HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1826

Írás összesen: 45412

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-11-19 20:37:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: túlpartiFeltöltés dátuma: 2015-09-18

Nagyvárosi történet, hetedik rész

Hétköznapok a városban, barátságok köttetnek...

Annak idején, sokáig halogattam Elkéső történetének folytatását. Mert a mostani történetben eddig, és ezután még leírtak csak apró epizódok, igazán csak kicsinyke részletek, lehet, említésre se méltó mozaikok hősünk élettörténetéből. Eddig: bevándorló szülei a tengeráramlat sorsára bízták, szerencsésen partot ért, a Ködből kimenekített édesanyja láthatta még halála előtt de az Öbölpartiak tanítgatták, nevelték fel, később, a Ködben találkozott az apjával, valójában ekkor vált igazából felnőtté, hogy aztán elbúcsúzzon, megérkezzen a nagyvárosba, megtalálja, majd elveszítse a két asszonyt, a két igazi barátot. De tudjátok, Elkéső még olyan fiatal (!), annyi minden fontos dolog történhet még vele (és, remélem, fog is) ebben a gyorsuló Időben!

Mindegy, azért már illene lenne lezárni életének ezt a szakaszát, asszem, ennyivel tartozom neki. Szóval, mindannyiunkkal történhetnek, bocsánat, történtek, meg még fognak is történni olyan apró dolgok, akár sikerek, vagy lehetnek kudarcok is, melyeket annak idején fontosnak tartottunk, aztán eltörpülnek, sima, emlékezésre se méltó, nullákká válnak az egyre csak gyorsuló, öregítő Időben, elnyomják őket az új kudarcok, sikerek, de mindent, tudjátok, ó mindent bedarálnak az esős-esernyős, szürke, szerelemnélküli, buszmegállós hétköznapok... Mindegy, szóval, folytatom, nem húzom tovább a drága Időt, ideje már!


Megérkezett hát Elkéső a nagyvárosba, és ott minden olyan furcsa, nagyon furcsa volt ám! A kikötő sem olyan ám itt, mint Öbölparton! Á, egyáltalába' nem, csak sokkal, de sokkal nagyobb volt, és itt állandó volt a zaj, a nyüzsgés, hatalmas csónakokba hosszúnyakú sárkányok nyúlkálnak. Elkéső ugyan még sose látott sárkányt, de az Öbölpartiak meséiből gondolta, biztos csak azok lehetnek, de valójában csak daruk voltak, tudjátok, napjainkban már nincsenek mesék, sajnos - és, raktak be raktak be rakományt, óriás poggyászokat. És folyamatosan ki, meg be. Mert nem volt megállás, soha nem volt pihenés. És honnan tudják a sárkányok, hogy mit kell kirakni, és berakni? Vajon, nem ugyanazokat a csomagokat rakják vissza, mint amiket kirakodtak? Tudja, ezt követni valaki egyáltalán?

És azok a távoli, fura, nagyon furcsa, oly magas építmények, magában csak felhőfalóknak hívta őket, tudta, nagyon magasak lehetnek. Napközben ezer szemmel visszhangozták, tükrözték a nap sugarait, éjszaka meg szórták szerteszéjjel ki-tudja-honnan-lopott fényeik.

Meg az a rengeteg ember. És azok meg folyton folyvást beszéltek, meg fecsegtek, locsogtak, magyaráztak, kiabáltak. Otthon ez nem volt szokás. Furamód, az Öbölpartiak csak akkor szóltak, ha fontos mondanivalójuk akadt. És tudjátok, akkor is csak szűkszavún, mintha drága lenne a "percdíj". Na és, ezek sose aludtak! Mert olyan érdekes módon, a nagyvárosban sose ment le a nap. Illetve lement, de akkor valami, olyan furcsa "más" adta a fényt. És ez a "más" nem ám a hold fénye volt, sütött ugyan ő is, de csak amúgy szemérmesen, mintha szégyenkezne... valamilyen

A kikötőben Elkéső öltözéke egyáltalán nem keltett különös feltűnést. (Bőrruha, különféle körmökből fűzött - rendkívül értékes trófeákból fűzött - nyaklánc, mindentől védő-amulett, csörgő-kagyló-karkötők.) De miért is keltett volna feltűnést, ugyanis történetünk épp a hippy-korszakban játszódott. Meg aztán a kikötőben, sokan leginkább csak nyomoruk, meg legfeljebb, távoli, olyan nagyon távoli álom-szivárvány-reményeik viselték...

Szóval Elkéső, csak megérkezett, aztán meg napokig csapódott, ténfergett, nem találva senkit, és nem találva még saját magát sem.

A két asszonnyal, Kalamajka Amandával, és Gyöngyfűző Etkával egy kikötői csetepaté folyamán ismerkedett meg. Csoportosulásra lett figyelmes. Elkéső látott már ugyan néhány csetepatét a kikötőben, de most igazán meglepődött a látványon. Két asszony hadakozott néhány matrózzal, akik félreértve az asszonyok zenéjét, táncát, bedobált, szánalmasan, silány, szűkmarkú garasaikért, ennél sokkal, sokkal több szolgáltatást reméltek. (Aztán az alkudozást, a félreértések tisztázását követte a verekedés.) Pontosabban, a két asszony közül látszólag csak az egyik, koromfekete hajú asszony küzdött meg a támadókkal, mint utóbb kiderült, Kalamajka Amanda volt ő.

A másik asszony szőke volt, csuda-kékszemű, meg nagyon szép, egyszerűen, csak olyan, olyan nagyon-nagyon álomszép, egy ládán ült, látszólag nem érdekelte őt ez az egész (affér), és, tudjátok, látszólag közönyösen, de szakadatlan fűzte, egyre csak fűzte álomgyöngyeit.

De ez a gyöngyfüzér láthatatlan védelmet, áthatolhatatlan sáncot vont ám a harcoló másik köré... A támadók ökölcsapásai, rúgásai nem érték el társát, sőt, még a válogatott szitkok is elhaltak a láthatatlan védőhálón.

Csak hát minden csudának vége szakad egyszer (mesék is csak a mesékben vannak, csak ott érzik igazán jól maguk, a világér' az egész világ kincséért se lépnének ki a valóságba), szóval valamelyik bamba bámészkodót nekilökték a ládának, amelyiken Etka ült, néhány gyöngy szétgurult, az asszony meg ösztönösen utánuk kapott, az álomszőtte gyöngyfonal meg hirtelen elszakadt, és akkor Kalamajka a földre került. Azok meg ütötték, rugdosták, ahol csak érték.

Elkésőt nagyon meghökkentette a dolgok ilyetén való alakulása. Öbölparton sose volt szokásba, hogy egy asszonyt bántalmazzanak. Úgy érezte hát, mindenképpen közbe kell lépnie. És alig telt el pár pillanat, a támadók elszeleltek, a hadszíntéren csak ők maradtak: Amanda, Etka, meg ő. (Meg két levágott fül.) Tudnivaló, öbölparti harcos, aki valamirevalónak tartja magának, sehová se megy a kardja nélkül. És, Elkéső igazi öbölparti harcos volt.

Hát innen datálódott, ekkor kezdődött barátságuk. Akkor még idejében érkezett, és meg tudta óvni a két asszonyt...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Ylen Morisot alkotást töltött fel A hold nappal címmel a várólistára

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Holdbárka című alkotáshoz

Chloe bejegyzést írt a(z) szíved-karod című alkotáshoz

Chloe bejegyzést írt a(z) Mondd Uram című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Várakozás címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha egyszer... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) November című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Élet című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A megperzselt völgy című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Holdbárka című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A lóápoló 42. fejezet című alkotáshoz

Habib bejegyzést írt a(z) Mondd Uram című alkotáshoz

F János alkotást töltött fel A lóápoló 42. fejezet címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Mondd Uram című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Csuki-csiki című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)