, lerongyolt lelkű, kéjvágyó, koldus- kóbor, szerencsétlen, nyomorú hordák.

A vízköpő a városhoz közeli olajfa ligetben állt. Sok évvel ezelőtt, ide lovagoltak ki esténként a város fejedelemasszonya, és a mesemondó. A mesemondó hosszú vándorlás után, szakadt köpenyében porosan, fáradtan érkezett a városba, a fejedelemasszony vendégül látta, ahogy minden a városba érkezett, elcsigázott vándort, a mesemondó meg hálás volt akkor nagyon. Amikor az asszony a foglalkozása iránt érdeklődött, büszkén mondta: "mesemondó vagyok". És, mondta még: szeretne mesélni, fizetségül kosztért, kvártélyért, mert nem akar adósa lenni, nem volt adósa még soha senkinek. Majd meglátjuk, mesélhetsz, mondta akkor az asszony, hallgatlak. Ő meg mesélt. Biztos volt magába, tudta, jól mesél, mesélők közt tartotta magát legjobbnak - ostoba volt, hogy gondolta ezt. Szép volt a meséd, mondta az asszony, most aludjunk, holnap én mesélek majd.


***



Igazából a mesélő most arra gondol, mivé lenne, a fény árnyék nélkül, ugyan, mi értelme lenne a zenének csönd nélkül, a szónak hallgatás nélkül, az álmodozásnak felébredés nélkül, az ártatlanságnak bűn nélkül, a tisztaságnak szenny, mocsok nélkül, és ugyan, mi értelme lenne a hitnek kételkedés híján, a simogatásnak bántás híján? Van értelme ezekről a dolgokról mesélni egyáltalán?


***


- Szeretted?
- Kit?
- Hát azt az asszonyt! Szeretted?

***



Másnap az asszony mesélt, ő meg hallgatta. És rácsodálkozott arra a mesére. Érezte kihívásnak az asszony gyönyörű meséjét, mikor az mondta: "maradj még kicsit, holnap a te meséd, szeretném hallani. Nagyon akart valami szépet, sokkal szebbet mesélni. Megvolt néki ott, abban a városban mindene, napközben szokása szerint, csak szemlélődött, henyélt, törte fejét újabb meséken, a fejedelemasszony nem ért rá, ezernyi fontos dolga akadt. De esténként sokszor kilovagoltak a város szélére.


Meséltek aztán sokat,
meg hallgatták egymást.
Az asszony meséje mindig elbűvölte.
A Hold sokszor teli lett aközbe,
aztán fogyott, az Idő,
sápadt sarlóvá köszörülte...
Bámulták együtt.
Az ment a maga útján,
araszolgatott, haladt.
Ő meg mondta,
gondolta magába:
"jut ez csak kiválasztott keveseknek,
hogy szerethetek, és engem szeretnek.
Menj csak, Idő-szívem!
Szeretlek!
Maradt néki már csak a pillanat.


Az asszony egyszer mondta csak: "azt hiszem, minden meséd elmondtad, most menj". Ő tudta, meséi elkoptak már, elkoptak lassan, mint ahogy ő maga is, meséivel együtt öregedett meg, tudta, annyira érezte, hamarost sor kerül majd a búcsúzásra, félt ettől nagyon, de végül bekövetkezett. Meg aztán rá kellett jönnie, be kellett vallania legalább önmagának, nem az ő meséi, nem az ő versei a legszebbek, a legcsodálatosabbak ezen a világon. De ez cseppet se bántotta már. Mert büszke volt arra, hogy ő hallhatta azokat a meséket, azokat a verseket, így irigység nem volt már lelkében csepp sem. Volt csak csak kicsi (nagy) szomorúság. Szedelőzködött, és tudta, adósa maradt annak az asszonynak, mindörökre.

***



- Hallod? Visszajön!
- Hallom szívem! Kérlek, nyugodj meg, ne félj, itt vagyok!

Az alagút mélyén az a valami nagy lélegzetet vett, a kopogtatás erősebbé, vált, aztán lett morgás, majd felhangzott a már jól ismert, és rettegett dühödt sikoltás-sivítás, ahogy megindult visszafelé. Elzúgott mellettük, azután messze, megállt, odafenn, az alagút bejáratánál. Hangot hallottak, olyat, mikor állomáson a mozdony fujtat, kiereszti a gőzt, de türelmetlen, mert nagyon indulna már. (És minden utas, meg a kalauz is beszállt már, mindenki csak az indulásra vár.)

A zaj erősödött, aztán elhalkult, majd megint erősödött, elhalkult, és így ment ez tovább. Kétségtelen, volt a zaj elhalkulásban, aztán a felerősödésében valami rendszer, valami kiszámíthatóság, valamilyen ritmikusság. Csak épp, ahogy múlt az Idő, az "elhalkult" zajt is jobban hallhatták már, és rájöttek akkor... Szóval, az a valami nem sietett, ezúttal átvizsgálta az alagút összes mellékágát, összes labirintusát. És, bizonyos volt abban, lesz Ideje bőven!

- Ne sírj! Kérlek, ne sírj!
- Nem sírok!
- Mennünk kell. Mélyebbre kell mennünk, azt hiszem.

Cat Stevens dalt dúdolt magában, a dal szólt arról, mikor a hajnal, a fény széttörte a sötétséget.

- Szép ez a dal!
- Tudom, de most mennünk kell.

És folytatták az utat lefelé, mert ezt kellett tenniük, semmi egyebet nem volt tennuiük.

A vízköpő – mese a mesemondó meséjéről

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Nagy Noémi
Regisztrált:
2008-06-11
Összes értékelés:
1172
Időpont: 2015-05-22 00:09:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Túlparti!


Miért nem felfelé, miért lefelé vezetett az útjuk?

Kíváncsian érdeklődöm. A mélység miért vonzó?


Írásodhoz gratulálok szeretettel: Noémi
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
587
Időpont: 2015-05-21 23:07:18

válasz túlparti (2015-05-04 17:15:04) üzenetére
szia Ida!

köszönöm, hogy szurkoltál!

Túlparti
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5152
Időpont: 2015-05-05 20:43:50


Szia Túlparti!

Tényleg jó vagy mesélésben.
Hamar visszajössz, meglásd! És folytatod a mesét, sőt, az olvasás is menni fog. Minden rendben lesz. Szurkolok neked!
(azt az utolsó mondatodat meg sem láttam) :)

Ida

Alkotó
Regisztrált:
2013-06-11
Összes értékelés:
587
Időpont: 2015-05-04 17:15:04

"Na" szóval, köszönöm, hogy olvastatok, egy részt még feltöltök, és remélem be tudom majd fejezni a mesét valamikor. Most pár napig nem írhatok, és ami sokkal nagyobb baj, nem is olvashatok majd.
Úgy hogy minden jót az olvasóknak, meg azoknak az íróknak, akiket szeretek, tisztelek itt.
Túlparti

Csak nehogy a történet befejezze magát! :)

Legutóbb történt

Istefan alkotást töltött fel Mert tiéd a hatalom és a dicsőség mindörökké címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Karácsonyi hangulat című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Karácsonyi hangulat című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szegénység című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A dilemma megoldása című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Karácsonyi hangulat címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) A dilemma megoldása című alkotáshoz

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel A természet és az ember címmel a várólistára

Habib alkotást töltött fel Kurázsi címmel a várólistára

Habib bejegyzést írt a(z) Nyugalom című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A megperzselt völgy című alkotáshoz

Habib bejegyzést írt a(z) Erzsébetek napjáról lekéstem című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Csőcs Elek című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Szegénység című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)