Tisza partján talált a naplemente,
Gyönyörködve, csodálkozva merengve...
Jegenyesor néz bele a tükrébe,
Lassan a Nap bemerül a vizébe...

Túl a Tiszán integet egy szép leány,
Most látom csak, hogy az ott az én babám.
Édes rózsám te illatos gyöngyvirág,
Mit tegyek, hogy ne szenvedjek ideát?

Széles Tisza, jaj de nagy a sodrása,
Ott a mátkám, hogyan menjek hozzája?
Túlnan vélem, híd sem vezet odaát,
Még szemem is éppen hogy csak odalát.

Átalúszom én a Tiszát ma éjjel,
Érted gyöngyöm, dacolok száz veszéllyel.
Várj ott reám, patyolatos nyoszolyán,
Melegíts fel majd a hűvös éjszakán!

Átalúszom a nagy folyót teérted,
Hogy bevalljam szerelmemet tenéked.
Kupa borral az asztalon várj reám,
Forró csókkal, gyönyörű szép violám!

Széles a víz, hej de nagy a sodrása,
De sok legény veszett már a Tiszába.
Szőke Tisza lett neki a mátkája,
Soha-soha nem ért át a partjára.

Átalúszom én a Tiszát nem félek,
Nem járok úgy, mint azok a legények!
Házad előtt áll egy magas eperfa,
Ha átérek, találkozunk alatta!

Átalúszom én a Tiszát ma éjjel,
Dacolok most a sodrással, a széllel.
Bemerültem a nagy vízbe ma este,
Hozzád úszom szerelemtől repesve.

Gyenge karom ha fárad a közepén,
Rágondolok, hogy mit érzek érted én.
Ne félj rózsám, összeszedem erőmet,
Nem választ el semmilyen víz te tőled!

Ne félj kedves, itt vagyok most ideát,
Ring a vízen már az éji holdvilág,
Tisza partján áll egy magas eperfa,
Itt vagyok hát, csókolózzunk alatta!

Átalúsztam én a Tiszát teérted,
Hogy szeretlek, remélem így megérted,
Nem süllyedtem el a folyó vizében,
De elégtem szemeidnek tüzében.