HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1841

Írás összesen: 46251

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Haász Irén
2018-04-19 19:28:35

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: RangiferFeltöltés dátuma: 2015-07-12

Útvesztőben

Egész szürreális, ahogy ezek tucatnyian vágtáznak itt mögöttem és közben üvöltözve durrogtatnak a múlt századi puskáikból. A golyók csak úgy repkednek a fülem mellett, sivító lyukakat vágva a levegőbe. Tevém nyakára hajolok és gyorsabb galoppra ösztönzöm. Magam sem tudom, honnan értek ehhez, korábban csak karámban láttam tevéket. A homok záporozik mögöttem, ahogy a paták magasra rúgják, fehér lebernyegem igyekszem a könyökömmel magamon tartani. A nap tűzi tarkómat, egész vörös lehet már, nincs időm ezzel foglalkozni. Egyrészről a golyók, másrészről a gyomrom, ami fel-le liftezve a reggelim visszaszolgáltatásával kecsegtet.

De nálam van a lelet, ez az, ami igazán számít. Aranyból és valamiféle kristályból készült, az értékét mégsem az anyaga jelenti. Hanem az a titokzatos hatalom, amit a megalkotói óta senki nem volt képes uralma alá vonni. Négyezer év és titkok tudói már rég elporladtak, nemzetségük a történelem homályába veszett.

Másfél napig lapultam abban a félreeső, sötét és büdös, rejtett kamrában, múmiák között, mire elmentek valamit ünnepelni a burnuszosok. Otthagytak egy őrt, de bekómált valami erjesztett gusztustalanságtól, elég volt betámasztanom a sarokba. A lelethez még hozzá sem nyúltak, nem tudták mi az. Leszedni a falról még könnyebb volt, de mikor felpakoltam a tevét, észrevett az egyik átkozott kölyök. Ki gondolná, hogy álmukból felverve is így tudnak nyargalni?

A múzeum megbízottja szervezett meg mindent, most Kairóban vár. Remélem el tudja magát foglalni valamivel, mert immáron más terveim vannak. Nem vagyok tisztességtelen, legalábbis nem jobban, mint mások. Az átlag. Nekem az álmaim azok, amik megmutatják, van valami azon túl is, mint ez a kalandorélet. Nem mintha olyan jó álmok lennének. Amikor elszenderedek, máshová kerülök. Mindennek tudom a nevét, autók, liftek, számítógépek, on-line ügyintézés, recesszió. Lótok-futok, családom van, probléma az építési engedéllyel, idióta főnök. Mégis, mellette a lehetőségek végtelen tárháza, egy kattintásra a világ, pár órás repülőútra a golyóbis bármely vidéke. Aztán felébredek és nincs folyóvíz, az elektromosság is épp csak terjedőben. Vagy épp ott fekszem néhány múmia között.

Kezdenek beérni. Irányt váltok egy homályos horhos felé, talán valami régi oázis maradványa. Sziklák is meredeznek, ha találok pár szurdokot, talán nyomomat vesztik. A jószág engedelmesen galoppozik, egész addig, míg a jobb első lába meg nem süllyed. Kirepülök a nyeregből, egyenesen egy mély lyukba. Hiába igyekszem megkapaszkodni, csak zuhanok és zuhanok ...

Sós vizet köpködve bukkanok a felszínre. Emlékszem, ahogy zuhanok, le a tatfedélzetről. A karom vérzik, ahol a kard hegye felmetszette. Jó lesz mielőbb kiúszni az öbölből, ahol szerencsémre horgonyzunk. Errefelé sok a cápa és a vérem íze gyorsan terjed a vízben, a szárazföldtől messzebb esélyem sem lenne.

Az égiek kegyesek hozzám, a csillagos égen világító holdat felhő takarja el. Ha néznek is a fedélzetről az első tiszt lázadó emberei, ebben a sötétben aligha látnak valamit. Mire elérem a fövenyt, már három-négy farokúszó van a nyomomban, de csalódottan visszafordulnak. Felvonszolom magam egy dombra és az első mélyedésben félájult álomba merülök.

Álmomban egy gép előtt ülök, tudom, hogy monitornak hívják, amit nézek. Aztán olvasok, de nem könyvből, legalábbis nem papírból, hanem műanyagból készültből, amiben lapok sincsenek. Mégis oldalak ezrei lapulnak benne. Álmomban nagyon gyakran teszem ezt, egyre sűrűbben. Néha visszaülök az a monitor elé és újabb lapokat gyömöszölök a műanyag könyvbe.

