HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45585

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Cselényi P.
2017-12-15 09:26:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2015-05-19

A majom farka, a misszionárius feneke XIII/8.

Megfordulva pirospozsgás, nyájas-képű, szögletes alakot pillantottak meg. Széles-karimájú papos kalapjáról jó adag víz loccsant a lábuk elé, ahogy köszönésképpen megbiccentette a fejét. Hosszú köpenye a térde alá ért, két szőrös meztelen, strand-papucsba bújtatott zongoraláb bújt ki alóla.
-Ó, bocsánat - hadarta - bocsánat. Venito atya vagyok a Jézus Irgalmas Szíve Hitközség prédikátora. - Bocsánat, meg kellett állnom a "gyónás" szónál. Tudják ez a vesszőparipám, ne haragudjanak érte!
-Nem haragszunk - nevetett Góliát. - Ugye Ethel nyilatkozhatok mindkettőnk nevében?
Ethel is elnevette magát. Olyan képtelen helyzet volt! Szakadó esőben ácsorognak a néptelen fedélzeten a brazíliai zöld-pokol kellős közepén egy hajón, ami Belémből Manausba tart, s egyszer csak valaki, aki véletlenül éppen arra sétál, megtorpan mellettük, és azt mondja: ne haragudjanak, a gyónás a vesszőparipám! A lány fején egy pillanat erejéig átfutott a gondolat: Ethelnek szólította őt a férfi, most először szólította ilyen baráti közvetlenséggel a keresztnevén, amióta összeismerkedtek. Meglepődött, de nem érzett kellemetlenséget, csak mulatott magában: na, jó, akkor most én meg ezentúl Góliátnak szólítsam?
Venito atya nem látszott észrevenni a közjátékot, mondta a magáét. Kicsikét eszelősnek tűnt, ám ennek ellenére határozottan megnyerő jelenség volt, nyílt barátságos arcával, mosolygó, nagy, kék szemeivel.
-Gyónni lehet közvetlenül Istennek is, nem csak papnak! Mi papok emberek vagyunk ugyan, s bár Krisztus Urunk ránk testálta égi hatalmát, amikor Péter kezébe adta a mennyország kulcsait...mégis csak gyarló emberek vagyunk. Amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a mennyben is, mondta az Úr Jézus Péternek. A papok, mindegyik pap, személyesen Szent Péter utódja. Sőt, tovább megyek, minden hívő ember, aki Krisztust követi ugyanúgy Szent Péter utódja. Ezért nincs létjogosultsága a pápaságnak, mint intézménynek, s ezért....hacsak...hova is akartam kilyukadni?
-A gyónás témájához atyám - mondta szélesen vigyorogva Góliát. -Az a vesszőparipája, nem? -Finom irónia volt a baseball-sapkás férfi szavaiban.
A pap habozott. -Na igen. Bocsássanak meg kérem, ó de bolond vagyok...apához és lányához van szerencsém? Vagy férjhez és feleséghez? Netalántán még ennél is rosszabb a helyzet? Az se baj, persze, viharos időket élünk, kifordult sarkából a világ, igen, bizony, kifordult, ami tegnap még szent volt, azon ma könnyű szívvel lép keresztül e ledér-kor, az értékek devalválódnak, a régi szép, nemes eszméket sutba vágjuk, s új, izgató, erkölcstelen elméletek emlőiből szívjuk magunkba a gyehenna...az izé...izéjét...
-Mi van a gyónással, atyám, arról akart beszélni!- Góliát szólt közbe, tiszteletteljes hangon, ámde továbbra is vigyori képpel.
-Ja a gyónás! Az ám, a gyónás! Nos a gyónás, a bűnbánat kérdése kardinális kérdés. A hit alfája és omegája. Önök apa és lánya?
-Nem dehogy - mondta gyorsan Góliát. -Csak utastársak vagyunk. Ilyen hosszú unalmas hajóúton az ember lehetőleg keres magának egy beszélgetőtársat, akivel agyonüti az időt, nos, mi véletlen szerencse folytán egymásba botlottunk, ennyi, s nem több.
-Nagyszerű, nagyszerű! Főleg így, hogy a téma nemes, és Istennek tetsző. Szóval a gyónás! A papnak való gyónás kedves testvéreim, az előzőekből következően nem kötelező. Isten ránk bízza, döntsük el, közvetlenül neki akarjuk e feltárni vétkeinket, vagy a földi helytartójának. Nagyobb dolog van itt, mint a templom, mondta Jézus a tanítványainak. Akár így, akár úgy történik, teljes értékű a gyónás, feltéve, ha szívből jön, feltáró jellegű, és fogadalom is kapcsolódik hozzá: erősen fogadom, hogy többé nem vétkezem, és a bűnre vezető alkalmat elkerülöm!
-Mit ért az alatt atyám, hogy "feltáró jellegű? -kérdezte Ethel.
-Mit? - a pap megakadt egy pillanatra. -Hogy is magyarázzam. Kevés az, ha valaki azt mondja: loptam csaltam, hazudtam, káromkodtam, paráználkodtam. Mert ugyanis nem mindegy, mit lopott, egy ceruzát csent-e el a társától az iskolában, vagy lovat lopott? Nem mindegy, hogy azt hazudta, azért késtem el a munkahelyemről, mert nem jött a villamos, vagy azt: én vagyok a Szent Jakab szeretetszolgálat korifeusa, és adományokat gyűjtök a város szegényei számára. Nem mindegy, - s itt erősen a lány szemébe nézett - hogy képzelődik-e valaki valamilyen szexuális aktusról, vagy meg is cselekszi! Érti, kisasszony?
-Értem - mondta Ethel fülig pirosan.
-Önök milyen vallásúak, ha szabad kérdeznem.
-Római katolikus vagyok - mondta Ethel.
-Én is - csatlakozott Góliát.
-Nagyon jó - heherészett Venito atya. A combját csapkodta örömében. -Járnak templomba?
-Amikor tudok igen -így Ethel.
-Ritkán - mondta Góliát. -Be kell vallanom, nem gyakorolom túlzott mértékben a vallást.

