HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47320

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

mandolinos
2018-12-12 02:16:17

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Németh IstvánFeltöltés dátuma: 2015-06-14

Csapdában

- Te, András! Hol van a fanyelű kés? - kiáltott ki Sanyi a konyhából.

- Amelyiket használni szoktad? Ja, lehet, hogy a hűtőbe raktam a hússal együtt. Nézd meg ott, de ha már kinyitod, akkor hozz ki két üveg sört is!

Sanyi kivette a söröket és a kést a hűtőből - ami természetesen ott volt -, majd immár jól felszerelkezve kiment a kertbe, az öreg tölgy alatti asztalhoz. Az mellett tett-vett András is, onnan adta az instrukciókat az előbb. Sanyi lerakta a kést az asztalra, odanyújtotta az egyik sört Andrásnak, majd amikor András elvette tőle, akkor a sajátját a jól megszokott módján kinyitotta. Az asztal éléhez tette a kupak peremét, majd rácsapott az üvegre, pontosabban a kupakra. Amint az lerepült az üvegről, akkor a sör felhabzott ugyan, de addigra már Sanyi szájánál volt, szürcsölte a habot róla, és ha már így belelendült, akkor meg is húzta rendesen az üveget. András, mintha Sanyi tükörképe lenne, ugyanezt csinálta mellette.

Sanyi lerakta az üveget, miközben lenyalta a szájáról a maradék habot, sörcseppeket:

- Rakjunk szalonnát is bele! Most valahogyan a kicsit zsírosabbat kívánom.

- Aha, értelek. Mostanában a kicsit zsírosabbakat kívánod! - vigyorgott rá András.

- Hagyj már a hülyeségeiddel! Tudod, hogy mire gondolok.

- Persze, tudom, hogy mire gondolsz! - vigyorgott továbbra is kajánul András.

- Inkább a bográcsot takarítsd ki, mint itt engem ugrass! Addig megpucolom a krumplit - azzal Sanyi leült az asztalhoz.

Szinte minden hétvégén összejöttek András házánál, megbeszélték az aktuális eseményeket, felelevenítették a múltbéli történeteket, sztorikat. Valaha egyszerre kezdtek el ugyanannál a cégnél dolgozni, de pár év múlva András munkahelyet változtatott, jobb, több lehetőséget látott egy másik vállalatnál. Hívta Sanyit is, de ő úgy gondolta, hogy még túl korai egy estleges változtatás, maradt a cégnél. Ezzel elkerültek egymás közeléből, de a köztük kialakult barátság megmaradt, ezt ápolgatták az ilyen, és ehhez hasonló találkozásokkal.

- A bogrács már tiszta, meggyújtom a tűzet. Itt a szalonna, addig szeld össze azt is! - majd amikor Sanyi ránézett, akkor András kacsintott is hozzá - Itt a kolbász. Az is kell a zsírosába!

- Elmész ám a..., tudod hova! - tettetett mérgességgel mondta Sanyi, de közben az ő szája is majdnem a füléig ért. - De amikor jössz vissza, akkor hozhatod a következő üvegeket is!

Most ugyan csak ketten voltak, de általában többen is szoktak lenni ezeken a találkozásokon, összeruccanásokon. Sanyi felesége, egy-egy közeli munkatársa, vagy András valamelyik - sokszor Sanyi által addig még soha sem látott - ismerőse, rokona is velük volt. Sanyi nem az a hű de barátkozós fajta, de ennek ellenére hamar összeismerkedett, összecimbizett bárkivel. És ez független volt az elfogyasztott alkoholtól, helyzettől. Mindenki kedves, barátságos fickónak mondta, de Sanyi ezt természetesnek, magától értetődőnek vette. Szerinte mindenki ilyen, sőt, benne ezen kívül semmi különleges sincs.

Összekészítették a krumplit, szalonnát, kolbászt és minden más alapanyagot, a bogrács már készen volt, a tűz is vidáman lobogott. Belerakták a bográcsba a hozzávalókat, összekevergették, majd a tűzre is tettek pár hasáb fát. Nézték a lángokat, időnként iszogattak a sörükből, és közben beszélgettek.

- Mostanában el akarom vinni a feleségemet valamilyen kis kiruccanásra - mondta Sanyi Andrásnak. - Nekem a mozi, színház, étterem, vagy egy kis kirándulás jutott az eszembe. De ha a kirándulásnál maradok, akkor még azt sem tudom, hogy hova vinném. Te hova vinnéd a feleségemet?

