HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 18 Tagok összesen: 1915 Írás összesen: 51222 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: JegaFeltöltés dátuma: 2015-06-01
FélelemKéptelen vagyok felébredni, menekülnék, a hullámok vadul nekicsapnak a sziklás partnak. Körmeim elkopnak, de kaparom tovább a sikamlós köveket, Olykor már majdnem sikerül feljutnom, de a következő pillanatban a zabolátlan habokban találom magam. Nem sikerül felkapaszkodni, levegő után kapkodok, a légszomj, mint ébresztőóra, riaszt, és az éjszakai sötétségben, az ablak előtt, kirajzolódik a szélben táncoló fa, nagyokat sóhajtva, a valóság körülölel. Hunyorgok a fa lombjai között bevillanó telehold fényétől. Kezem idegesen kutat, az ágyam mellé rejtett vizes palack után kap. Nagyot kortyolva, már csak a valóság létezik, a gyötrő tehetetlenség érzése megbúvik az álomban, csak kínzó emlékfoszlányok maradnak meg belőle. Gyermekként, egészen fiatalon, nem gyötörtek a lehetetlennel harcoló álmok, csak a mély álom nélküli nem létezést ismertem, melybe éppoly hirtelen zuhantam bele, mint amilyen gyorsan bukkantam fel belőle reggelente, kipihenten. A kor, a megoldatlannak hitt feladataim, már végérvényesen megváltoztatták éjszakáimat. A fáradtságtól félálomban gyakran láttam azt a sötét alaktalan árnyat, mely a mellemre telepedve, a légszomjjal együtt elűzte a pihentető álmot is. Ahogy a rám bízottak száma, és a velejáró kötelességek nagysága nőtt, úgy szaporodtak az álmatlan, lidérc látogatta éjszakáim is. A társ, aki könnyített a terheken, túl korán kiszökött az életemből, örökre. A helyébe lépőt, a múlt emlékeiből kovácsolt díszes kerítés, már soha nem engedte olyan közel, hogy elfogadjam a segítséget tőle. Maradtam a magányos harcos, az életem nehézségeivel egyedül szembenéző. Még taposom a sorsom által kijelölt ösvényt, mögöttem a múlt porfelhője, előttem az ismeretlennek hitt ködös jövő, de az út már lefelé visz, nincs benne örömteli várakozás. Tehetetlen, harcokkal teli álmaim egyre szaporodnak. Félelem olykor elhatalmasodik bennem, vajon szembenézhetek az öregség nehézségeivel, a magam ácsolta magányos börtönömmel? Nem tudom - de kilépni sem vagyok képes belőle, megszoktam, már olyan, mint a lélegzet, teljesen természetes. Még nem szavaztak erre az alkotásra Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz! |
black eagle bejegyzést írt a(z) Három tünet - Január 2/2 című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) az árnyéknak is színe lett című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Három tünet - Január 2/2 című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Díjat kapni egy üres színházteremben című alkotáshoz Dorothy alkotást töltött fel Számoló címmel a várólistára Bödön bejegyzést írt a(z) Füzetlapok című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) Füzetlapok című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Buksi kutya és a szúnyog című alkotáshoz efmatild bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (5/8) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) megbomlik a békés együttlét című alkotáshoz Madár bejegyzést írt a(z) Nem kell túlélni az urat című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Buksi kutya és a szúnyog című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |