HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49227

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: vörössapkásFeltöltés dátuma: 2015-07-11

Maratoni séta

A túravezető az az ember, aki soha nem téved el, legfeljebb útvonalat módosít.
(Bölcsességek)


Egy éven keresztül remete életet éltem.
Egy szerény albérletben, ahol az ágyon és egy kis asztalon kívül még egy ruhásszekrény szolgálta ki az igényeimet.
Televízió, rádió nem volt.
Könyvet néha kerítettem elő, de legtöbbször inkább csak írtam.
Még mindig az utasítások megtanulásához, megtanításához készítettem jegyzeteket.

Nem kívánom senkinek az ilyen sivár életmódot.
Sokáig nem is bírtam én sem.
Egy aforizma szerint: Az élet rövid. Így minden hibát nem követhetünk el saját magunk. Szükségünk van hozzá még valakire.
Igazat adtam neki és kerestem egy társat.
Szerencsém volt, mert találtam egy aranyos, kedves, okos teremtést, akinek még ráadásul humora is volt, így megértette, amikor azt mondtam neki, hogy pont úgy néz ki, mint a második feleségem.
Kérdezte, hogy miért, hát hány volt?
Mondtam, hogy még csak egy.

A második feleségem hozzám hasonlóan elvált volt.
Akkora fia volt, mint az én lányom. De a fiú nem lakott velünk.
Az egyetem elvégzése után Pesten maradt.
A házasságkötés után még nászúton is voltunk.
Kihasználva, hogy a vasútnak Porva-Csesznek állomáson volt (van) vendégszobája, és ezt mint vasúti dolgozó nagyon kedvezményesen vehettük igénybe, két hétig a Bakony közepén levő vendégszobában laktunk.
Innen jártuk a hegyet - völgyet. Rengeteget kirándultunk.
A "szálloda" önellátó volt. A konyhában azt készítettünk, amit megvettünk magunknak.
Televízió volt ugyan, de csak az MTV műsorát lehetett venni. Az is elég volt.

Egy vasárnapi nap ebéd után elhatároztuk, hogy sétálunk egyet.
Úgy egy-két órát.
Elindultunk az állomásról a cseszneki vár felé, keresztül a hegyen.
Útközben rengeteg gombát szedtünk.
Én ugyan nem ismertem a gombákat, kivéve az őzlábgombát, amiből nagyon sok volt az erdőben. Éppen ezért más gombához hozzá sem nyúltam.
A feleségem bátrabb volt, egyéb ehető gombákat is leszedett.
Utólag persze mindegyiket bevizsgáltattuk, mert az ördög nem alszik.
Csak mentünk mendegéltünk, mindig újabb gombatelepekre lelve, míg egyszer csak kiértünk a veszprémi autóútra, ahol volt egy autós pihenő.
Itt szépen megpihentünk. Addigra már két nylontáska tele volt gombával.
Útközben vágtam két turista botot is, hogy könnyebb legyen az erdőben botorkálni.
Mindegyikőnknek sikerült egy-egy két méteres botra szert tenni.
Amikor kipihentük magunkat, gondoltuk, hogy elindulunk vissza.
Igaz, hogy nem akartunk ennyit sétálni, de ha már így alakult, legalább lesz egy időre gomba utánpótlásunk.
Bemértem az érzékeim szerint, hogy merről is jöttünk, vagyis, hogy melyik irányban van a porvai állomás. Elindultunk.
Szerintem jó irányba mentünk, de egy idő után már úgy éreztem, hogy közel kell lenni a vasúti síneknek. De nem akartak látszani.
Mentünk tovább, a - szerintem - jó irányban.
Bár éreztem, de mondani még nem mertem, hogy mintha sok lenne már a balra kanyarodás.
Nemsokára kiderült, hogy jól éreztem.

