Ficsúr, a szomszéd ország piperkőc királya bezzeg örömmel hallgatta a hírt! A sárkány visszavette, ami az övé volt! Nem is azé a mulyáé! Haha! Mit is képzelt az a nyikhaj?
Mindig irigyelte a kis tejfelesszájútól a szerencséjét és a nőjét. Mikor pedig megsúgták neki, hogy éppen az ő csinos, mesefákkal ékes erdejében szállt le zsákmányával, tudta, elérkezett az ő ideje!
Bebodoríttatta vállig érő, dús fekete haját, felöltötte legszebb ünnepi ruháját, felhúzta legmagasabb sarkú selyemcipőjét - mert termetre meglehetősen aprócska maradt -, befújta magát a legerősebb illatú parfümmel, felrakatta magát a legszebb aranyszőrű paripája hátára, és elindult háztűznézőbe. Mármint barlangnézőbe, ugyanis oda bújt be a rondaság a szép királyasszonnyal.
Kihúzott derékkal, gőgösen feszített a magasban a király, hófehér selyemkesztyűje két ujjával csippentve az aranyporos kantárt. Kényeskedve lépdelt vele a nemes állat, büszkén felemelt fejjel, kitágult orrlyukakkal szimatolta a levegőt. Fel is horkant azon nyomban, mikor a szellő sárkányszagot sodort feléjük.
De Ficsúr is megérezte! Menten elő is vette az illatos zsebkendőjét, azt lobogtatta az orra előtt. Mikor a paripa már nem akart közelebb menni a barlang szájához, intett az apródjának. Erre az előkapott egy dúsan faragott, aranyozott sámlit, hogy leszállván a lóról, arra léphessen. De közben már serényen terítették a földre a bíbor szőnyeget, hogy azon közelíthessen álmai asszonyának fogva tartójához. Kihúzta hüvelyéből gyémántokkal és rubinokkal ékes, csillogó-villogó szablyáját, így lépett be a sárkány odújába.
Vadóc épp a haját fésülgette egy sziklapárkányon üldögélve, mikor elsötétedett a bejárat, és belépett rajta Ficsúr. Meglepetten pillantott a váratlan vendégre.
- Hű, de büdös van itt bent! - mondta a vendég.
- Neked is szép napot! Mi járatban vagy?
- Jöttem, hogy megmentselek.
Elcsodálkozott ezen még a sárkány is. Elődugta a hátsó sarokból az egyetlen ébren őrködő fejét, és hitetlenkedve két szép füstkarikát pöffentett ki orrlyukain.
- Fúj, de undorító! - kapta elő selyemszütyőjéből az illatosítót, és a flakon teljes tartalmát ráfújta az orra előtt lengedező rózsaszínű orra.
Na, az egy pillanat alatt paprikapirosra változott! Olyan bőszült tüsszögésbe fogott a hétfejű, hogy felébredt a többi feje is, de mivel a vízesésként csorgó könnyeitől nem látott, Ficsúr könnyedén lenyisszantotta a fejét a nyakáról. Látta a maradék hat, mi történt, és a szétspriccelő vér látványától menten elájult. Mennydörgéssel vetekedett, mikor az oldalára puffant. Kint az emberek riadtan lesték, összedől-e vajon a hegy.
Ficsúr király gálánsan a kezét nyújtotta az ámuló Vadóc felé, aki hipnotizáltan állt fel, s mire magához tért, már kint álltak az ujjongó, hajbókoló udvaroncok előtt.
A király kényeskedve átadta a smaragdzöld létől csöpögő fegyverét az egyik lakájának, ledobta a földre az összekoszolódott kesztyűjét, és beültette szíve hölgyét az előgördülő csillogó-villogó hintóba.
Mire a várba értek, Vadóc már magához tért a meglepődésből. Éles elméjével azonnal felismerte az újabb lehetőséget.
A palotában ezt követően minden este ünnepeltek. Állt a bál, a mulatozás, csak nappal aludtak pár órát. Harmadnapon tudott csak Vadóc végre kiosonni, hajnalban, parasztlány ruhában.
Nyöszörgött a sötét barlangban az immár hatfejű, sérült lelkületű sárkányfiú, izzó parazsakkal gyógyítgatta sebét, mikor barátnője belépett.
- Ki volt ez a bűzölgő anyaszomorító? - bődült panaszosan. - Nézd meg, mit tett velem!
- Na, ne búsulj! - vigasztalgatta Vadóc - Ez csak egyetlen fej, maradt még hat másik! Így is te vagy a legszebb tarajos messzi földön! Bújj el, ne mutatkozz, majd jövök, amikor tudok!
Kihirdették az eljegyzést, készültek a hetedhét országra szóló nagy lakodalomra. Hét nap múlva maga a bíboros adta őket össze.
Mikor a mézesheteknek vége lett, Ficsúr elindult kíséretével, hogy látogatást tegyen felesége országába, szemrevételezze a gazdag hozományt. Neje gyengélkedésre hivatkozva kimentette magát, mert tudta ő nagyon jól, mit hagyott ott maga után! Az értékes kincsek már mind biztos helyen elrejtve lapultak.
Ficsúr csalódottan és dühösen fordult vissza. Olyan szegény volt, mint a templom egere, az országot a csődtől csak a jó házasság menthette volna meg. De csak üres kincstárat talált. Próbálta kitalálni, hogyan meneküljön el a házasság köteléke alól, s már azt fontolgatta, mégiscsak az özvegy bankárné lenne jobb hitvesnek.
Ám mire visszatért, csak az üres szobát találta, mert időközben Vadóc is rájött a valóságra. Dehogy adja ő a vagyonát ilyen sehonnai, tivornyázós királynak! Elherdálná pár év alatt!
Inkább visszaszökött a sárkányához. Az közben felépült annyira, hogy ismét repülni tudott, s így újból a hátára pattanhatott, és a felhők fölé emelkedett vele.