Hej! Hé! Tik! Most akkor ébredjetek, s figyeljetek. Olyan történetet adok elő, hogy a hasatok fog menni tőle! Ébresztő, fel! Ébresztő fel jóra rest, lusta népség!

"Szent" Aegon atya nem igazi szent sőt!, -ezért is tettem idézőjelbe a szent-szót, s már nem is "atya", mert kirúgták a papi karból. A Klauzál téren mesélte el miért is, ott üldögélt a padon, a többi csavargó meg mellette dekkolt, részben a füvön, ahová odaszartak, részben pedig a kavicsokon oldalt, oda meg rendszeresen odavizelnek. Vodkát ittunk és sört. Az atya ölében egy kamaszlány ült, szintén csöves, azt csöcsörészte a pólója alatt.

-Mert azt tanáltam mondani, adják el az arany kelyheket, a hímzett miseruhákat, bontsák le a templom falait, tegyék pénzzé a köveket, a színes ólomüveget, vásároljanak ennivalót rajta, jöjjenek ki ide a térre, és itt misézzenek, ezeknek, la!

Húzott a vodkás-üvegből. A szabad kezével markolta a palackot, a másikkal a lány mellét fogta. A lány meg az ő micsodáját fogta a nadrágban.

-Tessék! Vegyetek ebből mindnyájan!

Kenyeret kínált körbe, sült húst, és kolbászt. Kosárban volt az elemózsia a pad előtt.

Elnéztem, elnézegettem szögletes egybe-faragott figuráját a gyönge fényben, olyan volt, mint egy durva szikla-szál a tengerparton, körbe' pedig csapdosnak a hullámok. Kopott farmergatya volt rajta, szakadás a térdén, nyúlós zöld póló, köpedelem. Kicsit távolabb ültem egy szürke macskán, vagyis egy kőcicán, amit rettenetes kedvű emberek raktak ki ízlésül a köznépnek. Nem voltam berúgva, csak egy kicsit illuminált. Éppen rám nézett, felém vágott fejszéjével.

-Te is, te jó haver! Csak tömöd a pofádba az ingyen-kaját! De gondoltál-e már egyszer arra, hogy egyet ezek közül, a legkisebbet haza vidd magaddal, megfürdesd a kádadban, belefektesd az ágyadba, a párnáid közzé? Azt mondta az Úr Jézus, aki az enyéim közül eggyel is megcselekszi, velem cselekszi meg!

Elborzadtam a pap ötletétől: hazavinni egy tetves, lepukkant alakot? Belefektetni saját tiszta ágyamba, amiben én alszom? No, azt azért nem! Sajnálom őket, részvétet érzek irányukba, de mindennek van határa. A szeretetnek is.

Aegon ealélvezett. A kócos, suta kamaszlány kihúzta a kezét a nadrágból és beletörölte a farmerba. -Kész - mondta. -Most én következek.

Hajnalig voltam kinn a téren. Ettünk, ittunk, mulatoztunk. Egyszer jöttek a rendőrök zseblámpával, hogy igazoljuk magunkat, ám az atya előkereste az iratait: "pap vagyok" mondta, s ezek itt a híveim - s nem háborgattak tovább. -Imádkozzanak nyugodtan - mondta a kövér és röhögött. A kicsi sovány nem szólt semmit, csak kiköpött. Köpedelem, s elmentek.

Az atya szaggatott előadásából kibontakozott a történet. Volt valami bizottsági ülés, ahová beidézték.

-Mondta-e testvérem, hogy bontsuk le a templomokat, adjuk el az aranykelyheket és a hímzett miseruhákat?
-Mondtam.
-És azt, hogy az utcákon, tereken, aluljárókban kéne hirdetni az igét?
-Azt is mondtam.
-Hogy az egyház elefántcsont-toronyban ül, le kellene onnan mászni, és kimenni az emberek közé, híveket toborozni?
-Ja.
-Azt is, hogy nem imádkozni kéne, hanem segíteni?
-Igen, persze.
-Akkor ki van rúgva!

Hajnal-tájban botladoztam haza, kétszobás, Lövölde téri lakásomba. Csavargó, koszlott alakot nem vittem magammal, hiába kérlelt az atya. Mindenre azért én se vagyok hajlandó, bár szeretem az embereket.

Köpedelem.