- Én hova vinném a feleségedet? Nekem itt is megfelelne - nézett a fűre András. - Csak te ne legyél itt!

- Nem úgy! Az én helyemben.

- Ja, az más. Kirándulni nem vinném. Tudod milyenek a nők! Először tetszik nekik, aztán elkezdenek nyűgösködni, a végére pedig hisztissé válnak. A feleséged ugyan visszafogott az ilyenekben, de nem hiszem, hogy bejönne neki.

- Van benne valami. És a színház?

- Az unalmas. Felejtsd el!

- Az étterem? Az nem unalmas.

- Hozd el inkább ide! Itt legalább olyan jókat lehet enni, a hangulat is meglesz. Bár, ha romantikára vágysz, akkor lehet, hogy mégsem olyan rossz hely az étterem. Gyertyafény, miegymás.

- Én is valamilyen kicsi, hangulatos étteremre gondoltam. És a moziról mi a véleményed?

- Az már egészen jól hangzik. Most vetítenek valami új francia filmet, tudod, azzal a fiatal színésszel, akit annyira imádnak a nők. Na, az biztos tetszene neki is.

- Majd utánanézek. Mi van a bográccsal?

András belenézett a bográcsba, a fakanállal vett ki belőle egy kicsit, megkóstolta:

- Hozhatod a tányérokat.

András azzal a döntésével, hogy eljött attól a cégtől, ahol együtt kezdtek, jól járt. Ez ugyan akkor még nem látszott, nem változott sem a bére, sem a munkája, viszont új ismerősöket, tapasztalatokat, tudást szerzett. És ez a következő váltásnál már jól jött neki. Amikor ugyanis úgy érezte, hogy semmilyen tekintetben nem lesz fejlődés az éppen aktuális munkahelyén, akkor azonnal új helyet keresett.

- Mi van a régi helyünkön? - kérdezte Sanyitól, miközben a tányérjában levő ételt fújogatta.

- Semmi különös, elvagyok mint a befőtt. Lehet, hogy kapok kis fizetésemelést.

- Az jó! Az ilyen történések mindig jók. Csak lehet?

- Nagyon valószínű - válaszolta Sanyi. Ő nem fújta az ételt, egyszerűen megvárta, amíg meghűl. Addig is belekortyolt néha a sörébe, azzal hűtötte, ha nem is az ételt, hanem a torkát. - Már tapasztalt, régi róka vagyok a cégnél.

- Hát, az biztos. Én most akarok új helyet keresni.

- Megint? Miért, hiszen jól fizetnek, és jó helyed is van.

- Az igaz. Csakhogy ennél jobb már nem lesz - azzal elkezdett enni, majd amikor látta, hogy Sanyi is ezt teszi, akkor odafordult felé, szélesen elkezdett vigyorogni. - Na, milyen a zsíros, szalonnás rész a kolbásszal?

Sanyi lassan ránézett, de közben ő is vigyorgott, mint a tejbetök. - Nekem bejön.

- Erre igyunk! - emelte az üvegét András, majd amikor Sanyi is felemelte az övét, akkor koccintottak, és egyből kiitták az egészet.

Még sok minden másra is ittak egy-egy üveggel - éppen arra, ami az eszükbe jutott -, majd amikor már nem volt mire inni - mert elfogyott a sör -, akkor elbúcsúztak egymástól, és Sanyi hazament. Otthon odabújt a felesége mellé az ágyba, majd jóleső érzéssel azonnal el is aludt.

*

Móni megnézte magát a kis kézitükrében, kicsit megigazította a haját, az ajkait összeszorította, hogy a rúzs egyenletesebb legyen, majd elrakta a tükröt. A szoknyáján elsimított pár ráncot, a vállán kicsit feljebb húzta a retiküljét, amitől úgy érezte, hogy most már készen van, indulhatnak.

Sanyi eközben megállapította, hogy a felesége, Móni, még mindig mennyire jól néz ki, nagyon csinos asszony. Igaza is volt. A világos, térdig érő szoknya, és a mintás, kissé laza blúz csak kiemelte a formás, teltkarcsú alakját. A hosszú, hullámos haját most nem kötötte, csatolta össze, hanem hagyta szabadon a vállára hullani, ami azonnal magára vonta az emberek figyelmét. Fekete körömcipőt viselt, amiben a járása kihívó volt. Amikor így látták, akkor a nők irigykedve, a férfiak elismerően néztek rá.

- Indulhatunk - mondta Sanyinak, majd elindult kifele.

Amikor a kocsijukhoz értek, Sanyit elkapta a lovagi hév, kinyitotta Móni előtt az autó ajtaját, kissé meghajolva tessékelte be az autóba a feleségét. Miután beült, finoman csukta be utána az ajtót. Átment a kocsi túloldalára, beszállt ő is. Rámosolygott a feleségére, majd elfordította slusszkulcsot.

- Hova megyünk? - Kérdezte Móni.

Sanyi utánanézett az András által javasolt filmnek, vett két jegyet az esti előadásra. Ezt tudta Móni, de a kezdés még nagyon messze volt, ezért kérdezte meg Sanyitól, hogy hova mennek. Sanyi úgy gondolta, a mozi előtt elviszi a feleségét egy kis étterembe, nagyon régen voltak nemcsak moziban, hanem étteremben is. Ezt meglepetésnek szánta.

A kinézett, kicsi étterem egy pincehelyiségben volt, kőlépcsőn kellett lemenni. Sanyi nem volt nagy illemtudó, úgy gondolta, hogy olyan helyen, ahol még soha nem jártak, mindig a férfi megy előre - az esetleges pofont, pofonokat ő kapja. Ezért már a lépcsőn is ő ment előre, ő lépett be elsőnek. Megvárta, amíg a felesége is belép az ajtón, odaér melléje. Körbenézett, látta, hogy sok szabad asztal van, odasúgta Móninak:

- Válassz, hova üljünk?

Móni egy fal melletti asztalt választott, valahol középtájon.

Amikor leültek, akkor jutott Sanyi eszébe, hogy lovagiasság ide, lovagiasság oda, most elfelejtett Móninak segíteni, helyet foglalni. Ezen sokáig nem töprengett, mert a pincér már ott is volt az asztalnál, nyújtotta az étlapot Móninak: - Hölgyem.

Majd Sanyinak is: - Uram.

De mielőtt még magukra hagyta volna Őket, Sanyi gyorsan megkérdezte:

- Kaphatunk két pohár ásványvizet?

- Természetesen, Uram. Azonnal hozom.

Sanyi rápillantott a feleségére, halványan rámosolygott, majd körbenézett. Alacsony helyiség volt, a mennyezet fával borítva, a falak téglából rakva. Mindegyik asztal fölött volt egy kis lámpa, halványan világítottak a pince félhomályában, kellemes fényt nyújtva az asztaloknak, illetve az asztaloknál helyet foglalóknak.

Figyelmesen, szép nyugodtan áttanulmányozták az étlapot. Miután mindketten kiválasztották azt a menüsort, ami elnyerte a tetszésüket, akkor Sanyi intett a pincérnek. A pincér a nála levő kis cetlire felírta a rendelést, közben párszor udvariasan rákérdezett a köretre, mennyiségekre, mindenféle hasonlókra. A végén hozzájuk fordult:

- Azonnal elkészíti a szakácsunk. Addig hozhatok esetleg valami italt is Önöknek?

Az imént nem csak az étlapot, hanem az itallapot is áttanulmányozták, így egyből azt is meg tudták mondani, hogy abból mit kérnek. Pár percen belül hozta a pincér a kért italokat. A tálcáról előbb Móni elé tette le a poharakat: - Ez a Hölgyé -, majd pedig Sanyi elé: - Ez az Úré.

Maradt még két kicsi pohár a tálcáján, amit a végén mosolyogva tett le az asztalukra:

- Ez pedig a vendéglő ajándéka. Fogyasszák egészséggel!

Nem beszélgettek sokat - szinte semennyit -, amíg a kért ételekre vártak, ami viszonylag gyorsan elkészült, hamar felszolgálták. Az étteremnek jó szakácsa volt, finoman főzött, gusztusosan tálalt. Jó étvággyal, csendben fogyasztották el az ételeket, csak a villa és a kés finom kis sercegése hallatszott az asztaluktól. Miután befejezték az étkezést, rendeltek még az itallapról valamit.

Azt is nyugodtan iszogatták, majd amikor látták, hogy nemsokára kezdődik az esti előadás a moziban, akkor fizettek, és elindultak.

Az étterem közel volt a mozihoz - Sanyi többek között ezért is ezt választotta -, sétálva mentek az előadásra.

Se nem korán, se nem későn, pont időben érkeztek meg. Felmutatták a jegyeket, majd elfoglalták a helyüket a nézőtéren. A jegyük a nézőtér vége felé, középre szólt, szóval a legjobb helyekre. Sanyi erre a vételnél ügyelt, de szerencséjük is volt, nem voltak sokan a vetítésen, nem volt különösebb zsivaj, zsibongás az előadás előtt, és alatt sem.

Úgy történt, ahogyan András megjósolta: Móninak nagyon tetszett a film. A francia filmeknek van egy sajátságos, idilli hangulatuk, ami magával ragadta, elbűvölte Mónit. És igen, a fiatal színész játéka - és a színész maga is - nagyon tetszett neki. Egész úton hazafele a film cselekményéről, és a színészről beszélt.

- Még talán udvaroltál nekem, amikor utoljára voltunk moziban - mondta Móni, amikor hazaértek.

Érdekes - gondolta Sanyi -, hogy egyiküknek sem jutott ez az eszébe, egyikük sem kívánt moziba menni azóta.

Amikor ágyba bújtak, akkor szenvedéllyel szeretkeztek, úgy, mint amikor még Sanyi udvarolt Móninak.

*

Sanyi, amikor még a munkahelyre jelentkezőként, meglátta a céget belülről, azt hitte, hogy ilyen csak az amerikai filmekben létezik. Négy egymáshoz fordított asztal, közöttük körülbelül mellkasig érő paraván. Ez volt egy, mindenki által szigetnek nevezett hely. És az ilyen szigetekből több is volt egy teremben, hogy mennyi, az a terem méretétől függött, azokból is volt jópár. A sziget mind a négy asztalán volt monitor, egér, billentyűzet és mindenféle jegyzetelésre használható dolog is, tollak, jegyzetfüzetek és hasonló dolgok. Az asztal alatt volt maga a számítógép, a hozzá csatlakozó kábelek pedig a terem padlójából álltak ki.

Sanyit teljesen elbűvölte a hely, azt hitte, hogy ez álmai munkahelye. A saját büfé, a cégen belüli szabad mozgás, a hasonló emberekkel való közelség, mind-mind megerősítették ezt a hitét.

Itt barátkozott össze Andrással is. Egy szigeten belül voltak, egymás melletti helyen ültek, hasonlóan gondolkodtak sok mindenről, sokat beszélgettek, mind a szakmáról, mind a magánéletről.

András aztán elkerült a cégtől, a helyét egy új, fiatal srác foglalta el. A hosszú évek alatt Sanyi lett előbb a sziget, majd a környező szigetek rangidőse. Tekintélyt, elismerést vívott ki magának, a munkatársai szívesen fordultak hozzá tanácsért, mert tudták, hogy ő az aki tud, és akar is segíteni nekik. Ez igaz volt a munkahelyi, és a magánéleti problémákra is.

Sanyi így ismerte sok kollégájának a magánéletét, amikor találkozni szokott Andrással, akkor gyakran az ilyeneken mulattak, adomáztak. A saját magánéletéről viszont, a kötelezőkön kívül, nem beszélt senkivel a cégen belül.

Jól érezte magát a cégnél.

Valamelyik nap, amikor ment hazafele, megállt a benzinkútnál, ahol mindig tankolni szokott. Lecsavarta a benzinsapkát, és éppen a töltőpisztolyt akarta leemelni a kútról, amikor megállt a mellette levő helyen egy kicsi, piros autó. Egy alacsony, duci, nála pár évvel fiatalabb lány szállt ki belőle. Miközben a kocsiját tankolta Sanyi, addig érdeklődve figyelte a lányt. Szép arcú, hosszú, fekete, egyenes hajú volt. Rajta felejtette a tekintetét, a pisztoly kattanására - amikor megtellett a tank - vette csak le róla. Visszatette a pisztolyt és a sapkát, bement a pénztárhoz, fizetett, majd elindult a kocsijával hazafele.

- Miért van itt annyi fiatal pályakezdő, mint én? - kérdezte az egyik szigettársa, pár nappal később. Sanyi elmondta, hogy szerinte a cég tökéletes nekik. Viszonylag jól fizet, és megtapasztalhatják az élet, a munka valóságát az iskolapadok után.

Az elkövetkezendő hetekben egyszer-kétszer ismét összefutott a benzinkútnál a piros autós, duci lánnyal. Mindig rajta felejtette a szemét. Ez feltűnt a lánynak is, aki egyszer mosolyogva odaszólt hozzá:

- Látom, tetszik a kocsim!

- Igen, szép darab - válaszolta zavartan Sanyi, majd mivel végzett a tankolással, elment.

Sanyi a monitoron figyelt érdeklődéssel valamit, amikor a srác ismét odajött hozzá:

- Hogyhogy olyan kevés öreg szaki van itt, mint amilyen te?

- Valószínűleg ugródeszkának tekintitek a céget - azzal visszafordult a gép felé, és tovább töprengett volna azon, amit a monitoron lát, de a srác tovább faggatta:

- De te maradtál. Miért?

- Ezen én is sokat gondolkodtam - ez hazugság volt. Sanyinak soha meg sem fordult a fejében, hogy jobb lehetőség miatt váltson. Azt túl macerásnak tartotta.

Egy nap sürgős elintéznivalója akadt a városban. Miután végzett vele, éhes lett, úgy gondolta, hogy megeszik valamit a közeli büfében. Vett egy hamburgert és egy üdítőt, majd körbenézett, hátha talál a büfé előtti asztalok közt üreset. Nem volt köztük üres, azonban az egyiknél a piros autós, duci lány ült egyedül. Sanyi meglepődött, majd gyorsan el akart illanni, mintha észre sem vette volna.

- Látom, helyet keresel. Ide nyugodtan leülhetsz - szólt a lány, az éppen indulni készülő Sanyi után.

Sanyi megállt, odafordult feléje, kissé zavartan ránézett. A lány egy hot-dogot falatozgatott jóízűen. Sanyinak az Andrásnál lefolyt találkozásuk ugrott be: a szalonna, amihez kell a kolbász is. Teljesen lebénult, a feje is elvörösödött kissé.

- Mi van veled? Ne félj, nem harapok! - mondta a lány, amikor látta, hogy Sanyival mi történt.

Sanyi erre egyből észre tért, azaz lehet, hogy mégsem. Elkapta az önérzet: Mi az, hogy ő fél? Most már csak azért is leült a lány asztalához.

- Én minden nap eszem itt valamit. Eddig még soha nem láttalak, mit keresel errefelé? - kérdezte a lány kíváncsian Sanyit.

Sanyi elmondta neki, hogy hivatalos dolgokat intézett a közelben, egyszerűen megéhezett.

- A benzinkútnál már találkoztunk párszor - folytatta a lány - láttam, hogy tetszik a kocsim neked. Mi olyan érdekes rajta?

Sanyi nézte a lány arcát, a pillantása lecsúszott a dekoltázsára, hosszan időzött rajta, majd még lejjebb akart nézni, de az asztal eltakarta, és a lány is kissé dorgálva rászólt:

- Hé, te! Nem rólam, hanem a kocsimról volt szó! - Ennek ellenére látszott rajta, hogy jól esik neki Sanyi vizsgálódó tekintete.

Még sokáig beszélgettek - a kocsi nem került szóba -, és közben Sanyi megtudta, hogy a lányt Melindának hívják.

Ha egy sziget valamelyik asztala körül többen összesereglenek, a monitort nézik és közben trécselnek egymással, az két dolgot jelenthet. Vagy megakadtak valamivel a munkájuk közben - ilyenkor a végén gyakran Sanyit is odahívják, tanácsot kérni -, vagy talált valaki valami érdekeset a neten, és azt mutatja meg a többieknek. Általában ilyenkor is odahívják Sanyit, elvégre ő a "nagy öreg". Ez alól egy kivétel van: ha új munkahelyeket keresnek, nézegetnek. Mindenki tudja, hogy Sanyi nem akar váltani, ezért nem is szólnak neki ilyenkor.

Hasonló történt most is. Páran összesereglettek a Sanyi melletti srác asztalánál, egy darabig nézegették a monitort, közben vitatkoztak kicsit, majd mindenki visszatért a helyére. Ekkor szólt csak oda a srác Sanyinak:

- Gyere ide, légyszi! Ezt nézd meg!

Sanyi azt gondolta, hogy most is valamilyen problémába ütköztek, amit ugyan megoldottak a többiekkel közösen, de az ő véleményére is kíváncsi a srác. Odament az asztalához, ránézett a srácra, aki a monitorra mutatott:

- Olyan, mintha pont neked írták volna.