A vasúti sínek helyett a veszprémi autóútnál kötöttünk ki, méghozzá a gézaházai elágazásnál.
Válaszút előtt álltunk. Visszamenjünk azon az úton, amelyiken jöttünk, és útközben rálelünk arra az útra, amelyik az állomás felé vezet, vagy az autóúton sétáljunk oda, ahonnan elindultunk.
Ez utóbbi mutatkozott biztonságosabbnak.
Rövid, háromórás séta után ugyanott voltunk, ahonnan elindultunk.
Mondanom sem kell, megpihentünk.
Mondtam a feleségemnek, hogy csak pihenjen itt, én visszamegyek egyedül az állomásra és eljövök érte Trabanttal.
Nem tartotta jó ötletnek, amit én is beláttam.
Nem hitte el, hogy ahova ketten nem találtunk el, majd én egyedül eltalálok.
Pihenő után újra elindultunk.
De most már nem azt az utat választottuk, amelyiken eltévedtünk, hanem egy szimpatikusabbat. Ezen az úton mentünk pár száz métert, amikor úgy éreztük, hogy ez meg nagyon jobbra húz. Visszafordultunk.
De ekkor már kezdett sötétedni.

Azt javasoltam, hogy ne vágjunk neki az erdőnek, mert sötétben még jobban eltévedhetünk, hanem megláttam egy - érzésem szerint - szimpatikus utat.
Ez a szimpatikus út aztán rajtam is maradt. Még ma is, ha valahova megyünk, nem felejti a fejemhez vágni a nejem, hogy netán ez a szimpatikus út?
Úgy gondoltam, hogy ez a sárga kavicsos út csakis a vinyei állomásra vezethet.
Márpedig, ha oda eljutunk, már nem messze van Porva.
Különben is, az is mellettem szólt, hogy Dorothynak is a sárga köves utat kellett követnie, hogy eljusson Óz házához.
Akkor nekünk is jó lesz.
El is indultunk rajta.
Már egy órát gyalogoltunk, amikor egy házikóhoz érkeztünk. (Nem Ózé volt)
Úgy nézett ki, hogy egy vadászház. Teljesen sötét volt. Úgy látszott nincs benne senki.
Ezen csak akkor kezdtem el gondolkozni, amikor tovább akartunk menni, de a "sárga köves" út véget ért.
Nem tehettem mást, mint szidtam azt a rohadt csavargót, aki kibérelte ezt a házat és csak addig kövezte le az utat, hogy a házhoz eljuthasson száraz lábbal.
Azt merészeltem javasolni, hogy menjünk be és aludjunk itt reggelig. Másnap világosban aztán biztosan "haza" találunk.
Halva született ötlet volt. Később magam is beláttam.
Ugyanis elindultunk vissza a már megjárt úton az autóúthoz. Útközben egy autóval találkoztunk. A benne ülők - egy nő és egy férfi - nagyon megnéztek bennünket.
Nagyon csodálkozhattak, hogy merre jártunk.
Ennél jobban csak akkor csodálkozhattak volna, ha az ágyikójukban találnak bennünket.

Visszaértünk az autóúthoz. Megint megpihentünk. Ránk fért.
A feleségem ekkorra már eléggé ki volt merülve. Persze, én sem fickándoztam.
Olyasmire vetemedett, amit nagyon elleneztem, de végül engednem kellett, mert éreztem, hogy felelős vagyok az eltévedésünkért. Azt mondta, hogy ne cipeljük tovább a két nagy táska gombát, hanem dobjuk el.
A szívem majdnem megszakadt, úgy sajnáltam a szép gombákat, de eldobtam.
De merre menjünk.
A feleségem azt javasolta, hogy menjünk le Csesznekre, a faluba és kéredzkedjünk be éjszakára.
Mondtam, hogy nézzen magunkra és mondja meg őszintén, hogy ő beengedne bennünket a házába? Se pénz, se igazolvány, se másik ruha.
Azt javasoltam, hogy menjünk el az autóúton a bakonyszentlászlói elágazáshoz, mert arrafelé még autóbuszok is járhatnak.
Még csak ! este kilenc óra múlt.
Úgy is lett lesétáltunk az elágazáshoz és letelepedtünk a buszmegállóban.
Vártuk a buszt. Előbb utóbb jönnie kell.
Nem jött.

Jött egy autó Bakonyszentlászló felől.
Rendes emberek ülhettek benne, mert felvilágosítottak bennünket, hogy ha buszra várunk, az nem fog eredménnyel járni, mert vasárnap errefelé busz nem közlekedik.

