HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48083

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriello BagnoFeltöltés dátuma: 2007-01-16

Casa Liza -4-

Max belépvén a terminál érkezési oldalára megnyugvással veszi tudomásul, hogy Katja gépe még nem szállt le, sőt késik jó fél órát. Ennek tudatában keres magának egy félreeső zugot. Miután elhelyezkedik a műanyag székben a kezébe veszi a telefonját, gondolkozik néhány percet, majd hirtelenjében elkezdi nyomkodni a gombjait.
-Klaus? Szervusz, Max vagyok. Otthon minden rendben?
-Szervusz! Ennyire hiányzunk neked, hogy magadtól felhívsz!- kacag bele a telefonba Klaus.
-Nem, vagyis igen, de most valami egészen más dolog miatt hívlak.
-Na, baj van?
-Nem dehogy, csak tudod... nem akartok Franziskával kicsit pihenni?
-Nem értem, Max, mire gondolsz?
-Szeretném nektek ezt a csodálatos szigetet megmutatni.
-Te!?!
-Igen, ki más? Ha gondolod foglalnák szállást, mondjuk szeptember közepére, egy... vagy két hétre- gondolkozik el Max egy pillanatra.- Ez csak rajtatok múlik. Azt mondják akkor igazán jó itt a klíma.
-Ez most valami vicc, vagy csak napszúrást kaptál?
-Repülőjegy van még néhány, tehát ha beleegyezel, most mindjárt lefoglalnám a helyeket a gépre is- folytatja Max, mintha mit sem kérdezett volna tőle Klaus.
-Max, ezt meg kell beszélnem Franciskával.
-Rendben, akkor este még visszahívlak.
-Mi ütött beléd Max, mire ez a nagy sietség? Mi az, ami nem várhat még pár napot?
-Ez a gyönyörűséget nem lehet elmesélni, ezt látnotok kell!
-De miért ilyen hamar, nem értem én ezt drága barátom. Te titkolsz előlem valamit!
-Jaj Klaus, mi történhetett volna velem három hét alatt? Egyszerűen, csak szeretném, ha látnád azt, amit én már felfedeztem. Ki tudja mit hoz a jövő! Drága Lizám is milyen hamar elköltözött tőlem. Az élet kiszámíthatatlan.
-Furcsa nekem ez a nagy bölcselkedés, de tudod mit!
-Igen?- vág közbe Max.
-Este visszahívlak.
-Akkor várom a hívásodat- válaszolja Max kissé megkönnyebbülve.
A búcsúzkodást követően Max láthatóan fellélegzik. A terv első része, mely délelőtt megfogant a fejében elindult a megvalósulás irányába.
A megelégedés, mely eluralkodik rajta nem kisebb tettre sarkallja, mint arra, hogy vásároljon egy szál virágot Katjának. A kijárat előtt várakozva azért el-elgondolkozik azon, hogy nem mutat-e túl ez a szál virág túlzottan a kapcsolatuk határain, de mivel már nincs mit tenni, abbahagyja a Katja személyével összefüggésbe hozható filozofálásokat.
Klaus és Franziska látogatása körüli tervezgetés annyira eltereli a figyelmét, hogy az utolsó percben veszi csak észre a némileg tétova léptekkel a parkoló felé haladó Katját.
A viszontlátás öröme a kocsiba beülve kissé mérséklődik Maxban, ugyanis, bármennyire is megpróbál a boldog viszontlátás életérzésben lubickolni, annál inkább csődöt mond. A Klaus féle látogatás sokkal jobban foglalkoztatja a kelleténél. Képzelete rendre elkalandozik. Becsületére legyen mondva, hogy mindent megpróbál. Folytonos kérdésözönnel bombázza Katját.
A délután hátralevő része Max számára egyenlő a rohanással. Először az autókölcsönzőben akad dolga, majd berohan Pálmába, hogy asztalt foglaljon egy elegáns vendéglőben. Alig lép ki a vendéglő ajtaján, amikor megcsörren a telefonja.
Klaus hívja. A hír nagyon felvillanyozza. Franziska áldását adta a váratlan pihenésre. A meglepő fordulat azonban az, hogy a nagy fellelkesülésben Franziska akár már holnap elindulna.
Maxnak sem kellett több. Hazafelé körbejárta, a sétái során nyugalmas városkának tűnő Can Pastilla összes szóba jöhető szállodáját. Szabad szobákat egyedül a Helios szállodában talált, melyeket rögtön le is foglalt.
