HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45255

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2015-05-15

A majom farka, a misszionárius feneke XIII/7.

Másnap délelőtt a lány a fedélzetnek ugyanazon a helyén állt, ahol máskor szokott, körülbelül a hajó közepe táján. A jobboldali lapátkerék majdnem alatta forgott, egyenletes ütemben csapkodta a vizet, fényes fehér habot vert a folyó piszkos-sárga felszínén. Két ilyen lapátkerék hajtotta a regatót, egyik a jobb oldalon volt elhelyezve, a másik vele szemben a baloldalon. A kerekek átmérője meghaladta a négy métert. A hajó széles volt és lapos, mint általában a folyami hajók, azokon a pontokon, ahol a lapátkerekek voltak még jobban kitüremkedett a hajótest: kétoldali ikerterhesség jellemezte ezeket a lapátkerekes folyami gőzösöket.
Ezen a helyen szeretett ácsorogni Ethel, órákon keresztül el tudta nézni a lapátok egyhangú körforgását, ahogy unottan verik, egyre verik szünet nélkül a tajtékot, élvezte a fedélzet remegését, amelyet a mélyben dohogó gigászi gőzdugattyúk előre-hátra-mozgása hozott létre. Távolabb acélszürke volt a folyam, hasonmása a palaszürke égnek, a ködpárák mögött ádáz gyülülettel izzott a trópusi Nap. A folyam mindkét partján a dzsungel fáinak végeláthatatlan zöldje hullámzott.

A séta-fedélzet telis-tele volt nyüzsgéssel, férfiak, nők, gyerekek mászkáltak, futkorásztak mindenütt, kiabálás, sikoltozás hangjait sodorta az élénk menetszél. Ethel gondolataiba merülve észre se vette mi zajlik körülötte. Fájdalmára, gyászára gyógyír volt a hajóút, mozgalmas monotonitása, a változatlanságba dermedt semminek rebbenő, törékeny történéssé lényegülése, ez a végtelen, önmagába visszatérő kör-folyamat segített lecsendesíteni háborgó lelkét. Három hét telt el azóta, hogy apja halálhíre elérkezett hozzá, de még mindig egy merő seb volt belül. A fájdalom mellett az üresség érzete nyomasztotta a legjobban: egyedül maradt, senkije nem volt, s nem tudta elképzelni, mi feladata, mi célja lehet egyáltalán a világban? E kettős tehertétel sokszor még idősebb, harcedzettebb emberek számára is elviselhetetlenné válik életük egy válságos szakaszában, amiről többek között az öngyilkossági statisztikák is tanúskodnak. Ahogy így ácsorgott és bámészkodott, ismerős hang szólalt meg mellette.
-Szép, jónapot kisasszony! Hogy van? Jól aludt?
Ethel felpilatott. Ismerőse állt ott, a baseball sapkás, napszemüveges férfi. Mosolygott. Frissnek, kipihentnek tűnt
-Köszönöm jól - mondta - hála magának. -Maga hol aludt?
-Ott, ahol maga eddig.
-Az asszonyok között?
A férfi nevetett.
-Á, dehogy, mit gondol. A férfiaknak fenntartott részen!

