repedés fut az üveg falán
mint sorsomat töri el a fényt
a burokba zárt idő
nem is hallani a láthatár mögül érkező
suttogva színlelő esti szellő
simogató zenéjét
és az ősök énekét sem hallani már...

elhullott magok száradnak a köveken
nincs föld
nincs víz
nincs erő
és nem bukkan elő a megjövendölt
az ősidők óta várt messiás...
és halkul a mormogás
a hittel eldünnyögött imák
a befelé kiáltott vágyak
a magunkba zárt bizalom
a remény
hogy az oltalom nem késik már soká...

de valahol minden elakadt
valahol megrekedt a folyam
valamiben elbotlott a folyton forgó kerék
csak feszül és erőlködik
de ez nem elég...

bár pattanna már a húr
törnének a küllők
az időkerék fogai
csak történne már valami
hogy lépni lehessen előre
hogy vigyen a nekünk szánt sors-áram
amit tehettünk
már megtehettük mind
amit akartunk túl sok volt talán
és ha majd eloszlik létünk
az Űr egyszerű varázslatán
úgysem tudja majd senki
hogy voltunk
nem veszi észre a Mindenség
gyógyuló lépteink nyomát...

HANGOS VERS: Komáromi János (koma)