-Mindössze két rövidke napot kell otthon lennem- gondolkozik el, miközben visszaül a kocsijába.
A szálloda recepciósának jóvoltából nemcsak két szobát tudott lefoglalni, hanem a repülőjegyeket is. Elhelyezkedvén a kis Micrában rögtön visszahívja Klaust, majd már a Neptuno halljából a fiát.
-Apa, nem ismerek rád!- csodálkozik el Udo a telefonvonal másik oldalán.- Mi történt? Csak nem találtál valami tüzes spanyol menyecskét?
-Jaj fiam! Az már igaz, hogy van egy hölgy, akivel jókat kirándulunk, meg vacsorázgatunk a szigeten, de ennem a hirtelen döntésnek egészen más oka van. Majd otthon elmesélem.
-És Franziskát hogy vettétek rá, hogy repülőre üljön?
-Hát fiam erről kérdezd meg Klaust, én erről semmit sem tudok, de csodálkozom én is!- kacagja el magát Max a telefonba.
-Bízhatsz benne, hogy ki fogom deríteni! Ne haragudj, de egyedül vagyok itthon, és valaki nagyon nyomja a csengőt. Le kell raknom, de este még visszahívlak.
-Rendben fiam, de én este vacsorázni megyek, meg sétálgatni az óvárosba.
-Ó, hát akkor nem akarok zavarni. Akkor apa, ha addig nem beszélnénk, vigyázz magadra, és a reptéren várunk!
-Akkor a reptéren találkozunk!
Max nagy megelégedéssel kopogtat be Katja szobájába. Egy ilyen elhatározásokkal, és tettekkel, na és persze sikerekkel átszőtt nap után, ugye milyen is legyen az ember!
Az este pompásan sikeredik. Kiváló ételek, s italok társasága nagyban hozzájárul a hangulat ilyetén emelkedéséhez.
-Nézd Max, már csak mi vagyunk itt. Kiürült az étterem.
-Akkor induljuk mi is?
-Sétálunk egy kicsit?- néz Katja mélyen Max szemébe.
-Szívesen, lesétálnám én is a felszedett kalóriák egy részét- mosolyogja el magát Max.
A rövidke andalgásból egy kiadós séta kerekedik. Bejárják az egész óvárost, egészen a katedrálisig. A nagy terv, a kikötő bebarangolása lemarad a programból, mert Katja cipőjének kitörött a sarka. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a közeli piros lámpánál várakozó taxis észrevette Max integetését. Néhány perc elteltével már a szálloda folyosóján búcsúzkodtak a reggeli viszontlátás reményében.
-Nos akkor nézzük csak- kezd bele az erkélyen Max az okoskodásba.- szerdán hazautazom, és szombaton délelőtt már újra itt vagyok. Mh! Nem is rossz tempó, csak mit fogok csinálni szerdán este nyolcig a csomagjaimmal? Ezt még meg kell beszélnem a recepción, meg jó lenne visszamenni Can Pastillába is holnap, hogy leellenőrizzem a szobafoglalást. Persze addig Katját valahogy hatástalanítanom kéne, de hogy?- töpreng el Max miközben a sétány nyüzsgő életén pihenteti a szemeit.
Gondolatai annyira fogságba ejtik az érzékszerveit, hogy a Megapark tompán dübörgő hangszóróit meg sem hallja.
Max az este kigondolt tervnek megfelelően korai ébresztőt kért a telefonközponttól. Legnagyobb megdöbbenésére, amikor kilép a liftből Katját pillantja meg, aki éppen távozóban van, de olyan sietősen, hogy ideje sincs utána szólni.
-Biztos futni megy- könyveli el magában.
A recepción Max megnyugtatóan elrendezi az este felvetődött problémáját. Nagy szerencséjére, sikerült megbeszélnie a portással, hogy csak este, az indulás előtt egy órával kelljen elhagynia a szobáját. A szállodából kilépve, Fortuna ismét mellé szegődik, hiszen pont egy vendéget hozó taxiba botlik. Húsz perc múlva már ismét a szobájában pakolászik, annak tudatában, hogy tervei, a legnagyobb rendben haladnak a megvalósulás felé.




-Tudod, hogy adtál egy jó tippet?