A lány örült, hogy ott van a férfi. A nevére nem emlékezett, de magában elnevezte Góliátnak. Kis termete ellenére valahogy óriásnak tűnt a szemében, különösen az előző este óta. Beszélgetni kezdek, mindenféle közömbös dologról esett szó, utastársaikról, az időjárásról, könyvekről, zenéről. Telt az idő. Ethel csodálkozva tapasztalta, milyen művelt és széles látókörű az ismerőse, Goethe verseiről, Shakespeare színdarabjairól, a skót balladákról, amiket Ethel nagyon szeretett, épp úgy el lehetett beszélgetni vele, mint a modern zene legújabb irányzatairól, vagy a polgári társadalmak válságáról.
Gyerekek kacagtak mögöttük, körbe-álltak, s egy szép nagy piros labdát dobáltak egymásnak. Ethel elbűvölve figyelte őket, a waika gyerekek jutottak eszébe ezekről a kis kreolbőrű gyerekekről, az övéi. Hogy szerettek ők is labdázni! Egyszer csak egy erősebb dobásnál a labda lerepült pályájáról és a korlát felé tartott. Még egy pillanat, s belepottyan a vízbe. Valaki sikított. A lány felnyúlt a levegőbe, és ügyes mozdulattal elkapta. Hoppá!
-Tessék -nyújtotta oda a megszeppent kislánynak. -Kisebbeket dobjatok!
A gyerek elvette a labdát, Ethelre pislogott.
-Köszönöm. Miért olyan szomorú a szemed, néni? Sírtál?
-Nem - mondta Ethel csodálkozva. -Csak tudod, itt állok a szélben, s valami belement.
-Kezitcsókolom - kiáltotta a kislány és elszaladt, a lány meg odafordult Góliáthoz.
-Mondja, tényleg szomorú a szemem?
A férfi kurtán felnevetett.
-Hát, mit mondjak...!
Csak álltak, s néztek egymásra. Ethel újra érezte a láthatatlan fonal feszülését.
-Van oka, hogy szomorú legyen? Akar beszélni róla? - kérdezte Góliát.
-Nem igazán. Meghalt az apám. Már vagy másfél éve, de hozzám csak három hete jutott el a híre. Drezda bombázásakor történt.
A férfi nézte. Nem szólt, nem mondta, hogy "részvétem". Ethel pont ezért fohászkodott magában. "Istenem, csak nehogy azt mondja, hogy részvétem!" Érezte magán a tekintetét. Egy gyors pillantással végigmustrálta a feje búbjától a kisujja csücskéig. Nem volt tolakodó, de férfi-pillantás volt, Ethelnek megkeményedett tőle a mellbimbója, érezte, hogy átüti az inge vékony anyagát. Góliát észrevette, hogy a lány tudja, mit néz. Szeme megpihent egy pillanatra a két szelíd, rózsabimbóba szökő domborulaton, arrébb siklott a vízre, majd visszatért ugyanoda.
Nem számít, mondta Ethel magában. Nézd csak nyugodtan, ha akarod.
Góliát elkapta a tekintetét. Zavarban volt, mindketten hallgattak.
-Maga német? - szólalt meg végül.
-Igen!
-Hogy kerül a világnak ebbe a szögletébe?
Olyan vicces volt a "szöglet" kifejezés a hatalmas brazíliai ősdzsungelre vonatkoztatva, hogy Ethel elnevette magát.
-Hosszú sora van annak. Tudja én Königsbergben születtem, ott jártam iskolába, 16 éves koromig. Illetve még csak tizenöt voltam, amikor apám kapott egy lehetőséget, hogy egy jezsuita missziós-telep orvosa legyen. Azt hiszem valami pályázat volt kiírva erre vonatkozóan, nem tudom pontosan. Elfogadta, és vitt magával engem is. Legalább világot látok, megismerem az életet, mondta. Neki mindig is szíve vágya volt, hogy a bakteriális fertőzések eshetőségeit egy civilizációtól elzárt helyen tanulmányozza. Ebben a témában írta a nagydoktoriját.
-Nehéz lehetett magának - mondta Góliát. -A mából visszapottyanni az őskorba, és ott eltemetkezni!
-Ellenkezőleg - mosolygott a lány. -Előttem akkor kezdett kitárulni a világ, amikor megérkeztünk Delohiba. Tudja Delohinak nevezték azt a területet, ahol a misszió működött. Königsbergben apácákhoz jártam, a Clariszákhoz, ha van világtól való elszigeteltség, akkor ott az, az volt!
-Értem - mondta a férfi, pedig látszott a szemén, hogy nem teljesen érti.
Ethelnek fogalma sem volt róla, miért beszéli el ezeket a dolgokat egy vadidegen embernek. Egyszerűen késztetést érzett rá, hogy elmondja.
-16 éves koromig azt hittem, hogy a gyerek úgy születik, hogy a férfi belepisil a nőnek a...szóval oda. A barátnőim így mondták. Aztán Delohiban az erdőben láttam párosodó majmokat, és láttam egyszer véletlenül egy fiút és egy lányt, velem egykorúak lehettek, ők is azt csinálták, amit a majmok.
-Ezek szerint gyűlt rendesen az élettapasztalata.
-Igen, de nem ez a lényeg. Láttam az életet, olyannak, amilyen valójában, és magam is átéltem: az állandó küzdelmet a vad dzsungel ezer veszélyével, az időjárás viszontagságaival, egymással, és önmagunkkal. Nagy harc ez, tudja! Kislányból rohamsebességgel hirtelen nagylány lettem. Apám elvitt egy expedícióra, ami a diaszpórában lévő waika falvakba irányult, gyógyszert vittünk nekik, kötszereket és fogamzásgátlót. El tudja képzelni, min mentem keresztül, amikor ezek a primitív vademberek ott előttünk próbálták ki, hogy kell használni a condomot?
Eszébe jutott Faé, és amit mondott. Faé megjegyzése nyitotta ki a szemét, de Faéről nem akart Góliátnak beszélni. A férfi látta rajta, van még valami, ami nyomasztja, s ezért így szólt:
-Kisasszony, ha nem akarja, nem kell elmondania!
-Szerelmes lettem a missziót vezető papba - folytatta Ethel a földet nézve, pipacs-piros arccal. - Ezt még soha nem mondtam el senkinek, nem tudom, miért éppen magának mondom. -Megállt, ránézett Góliátra. -Fogalmam sincs, miért beszélek erről!
A férfi keserű grimaszt vágott, de nevetett közben. - Nekem mindenki mindent elmond. Lassan úgy érzem magam, mintha gyóntató pap lennék.
-Mert nem az?
-Messze nem!
-Akkor micsoda?
-Színész vagyok!
-Komolyan? Tényleg színész, nem viccel?
Góliát felemelte a kezét!
-Várjon. Előbb mondja maga, ha már belekezdett, aztán majd én jövök.
-Jó! -Ethel végigsimított a haján. Egy rakoncátlankodó tincset a szél az arcába sodort. -Hol is tartottam? Ja tudom! Antonionak hívták. Magas, izmos férfi volt, átható tekintettel, s olyan fejjel, hogy egy arkangyal is megirigyelhette volna. A lényében volt valami, ami ellenállhatatlanná tette, nem tudom mi volt az. Cicáztam vele, szerettem volna magamba bolondítani. Esténként bejártam hozzá beszélgetni, és egyszer azt mondtam, játsszuk azt, hogy egykorúak vagyunk, mint Hernando és Sarah, és ő nem pap, én meg nem vagyok diáklány! Szerettem volna, hogy udvaroljon nekem, mint ahogy Henando udvarolt Sarahnak.
-Kik voltak ők?
-Kik? Jaj Istenem nem lényeges. Az atya mesélt róluk. És...én meg...
Elhallgatott, erős érzelemhullám öntötte el, lángolt az arca, fel-alá süllyedt a keble.
Góliát nem szólt, talán tudta, hogy most békén kell hagyni egy kicsit. Pár perc telt el így, nézték a lapátkereket, ami a vizet korbácsolta. Ethel erőt vett magán.
-Azon a szörnyű hajnalon, mikor a kecsuák megtámadtak a missziót, s felgyújtották a házakat, csónakon menekültünk. Egy indián beugrott a motorosba, a kezében kés volt. Antonio birokra kelt vele, minket védelmezett. Belezuhantak mindketten a folyóba, körben a parton és a fák ágain ott leselkedett az ellenség, és a folyó tele krokodillal!
Nem bírta tovább, sírva fakadt. Kezébe temette az arcát, vállai rázkódtak a zokogástól. Góliát csendesen állt mellette, hagyta hadd sírja ki magát.
-Visszajöttünk a waikáktól, és többé nem mentem át hozzá esténként, és nem álltam szóba vele! -Még mindig sírt, de már tudott beszélni. -Csak hivatalos ügyekben, ha muszáj volt.
-Kitaláljam miért?
-Na mondja?
-Mert közben rájött, hogy nem korrekt tovább-hülyíteni egy papot!
-Nagyjából - mondta Ethel. -De van még valami. Rájöttem, hogy nem szabad letérítenem őt az ő útjáról! Azt hiszem ez volt az igazi ok!
Góliát tűnődött. Mindketten hallgattak, aztán a férfi szólalt meg:
-És a pap? Viszontszerette magát?
-Azt hiszem igen - suttogta Ethel. -Nem, nem tudom! Az elején talán igen, de aztán később biztos megutált!

