HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1817

Írás összesen: 45136

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2015-09-17

Nagyvárosi történet, hatodik rész

Búcsú

Őszi időre virradt a nap. Szellő borzolta Öbölpart még fázós, olyan álmos, hajnali borzongós vizét, de a huncut, kicsi hullámok már vidáman locsogtak-fecsegtek, kergették egymást pajkosan, a kikötött csónakok alatt. Az őszi ég, tudjátok, az a csodálatos őszi ég meg csak olyan nyitott, tiszta-kék volt, mint szőke, szerelmes asszonyok álomszép kék szeme hűvös hajnali ébredések, és összebújások után, a nap meg sütött már, melegített, amúgy nyűgös-álmos-lustán, egyszóval, lassan, de ébredezett már a falu.

Asszonyok pöröltek álomszuszék gyerekeikkel, meg dörmögő, morc, lustálkodó emberükkel - na nézz csak oda, hát ez még mindig nem képes felkelni, míg az ágy ki nem dobja - de, tudjátok ez a zsörtölődés nem takart, egyáltalán nem takart ám igazi haragot, á nem, egyáltalán nem, csak volt ez a megszokott mindennapi, reggeli rítus része, és mindannyian,: azok az édes-kedves perlekedő asszonyok, az ők álomszuszék gyerekeik, meg a látszólag morc, komótosan, feltápászkodó, de valójában aznapi tennivalóikat átgondoló embereik mind-mind tisztába, nagyon- tisztába voltak tennivalóikkal, mulaszthatatlan apró, fontos dolgaikkal! Szóval akárhogy is, jól elvoltak, meg szerették egymást, és ez volt a lényeg.

Különben meg kinek is lenne rossz kedve, mikor a Nagy Ajándékozó ma reggelre - ki tudja, lehet az idei őszön tán legutoljára - ilyen szép időt ajándékozott! Meg más oka is volt a jókedvnek, a reggelt, és későbbiekben az egész napot valamilyen feszült, ünnepélyes várakozás lengte körül, senki előtt nem volt titok, hogy azok ketten ma behajóznak a Ködbe. És ez eddig nagyon keveseknek adatott meg, az igazat megvallva, tán túl sokan nem is vágytak rá, de kimondva, vagy kimondatlanul, mindannyian egyetértettek abban, hogyha valaki, hősünk igazán megérdemli.

Akkor már rég úton voltak. A kora-hajnali derengés a vízen érte őket, még hideg- dermedt sötétben oldották el a csónakot, és felszálló, őket oly kedves-jótékonyan elrejtő hajnali párák mögé bújva halkan, óvatosan, közelítettek a Köd felé. Aztán elcsitultak, megneszültek az eddig oly megnyugtatón pajkos-fecsegő hullámok, a víz tükörsima lett, hirtelen csönd lett, nagyon nagy csönd. Megérkeztek.

Óvatos evezőcsapásokkal haladtak befelé, még a hirtelen támadt nagy csöndben is alig hallatszott az evezők csobbanása. Az orrukig se láttak, és mégis, bármilyen hihetetlennek is tűnt, az öreg mégis határozottan, biztos kézzel irányította a csónakot, mint akit valamilyen cél vezet.

Akkor hirtelen különös, fura zajok támadták a csöndet. Az egész csak volt olyan furcsa, olyan különösen riasztó. Ahogy csak közelebb értek, már tisztultak, felismerhetővé váltak a hangok, hallották már a nyöszörgést, a segélykérő kiáltásokat, meg néhol, és ahogy egyre csak beljebb eveztek, már egyre gyakrabban, tudjátok, ó, már egyre gyakrabban, a tébolyult átkozódásokat. És néhol, ahogy ritkult már a Köd is, megpillantották, megpillanthatták a karjukat segélykérőn, fohászkodón feléjük nyújtó alakokat is. És felgördült a függöny, a Köd meg - most épp, mint, sikeres, de amúgy ripacs-rossz rendező - megmutatta végre művét. És büszke volt, igazán büszke lehetett rá! Ők meg, mintha csak színházba lettek volna, bámulták az előadást, pedig még jegyet sem váltottak, tudjátok, erre az egészre igazán jegy sehol sem kapható, sehol se váltható.

Hősünk szíve szerint rég visszafordult már volna, de az öreg csak kormányozta a csónakot tovább. És ahogy haladtak egyre tovább, hagytak maguk mögött megszámlálhatatlan, reménynélküli elveszettet.

