A közelmúltban egy kis üdülővárosban töltöttünk el egy hétvégét a barátnőmmel. Zsuzska szervezett mindent, gondoltam, én majd csak úgy belecsöppenek a kellemes programokba.
Már mindjárt a legelején rosszul indult. Fürödni mentünk. Ki gondolta volna, hogy ahol gyógyvíz van, ott nem lehet úszni, csak üldögélni a vízben. Ráadásul meleg vízben, ebben a dög melegben.
Nagy a medence, de a víz csak térdig ér. A környék minden nyugdíjasa ott üldögélt a medencében, beszélgettek, nevetgéltek. Beültünk mi is, de öt perc múlva úgy éreztem, ha nem történik valami robbanok. Tíz perc múlva megkérdeztem Zsuzskát:
- Te bírod még cérnával?
- Mit?
- Hát ezt a vízben üldögélést?...
- Akár napokig elüldögélnék benne, olyan jó meleg... - ez aztán a meglepetés!
- Itt döglődni ebben a pocsolyában... nálad elmentek otthonról? Figyelj, én ezt nem bírom tovább, megyek körülnézek, van-e itt egy normális medence, ahol legalább úszni lehet.
Találtam egy alig tíz méterest, de legalább hideg volt a víz és mély, ráadásul nem volt ott senki. Már ki tudja hányat fordultam, oda-vissza, aztán újra oda-vissza, hát nemhiába nem születtem a halak jegyében, sőt, a jóból is megárt a sok, meg már jól megmozgattam a váll-, no meg a hátizmaimat, szóval úgy éreztem, már ebből is elég volt. Visszamentem, gondoltam, csak ráunt Zsuzska is az üldögélésre. Dehogyis. Köszönte szépen, ő nagyszerűen érzi magát.
- Ezt nem hiszem el! Tudod mit, add ide a kulcsot, aztán felőlem innen akár nyugdíjba is mehetsz.
- Mit akarsz csinálni?
- Lebombázom az üdülőt! No, mozdulj már, add a kulcsot, átvedlek, aztán lógok egyet a városban.
- Jól van no, megyek én is!

Lógtunk együtt a városban, de nem volt semmi. Még egy nyamvadt kis park se, fákkal, ahol legalább levegőt kaphatna az ember. Zsuzska nyafogni kezdett.
- Minek a zöld, tudod, hogy allergiás vagyok.
- A pollenre drágám, néhány fától csak nem dobod fel a talpad?
- Jaj, mit eszel a fákon? Nem szeretem a fákat, a zöldet sem, a virágokat utálom...
Ez tényleg az a Zsuzska, aki harmadik általánosban jött az osztályba, s aki azóta is a legjobb barátnőm? Immár húsz éve. De hiszen nem is ismerem, olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Most éppen diszkóban vagyunk, Zsuzska ott vonaglik másodmagával a parketten, és vagy százan nézzük őket.
- No, nekem ebből elegem van. Mit bírsz még a meleg vízen és a diszkón kívül?
- A betont!
- Jól sejtettem. Hát menjünk a betonba. Van egy ötletem, ha vevő vagy egy kis csínytevésre?
- Bármikor! - ragyogtak fel váratlanul a szemei.

Amikor már a lakásban voltunk, előadtam az ötletem.
-Telefon-betyárkodunk. Benne vagy? - Elmondtam neki a részleteket. Egyre tágabb pupillákkal bámult rám. Na végre, valamiben egymásra találtunk. Zsuzska készült a szöveggel, neki ugyanis szakmába vágó. Elolvastam magam is a szöveget, hú, de fognak utálni a srácok engem ezért. Leírtam Zsuzskának a barátaim adatait, amire szüksége lehet. Kihangosítottam a telefonom és felhívtam az egyes számú jelöltet, Oszkárt. Zsuzska indított a szövegével.
- Jó estét kívánok. A Bevándorlási Hivatal Ellenőrzési Osztályáról hívom önt. Cseles Zsuzsanna vagyok. A horvát-magyar határon elfogtak egy perui lányt, Ochoa Milagrost, aki menekült kérelmet nyújtott be. Állítása szerint, az ön felesége, ezt a telefonszámot adta meg. Tehát, egyeztetés végett hívom önt, mert ha magyar állampolgárságú a férj, más elbírálás alá esik a hölgy. Tehát, ön Osztopán Oszkár, született 1987. április...
- Elnézést, a nevet újra... a lány nevét, legyen kedves. Nem tűnik ismerősnek.
- Ochoa Milagros. A legjobb az lenne, ha bemenne a legközelebbi Regionális Bevándorlási Hivatalba személyes egyeztetés végett.
- No de, este kilenckor? Azt sem tudom hol van ilyen hivatal...
- Sajnos, mi éjszaka is dolgozunk. Az lenne a legjobb, ha megmondaná hol tartózkodik jelenleg, és akkor útba tudnám igazítani, hol találja a legközelebbi hivatalt.
- De... nekem most programom van, itt az ajtóban várnak rám... nem lehetne esetleg holnap?...
- A lány érdeke lenne, hogy mielőbb túl legyünk rajta, addig ugyanis, fogva tartják...
Láttam, Zsuzska mindjárt elröhögi magát, így hát közbeléptem.
- Szia Oszi, itt Tifani...
- Most mi van? Te hogy kerülsz oda? Most már semmit sem értek...
- Közbe kellett lépnem, olyan készséges voltál, hogy képes lettél volna rögvest feleségül venni azt a perui lányt.
- Te tudod milyen vagyok, ha azzal segíthetek, hát feleségül veszem...
- Ne várakoztasd a barátaidat, inkább menj. Kellemes csínytevések éjszakáját!
- Remélem tudod, hogy ezt visszakapod!...

Zsuzskával gurultunk a nevetéstől. Ilyen reakcióra nem igazán számítottunk. Jöhet a következő áldozat, Pali. Vajon belőle milyen reakciókat vált ki ez a tréfa.
- Jó estét kívánok. A Bevándorlási Hivatal Ellenőrzési Osztályáról hívom önt. Cseles Zsuzsanna vagyok. A horvát-magyar határon elfogtak egy perui lányt, Ochoa Milagrost, aki menekült kérelmet nyújtott be. Állítása szerint, az ön felesége, ezt a telefonszámot adta meg. Tehát, egyeztetés végett hívom önt, mert ha magyar állampolgárságú a férj, más elbírálás alá esik a hölgy. Tehát, ön Pölöskei Pál, született 1992. szeptember...
- Tifani, megismerem a hangod!
Még, hogy megismeri a hangom? Amikor nem is az én hangom... adok én neked. Intettem Zsuzskának, hogy folytassa, álljon elő a bizonyítékokkal.
- Uram, bizonyára összetéveszt valakivel, én a Bevándorlási Hivataltól hívom, az érdekházasság a szakterületem. Ellenőriznem kell, hogy ön-e az adott perui hölgy férje, mert ha igen, akkor más elbírálás alá esik, azt hiszem, hogy ez közös érdekük, tehát arra kérem, legyen együttműködő. Tehát a perui hölgy, Ochoa Milagros, azt állította, hogy ön, Pölöskei Pál, született 1992. szeptember 23-án, lakcíme: Degesz, Akácos út 44...
Zsuzska még folytatta volna, ki tudja meddig, de már megszántam a fiatalembert, olyan csendben volt, csak nem rémült halálra?
- Szia Pali, itt Tifani.
- Nem mondod? Akkor eddig kivel beszéltem?
- Hát velem, - szólalt meg váratlanul Zsuzska - és nehogy azt állítsd, hogy egyforma a hangunk.
- Tényleg nem... de tudtam, hogy ez csak Tifani lehet... és cseles, nagyon cseles...
- Tényleg, Cseles! - hahotáztunk. - Hogy lehet, hogy ennyire jól ismersz? Oszkár régebben ismer már, és öt perccel ezelőtt feleségül akarta venni Ochoa Milagrost.
- No látod, hát engem nem abból a fából faragtak. Számíthatsz rá, hogy ezt visszakapod.

Zsuzskának tetszett a játék, most már ő unszolt, hogy legalább még egyet... Úgy döntöttem, legyen az Flórián, egy barátnőm férje. Bár, ha belegondolok, onnan duplán visszakaphatom.
- Jó estét kívánok. A Bevándorlási Hivatal Ellenőrzési Osztályáról hívom önt. Cseles Zsuzsanna vagyok. A horvát-magyar határon elfogtak egy perui lányt, Ochoa Milagrost, aki menekült kérelmet nyújtott be. Állítása szerint, az ön felesége, ezt a telefonszámot adta meg. Tehát, egyeztetés végett hívom önt, mert ha magyar állampolgárságú a férj, más elbírálás alá esik a hölgy. Tehát, ön...
- Álljunk meg... álljunk meg egy szóra... én nem ismerek semmiféle perui állampolgárt... nekem magyar feleségem van.
- Kérem, fáradjon be a legközelebbi Bevándorlási Hivatalba, személyes egyeztetés...
- Komolyan mondja, hogy nekem szombaton este tízkor ezzel kellene foglalkoznom?...
- Ön Fóti Flórián, született 1983. január...
- Honnan tudja az adataimat?...
- Uram, előttem van a házassági anyakönyvi kivonat, onnan olvasom az adatait...
- Egyébként is, ez a céges telefonom, honnan tudják a számot?...
- Onnan, hogy erről a számról hívtál egyszer egy bizonyos Tifani nevezetű minden lében kanalat... Hali!... - úgy éreztem, itt az ideje, hogy közbelépjek, még mielőtt teljesen kiborul.
- Tifani, megöllek tudod?
- Most már igen, de legalább Csilla jókat röhögött a háttérben.
- Szóval ő is be volt avatva a dologba?...
- Azt nem mondtam, csak hallottam, hogy fuldoklott a nevetéstől. Nektek is, kellemes csínytevések éjszakáját.
Ekkor ért a legnagyobb meglepetés. Esemes érkezett Flóriántól.
"Maradjon köztünk. Hány éves a perui feleségem?"