Az eső, úgy, ahogy jött, véget ért hirtelen, mintha elvágták volna, -és kisütött a nap. A trópusoknak ez is az egyik bámulatos jellegzetessége, már tudniillik a hihetetlen nagymértékű változékonyság, amit európai ember nehezen tud megszokni. Az ég ragyogó kék lett, a felhők tovatűntek. A lapátkerék lenn lankadatlanul körbeforgott, őt nem érdekelte sem az időjárás, sem az emberek vitái.
-Nem probléma - mondta az atya. -Az a legfontosabb testvérem, hogy a szíve tiszta legyen! Majd még találkozunk -tette hozzá. - Most megyek, magukra hagyom a kedves testvéreket! Laodetor Jezos Krisztosz!
-Ó, az én szívem - mondta félhangosan csak úgy magának Góliát. -Az, aztán tiszta a kirelejzumát neki! In aeternum ámen, atyám!

-Café da la manchá, reggeli, reggeli - hangzott kintről az ismerős kiáltás. Ethel felriadt, kidörgölte az álmot a szeméből, megnézte az óráját, 7 óra 45 percet mutatott. Ez az óra még ugyanaz volt, amit apjától kapott ajándékba Manausban hét évvel ezelőtt. Úristen, hét hosszú év, és mégis, milyen rövid így utólag visszanézve, hogy elrohant az idő! Mennyi minden megváltozott 1938 óta. Antonio halott, Julianna halott, Pablo halott, az apja halott, Andreas szintén, s az a társaság, akikkel jól érezte magát Amazonia fővárosában, a jó-barátok, Ivett, Emilia, Greg, Noel, Szerjózsa, Jolly Fred, Isten tudja hová, merre szóródtak szét a nagyvilágban? Németország, az otthona romokban van. Kőnigsberg, ahol született, most Kalinyingrád, s Oroszországhoz tartozik. Megrázta a fejét, nem akart ezekre a dolgokra gondolni. Ami volt, elmúlt, muszáj tovább lépni. Majd Manausban eldönti, mitévő legyen. Valamiféleképpen úgy gondolt Manausra, mintha az lenne a megoldás, maga sem tudta miért.
Az ablakhoz ment, kinézett.
Igazán pompás a kilátás, gondolta ironikusan. A csónak-daru ormótlan tömege magasodott előtte, szinte teljesen eltakarva a külvilágot. Fájt a feje, görcsölt a gyomra. Megjött a havivérzése éjszaka, ez okozta a rosszullétet.
Nem, nincs erőm most felöltözni, s beállni kinn a reggeliért csoszogók közé, mondta magában.
Visszadőlt az ágyra, derekára terítette a lepedőt, amivel éjszaka takarózott. Elszundított, s álmában zűrzavaros képek tolakodtak elő, vonaton ült ismeretlen emberek között, s egyszer csak rengeni kezdett a föld, a szerelvény kisiklott, a kocsik legurultak a töltésről egy csodálatos kis tó partjára, ahol selymes zöld volt a fű, s lógó lombú szomorú-fűzfák között pirosra festett padok várták a pihenni vágyókat. Megtapogatta magát, csodálkozva tapasztalta, hogy semmi baja nem esett, odament az egyik padhoz s leült rá. Ahogy nézelődött, egyszer csak arra jött Pablo, letelepedett ő is. Halihó, mondta, rég találkoztunk!
Kopogtak, felriadt.
-Szabad -szólt erőtlen hangon, félig még kómásan - nincs bezárva!
Nyílt az ajtó, Góliát jött be, kezében tálca, a tálcán csészében kávé gőzölgött, mellette kukorica-lepény. Egyik kezével óvatosan egyensúlyozva a tálcát, becsukta maga mögött az ajtót.
-Jó reggelt hétalvó! Hoztam egy kis kávét!
Ethel állig húzta magán a lepedőt, mert hirtelen eszébe jutott, hogy nincs rajta semmi, szeme kerekre nyílt a csodálkozástól.
-Nem kellett volna!
-Leteszem ide az éjjeli-szekrényre - mondta a férfi. A földre szögezte a tekintetét, nem nézett a lányra. - Fogyassza egészséggel, ha van hozzá kedve.
-Majd meglátom.
-Rendben, akkor én megyek!

Jó két órával később a fedélzeten találkoztak újra. A hajó kikötni készült Santarémben, az utasok a korlát mellett tolongtak, nézték, hogy manőverezik a regató.
-Ne haragudjon, hogy zavarogtam reggel - mondta a férfi komoly, zárkózott arccal.
Ethel ránézett, elpirult.
-Semmi gond. Köszönöm, hogy behozta a reggelit, de fölösleges volt!
Góliát megbiccentette a fejét válaszképpen.
Később megkérdezte:
-Nincs jól?
-De jól vagyok - vágta rá a lány. - Csak fáj a fejem,
-Segíthetek valamiben? Tudok adni például, egy Aszpirint, jó a fejfájásra.
-Nem kell!
Na jól van akkor! Góliát nevetett magában, intett, s arrébb ment, otthagyta Ethelt.

Késő-délutánig a fedélzet árnyékos részén nyugágyban pihent egy kötéltekercs és egy leponyvázott mentőcsónak között. Úgy érezte elment minden ereje a nagyon rossz, görcsös hasfájással eltöltött éjszakát követően. Aludni nem tudott, csak szunyókált. A fedélzet üres és csendes volt, az utasok kirajzottak a városba. Egy alkalommal a férfi odavitt neki egy kancsó langyos, citromos teát, és egy poharat. Nem szólt semmit, letette a nyugszék mellé, majd lábujjhegyen visszahúzódott. Ethel, amikor feleszmélt, ott találta a teát és ivott belőle. A Nap hízott kövér korongja lefelé tendált már a túlpart távoli, ceruza-vékony fasora fölött, szemkápráztató vörös-ívet húzva a folyó nyugtalan felszínén, amikor a férfi odament hozzá.
-Jobban van?
-Igen.
-Lenne kedve körülnézni egy kicsit a városban?
-Aha. Ne haragudjon, hogy undok voltam.
A férfi felnevetett.
-Nem volt undok. Én voltam tapintatlan. Olyankor zaklattam magát, amikor békén kellett volna hagynom! Jöjjön! Vagy átöltözik előbb?
-Egy pillanat - mondta Ethel.
Bement a mellékhelyiségbe, pisilt, kicserélte az átázott véres vattát, kezet, és arcot mosott.
-Mehetünk - mondta visszatérve. - Kész vagyok.

Megnézték a Miasszonyunk Katedrálist, ami a város védjegye, az anzikszokon is ez szerepel általában, két vaskos tornya a folyó felől jól látszik, a Városi Múzeumot és a Főteret, a Városházával, majd beültek egy kávézóba. Időközben teljesen bealkonyodott, a búcsúzó nappalt már csak a horizont lángoló széle mutatta. Az utca végén messze elől ki lehetett látni a folyóra, kellemes, borzongató hűs szellő fújdogált.
Kávét kértek, és kakaós csigát. Friss volt a sütemény, finom édes. Eszegettek, kortyolgatták a fekete italt, ami olyan sűrű, és zaccos volt, hogy majdnem megállt benne a kanál. Góliát konyakot kért a kávé mellé, dupla adagot. Beszélgettek, Ethel a waika gyerekekről mesélt a férfinak.
-Képzelje, egyszer még szinházasdit is játszottunk - mesélte - a Piroska és a farkast adtuk elő. Az egyik kis kedvencem, a kis Erika játszotta a Piroskát, én voltam a nagymama. Komolynak kellett maradnom, bár közben majd' bepisiltem a röhögéstől. Körbe körbe futott a szobában, értem alatta, hogy a színpadon, mögötte a farkas. Én a szekrényben kuksoltam, képzelje, tényleg volt ott egy igazi szekrény. Erika úgy visított, mintha igazi farkas üldözné, pedig egy másik kisgyerek, a Tamás volt a farkas. Mi, nevelők adtuk nekik ezeket az európai neveket, mert az eredeti indián neveket nem tudtuk kiejteni. Szóval, Erika visítva menekült, Tamás meg utána! Attól féltem, hogy a nagy rohanásban leesik mindkettőjük jelmeze!
-Vicces lehetett - mondta Góliát. Hátradőlt a nádszékben, mosolygott, jól láthatóan élvezte a langymeleg estét, a kávét, a konyakot és a kék-szemű, szép, szőke német lány társaságát. Jó-illatú cigarettát szívott, karikába fújta a füstöt.
-És aztán mi történt? Utol érte a farkas a kis Piroskát?
-Hát majdnem - nevetett Ethel. - De ezért volt ott a nagymama, akarom mondani én. Amikor a szekrény alá ért, kinyúltam a felső ablakon, megragadtam a csuklóját, és hopla, berántottam magamhoz.
-Ügyes kislány!
-Ügyes nagymama. De most meséljen maga. Azt mondta múltkor, hogy színész?
A férfi arcán árnyék vonult át.
-Átvitt értelemben. Valójában senki és semmi nem vagyok.
Ethel kutatva nézett a szemébe. A napszemüveg sötét lencséje mögött csak sejtette a szemét.
-Ezt hogy érti? Valamiből csak él?
-Ó, hát, hogy is mondjam, természetesen pénzből élek, csak hát ehhez nem kell semmit tennem.
-Értem.
-Nem érti Ethel, nem is értheti. Csavargok a világban, senkim nincs, sehová nem tartozom, Felveszek egy álarcot, olyat, amilyen éppen az adott helyzethez illik. Most éppen a barátságos, jókedélyű, segítőkész útitárs szerepében tetszelgek. Nemrég üzletember voltam a Föld másik felén, azt megelőzően meg gengszter, még előtte pedig, híres író.
-Gengszter?
-Igen, akkor éppen azt kellett játszanom, abban a helyzetben az volt praktikus.
Ethel tűnődött. Kicsit mellbe vágta, amit hallott, nem is akarta teljes mértékben elhinni. A férfi folytatta.
-Aminek ön lát engem Ethel, az egyszerűen nem én vagyok. Ezt most cserébe' mondom a maga őszinteségéért. Higgye el, egy sötétlelkű, gátlástalan, cinikus gazember ül önnel szemben, egy olyan férfi, aki nem hisz Istenben, gyűlöli az embereket, ravasz, önző, számító, csal, lop és hazudik. -Nevetett, felemelte a poharát: na, Isten, Isten!
A lány is nevetni kezdett. - Persze, és én ezt higgyem is el!
-Ez az igazság!
-Na ne mondja! Azok után, hogy múltkor megmentett a gazfickóktól, s átengedte a saját kabinját, majd pont be fogom nyalni a maga rossz szövegét.
Góliát megitta a konyakot, és odaintve a pincérnőt, kért még egyet. Amíg meg nem kapta, nem szólt egy szót sem. Megjött az ital, belekortyolt, rágyújtott egy újabb cigarettára.
-1940. szeptember 15.-én bombatámadás érte Londont. A maga honfitársai ültek a gépeken. A házat, amelyben a családom élt, eltalálta egy bomba. Mindannyian meghaltak, a feleségem, a két kislányom, az anyám, az apám, és a feleségem anyja. Ezek után azt mondja, higgyek Istenben, legyek becsületes, önzetlen, optimista, és szeressem az embereket?

A gramofonból vidám zene áradt, sugdolózó, nevetgélő párocskák ültek az apró üvegasztaloknál. Minden olyan nyugodt, békés, és szívbemarkolóan szép volt. Ethelt annyira megrendítette, amit hallott, hogy meg se tudott nyikkanni. A saját sorsa, és a férfi tragédiája összeszorította a gyomrát. Sírt. Előrehajolt ültében, hogy könnyei az asztal alá hulljanak.
-Maga rendes lány - szólalt meg a férfi. - Jól van, na, jól van már. Ne ríjon!
Ethel ránézett a férfira. Két szép kék szeme könnyben úszott. Hüppögve kérdezte.
- Minden reggel felveszi a maszkot, és úgy megy a dolga után? Mire jó ez?
- Gyáva vagyok - mondta Góliát egyszerűen. - Nem merek tükörbe nézni azzal a képpel, ami van. Egy szűkölő, berezelt kis lény, aki mindentől reszket, az élettől, a haláltól, az elkerülhetetlen végtől, az öregedéstől, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára magatehetetlen roncs lesz, a kisszerűségtől, az egész drágalátos élettől. Nincs Isten és nincs mennyország, ami elmúlik, az, véglegesen, visszavonhatatlanul elmúlik: én is megszűnök nemsokára, és az egész nyomorult világmindenség szintén, semmi nem marad belőle, csupán csak fellobbanó szikra volt az egész, egyetlen parázsló felvillanás és kész vége, nincs tovább, nincs semmi, az energiák végleg kiegyenlítődtek, és kölcsönösen kioltották egymást, s ettől kezdve az örök sötétség, és enyészet az úr.
A lány elkerekedő szemmel nézte, bámulatában még a szája is tátva maradt.
-El kell rejtenem azt a szerencsétlen kis hideglelős majmot - folytatta Góliát nevetve, és a vállát vonogatva - és igenis, felveszem a maszkomat, az álarcot, ami másnak mutat, mint ami vagyok, szilárdnak, erősnek, rettenthetetlennek.
-Maga is ezt teszi, és minden ember ezt teszi - tette még hozzá hányaveti könnyedséggel, látva a lány döbbent arckifejezését.
A kávézót körül-ölelő csillámló fények közül egy ember kontúrjai bontakoztak ki, jött feléjük egy sötét alak, ismerős volt a járása, és a szögletes fizimiskája. A prédikátor volt, megismerték.
-Na most figyeljen! - szólalt meg Góliát a világfi lazaságával. -Hogy változtatja színét a kaméleon. Csak figyeljen. Jön az atya! - Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Venito atya megállt mellettük, nagyot sóhajtott, majd lezöttyent az egyik székre. Széles, vöröslő képéről ömlött az izzadtság.
-Végre megvannak! Örömhírt hozok!
-Ossza meg velünk, atyám - mondta Góliát előzékenyen - ráfér mindkettőnkre.
-Krisztus él, itt van köztünk, megváltott minket, hallelluja!
-Ez tényleg jó hír. De nem teljesen új!
-Nincs többé halál, nincs elmúlás. Jézus a saját kereszthalálát ajánlotta fel értünk az Atyánál bűneink bocsánatára. Isten országa nyitva áll minden ember előtt, aki hisz Jézus Krisztusban, szereti az Istent, és embertársait.
-Akkor én biztos nem kerülök oda - mormolta Góliát.
-Nocsak! - Venito megakadt a szónoklatban. -És ugyan miért nem?
-Nem hiszek Istenben, és utálom az embereket. De csak társalgunk atyám, ne kapja fel a vizet. Barátságos, vidám képpel nevetett, és megpaskolta a pap kezét, ami az asztal üveglapján feküdt. Nem lehetett haragudni rá. Tényleg egy világfi volt, Ethel így látta.
A pap az égre nézett és szavalni kezdett:
-Glória in excélsis Deo
et in terra pax
homínibus bonae voluntátis.
Laudámus te, benedícimus te,
adorámus te, glorificámus te,
grátias ágimus tibi propter magnam glóriam tuam, Dómine Deus, Rex caelestis,
Deus Pater omnípotens.
Góliát szájához emelte a poharát, ivott egy korty konyakot. Közben a pincérnő kávét és narancslevet hozott a papnak, s letette elibe az asztalra. Góliát Ethelre nézett, de a paphoz intézte szavait:
-Dómine Fili unigénite, Iesu Christe,
Dómine Deus,
Agnus Dei, Fílius Patris,
Qui tollis peccáta mundi
miserére nobis;
Qui tollis peccáta mundi,
súscipe deprecatiónem nostram.
Majd, hogy senki nem szólt, folytatta:
Qui sedes ad déxteram Patris, miserére nobis. Quóniam tu solus Sanctus, Tu solus Dóminus, Tu solus Altíssimus, Iesu Christe,
cum Sancto Spíritu:
in glória Dei Patris. Amen.
Venito atya kicsit elhűlve bámulta.
-Maga ismeri ezt a részt? Honnan tudja a szentmise latin szövegét?
-Onnan, ahonnan maga, atyám! Teológiát végeztem.
-Komolyan? Mikor és hol?
-Rouen-ben és már nagyon régen. Pap akartam lenni, csakhogy az élet kacskaringói másfele vittek.
Az atya beleszürcsölt a kávéjába, letette a csészét és mohó tekintettel körülnézett.
-Mondják, valami jó kis süteményt nem lehet itt kapni? Reggel óta nem ettem egy falást sem, kilyukad a gyomrom!
-Hogyne lehetne! - Ethel szólalt meg. - Mi kakaós csigát ettünk az imént. Rendeljek önnek is egyet?
-Megtenné? Nem tudom, hogy mondják itt, hogy "kakaós csiga"! De kettőt kérjen!
A lány odaintette a pincérnőt és kért az atya számára két adagot. A sütemény hamarosan megérkezett, a pap beleharapott, majszolni kezdte, tiszta csoki lett körben a szája. Tele-szájjal beszélt.
-Térjenek meg, hogy Isten magukra is kiterjessze végtelen kegyelmét! Csatlakozzanak a Jézus Irgalmas Szíve Hitközséghez, mert velünk, és Jézus Krisztus által tudnak egyedül közel kerülni az Atyához. Nekünk nincsenek cifra templomaink aranyozott kegytárgyakkal, számunkra minden fa, minden bokor templom, a rétnek, a mezőnek minden kis sarka, egy utcakő a városban, egy kunyhó a hegyoldalban, ahol Isten nevében összegyűlhetünk. Szertartásink egyszerűek, rövidek, érthetőek. Nem riogatunk senkit, nem mondjuk, hogy csak ezek, meg ezek idvezülnek. Jézus Krisztus mindannyiunkat szeretett, mindannyiunkért jött közénk, és mindenkiért vállalta a kereszthalált, a bűnök bocsánatára. Úgy élünk, úgy imádkozunk, mint az őskeresztények. Ők még a helyes utat járták, ők még tényleg közel voltak a Mindenhatóhoz. Nálunk, a mi közösségeinkben minden hívő, pap is egyben, aki felolvas a Szentírásból, értelmezi a saját szavaival és a közösség ezt követően megbeszéli, mit jelent a szent szöveg.
Átható szemmel nézett rájuk, szinte lángolt a tekintete. De közben tömte befelé a kakaós csigát.
-Térjetek meg gyermekeim, jertek hozzánk, a mi közösségünkbe, hogy elkerüljétek a Sátán kísértését, és megmenekedjetek az örök Haláltól!
Góliát Ethelre sandított, a lány pedig, vissza rá. A férfi szája sarkában fanyar mosoly bujkált. Megadóan sóhajtott, mintha ezzel kívánná átadni Ethelnek a lehetőséget, hogy először ő szóljon.
Ethel zavarban volt. Ez a két férfi sokkal többet tudott nála. A szituáció, amiben voltak ott az ismeretlen város kávázójában, a csillámló fények, a fények mögött a sötétség, a gramofon-zene, az utcai zajok, a latin-típusú pulzáló nyüzsgés közepette, - mindez nem segített abban, hogy kitalálja, mit kell mondania. Segélykérően nézett a férfira, aki jól érzékelhetően mulatott szorult helyzetén. Végül valamit mondani kellett.
-Római katolikus hitben nevelkedtem atyám. Lehet, hogy nem voltam mindig jó keresztény. Illetve, biztos vagyok benne, hogy nem voltam mindig jó keresztény, de nem szeretnék változtatni, nem hagyom el a hitemet! Kérem, ne haragudjon!
Venito rosszallón nézett rá, nem szólt semmit, tovább siklott a tekintete Góliátra.
-És ön? Ön is kikosaraz engem?
A "kikosarazás" szó olyan falsul hangzott ebben a vonatkozásban, hogy Ethel majdnem felnevetett. Kikosarazni egy prédikátort, mint prűd leány a kapatos kérőt?
A férfi megjátszotta, hogy elmélyülten gondolkozik. Az atya türelmesen várt. Lehet, megérezte, hogy törököt fogott.
-Rendben van atyám - mondta Góliát. - Nem mondok most sem igent, sem nemet, de megígérem, hogy gondolkodom rajta, s mielőtt még Manausba érünk, választ adok!