Sanyi ránézett a monitorra, egy álláshirdetést látott. Gyorsan átolvasta, majd visszanézett a srácra:

- Köszi, de tudod, hogy engem nem érdekelnek az ilyenek.

Visszaült a saját asztalához, folytatta azt, amit az imént abbahagyott. Egyszer csak azt vette észre, hogy nem is arra figyel, hanem az imént mutatott állásajánlat jár az eszében. Meglepődött kissé, majd megpróbálta folytatni a teendőit. Csak egy darabig sikerült neki, mert a gondolataiban mindig felbukkant az álláshirdetés.

Na, jó, megnézem - gondolta, megkereste a saját gépén is a hirdetést. Fel sem tűnt neki, hogy meg sem nézte azt, hogy hol is találja meg, mégis röpke pillantás alatt, amit a srácnál vetett a monitorra, beleivódott a tudatába, most magától bukkant elő.

Hosszan, nagyon hosszan tanulmányozta a hirdetést, miközben időnként megvakargatta az állát.

Sanyi és Melinda sokszor találkoztak egymással. Ezek nem megbeszélt találkozások voltak, úgymond véletlenül futottak össze mindig. Azért úgymond, mert lassan megismerték egymást, tudták, hogy a másik mikor merre járhat, és ha nem is tudatosan, de valahogyan mindig úgy alakult, hogy neki is pont arra akadt dolga.

Most is egy büfénél futottak össze. Melinda szerette a hasát, gyakran ejtett útjába olyan helyet, ahol ennek a szenvedélyének hódolhatott. Talán ezért intézte Sanyi úgy a teendőit, hogy mindig minél több büfé essen az útjába.

Egy falatozó előtti asztalnál ültek, beszélgettek egymással, amikor pár vidám, huncut kis lurkóra lettek figyelmesek.

- Te soha sem szerettél volna családot? - kérdezte Melinda Sanyitól.

Sanyi kissé meglepődött. Nem is magától a kérdéstől, hanem attól, ahogyan Melinda fogalmazott. Nem úgy kérdezte, hogy gyereket, hanem úgy, hogy családot. Pedig ismerte ezt a formulát, gyakran hallotta a "hány családod van" kérdést, mégis meglepődött.

Ha Melinda úgy kérdezi, hogy gyereket, akkor - mint mindig, akárhányszor ezt kérdezte tőle valaki - gondolkodás nélkül válaszolt volna, hogy nem. Így viszont elgondolkodott rajta.

Beleférne-e az ő időbeosztásába egy gyerek? Reggel felkel, összekészülődik a munkához, elmegy dolgozni, amikor hazaér, akkor az otthoni teendők. Esetleg akkor is a munkahelyről hazahozott feladatok. Este lefekvés, reggel újra elölről minden. Nap mint nap, heteken, hónapokon, éveken keresztül. És Móni ugyanígy vélekedik a dologról.

Egyszer, amikor Móni testvére náluk volt látogatóban, akkor az ő gyereke csinált valami mulatságos, emlékezetes dolgot. A távozásuk után Sanyinak - már ő sem tudja hogyan - kicsúszott a kérdés a száján:

- Nekünk nem lesz gyerekünk?

Móni úgy válaszolt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne:

- Ne aggódj, szedem a pirulákat.

Nem, nem férne bele az ő idejükbe.

De most, amikor ránézett a lurkókra, majd az őket anyáskodva figyelő Melindára - aki, mint tudjuk, dundi - egy tyúkanyó jutott az eszébe. És valamiért el tudta volna képzelni, hogy igen, beleférne. És a legmeglepőbb az volt, hogy úgy gondolta, nem az időbeosztásába a gyerek, hanem a gyerek mellé a teendői.

Mindezek a gondolatok szaladtak végig rajta, amikor Melinda megkérdezte:

- Te soha sem szerettél volna családot?

Még az előző gondolatok kavarogtak a fejében, amikor elmosolyodva visszakérdezett:

- Tőled?

Melinda nem válaszolt, csak hosszan nézte Sanyit.

Amikor Sanyi aznap hazaérkezett, akkor elővette az álláshirdetést, amit annyira tanulmányozott. Megírta hozzá az önéletrajzát.

*

Nagy lókötő vagy! - mondta András Sanyinak, az öreg tölgy alatti asztalnál ülve. - Ezzel letudtad a kötelező kiruccanást Mónival erre az évtizedre.