Már csak egy megoldás mutatkozott. Elindulunk a betonos úton Bakonyszentlászló felé.
Mindössze 7,5 kilométer, mutatta a tábla!
Útközben még szerencsénk is lehet, hogy egy autós felvesz bennünket.
Nem volt szerencsénk. Jött ugyan autó, de ránk se hederített.
Egymást támogatva ballagtunk az úton. Az út két oldalán erdő.
Az erdőből egyre sűrűbben és egyre hangosabban lehetett hallani a vaddisznók nyöszörgését.
Ráadásul akkor már bot sem volt nálunk. A feleségem azt is eldobatta, mert csak nyűg volt.
Vigasztaltam, hogy túl fogjuk élni ezt a kirándulást, és két hét múlva már nevetve fogjuk mesélni, hogyan jártunk.
Nem akarta elhinni.
Nagy sokára fényeket pillantottunk meg a messze távolban. Az már a falu.
De még nagyon messze voltunk tőle.
Végre megláttam a vasúti sorompókat.
Ennyire vasúti sorompónak még nem örültem. Ha van sorompó, akkor van állomás is.
Ha van állomás, akkor ott van forgalmi iroda is.
Ha van forgalmi iroda, akkor van rendes forgalmista is, aki megengedi hogy reggelig, amíg nem jön a vonat, kipihenjük magunkat.
Beértünk az állomásra.
Minden teljesen sötét. Próbálgatom a forgalmi iroda ajtaját nyitni. Nem sikerült.
Kopogtatok. Hátha a forgalmista már megágyazott magának.
Nem csodálkoznék rajta, mert már háromnegyed tizenegy volt.
Hiába zörgettem, semmi életjel nem mutatkozott.
Bementünk a váróterembe. Birtokba vettük a kényelmetlen padokat és elhatároztuk, hogy reggelig itt ki fogjuk bírni.
Amint a padokon fészkelődtünk, bevágódik egy autó a forgalmi iroda elé és egy fiatalember száll ki belőle.
Gondoltam, hogy ez a forgalmista lesz.
Kimentem a váróteremből, hogy beszélek vele.
A meglepetéstől majdnem elájultam. Nekem esett a fiatalember:
Jó estét tanár úr! Hol jár erre éjszakának idején, ahol még a madár sem jár?
Összeölelkeztünk.
Sose gondoltam, hogy ennyire fogok örülni egy tanítványommal történő találkozásomkor.
Az illető ugyanis a Bercsényiben végzett, K. Zoli, akinek szinte az egész családja vasutas volt. Idekerült forgalmistának. (elmondta, hogy volt már más állomásokon is, most itt "szenved"!).
Elmeséltem mi járatban vagyunk.
Megsajnálhatott bennünket, mert azonnal hívta a menetirányítót és a szomszéd állomások szolgálattevőit és mondta nekik, ha nincs semmi vonat el fog tűnni egy órára.
Kiderült, hogy ennek semmi akadálya, mert beültetett bennünket a kocsijába és elindultunk Porvára.

Útközben eleinte beszélgettünk, mi van vele, hol szolgált már eddig?
Azt is megkérdeztem, hol járt mielőtt találkoztunk?
Azt mondta, hogy a kocsmában volt, de ezt nem hittem el neki.
Gondoltam, hogy csak meg akarja játszani a nagymenőt.
Később már nem nagyon beszélgettünk. Legalábbis ilyen hétköznapi témákról.
Az én Zoli barátom úgy hajtott, mint a rali versenyző.
Tudni kell, hogy az erdőben Porváig 23 helyen kell átmenni a Cuha patakon.
A pataknak a medrében.
A Trabanttal ezeken a helyeken én maximum 5 km/óra sebességgel ballagtam keresztül. Nem úgy a barátom. Végig 80-100 km/óra sebességgel száguldott.
Megpróbáltam jobb belátásra bírni. Illetve, hogy csökkentse a sebességet, de nem hatottam rá.
Azt mondta, hogy már ötszázszor megjárta ezt az utat.
Ismer minden apró követ.
Meg kell jegyeznem, hogy a feleségem sok mindentől félt, de a sebességtől kimondottan rettegett.
Ha a Trabanttal, vagy később a bogárhátúval elértem a 80 km/ óra sebességet, már kapaszkodott és könyörgött, hogy lassítsak.
Hiába mondtam neki, hogy az alacsony sebesség ugyanolyan balesetveszélyes, mint a gyorshajtás. Nem értékelte.
El lehet képzelni, hogy most mi volt vele.
A hátsó ülésen bebújt a hátam mögé és csak kapaszkodott, remegett, könyörgött a jó Istenhez, hogy csak ezt éljük túl.
Nagyon gyorsan a porvai állomásra értünk.
Megköszöntem Zolinak, hogy élve ki tudtunk szállni a kocsijából.
Ettől függetlenül nagyon rendes volt, hogy hazahozott bennünket.