-Én?- néz Max Katjára csodálkozó szemekkel, miközben a szájához emeli a villáján sorakozó ketchupos sült minivirsliket.- Miért is?
-Emlékszel még, amikor a halpiac előtt végignézted az ingatlaniroda kínálatát.
-Igen azt hiszem.
-Tehát rájöttem, hogy miért ne vásárolhatnák itt a szigeten is néhány ingatlant?
-Hogy itt?- kerekedik ki Max szeme.
-Igen itt. Reggel el is rohantam a Ciutatba, hogy hozzak pár prospektust.
-Ilyen korán már nyitva vannak az irodák?
-Á, dehogy, viszont a legfrissebb ajánlataik folyamatosan ki vannak téve a bejárat mellé.
-És honnan tudtad, hol van ilyen iroda?
-Egyre emlékeztem, egyet, te mutattál meg, a többit, meg majd megkeresem a neten.
-Vagy úgy- bólogat Max látszólag érdektelenül.
-Arra gondoltam hogy ma napozzunk, fürödjünk
-és nézegessük a prospektusokat?- kérdez közbe Max.
-Igen- mosolyogja el magát Katja, és teljes megelégedéssel nyugtázza magában, hogy partnere látszólag hasonlóképpen vélekedik, az előttük álló nap történéseivel kapcsolatban. Azonban alig van ideje erre az örömteli lubickolásra, mert Max egy szemvillantás alatt elsöpör minden, eddig pontosan megkoreografált tervet.
-Nekem nincs kedvem egész nap süttetni magam, inkább bemegyek a városba, járok egyet.
-Egyedül?- kerekedik ki Katja szeme.
-Persze, hiszen te napozni szeretnél, meg prospektusokat nézegetni, én meg... inkább mászkálnák egyet. Veszek ezt-azt a gyerekeknek.
-Ne menjek veled?
-Á, sütkérezz csak nyugodtan, majd a vacsoránál találkozunk.
-A vacsoránál!- kiált fel magában Katja, ám a következő másodpercben már próbálja magát nyugtatgatni, az igaz, hogy kevés sikerrel. A szobájáig látványos duzzogásba kezd, de Max nem nagyon reagál, sőt egészen érdektelen témákat próbál felhozni. Katja ettől még jobban dühbe gurul. A liftben talán egy aprócska szikra is elég lenne a robbanáshoz, de elmaradt a detonáció. Ebben talán Max telefonjának ciripelése is közrejátszott. Katjának igencsak feltűnt, hogy partnere látványosan zavarba jött és bátran mondhatjuk, feltűnően menekült Katja társaságából. Mindössze egy rövid integetésre futotta, valamint arra, hogy odasúgja Katjának, hogy:
-Akkor este találkozunk!
Katjának minden dühe elillant, a teljességgel váratlan események hatására.
-Olyan már volt, hogy keresték telefonon, de akkor nem menekült így el- kezd bele a töprengésbe.- Mi történhetett, ki hívhatja, miért ilyen titokzatos?- ismételgeti magában Katja a kérdéseket még a strandon is.- Az igaz, hogy múltkor Michaela azt mondta, hogy adjak egy kis szabadságot is, és ne akaszkodjak rá, de...
-Ananasz, pomelo, melón, ananasz, pomelo, melón - hallja az egyre közeledő szavakat.
Megfordul a fejében, hogy vásárol a gyümölcsből, de amire dűlőre jut a gondolatai útvesztőjében a férfi már messze a távolban kínálja a portékáit. Később egy fiatal izmos fiú ajánlgatja a masszírozó tudását. Az ajánlatnak nem tud ellenállni. Talán dacból, egyfajta elégtételnek veszi, az idegen férfi érintését, mely rövidsége ellenére is nagyon kellemes érzésekkel halmozza el.
-Ez a 20 Euro megért annyit, hogy túllépjek a Max okozta lelki heje-huján!- fut át Katja fején a gondolat, amikor a mosolygós férfinak átadja a pénz.
Talán ez az élmény hiányzott ahhoz, hogy valóban tüzetesen át tudja nézni a prospektusokat.
-Holnap én jelentem be, hogy dolgom van!- mosolyogja el magát Katja, miután becsukja a prospektust.- Ezeket a házakat meg kell nézni, mindenképpen! Az idő is sürget, hiszen még két nap és utazunk haza, de...- és aki Katját nézi annak a fejében megeshet, hogy megfordul valami furcsa gondolat, ugyanis egyik percről a másikra mindenki előtt ledobja magáról a vizes fürdőruháját, belebújik a strandruhájába, majd kapkodósan összepakol és rohamléptekkel a sétány felé veszi az irányt.
