NATURE, the gentlest mother,
Impatient of no child,
The feeblest or the waywardest,—
Her admonition mild

In forest and the hill
By traveller is heard,
Restraining rampant squirrel
Or too impetuous bird.

How fair her conversation,
A summer afternoon,—
Her household, her assembly;
And when the sun goes down

Her voice among the aisles
Incites the timid prayer
Of the minutest cricket,
The most unworthy flower.

When all the children sleep
She turns as long away
As will suffice to light her lamps;
Then, bending from the sky,

With infinite affection
And infiniter care,
Her golden finger on her lip,
Wills silence everywhere.
______________________________

Nincs türelmesebb, jobb, mint
A Természet-anya,
A leggyöngédebb, -féltőbb
Ha dorgáló szava

Hallik erdőn-hegyen
Annak, ki arra jár,
Mitől megnyugszik mókus,
Hunyászkodik madár.

Mily tisztes, amit elmond
Egy nyári délután:
Ilyen a háza, népe...
Majd napnak hajlatán

Templomhajók közt hangja,
Legyen szerény virág, vad,
A gyengét bátorítja,
S a félénk, halk imákat.

Ha gyermek alszik mind,
Lámpákat gyújtogat,
Majd égről hajladozva le
Csekély idő alatt,

Szeretve, gondoskodva,
Mi végtelent jelent,
Aranyló ujjal ajkain
Nyugvást, csendet teremt.