Arra ébredek, hogy minden tagom elmerevedett. A vérzés már elállt, talán köszönhetően a zuzmószerű növénynek is, amire éjjel ráfeküdtem és belepréselődött a sebbe. Hirtelen összerándulok és a szakadt zekém belsejét kezdem tapogatni. Óvatosan felfejtem a varrást és igen, ott az összetekert bőrdarab. A víz semmit nem ártott neki. Ezt keresték a lázadók. A térképet. Kárörvendő vigyorra húzódik az ajkam, enélkül aztán kedvükre vitorlázhatnak a Karib-tengeren, nem fognak semmit találni. Legfeljebb Őfelsége hadihajóit, amit nélkülem esélyük sem lesz kijátszani. Nem baj, maguknak keresték a bajt. Az árbocrúdról lógó kötél árnyékában majd rájönnek, hol hibáztak.

Hangokat hallok, kiabálást, csobbanásokat. Óvatosan kikukucskálok a mélyedés pereme fölött. Két csónak tart a part felé, hat-hat evezőssel. Az egyik végében az első tisztet pillantom meg. Talán vízért jönnek. Nem, hiú képzelgés, akkor nem kutatná a szemével oly alaposan a partot. Rájöttek, hogy a kajütömben, amit az a disznó már biztos elfoglalt, nincs a térkép, s hullámat sem találták meg cápák által tépve. Jönnek keresni.

Ideje továbbállnom. Hátrakúszom, amíg a növényzet takarásában már felegyenesedhetek, anélkül, hogy meglátnának. Nemigen ismerem a félszigetet, de azt tudom, hogy lakik itt valamerre egy sámánasszony vagy mifenének hívják errefelé. Úgy hírlik, nagy hatalma van. Rám férne egy talizmán és némi útmutatás. Gyógyulnom sem ártana, talán tud valami praktikát, amivel gyorsan rendbe jövök. Mögöttem már rég elhalt a keresők kiáltozása, mire rábukkantan a kunyhóra. Úgy tűnik, a szerencse kitart mellettem.

A banya meglepően fiatalnak bizonyul. Feszes és ébenszínű bőre ránctalanul simul a testén, szeme smaragdzölden fénylik. Beszél angolul, még ha töri is a szavakat. Egy másik rejtett zsebből régi aranyérmét kotrok elő és elé dobom. Fanyalogva nézegeti, de hajlandó segíteni. Ülök a gyékényen és mélyeket lélegzek a fanyar füstből, ami egy parázzsal teli tálkából száll fel. A zümmögése és fura mozdulatai elkenődnek, a látószögem beszűkül. A színek felcserélődnek, idegen hangok kavalkádja fon körül, lassan elalélok. Utolsó gondolatom, hogy ha megpróbál kijátszani, megfojtom.

Fokozatosan térek magamhoz. Fáj a fejem, mintha abroncs szorítaná. Ahogy kinyitom a szemem, egy sok ízületes kar húzódik vissza. Most már élesebben látok. Az orvosi szobában fekszem, a doktornő pár lépéssel arrébb az egész alakos hologramom nézegeti. Az átlátszó testben adatok futnak. Mosolyogva fordul felém és megnyugtat, nincs maradandó károsodásom. A néhány sebet és törött csontot már regenerálták. Jobb, mint újkorában. Azért pár napot még pihennem kellene, de nem hallgatok rá.

A kapitány otthagyja a hidat és a kabinjába szólít. Lefogyhattam, amíg a regeneráció tartott, mert az egyenruhám kissé lötyög. A derekamnál babrálok, végül sikerül az utánigazítást aktiválnom. Ritkán van rá szükségem, a rendszeres mozgás általában formában tart. Kivéve, amikor lelőnek és lehajítanak egy gravitációs kútba. Mindegy, a kapitány időben kimentett és most valószínűleg valami újabb, könnyed küldetése van számomra.

Jól sejtettem. Ezúttal a tudományos tisztet kell elkísérnem és persze vissza is hoznom. Kapok még három embert, de nem többet, mert a bázis személyzetének kell a hely az evakuálásnál. Már készítik elő a speciális naszádot, amivel be tudunk jutni a tértorzításba. Kicsit borzongok attól, hogy a testem a mostani ezredrésze lesz, de megnyugtatnak, ez csak relatív méret. Ahová megyek, ott ugyanazok a fizikai törvények léteznek, csak egy másik méret-nagyságrendben. Illetve nem is, csak innen tűnik úgy, mert át kell lépni a negyedik dimenzióba és onnan vissza egy másik három dimenziós síkra. Térbe. Ami innen úgy látszik, mintha távcsövön át néznénk. Valami ilyesmi. A fene érti, de nekem nem is ez a dolgom.

