Ahogy feküdtem hanyatt a függő ágyon a nyírfák alatt, észrevettem, hogy öregszenek. Vastag törzsük fehérjébe mély, sötét ráncokat karmolt az idő. Aztán a lombok is... mintha mások lennének, mint eddig. Hajlékony ágaik olyan petyhüdten lógnak mint öreg ember arcán a bőr. És a levelek fénye, mintha már nem lenne olyan erőteljes, fakulnak a múló idővel... Keserű lett a szájízem. Kellemes szellő fújdogált. Nagy szükség is volt rá ebben az őrült júliusi kánikulában, és közben suttogtak... suttogtak a fák. Hegyeztem a fülem, jobban halljam miről mesélnek.

- Régen járt már itt az a kicsi lány, meg a nagyobbacska fiú... Mindig itt labdáztak előttünk a gyepen... sikítoztak, kacarásztak, olykor rúgták a bőrt...

Hallgatom suttogásukat, tűnődöm... aztán beszédbe elegyedem velük.
- Emlékeztek még rájuk?... Hát, sokszor hajba kaptak, főleg amikor tollaslabdáztak. A lányka még kicsi volt, ügyetlenke, a fiú már nagyobb, ügyesebben ütötte a labdát, aztán folyton morgolódott, hogy ő csak a labda után futkos, mert ez a pisis nem tudja ütni rendesen a labdát, neki kell folyton futkosnia utána... Hát igen, régen volt. Még ti is kicsik voltatok, nemcsak ők...Facsemeték... Hmm, mindig kellett a fiúval tollasoznom, hogy ő is játsszon egy jót... pedig nem volt kedvem, sok volt itt a munka, sokszor érkeztem úgy, hogy már fáradt voltam... de az nem volt elég, akkor a kicsi is nyafogni kezdett - Mami, játsszál velem is! Hát persze, hogy játszottam vele is... a kapálás megvárt.

- Azt mennyire szerettük, amikor az a csilingelő hangú kislány, itt szemben a diófán hintázott... csak úgy repült vele a hinta, meg utána az a hosszú lófarok a fején... a fiú meg ott arrább labdát dobált kosárra...

- Tényleg, - dünnyögöm - nézzétek, még mindig ott van a kampó a diófa ágán, amire a hinta fel volt kötve. Nahát, eddig észre sem vettem. Különben, a diófa is megöregedett, alig van rajta néhány levélke. Már akkor is öreg volt, amikor nyöszörgött rajta a hinta, de nézzétek most milyen korhadtak az ágai... jövőre talán már egy levele sem lesz, pedig tavaly még termést is hozott... jócskán megöregedett, talán ez az utolsó nyara... - szinte észrevétlenül kezdtek szivárogni a könnyek a szememből.

Összesúgtak újra fejem felett a nyírfák, mind egyszerre beszélt, alig értettem mit akarnak kérdezni.

- Hol vannak a gyerekek? Hát tudjátok, megnőttek, már rájuk sem ismernétek... De hiszen voltak itt két éve talán, nem emlékeztek? Amikor golf pályát építettek itt a pázsiton az apjukkal...Hmm, nagyon neki lelkesedtek, az egyik ütőket szerzett, a másik labdákat, aztán itt golfoztak... Hát tényleg nem emlékeztek? Vagy csak nem ismertetek már rájuk? Ők voltak, tudjátok, volt hangos kacagás, mert golfban mindegyik ügyetlen volt, nem csak a kislány, mint hajdan... No ugye, hogy emlékeztek!? Mit mondasz?... kicsit hangosabban... Ja, hogy megsimogattak titeket! Mégis alig ismertetek rájuk? Hát így van ez, a kislány is nagy már, mind magasabbak nálam, én lettem a család legkisebb tagja... rólatok nem is beszélve, jól lehagytatok nem mondom, csak nőttök, nőttök az ég felé... pedig egyikőtöket derékba törte a vihar néhány éve, már azt sem tudom melyikőtök volt az, hiszen olyan egyformák vagytok mind... hát csak nőjetek, ha kedvetek tartja, olyan jó hűsölni itt a lombotok alatt... Nektek is hiányoznak? Nekem is nagyon, hiányzik a kacagásuk, sőt még a nyafogásuk is... Hol az egyik jött, hol a másik, - Mami, nem akar velem játszani..., mami, olyan béna a húgi, egy labdát nem képes normálisan elütni... ez a kis béka, képes egész nap hintázni, biztosan hiányzik egy kereke... mami, már megint csúfol, hogy pisis vagyok... Hahaha, vége-hossza nem volt ezeknek a panaszoknak, nem igazán találták meg a közös hangot. Nem is csoda, hiszen a nemük is különböző, meg a korkülönbség is elég nagy közöttük... amúgy a fiú szívesen vigyázott a húgára, amikor megkértem rá... régen volt, tán igaz sem volt... Amúgy, most is jó testvérek, bár még ma is össze tudnak zörrenni, jótestvéri kapcsolatukat bizonyítandó...
Remek gyerekek! Csak éppen túl sok a dolguk... nincs rá idejük, hogy itt heverésszenek és veletek csevegjenek, mint én...

Ismét a kertben nyaraltam. Remek társaságom volt a nyírfák személyében. Sokat beszélgettünk és emlékeztünk együtt.