Később, amikor éjfél után már kettesben visszafele sétáltak a kikötőbe, Ethel megkérdezte:
-Mondja, miért ígérte meg neki?
-Mi a csodát?
-Hát, hogy majd gondolkodik rajta!
-Ja, azt? - A férfi elmosolyodott. - Nézze, ha nem ígértem volna meg, még most is a nyakunkon lógna!
Cipőjük sarka egyenletesen kopogott a macskaköveken. Arrafelé már kevesen jártak a sötétben, egy-egy strici, aki a nője után koslatott, egy utcalány, egy lump. Ethelnek még valami furdalta az oldalát.
-És igent fog mondani?
A férfi oldalt fordította a fejét, ránézett a simléder alól.
-Eszem ágában sincs. Már mondtam Ethel: ateista vagyok, azzá váltam. De, hívő koromban is azt gondoltam, hogy az Istennel való kapcsolat olyan, mint az igazi jó szex, belső ügy, csak ketten kellenek hozzá. Többek között ezért nem lettem pap. A csoport-szex nem az én műfajom.
-Próbálta azt is?
-Persze.
Mentek. Elől már látták a regató jelzőfényeit.
-Kérdezhetek még egyet?
-Akár kettőt is.
-Tényleg másod-unokatestvére a kapitány?
-Tényleg. Nekem minden folyami gőzös-kapitány a másodunokatestvérem.
Kellemes meleg éjszaka volt, trópusi virágok édes illata szállt a levegőben. Ethel arra gondolt, hogy vajon a férfinak eszében van-e, hogy reggel, amikor belépett a kabinba a kávéval, meglátta a mellét? Remélte, hogy nem. Nagyon szégyellte magát, zavarta a tudat, hogy Góliát talán így gondol rá, mégis valahogy furcsán megborzongott tőle.
-

