Egy kettétört szó, egy üres gondolat,
elkopott kerék forog körbe.
Megfakult csengő a törött ablak alatt,
nem szól már, elnémult örökre.

Százéves por ül a korhadt polcokon,
kettétört szó a levegőben.
A seprő csak pihenget hamis jogon,
lelke eltűnt a süllyesztőben.

A fény is álmos, nincs kedve már élni,
a csúf ablakon be se tekint.
Gőgösen, hetykén, elfordulva kérdi:
Mért éljek én mocsokban megint?

Az eltévedt szúnyog is visszafordul,
nincs itt élet, nincs itt ifjú vér.
Szállj messze innen, a hegyeken is túl!
Oda, ahol táncot jár a szél.

Őrzi mindenki, aki él és harcol,
a rég elveszett gondolatot:
"Az aggastyán szó, mely a szívbe markol,
eltörik, ha nem mondogatod."