Indulás előtt még jól kialszom magam. Ismét abba az életbe álmodom magam, mint mindig. Szabadságra mentem. Fizetés nélkülire, mert be kell fejeznem valamit. Befejeznem vagy annyira végigtolnom, hogy kikerüljek belőle? Magam sem tudom. Az autóm leadom a szervizbe, hazabuszozom és belevetem magam. Késő éjjelig fel sem állok, az álom ott nyom el a kényelmes karosszékben.

Az álomban elalvás visszahoz az ébrenlétbe a kabinomba. Gyorsan észhez térek, tizenkét év frontszolgálat az Ázsiai Unió peremvidékén megedzi az embert. Akit nem, annak már nincs is szüksége rá, két hetet sem él túl. Felkelek és összekészülök. A többiek már a naszád mellett várakoznak. A kapitány tart egy utolsó eligazítást, mielőtt beszállunk. A technikusok végül visszavonulnak, viszik a kütyüiket és pilóták elfoglalják a helyüket. Mi is rögzítjük magunkat a zselés burkokba és úgy teszünk, mint akik naponta lépnek át a dimenziók között.

A bázis ott van a túloldalon. Még pár napig, a mi időnk szerint, utána elnyeli egy űrbéli Sargasso tenger, ami arrafelé terjed. Sietnünk kell. Nyolcfőnyi személyzet, mármint ha a humanoidokat nézzük. Plusz két Szitakötő, de ők összecsukják magukat és elférnek akkora helyen, mint egy QMY-11 típusú kombinált intelligens kézilöveg. És persze ott az Elefánt. Nem elefánt persze, csak a fajuk valószínűleg valami nagy testű emlősből fejlődött ki. Maguk sem tudják pontosan, mert az exodus során szinte az összes feljegyzés elveszett. Ezerötszáz standard évbe került, mire a hatszáz évet, amennyit visszazuhantak az újra letelepedés után, visszapótolták. Amúgy roppant értelmesek ők is, nagyjából kétszer annyira, mint mi, emberek. Neki külön rakteret alakítottunk ki. Néha sok a gond a nem emberi lényekkel.
A szer még nem hatott, mikor átbillenünk. A tojásfejek így nevezik a dimenzióváltást. Hirtelen kívülről és belülről egyszerre látom magam. Megrázó élmény, ez tanúsíthatom. Mármint amíg nem ájulok el. Ami gyorsan bekövetkezik. Sebaj, így könnyebb az átmenet. Sötétség.

Világosság. A nap a résnyire nyitott szemembe tűz. A kiáltó már az ad meridiemet harsogja. A fejem hasogat, hiába, össze kell szednem magam, várnak a gyűlésben. Újra és újra megfogadom, nem engedek többé ily mértékben a szórakozás csábításának, mégis egy-egy ügy lezárása után hagyom magam elcipelni valahová. Szó mi szó, Maximustól jó ötlet volt legutóbb a tepidariumba szervezni, legalább kiáztattuk a vinumot, melyből folyt bőviben. Maximus nem csak a mások által kétkedve figyelt nyomozásokban nagy segítség, hanem akkor is, mikoron nedűt kell áldozni a testünkben az isteneknek.

A városi gyűlés már zsibong, mire odaérek. A szokásos helyemen valami piperkőc terpeszkedik, bíborszegélyes tógában. Hezitáltam, fiatal kora mögött mekkora befolyás leledzhet, végül annyiban hagytam a dolgot és leültem oldalt, a koptatottabb kövekre. Amúgy sem érdekelt különösebben a conventus témája, elfoglalnak a saját felzaklató gondolataim. Oly sok szövevényes bűnügyet derítettem már fel, ahogy azokat emlékirataimban is megörökíti a jó Maximus, mégsem tudom lecsillapítani saját szellemem.

Fordulatokban bővelkedő az életem, mégis különös képzetek zaklatnak fel. Mintha több sorsot élnék egyszerre. Valamiféle hajós lennék, máskor kalandor vagy utazó aki hihetetlen masinériákkal szeli a végtelent. Pedig a langyos kő alattam, amin ülök, a kiabáló elöljárók, a kinti nyári hőségben tűző nap mind-mind igen valós elementumok.

