Hallom sóhaját a nyárnak
A fecskék már rég messze szállnak
Hajnalban gyöngy csillog a levélen
Közeledik az ősz, lelkemben érzem.
Hallom sóhaját a nyárnak
Ezüst fénye van a holdvilágnak.
Csillagok cikáznak a köd fátyolos égen,
Együtt néztük, emlékszel? - régen...
Hallom sóhaját a nyárnak,
A szívemben még porlepte nyár van.
Eljárt az idő felettem is
Vágyaimnak emléke is hamis.
Hallom sóhaját a nyárnak
Rövidebbek lettek az árnyak,
Szél kavarja lomhán az út porát,
Befesti szürkére a nyár aranyát.
Nagyot sóhajtok én is
Múlik a nyár, hamar jön a tél is.
Ökörnyál feszül a bokrok között
A gólya is rég elköltözött.
Sóhajt a nyár, hallom,
A fák alatt levél halom.
Szél sodorja messzire
Medrébe húzódott a patak vize.
Csobogása alig hallható
Benne úszik egy szétázott papírhajó.
Viszi a nyár sóhaját
A múlt lenyomatát,
A vérszínű pecsét alatt a jövő ígéretével
A múló nyár szerelmével.
Búcsúzik a nyár
Kár.
Kár, hogy szürkévé vált a táj
Szél suttogja egyre hangosabban, hogy fáj
Fáj összegyűrni a színes leveleket
Miket nemrég még napfény keretezett.
Elhintette magját a ligetszépe is régen,
Levele alig látszik már ott a téren.
Napnyugtakor hiába várok rája
Virágát senki nem csodálja.
Vérszínű vadszőlő keretezi az ablakot
Ki arra jár, meg emeli neki a kalapot.
Tegnap még zöld volt a levele,
Mára meg piros foltokkal van tele.
Festékét az ősz gazdagon szórja minden felé
Büszkén, színes ruhában akar állni a tél elé.
Majd ha fehér takaró borul a tájra
Az út menti bokrokat a szél sem cibálja,
Ott sétálok a régi fák alatt
Hol ágak hegyén még egy levél is maradt,
Szívemben a boldog nyár emléke lobog
Szürke felhők mögül a Nap hunyorog,
Csalfán pajkosan kacagna is, - látom
De elakad a látóhatáron.
Most, - este van, szép őszi este,
Kezem a kezedet kereste,
De nem voltál mellettem éppen
Hozzád siettem hát a majdnem sötétben.
Ablakunkon kiszűrődött a lámpa, pislákoló fénye
Mintha hívogatott volna, - térj be...
Itthon vagyok, ölel a karod
Veled maradok,
Ha akarod.