Írásom elkészülése idején még javában ,,tombol" a nyár! Szinte elviselhetetlen már a napok óta tartó kánikula. Az emberek kókadoznak, de nemcsak mi, emberek, hanem az állatok és a növények is. Szinte ,,ég" az egész világ! Az ebéd utáni szokásos sziesztámra vonultam vissza a hőségtől magam is szédelegve a hálószobánkba. Milyen az álom? Arról álmodoztam, hogy bár mi kertes, családi házas környezetben lakunk, mégis a Balaton partján sétálgatva a Tihanyi Apátsági Templom csendes és hűvös magányában ábrándoztam a lélek valóságáról, a Krisztus-hitről, majd a partra lesétálva vártam a szántódi kompot, amikor valami csoda történt... Éppen ráléptem volna a beérkező komphajó feljáróhídjára, ha ... -és ez a ,,ha" itt nem közönséges ha, hanem egy egészen különleges ,,ha", mégpedig egy szeretetteljes, megesett csoda. ,,Valakik" megnyalták az arcomat és a kezeimet! Ezek a ,,valakik" a mi saját nagyon szeretett kiskutyáink voltak. Ők ébresztgettek és hívogattak szelíden vissza a délutáni álom világából a mindennapok valóságába. Mégpedig a két szemük csillogásából látva őszinte, hamisítatlan szeretettel, bár tudták Ők, hogy a hálószobánkba számukra tilos a bemenet, de most mégsem szidtuk meg Őket a feleségemmel együtt ezért a tettükért, hiszen így mutatták ki, hogy Tőlük ilyen egy szeretetteljes ébresztés egy nyári délutáni sziesztából.