A figyelmem lassanként magára vonja képviselőtársam beszéde, melyet egyik oldalról egyetértő zúgás, máshonnan tiltakozó pisszegés zavar meg. Arról beszél, széles mozdulatokkal, hogy az istenek kiadták dühüket és a föld tavalyi rázkódása után tovább kell folytatni az újjáépítést. A Császár nemsokára idelátogat, nem fogadhatja egy romos város. A tengerre néző lankákon már így is sok gyönyörű, fehér domus oszlopai néznek a kéklő víz felé. A bizonytalankodó vagyonokat vissza kell csábítani a Mare Nostrum ékkövébe. A legtöbben egyetértenek vele, a tavalyi rettenet már elhalványodott, a Vesuvius pöfögését csak kevesen tartják aggasztónak. A jós-jelek is kedvezőek, pusztán néhány barbár szítja az aggodalmat. Nem baj, pakoljanak és menjenek, legalább tisztul a város.

Délutánba nyúlik vita, végül megegyezünk, folytatjuk, ahogy eddig. A templomokban a papok áldoznak, a polgárok a tabernaekban és a cauponákban. Rendben lesz itt minden, az új naptár szerinti 79. év Augustus hónapjának huszonharmadik napja a jövő csodás ígéretével ragyog Pompeii városára.

Kora este, a könnyű vesperna után még átsétálok a fórum másik oldalára, a prefektúra börtönéhez. Nem árt inspekciózni, a tegnap elfogott imposztort, aki oly kegyetlen és rafinált módon gyilkolta meg a jóravaló kereskedőt, megfelelően elzárták-e. Nehogy megszökjön, miközben ítéletre vár. Még mindig sajog a bordám, ahol megütött, mikor legyűrtem.

Az éjjelem fedőként borul rám. Álmomban felébredek egy másik életben, most jól látom, mily sok helyen járok, korokban, létezésekben. Felállok a székemből, de csak azért, hogy aztán újra visszaüljek. Családom már lassan lemond arról, hogy velük menjek vendégségbe vagy közös játékokba. Fokozatosan elragad valami, egyre gyorsuló ütemben.

Megint elaludtam. Robajra, hangzavarra riadok fel, odakintről jön. Kiáltozás és sikítások, kordék zörögnek, szamarak ordítanak. Kirohanok az emeleti teraszra és egy pillanatra lenyűgöz a látvány. A Vesuvio felett hatalmas füst, amit rőtre fest a földmély forró lehelete. Robbanások hallatszanak és talaj rengeni kezd alattam. Mégis a barbároknak volt igaza! Nem késlekedek, felkapok egynéhány holmit, gondolatban szerencsét kívánok Maximusnak és a lovamhoz rohanok, aki már a palánkot rugdossa, pánikba esve. Sietős mozdulatokkal felszerszámozom, az istállófiúnak se híre, se hamva. Felpattanok rá és kivágtázok a kapun. A menekülők csak úgy spriccelnek szét az utamból. Rádőlök a nyakára, a fülem mellett végre a szél süvít, ahogy kijutok a szűk utcákról. Vagy nem is a szél? Hátralesek és az ég egy izzó darabját látom egyenes felém zuhanni. Arrébb kapnám a gyeplőt, hogy kitérjek előle, amikor ...

A nyíl cél téveszt. A lovam kitért előle, okos jószág, kiváló ösztönökkel. Átvágtázom az erőd félig nyitott kapuszárnyai között, hangos döndüléssel csapódnak be, ahogy bévül kerültem. Az oromfalról már ropognak is puskák, a századom leszedi a kríkek zömét, a többiek rikoltozva visszavonulnak, csak úgy leng az a nevetséges tolluk. Énekelhették tegnap éjjel a borzalmas, vonyító harci dalaikat, itt nem jutnak át, az egyszer biztos.

Odavetem a kantárt a tisztiszolgának és intek a hadnagynak, hívja az őrmestereket a tanácsterembe. Ideje véglegesíteni az ellentámadás terveit, hajnalban indulunk. Jackson tábornok számít ránk. Már magasan jár a hold, mire minden a helyére kerül, mindenki tudja a feladatát. Pihenni küldöm a nem szolgálatos legénységet és magam is ledőlök a priccsemre. A katona akkor alszik, amikor tud.
Ismét a másik életben ébredek. Egyedül vagyok, sehol senki, üres, csendes a ház. Az asztalon étel, de nem igazán vagyok éhes. Kiülök a kertbe, az erkély alá, a csend mindig megnyugtat. A hintaágy lágyan ring alattam.

