Szeressétek Lászlót, ti szép kun leányok!
Mert ő rajta kívül nem lesznek királyok.
Nem lesznek királyok, a magyar hazában,
Kik nem legelésznek, pápáknak aklában.

Anjou Izabellát, taszítá magától,
Ő maga lépett ki a hitvesi ágyból.
Madarak csicsergék, I. Károlynak lánya,
Hibával született erre a világra...

Szicília lánya, te csak félig vagy nő,
Másfelől férfinak formált a teremtő.
Jaj, szegény Lászlónak így szakada magva,
Izabellát rögvest, páros ágyban hagyta.

Fejét az alkohol-mámorba bocsátá,
Kunok közzé futott, így ment ő világgá.
Éduát szeretvén, Csöri úrnak lányát,
Megutálván végleg, Rómának világát.

Kun köntöst öltve fel, Kun Erzsébet fia,
Ősi hitet követ, nincsen abban hiba.
Foglya már Fülöp is, pápai legátus,
Kinek ajkán hal el, hitbéli traktátus.

Szeressétek Lászlót, nagyon szeressétek,
Mert közel az idő, hogy őt temessétek!
A Hód-tavi csata kun szemekben szálka,
Egy napon véres lőn Kun Lászlónak ágya.

Körösszeg várában, egy kun nő ágyában,
Kun kezek megölék Lászlót mély álmában.
Hová lett, hová lett Árpád-ház fényvára?
Így fogy el lassanként, az ég királysága...!