-Alexandra, jaj de jó, hogy még itt vagy! Hogy lehet még pár nappal meghosszabbítani az ittlétemet?
-Hát, nehéz, de várj, megkérdezem, hogy a hétvégén, mikorra van hely a repülőn.
-És a szállás?
-Először nézzük meg a repülőjegyet, a szállást, meg majd megoldjuk. Nem ígérem, hogy itt, de szerintem nem reménytelen.
-Ó köszönöm- mosolyogja el magát Katja.
Alexandra Hosszú percekig telefonálgat, majd végül közli az örömhír.
-Vasárnap délelőttre át tudjuk foglalni jegyedet,
-Nagyon köszönöm, de a szállás?
-Gyere, megkérdezzük Fernandót, hogy maradhatsz-e még pár napot.
-Az sem baj, ha nincs hely, nekem erre a pár éjszakára bármilyen szállás jó... na jó, három csillagosnál alacsonyabb besorolású hotelbe azért nem mennék- gondolkozik el Katja.
Alexandra semmi meglepő fejleménnyel sem kecsegteti Katját. Természetesen vasárnapig itt nem maradhat, sőt szerdán délben mindenképpen el kell hagynia a szobát. Alexandra azonban felajánlja, hogy a kocsijával körbejárják a számításba jöhető hoteleket. Hosszas keresgélést követően találnak szállást. Can Pastilla szélén a Hotel Leóban szerencsével járnak.
A háromcsillagos szálloda nem egy hivalkodóan csillogó-villogó épület, ám annál családiasabbnak tűnik. A tenger mindössze egy utcányira van, és mint Katja megtudja a recepcióstól, valószínűleg a második emeleten, a medencékre néző szobák valamelyikében fog lakni. Miután elköszön Alexandrától, körbejárja a szállót, betekint az étterembe, a bárba, és természetesen megnézi a medencéket is. A szállodával való ismerkedést követően a környéket is bebarangolja. Betekint a szomszédos Helios szálló kertjébe, majd a Jawa szállónál visszafordul, mert izgatja a fantáziáját az a kávézó, mely pont a Helios szállodával szemben várja a vendégeket.
A kávét szürcsölgetve vágyakozva tekint be a szállóba.
-Azért kár, hogy nem itt kaptam helyet- sajnálkozik magában.
A bámészkodását egy kirándulókat szállító busz zavarja meg. Tekintete önkéntelenül rátapad a Hotel Leó barackszínűre festett magas betonkerítésére. Néhány pillanatig szemei megpihennek kerítésen.
-Vajon mi lehet mögötte? Medence, kert? Vissza kéne menni... á inkább hazasétálok! -csúszik ki a száján alig hallhatóan a gondolat.
A tengerparti sétányra leérvén valami furcsa sugallat hatására nem balra fordul, a Neptuno szálloda felé, hanem pont ellenkező irányba, azaz Can Pastilla városközpontja felé veszi az irányt. Sokat nem sétál, mert az éttermekből áradó illatok elcsábítják. Egy adag Calamaris a tányéron, sangria a pohárban, kilátás a lágyan fodrozódó tengerre, a homokos strandra, a kikötőben horgonyzó hajókra, mi kellhet még más egy ilyen csodálatosan melegséges napon?
Katja, mint a nap folyamán már többször ismét Maxra gondol.
-Mi változhatott meg ez alatt a pár nap alatt?- teszi fel magában már sokadszor a kérdést, de választ nem igen talál.
A folytonos töprengésből csak a vásárlás öröme, no meg egy véletlenül felfedezett ingatlaniroda kirakata ragadja ki Katját.



-Gracias, adiós- köszön Max immár sokadszor a nap folyamán Pálma turistákból élő üzleteinek egyikében. Csomagjai között épp úgy megtalálni filléres apróságokat, mint értékes holmikat. A magányos andalgás közben igazi magánzóként élvezi az élet, és a város forgatagát. Javarészt szépséges helyeken barangol, de azért betéved néhány olyan utcába is, ahol az ösztönei azt sugallják neki, hogy nem kéne kísértenie a szerencséjét. Ilyenkor szerencsére mindig akad valami alternatív útvonal, melyen sem utcalányok, sem kétes küllemű személyek nem álldogálnak, s bámészkodnak.