Felmentünk a szobánkba.
Kegyetlenül ki voltunk fáradva.
Felfedeztük, hogy van egy fél üveg konyakunk.
Percek alatt bevedeltük. Még nekem sem lett tőle semmi bajom.
Utána megmasszíroztuk egymás lábait és egy jót aludtunk.

Másnap kipihenten ébredtünk. Mintha mi sem történt volna.
A restiben elmeséltük a vendégeknek, hogyan jártunk.

A feleségem majdnem szívbajt kapott, amikor a hozzáértők megjegyezték, hogy nem is a vaddisznók ilyenkor a veszélyesek, hanem a szarvasok és őzbakok.
Azok ugyanis ha megérzik a nő szagát, hamar rátámadhatnak.
Na még csak ez hiányzott volna. Jó, hogy ezt előre nem tudtuk.
Lehet, hogy a szarvasok sem tudták.

Még egy élményben volt részünk. Hazafelé indultunk a Trabanttal.
Az út az erdőn és a Cuha patakon keresztül elég veszélyes.
(Jelenleg azt írják a szállásismertetőben, hogy Porva állomás személyautóval megközelíthetetlen. Járhatatlanok az erdei utak).
Az út egyik oldalán meredek lejtő, a másik oldalon meredek emelkedő.
A kocsi éppen, hogy elfér az úton.
Ha szembejön valami keresni kell olyan helyet, ahol el tudják egymást kerülni.
Óvatosan cammogok ezen a kis úton, amikor azt látom, hogy az utamat egy hatalmas vaddisznó állja el.
Méregettem a lehetőséget.
Balról nem tudom elkerülni. Egyrészt azért mert lecsúszhat a kocsi a lejtőn, másrészt a feleségem egyenesen megtiltotta, hogy a vaddisznó mellett úgy menjek el, hogy az ő oldalán lessen be a kocsiba.
Jobbról azért nem tudtam elmenni, mert az is olyan meredek volt, hogy a kocsi rádőlt volna a vaddisznóra.
A kis okos fejemmel javasoltam, hogy kiszállok és elkergetem a malacot.
Nejem hallani sem akart róla.
Megpróbáltam a disznóra ráijeszteni.
Amikor rádudáltam csak lesett, ilyen állattal még úgy látszik nem találkozott!
Megindultam a kocsival, hogy ijedjen meg és húzódjon félre.
Nem az a fajta volt. Amikor a kocsi közeledett felé szembefordult vele jelezve, hogy készen áll a harcra.
Ha harc, akkor legyen harc.
Még jobban megközelítettem.
Végül úgy láttam feladta a harcot, mert a kocsi mellé húzódott.
De pont azon az oldalon, ahol nem volt kívánatos.
Mindegy. Ha kapok is utána miatta. Ráléptem a gázra és elhúztam a vaddisznó mellett, aki mérgesen lesett be az ablakon, a feleségemre. De elkerültük.
Utána megálltam. A vaddisznó is csak állt és lesett.
Felmerült bennem, amit ki is mondtam, hogy le kellene fényképezni, mert ki fogja nekem elhinni, hogy ilyen közel kerültem egy vaddisznóhoz.
Már fogtam is a gépet és nyitottam a kocsiajtót, de a nejem olyan élénken tiltakozott, hogy végül nem készült fénykép a vaddisznóról.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szakadárok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)