HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 63 Tagok összesen: 1915 Írás összesen: 51228 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2015-10-19
Hull az elsárgult levél...Még a lépteim is Máté Péter dalának ritmusára kopognak, ahogy megyek végig a Sétatéren, az óriás gesztenyefasor lombsátora alatt. Hull, bizony hull a levél, aranysárga, barna, rőt-vörös szőnyeget terít talpunk alá az ősz. Ilyenkor akaratlanul is eszébe jut az embernek, vajon nem ez lesz-e az utolsó?... Aztán ha jön a tavasz, újra megfogalmazódik a feltételezés: lehet, hogy ez az utolsó tavaszom?... Leülök egy padra. Csodálom az ősz káprázatos színkavalkádját, hallgatom a fák lehulló levelének lágy neszét, ahogyan még Petőfitől tanultam jó öt évtizeddel ezelőtt. Jön egy szellő, löketet ad a már útra kész leveleknek, s hullanak imbolyogva, táncolva, lebegve szinte beborítva a teret. Aztán elém tolakodik egy régi kép: a tanya udvarán áll a szekér, látom kisiskolás önmagam, amint a bakon ülve, kezemben könyvvel tanulom Petőfi "Itt van az ősz" című versét. A tanyát körülövező fák árnyékba borították az udvart, csak imitt-amott szűrődött át a lombok közt a langyos napsugár. Ahogyan a szél játszadozott a lombokkal, úgy táncolt a fény is az udvaron. Most is arcomon érzem azt az imbolygó fényjátékot, s ugyanúgy élvezem a hangulatát, mint akkor, régen... Ezer gondolat cikázik a fejemben. Hirtelen eszembe jut a szomszédom, akivel összefutottam tegnap a lépcsőházban. Arra panaszkodott, hogy egész délutánja ráment a verstanulásra. Alsó tagozatos kisfiának a fejébe próbálta bevésni egy modern költő nyakatekert versét az őszről, s bosszankodott, hogy milyen nehezen ment. Dühöngött, mi a csodáért nem elég az ilyen apróságoknak egy egyszerű, de nagyszerű Petőfi-vers, amit könnyen megtanul, meg is ért, mert a tanulandó absztrakt versből vajmi keveset értett ő maga is, nemhogy a gyerek. Ezen aztán magam is hosszasan elméláztam. Igaza lehet az apának. Egy ilyen, erőltetetten tanult vers bizonyára nem fog emlékeket ébreszteni a gyerekekben évek, évtizedek múlva, ahogyan bennem az imént. Nehéz megtanulni egy kisgyereknek olyan verset, aminek nem érti a mondanivalóját, így semmi érzést nem vált ki belőle, nem tudja átélni, átérezni. Másnap talán feltudja mondani, azután azonnal el is felejti és később nem lesz mire emlékeznie... Hirtelen a fejemhez kapok, elfeledkeztem a randiról. A barátnőm már tíz perce vár rám a presszóban, de ha belefeledkezek a természet szépségeibe minden másról megfeledkezem. Most már futólépés a presszóig, pedig tudom, hogy Marcsi megértene. Lihegve nyitok be a presszóba, mindjárt látom, hogy már a gyümölcslevet is kihozatta részemre, ő viszont kávét szürcsölget. Csodálkozva bámul rám. - Mi van, téged idáig kergettek? - Nem akartalak megvárakoztatni, ne haragudj... - Észre sem vettem, én jöttem korábban... - mondja lemondóan. A hangján érzem, hogy baj van. - Én ezt nem bírom tovább!... Nem bírom még négy évig... - fakad ki, és csak úgy ömlik belőle a szó. Marcsi ugyanis tanítónő, még négy év választja el a nyugdíjtól. Most elsősöket kapott. Éppen elköszönhet tőlük negyedikben, és mehet nyugdíjba. Panaszkodik, hogy a gyerekek generációról-generációra egyre rosszabbak. Alig látszik ki a padból, de már tudja, hogy neki jogai vannak, neki nem kell szót fogadnia, mert majd az Apa, vagy az Anya megmutatja... Bezzeg arról soha sem hallott a gyerek, hogy az iskolában csendben kell ülnie, figyelni a tanítónénire, szót kell fogadnia, jól viselkedni. Jól tudja, hogy ezt sem lehet, különösen akkor nem, amikor már az elsősöknek