- Tudom, mire gondolsz fiam. Én is félek, nagyon. De még nem fordulhatunk vissza. Most még nem. Látod, kisfiam, Ő már csak ilyen, nem tesz különbséget az emberek között, lehet valaki fiatal, vagy öreg, bűnös, vagy ártatlan, akár gazdag, vagy szegény elesett, szerencse fia, vagy szerencsétlen lúzer, mindegy, mindenkit csapdába ejthet. Pont olyan, mint a halál, vagy azt hiszem, tán attól is rosszabb. És ne gondold, közülük bárkit is megmenthetünk. Élőhalottak mind. És különben is, ki lenne az az egy közülük, akit kiválasztanál?

Fojtott hangon súgta a szavakat az öreg, közben eveztek lassan tovább. És ahogy haladtak beljebb, mindig csak beljebb, egyre halkultak már a segítségért esdeklő kiáltások, megszűnt az átkozódás, a korábban tébolyult tekintetek közömbössé, váltak.
- Ők már régóta itt vannak - súgta az öreg.

Végre meglátták a férfit. Csont sovány volt, láthatóan sok év eltelt már azóta, hogy megérkezett, karját mellén összefonva állt, arca rezzenéstelen volt, és a szeme, tudjátok, ez volt a legkülönösebb; a férfi szeme furamód nem takart rettegést, kétségbeesett segélykérést, és - bármilyen furcsa - tébolyt sem, mondhatni, inkább fürkészőn a messzeséget kutatta.

Közel eveztek hozzá, egészen közel, az öreg meghajolt előtte, és a fiúra mutatott, a férfi tekintete megélénkült, pillantásuk találkozott, a szürke szem mosolygott, örömöt, tükrözött, - legalábbis a fiú akkor úgy érezte.

Aztán az arc megkeményedett, a pillantás hirtelen szigorúvá, elutasítóvá vált. Mintha csak mondta volna: elég volt, most menjetek! És mindketten érezték már. Hirtelen minden zaj elcsitult, nem hallották már a nyöszörgéseket, a segélykérő kiáltásokat, sikolyokat, de még a tébolyult, átkozódó rikoltozásokat sem. És hirtelen hideg lett, nagyon hideg.

- Észrevett. És most néz minket. Forduljunk, gyorsan! - súgta az öreg.
Fordultak, menekültek. Aztán csak úgy siklott kifelé gondviselés vigyázta kis hajójuk siklott, kifelé a Ködből, siklott sebesen.

- Tartoztam neked ezzel a találkozással kisfiam - szólt halkan az öreg. Megérkeztek, a csónakot kikötötték. Tulajdonképp nem történt semmi különös, pont olyan volt ez a nap az öbölpartiak életében, mint bármely másik. A kikötő üres volt, a férfiak - az utolsó jó időt kihasználva - halásztak kinn a tengeren, az asszonyok szokásos napi teendőiket végezték. Mostak, vasaltak, gyerekeket vigasztaltak Szóval nem volt örömujjongás, senki se jött ki a visszatértek fogadására. Meg transzparensek se voltak.
"Na" szóval. volt ez az egész semmi gáz, volt vágánycsattogás, búcsúzás. De Öbölparti Elkéső ezen a napon vált igazán felnőtté, másnap elbúcsúzott az öbölpartiaktól, és kénytelen-kelletlen elindult a nagyvárosba.

Költözöm,
veszem lajstromba apró dolgaim,
csomagolom vigyázva őket sorra,
helyükre téve őket pontosan,
vigyázva rájuk gondosan.
A doboz kicsi,
sok dolgom elvesztettem,
vigyázzon rájuk más!
Kicsit ezért most rossz is a kedvem.
De becsomagoltam holdat!
Az összes csillagot!
mindent, amit csak bírtam,
csak kicsit most magam vagyok.


Sajna, a mesélő kevéssé ismeri az öbölpartiak nyelvén, rég elfeledte már, száz év is elmúlt azóta, hogy a Túlparton járt - szalad az Idő - de gondolja, Elkésőnek, mert jól ismeri őt, ezért gondolja, ez járhatott a fejében.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Szendrey Júlia: Öregségem / Mein Alter címmel

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Úgy hordjalak címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/8. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/6. című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 17. fejezet című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Ma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Jó tanács című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ők heten című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bal- eset címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Hisz az árnyak nagyra nőnek... című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Drótszamár (Rögtönzések) című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Minden időben címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Holtomiglan holtodiglan című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Őszi fanyarka című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Ők heten című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)