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
997
Időpont: 2017-06-24 11:57:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Üdvözletem, Bödön!

Ez aztán jó kiadós rész volt! :)
Egyre tágabb és tágabb ismeretanyagot foglal magába az írásod, amely egyre tágul és színesedik. Az új figurák, új jellemvonásaikkal jót tesznek a történetnek, ami mindeközben megmarad eredeti vezérfonalán. Szeretem olvasni Ethel történetét, akivel bár történt már egy s más, azért még mindig őrzi természetes naivságát, lelki tisztaságának egy rokonszenves, szemérmességre hajlamos oldalát.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7610
Időpont: 2015-05-21 08:46:38

Szeretnék még valamit hozzáfűzni. Amikor Góliát, Ethellel társalogva azt mondja: "az energiák végleg kiegyenlítődnek és kölcsönösen kioltják egymást" - akkor a "hőhalál" elméletre gondolok, ami az entrópia-törvény alapján született, és egyfajta divatos világvége kép volt a 30-as években. Minden energia végül hővé alakul, a meleg és a hideg kioltja egymást, és a világ fagyhalálba dermed. Valami ilyesmi. :)))
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7610
Időpont: 2015-05-21 08:39:37

válasz eferesz (2015-05-20 19:30:43) üzenetére
Kedves Eferesz! Szeretettel látlak minden alkalommal, nagyon örülök jöttödnek, és számomra értékes, és fontos megjegyzéseidnek. Várlak a folytatáshoz is, és majd, nem olyan sokára a befejezéshez! Üdvözlettel: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7610
Időpont: 2015-05-21 08:36:42

válasz Susanne (2015-05-20 18:45:47) üzenetére
Szia Zsu! Azt szoktam mondani tréfásan, amikor firtatják, ezt vagy azt a szereplőt kiről mintáztam: magamról! Ennyiben tehát nem véletlen, a véletlen, illetve nem teljesen légből-kapott. Persze a valóságban kicsit árnyaltabb a dolog, mert az ember jár a világban, lát, hall, tapasztal dolgokat, és vannak saját gondolatai, érzései, vele is történnek dolgok:) Mindezeket beleteszem egy nagy kalapba és kicsit összekeverem. Az eredmény, amikor belenyúlok, és kihúzok valamit, a nyuszi, amit Ti, olvasók láttok. Szeretettel üdvözöllek: én
Szerkesztő
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2382
Időpont: 2015-05-20 19:30:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!
Véletlenek nincsenek!
:)
Szeretettel olvastalak!
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5457
Időpont: 2015-05-20 18:45:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laci !

Biztos, hogy a véletlen műve ?
Felfedezni véltem néhány dolgot, mi nem lehet véletlen :)
Nagyon tetszett ez az összevont rész is :)

Szeretettel: Zsu
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7610
Időpont: 2015-05-19 12:59:18

Kedves Olvasók! Szeretnék egy-két dogot hozzáfűzni. Elsősorban is: ez itt most két epizód összevonása, úgy éreztem összetartozó részek, ezért kettőből egyet csináltam. A latin szöveg így kezdődik magyarul: "Dicsőség mennyben az Istennek..." - a mise (liturgia) szövege. A történetben szereplő személyek egytől egyig kitalált személyek, mint ahogy a történet is:) - ha valaki véletlenül magára ismerne, vagy a saját gondolatait, érzéseit vélné felfedezni, az csak a véletlen műve lehet:)))

Legutóbb történt

alberth bejegyzést írt a(z) Bolond világ (Rögtönzések) című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Ímé az Úr elközelge című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Ez van karácsonykor címmel a várólistára

Cipike alkotást töltött fel Szerelemkút címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mindhiába című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Félelem-TESZT (részlet) című alkotáshoz

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) Bár tudnám merre jársz című alkotáshoz

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) A lakás című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Szakadt szövetkabátban címmel a várólistára

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Wilhelm Busch:Glaube címmel

F János bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Árvai Emil alkotást töltött fel Szereplők címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Az utolsó nap című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)