Az egyhangúvá váló városnézés egy étterem étlapjánál fejeződik be. A komótosan elfogyasztott tengeri herkentyűk, no és az elmaradhatatlan pohár Cloudy Savignon Blanc új erővel tölti fel Maxot. Csomagokkal felpakolva andalog tovább a zeg-zugos sikátorok napsütéstől elzárt labirintusában. A szerénység és a pompa bármilyen furcsa, itt szomszédságban állnak egymással. A befelé nyíló, díszes fa kapuk kizárják a sétálókat az udvarok hamisítatlan mediterrán hangulatából. A terrakotta, a fehér és a barack különös egyvelege, a lopva megpillantott faragások, kovácsoltvas korlátok, díszes cserepek elkápráztatják Maxot. Fényképezni ugyan nem tud, mert az itt-ott véletlenül nyitva hagyott kapuk takarásából hogy, hogynem mindig előkerül valaki és kézzel lábbal magyarázni kezdi, hogy:
-No foto!- és becsukja a kaput.
A séta a halászkikötőnél ér véget. Max, hosszas bámészkodás után leint egy taxit és hazamegy.
A kellemesen hűvös szobájában csak annyi időt tölt, amennyi feltétlenül szükséges a csomagjainak az elpakolásához. A gyomrában elhelyezett óra tanúbizonysága szerint idő van! Mégpedig nem is akár milyen idő, hanem az evés ideje. A környék éttermeinek kínálatai között keresgélve Max, tőle merőben szokatlan módon egy pizzériát választ a délutáni lakmározásának helyszínéül.
Meg kell jegyezni azonban, hogy Max, mielőtt beült volna az étterembe lement a partra szétnézni, de Katját sehol sem találta.
-Merre jártál ma?- kérdi Max Katját a vacsoraasztalnál.
-Elintéztem, hogy maradok még pár napot.
-Ennyire jól érzed magad, vagy be szeretnéd pótolni azt a négy németországi napot?
-Egy kicsit igen is, meg nem is. Tudod rájöttem, hogy vásárolni kéne itt a szigeten is egy házat.
-És meddig maradsz?- kérdezi Max rezzenéstelen arccal.
-Vasárnapig biztos. Ma lefoglaltuk a szobát a Hotel Leóban.
-Kivel?
-Alexandrával, tudod, ő az utazási iroda képviselője a szigeten.
-Igen, emlékszem, de merre is van az a szálloda?
-Can Pastillában, egy utcányira a parttól. Szerintem már többször sétáltunk arra- mosolyogja el magát Katja.- Képzeld...- és Katja elkezdi mesélni a nap történéseit. Max csak hallgatja, hallgatja, a tisztesség kedvéért időnként bele-belekérdez valami apróságot a szófolyamba, bár nagyon esélye sincs a tőle megszokott díszes szófordulatokra. Katja lelkesedése leigázhatatlan.
Maxnak, ha eleinte volt is valamicske lelkiismeret furdalása amiatt, hogy nem avatta be Katját a tervébe, az most egyszeriben szerteszökkent.
-Ha legalább egy kurta mondatocskában megkérdezné, hogy mit vettem, vagy merre jártam, de nem. Csak azok a fránya befektetések- morog magában.
A morgás, persze nem azt jelenti, hogy valójában a lelke is kívánja a beszámolót. Semmi kedve olyan ostoba kérdésekre válaszolni, mint:
-Biztos tetszeni fog ez neki?- vagy-, ez biztos illik a szobájába?- vagy- nem fog ez eltörni útközben?- és még lehetne sorolni.
Amikor Katja szófolyama érezhetően a végét járja Max illedelmesen, a fáradságra hivatkozva visszavonul, vagyis ez a hivatalos verziója. Az igazság sokkal mélyebben gyökeredzik, melynek mindenképpen utána akar járni.
Max annak rendje és módja szerint felkíséri Katját a szobájába. A búcsút követően azonban nem a "lakosztálya" felé veszi az irányt, hanem sietős léptekkel megcélozza a parti sétányt, és mint egy fifikás Casanova, hogy a kedves meg ne lássa, a boltok, és éttermek takarásában elindul Can Pastilla irányába.