Összerezzenek. Júlia a balkonon, én pedig itt állok szerencsétlenkedve. A húrokba csapok és énekszóra nyitom ajkam ...
... a közönség pedig tombol, ahogy belekezdünk az új slágerbe. A stadion tele, a menedzserünk biztos elégedetten számolja a zsozsót. De mindez nem érdekel, átadom magam a zenének ...
Halkan szűrődik ide. Valahol a polgárok mulatnak. Akik közé én is tartoztam, amíg el nem vesztettem a lábam, a munkám, az otthonom. Befészkelem magam a dobozok mögé, betakaródzom a koszlott takaróval és aludni próbálok. Jobbat úgysem tehetek. Az utolsó korty is elfogyott.
Az Idegen pedig csak közeledik. Amit nem sikerült elsőre véghezvinne, majd másodszorra. Jobb kezem a bal karom vérző csonkjára szorítom, igyekszem nem elájulni. Ha már kiszabadultam a kazamatából, az őrült család karmaiból, ahol évtizedek óta gyűlnek az eltévedt és kegyetlenül megkínzott turisták oszló tetemei. A fák barátaim, elrejtenek, lombjuk homállyal segít.

Felriadok, már hűvösödik. Az árnyékok egyre hosszabbak, felém nyújtogatják testetlen karjaik. A torkom száraz, kapar. Leteszem az e-könyv olvasómat, a telefonomra nézek. Nem keresett senki, ma sem. Állnék fel ...

Vékony, de erős kéz nyom vissza.
- Maradj a helyeden! Ha megszakítod a rítust, sosem tudod meg, mi történik!
Csak a szemem forgatva nézek körül. A lombok között vagyok és a tünde érthetetlen praktikákat bűbájol körülöttem. Már emlékszem, én hajtottam be rajta a régi adósságot, amivel tartozott, amikor megmentettem a hegyi trollokkal vívott csata során. Jól forgatják az íjat a hegyesfülűek, de az mégis csak játékszer egy igazi kardhoz képest.

Először egy rendes ember-mágushoz akartam fordulni, nyissa már ki vagy zárja le, ahogy jólesik, azt a fránya alagutat az elmémben, mielőtt megőrülök. Néha azt sem tudom ki vagyok. Márpedig ezt nem jön jól, ha például épp az orkok vidékére visz az utam. Nem mintha haragban lennék velük, de sosem lehet tudni. Amilyen rondák, olyan kiszámíthatatlanok. Mindegy is, a lényeg, hogy az egyetlen, hónapnyi úton belül lévő, szóba jöhető mágust a rendje hívatta a Toronyba. Mást pedig nem tudok megfizetni. Maradt a tünde, de úgy tűnik, érti a dolgát.

Közben végzett, ha jól látom. Befejezte a halk kántálást, azt a fénylő kristályt is letette, amit oly féltőn babusgatott. Eddig kéken fénylett, de most zöldes-vörös árnyalatban pislákol, mint egy démon szeme. A tünde a fejét ingatja.
- Mond neked valamit az a szó, hogy amazon?
- Naná - nyögöm, a koponyámban manók táncolnak -, harcos nők, idővel megölik az odatéved férfiakat, de addig legalább jó dolguk van.
Kétkedően hümmög, ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, úgy tűnne, mintha az egyik fülcsúcsa lekonyulna.
- Nem hiszem, hogy ők lennének sorsod ködében. - összehúzott szemmel mered a kristályba, magában betűz valamit - ebok? Nem is, várj, ebók? Vagy e bók külön mondva ... a jelek ismerősek, de még sosem hallottam ezt a szót.
- Én sem - de csak félig figyelek, a manókat igyekszem megfékezni, vezért választottak és megkísérelnek kitörni a szabadba a homlokomon keresztül.