- Valami hasonló - válaszolta Sanyi, miközben unottan rágcsálta a pogácsát.

- Azért kissé furcsák vagytok, ti ketten. Amióta összeházasodtatok, azóta nem nagyon csináltok semmit, nem nagyon szórakoztok közösen. Olyanok vagytok, mint a befőtt.

- Hagyd már szegényt! - szólt Andrásra Anita, aki akkor ért az asztalhoz. - Gondolj inkább a hosszútávfutókra. Ők is csak róják a köreiket egymásután, a cél felé haladva.

- Nekem inkább a mókus jut az eszembe, a kerekével - mondta András, miközben ránézett Anitára.

- Hagyjátok már abba ezt a hülyeséget! Miért csak pogácsa van az asztalon? - próbálta Sanyi másra terelni a szót.

- Azért, mert arra megszomjazik az ember - felelte vidáman, most már Sanyi felé fordulva András, és a nyomaték kedvéért meg is itta a saját sörét. - Hozom is a következőt!

Azzal felállt, bement a házba. Sanyi így kettesben maradt Anitával, aki az előbb hozott magával egy tányér sajtos, tejfölös tésztát, azt eszegette.

Anita és András, férj és feleség voltak egykor. Fiatalon ismerkedtek össze, jóbarátok, majd szerelmesek is lettek. Összeházasodtak, de hamar rájöttek, hogy hiába kedvelik egymást, mint pár, nem illenek össze. Ezt még idejében megbeszélték, még mielőtt mély, maradandó sebeket ejtettek volna egymáson. Elváltak, de a barátságuk megmaradt, gyakran találkoztak egymással. Anita azóta ismét férjhez ment, boldog volt, míg András élte a maga kissé nyughatatlan életét.

András már akkor akkor bemutatta Anitát Sanyinak, amikor a kettejük házassága még meg sem fordult a fejükben. Szimpatikusnak találták egymást, ők is jó barátokká váltak. Akkor is, és azóta is sokat beszélgettek egymással, és nem csak mindenféle apró-cseprő dolgokról, hanem a magánéletről is.

Így nem lepte meg Sanyit, Amikor Anita érdeklődve kérdezte tőle:

- Hallom, megismerkedtél egy helyes lánnyal. Ugye, Melindának hívják?

- Igen, annak - válaszolta Sanyi, miközben továbbra is unottan rágcsálta a sajtost.

- Nem látszol valami boldognak. Mi bajod van?

- Semmi - mondta Sanyi, de látszott rajta, hogy valamin nagyon rágódik, valami bántja.

Anita ismerte Sanyit, tudta, hogy előbb-utóbb úgyis elmondja neki a gondját-baját, ki fog bújni a szög a zsákjából, mindenféle erőlködés nélkül. Ezért megpróbálta folytatni, nem tudva, hogy mi okozza Sanyi levertségét:

- Na, mesélj! Milyen csaj, mikor találkoztok legközelebb?

- Nem találkozunk többé.

- Hogyhogy? - Anita abbahagyta az evést, lerakta a villát a tányérban maradt tésztára, és figyelmesen nézett Sanyi arcára.

- Futó ismeretség volt.

Anita nem volt naiv, és a látszat ellenére ismerte Andrástól az összes eddigi találkozásaik történetét. Tudta, hogy Sanyi ezt most csak a látszat miatt mondta.

- Melyikőtöknek? - kérdezte cinikusan.

Sanyi elsőre azt akarta mondani, hogy neki, de ez nem jött ki a száján. Majd azt, hogy Melindának, de ez sem volt igaz. Végül kitérő választ adott:

- Jobb így.

- Jobb, vagy csak egyszerűbb?

- Jobb - most már automatikusan jött a válasz, de Sanyi észre sem vette Anita kétkedő arcát.

Amikor este hazament Sanyi, akkor úgy gondolta, hogy egy kis szex majd rendbe teszi a gondolatait. Odabújt Móni mellé, aki hagyta magát, mint a házasságuk alatt mindig.

Másnap letörölte a számítógépéről az új munkahelyre készített, még el nem küldött önéletrajzát.

***

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Ti poéta lelkek! címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Laura, a színésznő című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Hóba huppan... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Csöppnyi tisztaság című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Szó ereje című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Ünnep című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Ünnep című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Remény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Bár bízni tudnál! című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Talált vers című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)