-A telefonszámom meg van ugye?- kérdi Max a repülőtér várócsarnokában Katjától.
-Igen, eltettem. Majd hívlak- mosolyogja el magát Katja.
-Lehet, hogy pár napig nem találsz otthon, mert azt tervezem, hogy hazakísérem a gyerekeket és pár napot náluk töltök.
-Akkor vasárnap ki sem jössz elém?
-Nem, vasárnap biztos, hogy nem tudok kimenni, de ha leszállt a géped küldj üzenetet.
-Rendben- mosolyogja el magát Katja, miközben Max megöleli és két puszit nyom az arcára.
Max a lépcsőn felfele menet még visszapillant, és egy rövidke integetéssel végérvényesen elbúcsúzik Katjától. Felérvén az emeletre, a kézipoggyászával a kezében elindul 38A jelet viselő beszállókapuhoz. Lassan andalog, hiszen rengeteg ideje van még a beszállásig. A biztonsági ellenőrzésnél még a nadrágszíját is le kell vennie a fém csat miatt, de a többiekkel együtt ezt egy utolsó mallorcai mókának fogja fel. Kisvártatva az érkezésnél megcsodált szélkerekes sörözőnél találja magát. Egy korsó San Miguel társaságában búcsúzik a szigettől.
Visszapereg a fejében az érkezése, amikor talán ugyan ennél az asztalnál állt meg egy rövidke pillanatra, és vetett vágyakozó pillantásokat, a sörüket kortyolgató vendégekre, majd kevéssel később megismerte Katját. Aztán ott voltak a Pálmai séták, a buszos városnézés, a műemlékek, nevezetességek, terek, utcák, sikátorok, éttermek, kávéházak. Nem kisebb élmény a tengerpart, a gyönyörű utak, a kocsikázás, no és a felfedezés, mely nem tudni még, hogy mennyire fogja az életét a feje tetejére állítani.
-Jaj, lassan be lehet szállni!- hasít belé a felismerés, ígyhát továbbindul átvágva ezernyi féle és nemzetiségű emberek kisebb-nagyobb csoportjain.
A visszapillantás a gépben is folytatódik. Csupa kellemes élmény mellett valami furcsa érzés keríti hatalmába, de mivel már gurulnak a kifutópálya felé megállja, hogy nem veszi elő a telefonját. Figyelemelterelésként az ablakra tapasztja a tekintetét.
A nagy feketeségben apró kék fények szegélyezik a gép útját. A gép hajtóműveinek monoton zúgása ad biztosítékot Max számára a nyugodt nézelődésre. Felszálló repülőgép, kifutópálya teljes kivilágításban, piros, fehér és kék fények kavalkádja...
-Jaj, megálltunk!- néz fel Max egy kicsit döbbent arccal, de mivel senki sem fordít különösebb figyelmet a várakozásra, ismét a repülőtér fényeire szegezi a tekintetét.
Egy gyors fordulást követően ismét megállnak.
-Istenem, remeg az egész gép!- de mire a "p" betűt kimondja magában Max őrületes ülésbefeszülésnek válik részesévé.- Hát erről beszéltek a gyerekek!- sóhajt fel megkönnyebbülten két fülkidugító nyelés közben.
A repülőgép lassan a pálmai kikötő fölé érkezik. Talán azért, hogy az érzékenyebb lelkű, mondhatni romantikusabb emberkék még vethessenek egy utolsó szerelmetes pillantást erre a csodálatosan kivilágított városra, és emlékezhessenek a parkjaira, utcáira, tereire, és minden szépre, amit magukba szívtak a nyaralásuk alatt.
Persze az emlékezéshez keretet adó város csak percekig élvezhető, hiszen a gép száguld a számára kijelölt folyosón. Nem is igen tehet mást, hiszen egy következő gép, már biztosan követi pár kilométerrel távolabb.
Hatalmas Boeing lassan balra dől, hogy célba vegye az otthont, Münchent.







Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Etelvaria alkotást töltött fel Vízi motoros címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Szex szeretkezés nélkül című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Temető-tündér című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Szex szeretkezés nélkül című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Városom Kaposvár című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szex szeretkezés nélkül című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Isten hozott című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Isten hozott című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Kút a tanyán címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Temető-tündér című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nélküled című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Kézen fogva sétáltam a Kedvesemmel című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) veled és nélkülem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)