A tünde észreveszi kínlódásom és egy zöldes folyadékkal teli edényt tart a számhoz. Minden igyekezete ellenére leöntöm magam, de ami bejut a számba, az hűs balzsamként felrohan és vízbe fojtja az átkozottakat. Megkönnyebbülten hanyatlok vissza. Az élet megint kicsit szebb lett. A tünde újra próbálkozik.
- Ha összerakod ezt a kettőt, amazon meg e bók vagy e búk, így sem jelent semmit?
A fejem ingatom, pedig valami motoszkál a tudatom mélyén. Valamiknek a megszerzése. Korlátlan, nem megfogható gazdagság ellenállhatatlan csábítása. Helyek, ahol semmi baj nem érhet vagy épp ellenkezőleg, minden megtalál. Képek, események. Csillagok, tűz, becsomagolt holtak. Maguktól guruló szekerek és világító függőleges lapok, melyekben valami mágia képeket mozgat. Minden kavarog, alattam örvény forog. A manók kimásznak a zöld löttyből és bosszúra készülnek.
- Semmi? Gondolkozz! - noszogat a tünde - Amazon, e bók vagy búk! Van itt valami könyvekről is. Papír nélküliekről ... - közben szemöldök nélkül is ráncolva bámulja a kristályt.
- Nem tudom, az istenekre! Miért olyan fontos ez?
- Mert az mindennek a kulcsa. Elragadott valami, ami ezekhez a mágikus szavakhoz köt. Meg valami könyvekhez.
- Könyvekhez? Nem is tudok olvasni.
- Nem is olyan könyvekhez, mint a tornyokban a fóliánsok. Hanem másmilyenekhez. De akármik is, számodra mind fontos!
- Eh, bukk?
- E búk. Meg amazon. Meg könyvek, papír és pergamen nélkül. Jegyezd meg és keresd a forrást! Felírjam?
- Úgysem tudok olvasni, már mondtam. Akkor minek? Na mindegy, ez is van olyan értelmetlen, mint a legtöbb megbízás, amit kapok. Hol keressem ezeket az izéket meg amazonokat?
- Arra neked kell rálelned. De amikor megtalálod, ott kell uralmad alá vonnod.
- Mit?
- Az életed. Amit te irányítasz. Megtalálni az egyensúlyt. Eloszlatni a ködöt. Véget vetni a hánykódásnak.
- Nem sokat segítettél, hegyesfülű barátom.
- Ennyit tudtam, ennél többet más sem tehet, csakis te magad. Most menj és cselekedj bölcsen, mikor odajutsz!
- Harcos vagyok, nem egy mifene deá ...

Felriadok. Hol vagyok?

Rand G. Fera, 2015 július

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2013-06-28
Összes értékelés:
90
Időpont: 2016-02-17 08:40:18

válasz Selanne (2016-02-16 15:40:10) üzenetére
Azt se felejtsd el, hogy mi férfiak más bolygóról jöttünk, mint a nők, így a világot is a másik oldaláról látjuk :)
Örülök, hogy olvasol!
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8281
Időpont: 2016-02-16 15:40:10

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Azt már eldöntöttem, hogy elolvasom az összes írásodat itt. Sajnálom, hogy csak most bukkantam rá.

Persze, idő van :-). Nagyon tetszik nekem a stílusod, ahogyan írsz. Gratulálok! Pedig a legelső amit olvastam tegnap a női írás, akkor csak néztem, hogy igazán szűkszavú, és be sem jött igazán, aztán megláttam, hogy sorozat. No azt is elolvasgatom majd. Úgy már másabb lesz biztosan, a lényege.

Szeretettel:Selanne
Alkotó
Regisztrált:
2013-06-28
Összes értékelés:
90
Időpont: 2015-07-19 08:54:04

válasz Ylen Morisot (2015-07-18 19:19:44) üzenetére
A kontroll alól elszabadult fantázia által a függőségbe átcsapott menekülés csapdája az, hogy egyre kevésbé irányítható bármiféle logikával.
Sok regényötletem van, az egyiken már dolgozom is, de némelyik kis agyrohamom esetében beérem a rövid verzióval :)
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1808
Időpont: 2015-07-18 19:19:44

Szia!
Nem tudom megállni, hogy ne írjam le. Az elmebeli alagút térben és időben változatos helyszíneit milyen logika köti össze? Az alvás hozza a váltást, de miért? Nagyon érdekes, amit írsz, el tudnám képzelni regényként. Gondoltál már rá?
Ylen

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Tavaszcsaló című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szomorú című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Visszavágyom kisfalumba című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Csendes est, tele titkokkal című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Befelé mar című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) EULAR PARE konferencia Brüsszelben című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Szinte beleborzadok címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/1 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK IV/9 című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Facebook címmel a várólistára

Narday Nádja alkotást töltött fel Barátság címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Intelem címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Bűntudat című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)