Az ég teljesen elborult, eső készülődött, már hullott is fentről egy-egy kövér esőcsepp, s nagyot loccsanva kenődött szét a fedélzet kopott deszkáján.
-Keressünk egy fedett helyet? - nézett rá Góliát Ethelre.
-Miattam nem szükséges, hozzá vagyok szokva az esőhöz.
-Jó, akkor maradjunk. Tudja, mi furcsa nekem? Azt mondja, Antonio vezette a missziót. És gondolom ő volt az egyedüli pap?
-Igen.
-Hogy tudott akkor nála gyónni, ha meg nem bántom ezzel a kérdéssel, azok után, amit elmesélt magukról, már úgy értem erről a különös szerelmi viszonyról?
-Egyáltalán nem gyóntam - mondta Ethel. - Tudja....- elharapta hirtelen a szót. Azt mégse mondhatta: nem gyónhattam meg neki azokat az erotikus képzelgéseket, amelyeknek tárgya pont ő volt.
-Tudja, képtelen lettem volna - fejezte be a mondatot egy huszárvágással.
-Értem - mondta Góliát - tulajdonképpen ez teljesen normális!
Léptek neszét hallották maguk mögött, valaki arra tocsogott. Az eső most már szaporán esett. Nem zápor volt, csak langyos, áztató eső.
-Ki beszél itt gyónásról?

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2017-06-11 14:49:32

válasz black eagle (2017-06-11 12:18:19) üzenetére
Kedves Sas! Látom, h az előtte lévő két epizódhoz is hozzászóltál! Nagyon köszönöm, megtisztelő, végtelenül örülök neki, mint ahogy az értő, és alapos véleményeknek is. Ethel története szívügyem volt, s mellesleg a környezet is nagyon érdekelt: Manaus, az esőerdők és a többi. Úgy élveztem a megírását, mintha csak olvasnám, Rengeteg dolgot tudtam meg közben...mindenről. Ma már lehet, h más hangszerelésben írnám ugyanezt, sokkal szikárabban, keményebben. Kevésbé romantikus tálalásban. Köszönöm! Remélem a végével sem okozok majd csalódást! :) Üdv: én
Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
932
Időpont: 2017-06-11 12:18:19

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Üdvözletem, még mindig!

Egy idegennek általában könnyebben megnyílik az ember, ha súlyos lelki terheket cipel. Ez érdekes sajátossága az emberi nemnek. De így tudnak megszületni korszakos elköteleződések is például, mint barátság, szerelem.
Kíváncsi vagyok, ki tette föl az utolsó kérdést.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2015-05-18 20:54:35

válasz Susanne (2015-05-17 16:58:18) üzenetére
Szia Zsu! A vége felé fut már a történet. Ami egyszer elkezdődik, annak biztos vége is lesz. Ez alól a szerelem persze kivétel. Vagy mégse? Talán a végén erre a kérdésre is fény derül. Kedden, ahogy ígértem, küldöm a következőt! Sok szeretettel üdvözöllek: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2015-05-18 20:51:37

válasz Istefan (2015-05-15 23:42:30) üzenetére
Hello István! Sokszor én is úgy olvasok könyvet, hogy le se teszem az utolsó betűig, -így aztán meg tudlak érteni. Csak hát vannak realitások:) Üdvözlettel: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2015-05-18 20:48:45

válasz sailor (2015-05-15 20:57:51) üzenetére
Szia Sailor! Rég jártál nálam, hiányoltalak is! A meglátásaid mindig megerősítettek!!! Örülök, h újra jelen vagy, sok szeretettel látlak, mert lassacskán a vége fele közeledünk! Üdvözlettel: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2015-05-18 20:46:03

válasz eferesz (2015-05-15 13:24:34) üzenetére
Szia Eferesz! Igen, az életutak ugyanolyanok. Születünk, küszködünk és meghalunk. Ethel sorsa is ez. Mégis, írás közben néha azt érzem, hogy, amit ő érez, amire gondol, ahogy cselekszik, az bármelyik ember érzése, gondolata, cselekedete lehetne. Várlak vissza! Üdvözlettel: én
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5445
Időpont: 2015-05-17 16:58:18

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hoppá !
Csatlakozom efereszhez kedves Laci !
Nagyon jó ez a rész is, nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Szeretettel: Zsu
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1602
Időpont: 2015-05-15 23:42:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Egyhuzamban elolvasva az utolsó három feltett részt, megmaradok azon véleményem mellett, hogy jobb egy regényt egyhuzamban elolvasni. Így jobban élveztem az utat, úgy a levegőben mint a vízen. Üdv. István
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
3829
Időpont: 2015-05-15 20:57:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Bödön!

Régen ´jártam´nálad!
...mint másoknál is itt.

Az élet sok sok fordulópontját,kiágázásait,száz fajta lehetöségeit
írod le...mintha ott lettél volna
...abban a múltban,mely még ma is ´ünneplöben´díszeleg!

...sok hibája mellett!!!!!!!

Gratulálok:sailor
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2301
Időpont: 2015-05-15 13:24:34

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!
Írásod megerősít abban a tudatban, hogy mindnyájunk életfonala, tulajdonképpen ugyanazon gomolyára van feltekerve.
:)
Az utolsó mondat valamit sejtet.
:)
Üdvözletem!

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Esti zene címmel a várólistára

festnzenir alkotást töltött fel Az én hősöm címmel a várólistára

F János alkotást töltött fel A lóápoló 20. fejezet címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Gyulai Pál. Búcsú / Abschied címmel

harcsa bejegyzést írt a(z) Egy kávéházi játszma című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Halpucolás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Szappanbuborék ez a szerelem címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel De jó volt látni címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Levegőváltozás címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)