is hét-nyolc órájuk van... A szülők meg elképesztően okosak, ők aztán tudják a csemetéjükről, hogy hiperaktív, nem képes megülni egy helyben, legyen velük elnéző... Tudom Marcsiról, hogy rendkívül liberális tanítónő, őt mindenki szerette, és még ma is szeretik hajdani tanítványai. A szülők a város túlsó végéről is ebbe az iskolába hozták csemetéjüket, miatta, csakis őmiatta. Ennek az iskolának soha nem volt gondja azzal, hogy esetleg nem jön össze a gyereklétszám az első osztályhoz. Mi történhetett vele? Lehet, hogy kiégett? Próbálom megfejteni a rejtélyt, de Marcsi tovább panaszkodik. - Képzeld, verset tanultunk tegnap az őszről, alig nyolcsoros volt, de nem ment a fejükbe. Persze lárma volt, meg rosszalkodás, de én már nem bírom túlkiabálni őket... Van néhány csendes kisgyerek az osztályban, szófogadók. Őket az első padsorokba ültettem, s csak velük tanultam, amíg a többiek torkukszakadtából üvöltöztek. Az az öt gyerek végül megtanulta, nehezen, de megtanulta... nem is csoda, olyan őrült ordibálások közepette... Mi lesz ezekből a gyerekekből?... Megint csak elém tolakodik a kép, amint ülök az udvaron a szekér bakján, hullanak az őszi levelek, csodálom a bágyadt napsugarakat... - Milyen verset tanultatok? - kapok észbe hirtelen. - Jaj, ne is kérdezd. Az olvasókönyvből, valami bugyuta őszi vers... - akkor váratlanul remek ötletem támad. - Gyere, elviszlek valahová!... - felpattanok a székről. Marcsiba karolok és viszem egyenesen a térre, majd leülünk a padra... - Az előbb itt ültem, itt felejtettem magam, ez miatt késtem... Hallgattam a fák lehulló levelének lágy neszét, csodáltam a bágyadt napsugarakat... Szeretem, nagyon szeretem az őszt, s csak most értettem meg miért... - aztán hallgattuk együtt. Közben Marcsi néha-néha megszólalt. - Te, ez hihetetlen, úgy kitisztult a fejem... El sem hiszem, a feszültségnek már hűlt helye, a fáradtságot sem érzem, ó, ez remek terápia, és minden olyan gyönyörűséges... - A mindenit! Csak most értettem meg miért hoztál engem ide! - kiáltott fel váratlanul. Másnap délután felhívott. Ma kivittem az osztályt a térre, nagyokat futkároztak a gyerekek, gesztenyét, leveleket gyűjtöttek, aztán leültünk a padra és hallgattuk a fák lehulló levelének lágy neszét, azután megtanultuk a Petőfi-verset. Mindenki hibátlanul felmondta, élvezték nagyon, a végén mindegyik kapott egy nagy ötöst, olyan boldogok voltak! - újságolta egy szuszra. Megint csak elgondolkodtam. Mi van, ha csapnivaló a tananyag? Ha a gyerekek fegyelmezetlenek, mert nem értik a tananyagot? Ha esetleg kiég a tanítónő, de még nyugdíjba sem mehet? Mi ilyenkor a teendő? Ezzel ki foglalkozik? Az ostor pedig mindenkin, szülőn, pedagóguson, a legnagyobbat mégis a gyerekeken csattan. Így lesznek mindinkább fegyelmezetlenek, neveletlenek, majd csirkefogók, lókötők, csalók, rablók, bűnözők, gyilkosok... Valahol, valamit nagyon, de nagyon elrontottunk. Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
Madár alkotást töltött fel Utolsó napokra címmel a várólistára ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Tacsi pacsi címmel a várólistára Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Mert hazudni kell című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A kerítő című alkotáshoz Kankalin bejegyzést írt a(z) Életre fűszerezlek című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Üvegcserepek című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lábadozva című alkotáshoz Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Életre fűszerezlek című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |