HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1916

Írás összesen: 51243

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2021-02-14 12:06:41

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: JegaFeltöltés dátuma: 2015-10-26

Soha ne tévessz szem elől fiam!

"Szíria a romlás, az emberi szellem az összeomlás szélén
Abdulnak hívnak, szírek vagyunk. Itt élünk a törökországi, Suruc város AFAD menekülttáborában, már két éve. Nem szeretek itt lakni, senki sem szeret. Aleppóból menekültünk, álmomban mindig ott játszok, ott jó volt élni, de jött az ellenség, és mindent szétbombáztak, már csak romok vannak, mi is azokban húztuk meg magunkat, apámmal, anyámmal, a nővéreimmel, és a kisöcsémmel.
Apánk szomorúan mondta, mennünk kell, itt mindenütt a halál szaga terjeng, itt mi is meghalunk, engem elvisznek katonának, ti meg éhen és szomjan haltok, vagy megölnek benneteket. Nem vagyunk biztonságban, hajtogatta folyton. Majd bevarrta az összes pénzünket a nadrágjába, anya összeszedte a holminkat, csak a legfontosabbat, játékaimat nem engedték elhozni, egyet sem, az iskolatáskámat sem. Este indultunk, egész éjjel mentünk. Ali öcsémet, apám vitte, csak három éves, folyton sírt. A nővéreim, Asma és Eshal némán lépkedtek anyánk után. Én apám mögött mentem. Mikor elindultunk, apánk azt mondta, hogy soha ne tévesszük őt szem elől. Rettenetesen elfáradtunk, apa nem állt meg, csak azt hajtogatta, menni kell. Nem tudom merre jártunk, én csak mentem apám után, csak a hátát láttam a hold gyenge fényében.
A hely, ahova beértünk kihalt volt. Apám a falu szélén, egy sziklákkal takart részen megállt, és azt mondta, most alhattok. Holnap megkeresem az embercsempészeket, azok átvisznek a törökökhöz. Lerogytunk mindannyian, de annyira fájt a lábunk, és olyan izgatottak voltunk, hogy csak feküdtünk, és néztük a csillagokat. Egyedül Ali aludt, apánk hasán. Félelem lett úrrá rajtam, mi lesz, ha jönnek a katonák? Ha félünk, nem tudunk aludni, az már biztos.
Észre sem vettem, mikor szundítottam el, a napsugarak ébresztettek. Apánk eltűnt, ijedten ráztam fel anyánkat.
- Mama ébredj! Reggel van!
- Csendesebben Abdul, még észrevesz bennünket valaki.
A sziklák árnyékába bújtunk el a tűző nap elől. Vártuk apánkat. Egy ütött kopott furgon állt meg a közelben, apánk szállt ki a sofőr mellől, és integetett, hogy jöjjünk gyorsan. Ablaktalan csomagtérbe vackoltuk be magunkat és a kocsi elindult. Mentünk és mentünk, hol aludtam, hol egy kis lyukon át néztem a tájat. Már besötétedett, mikor megálltunk, rettenetesen szomjas és éhes voltam. Mi kiszálltunk, az autó elment. Mentünk a sötétben egy drótkerítés mellett, aminek nem akart vége lenni, de amikor vége lett, egy kivilágított nagykapu előtt álltunk és egy katona fogta ránk a fegyverét. Kiabált valamit, apa nyújtogatta az iratainkat, dühösen kikapta apám kezéből és egy kis ablakon beadta. Vártunk és vártunk, Ali sírt, éhes volt és álmos, mint mi. Nagy sokára kinyílt a kapu, és mi bemehettünk. Nagydarab testes ember kísért bennünket, tudott arabul. Azt mondta, hogy holnap jöhetünk az iratainkért, akkor regisztrálnak, és megkapunk mindent, ami jár. Egy üres sátorba leterítettük a takarókat, apánk elment vízért, egy kannával hozott, mi majdnem mind megittuk, majd mély álomba merült az egész család. Reggel tudtam meg, hogy Suruc városában, egy török menekülttáborban vagyunk. Másnap elmentünk a tábor irodájába, minden adatunkat felírták, de az útleveleinket nem adták vissza. Apa nagyon dühös lett, de hiába, azt mondták ez a szabály. Csak beszéltek és beszéltek, a tábori rendről, hogy hova kell mennünk, ha betegek vagyunk, mikor osztanak ételt, és, hogy a tábort nem hagyhatjuk el.
Már egy éve élünk itt, utálok itt lenni. Nincs semmi, még egy fa sem, ami alá leülhetnék, nincs iskola, csak a hőség, és a hideg télen. Anyám és apám tanít bennünket, ők egy aleppói iskolában tanítottak még a békeidőben, most hármunkat próbálnak tanítani, de nincsenek könyveink, se tanszereink. Itt van iskola, de kicsi, és várni kell, hogy bekerülj, igaz még pénzünk sincs könyvekre.
Apánk azt tervezi, hogy Európába megyünk, de az sok pénz mondja. Szíria elpusztul, már soha nem tudunk visszamenni. Ekkor mindannyian zokogva borultunk le. Nem akarok elmenni abba a messzi Európába, ott mindig hideg van, nem úgy beszélnek, ahogy mi, meg sem fogom érteni őket. Félek még apával is útra kelni.
Apám arról beszél, hogy mennünk kéne, már indulnak az emberek. Nem tudja, hogy mitévő legyen, mert egyre többek kérnek az embercsempészek. Kevés a pénzünk. Én nem akarok menni, félek, olyan messze van. Apám mindent tud, de Németországról neki is csak úgy meséltek, és ha nem igaz, hogy ott mindenkit befogadnak? Apám azt mondja, hogy ott segítenek, senki nem hal éhen, adnak lakást és munkát a menekülteknek, újra járhatok iskolába, és ott soha nem lesz háború.
.- Nincsen útlevelünk!
- Nem baj kisfiam, majd visszaadják, ha elmegyünk, elengednek mindenkit, csak tudni kell, hogy mit mondjunk, én már tudom. Ne félj!
Egész nap Ibrahimmal, a tábori barátommal játszottam, néha a kerítés tövében ültünk, sokat mesélt. Azt mondta, hogy ha a tengerhez érünk, és átkelünk a hajóval, akkor már Európában vagyunk. Nagyon örültem, mert az nincs is olyan messze, és ha Szíriában újra béke lesz, hamar visszajöhetünk. Az nem lehet, hogy Szíria elpusztuljon, egy ország nem pusztulhat el. Nem hiszem én azt.
Egy este apánk leültetett bennünket a sátor elé, az arcán láttam, hogy valami komoly dolgot fog mondani. El kell mennünk, nem maradhatunk tovább, de a pénzünk kevés, Ezért anyátokkal úgy döntöttünk, hogy csak én indulok el, de nem egyedül, Abdul velem jön, és ha ott, tényleg befogadnak, lesz munkám, a többiek is utánunk jönnek, családegyesítéssel. Ennyi pénzünk van, csak így tudunk innen elmenni, egyébként itt öregszünk meg.
Úgy búcsúztam anyámtól, és a testvéreimtől, mintha soha többet nem látnám már őket ebben az életben. Síró arcuk maradt meg az emlékezetemben. Egy idegenekkel tömött busz vitt át bennünket Törökországon. Nagyon meleg volt, és csak egyszer állt meg, akkor is rövid időre. Éjfélre értük el a tengerpartot. Másnap jöttek a gumicsónakosok, apám fizetett, mi, és még sokan, akik a buszon ültünk, beszálltunk a csónakba. Alig fértünk el, folyton az járt a fejemben, hogy ez nem is hajó, de láttam a túlsó partot, és reménykedtem, hogy hamar odaérünk. A motor leállt, tovább eveztek a felnőttek. Végre partot értünk, még a vízben kiugráltunk a csónakból, idegességünkben. A rendőrök, vagy katonák, nem tudom kik, egy igazi hajóra vittek, ahol felírtak nevünket, lefényképeztek, és egy másik hajóra küldtek át. Ott egy napot vártunk, míg megtelt a komp, és végre elindulhattunk.
Szorosan apám mellett ültem, rettegtem attól, hogy szem elől tévesztem. El nem tudom képzelni, mit tennék, ha egyedül találnám magam. Soha még nem beszéltem apámmal ennyit, mint most, összekényszerítve. Egészen más lett apám, most sokat mesélt, a régi Szíriáról, a jövendő életünkről. Azért én féltem, lehet, hogy nem is igaz, amit mondtak neki. Nem hiszem, hogy van olyan ország, ahol mindenki gazdag, szép házakba laknak, soha nincs háború, mindenki kap segítséget, aki odamenekül, mi gyerekek iskolába járhatunk, még a lányok is, úgy ahogy a régi Szíriában. Nem angolt fogok tanulni, hanem németet. Amíg nem lesz házunk, addig is lakhatunk valahol, és pénzt is adnak, amíg apa nem kap munkát. Ezt nehéz elhinni.
Itt a kompon nem volt sok szír, körülöttünk, afgánok és pakisztániak ültek, nem beszélgettünk velük, de hallottuk, hogy ők is szírnek fogják mondani magukat, mert azokat mind befogadja Németország. A többi útba eső országban nem szabad ott maradni, azok kiutasítanak. Együtt kell menni, és ha erre nem megy, megyünk másfelé, de Németországba kell érni. Görögország után Macedónia jön, ott nehéz az út, hegyek vannak és gyalogolunk, majd Szerbia jön, úgy érjük el a magyar határt, azután Ausztria, ott már németül beszélnek, de csak utána jön Németország. Mire Szerbiába értünk, tönkrementek a cipőink. A legközelebbi városban, ahol napokig vártunk egy emberre, aki elvisz majd a magyar határ közelébe, kaptunk magunknak cipőt. Igyekeztünk mi menekülök, egy csoportban maradni, még akkor is, ha nem is ismertük egymást. Érdekes, hogy a magyar határ közelébe is éjszaka értünk. Ott is vártunk napokig. Végre jött egy ember, egy nagy kamionnal, amibe sok ember befért, és nem is volt drága az út, mert azt mondta, hogy a német határig elvisz bennünket. Apám, és a többiek nagyon örültek a szerencséjüknek. Én is jókedvű lettem, mert már annyira szerettem volna Németországban lenni. Kicsit azért szomorkodtam, mert eddig mindig láttam a tájat az ablakon át, de ezen, nem volt ablak, de csak kibírjuk, a sötétben, valahogy azt a néhány órát, apám szerint fél napot. Mindenki felcihelődött, vittük a kis cókmókjainkat, vizes palackjainkat, egyenként beszálltunk, szép sorban egymás mellé ültünk, apám megfogta a kezem, és szorosan tartotta. Az ajtót nagy csattanással ránk csapták, még hallottam a zár kattanását. Ijesztő csend lett, a teljes sötétségtől mindenkinek elakadt a szava, a kicsik sem sírtak.
Elindultunk. A vakságtól, az ütemes rázkódástól, és a nagy melegtől, elaludtam. Csak akkor ébredtem fel, amikor megálltunk, azt mondták ez a magyar határ. Folyt az izzadtság rólam, hányingerem lett, ittam a vizet. Apám sem beszélt hozzám, hangosan kortyolt a palackból, nagyokat sóhajtva.
Valaki az ajtó közeléből felordított - megfulladunk! Itt nincs szellőzés, nincs levegő! Mindenki ököllel verte a kamion oldalát, de azt nem hallotta már senki, az csak ment tovább. A zűrzavar eluralkodott, a kicsik sírtak, az asszonyok sikoltoztak, a férfiak ordítottak. Fogtam apám kabátját, de lehet, hogy már nem is az övét, mert a bezsúfolt tömeg egymáson vonaglott. Kézzel, és minden egyébbel kaparták az ajtó tömítéseit. Majd egyre halkult a sikoltozás, gyereksírást már nem hallottam, a férfiak kiáltozása gyengült. Én apámat kerestem, hiába hívtam, nem felelt. Kúszni kezdtem a csúszós padlón, ürülék, vizelet, izzadtság tapadt rám, öklendeztem a bűztől és az undortól. Némelyik test még vonaglott. A halántékom erősen lüktetett, az egész mellkasom égett, nem volt más vágyam, csak egy korty levegő. Az ajtóig akartam elérni, de fogalmam sem volt hol vagyok. Feladtam, hanyatt feküdtem, lebegtem, anyámat láttam, Ali öcsémet, a nővéreimet, csak apám nem volt sehol, pedig csak őt akartam megtalálni, hiszen azt mondta, hogy soha ne tévesszem szem elől az úton.
Megálltunk. Már csak távolról hallottam, hogy kattant az ajtó, nagy fehérség támadt, de képtelen voltam kiáltani, zuhantam valahová nagy sebesen, és nem tudtam semmibe sem megkapaszkodni.
- Atyaúristen! Te ezek mind megfulladtak, nem ment a szellőző!
- Ez borzalom. Menjünk, mielőtt ránk találnak!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2010-12-30
Összes értékelés:
615
Időpont: 2015-11-04 21:33:29

válasz eferesz (2015-10-28 21:55:43) üzenetére
Remélem Szabolcs, de akármi is megtörténhet, nem vagyok derűlátó. A világ kezd felbolydulni, a jobbat várja az ember, és egyre rosszabb jön. Valahol mindig dörögnek a fegyverek. Köszönöm, hogy olvastál.
Alkotó
Regisztrált:
2010-12-30
Összes értékelés:
615
Időpont: 2015-11-04 21:29:29

válasz efmatild (2015-10-30 13:29:53) üzenetére
Szomorú bizony, mert már többször is megtörtént. Nagyon ijesztő, hogy egy egy országnyi nép menekül. Köszönöm a figyelmedet kedves Matild.
Alkotó
Regisztrált:
2010-12-30
Összes értékelés:
615
Időpont: 2015-11-04 21:27:12

válasz Haász Irén (2015-11-03 17:42:57) üzenetére
Én is így vagyok velük Irénke.
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3380
Időpont: 2015-11-03 17:42:57

Szomorúan aktuális, kedves Ibolyám. Sajnálom őket, és félek is tőlük.
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
540
Időpont: 2015-10-30 13:29:53

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ibolya!
Nagyon szomorú történet, és ami még szomorúbb, hogy meg is történt ez.
Sok szeretettel: Matild
Szerkesztő
eferesz
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
3178
Időpont: 2015-10-28 21:55:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ibolya!
Nem írhatom azt, hogy örömmel olvastalak, de köszönöm Neked, hogy ezt megosztottad velünk. Isten fizesse meg, remélem, hogy meg tudunk maradni embernek.
Szeretettel: Szabolcs
Alkotó
Regisztrált:
2010-12-30
Összes értékelés:
615
Időpont: 2015-10-28 20:30:35

válasz T. Pandur Judit (2015-10-28 00:53:22) üzenetére
Bizony Judit szomorúan aktuális. Most jön a tél, még több tragédia fog történni. Köszönöm a figyelmedet.
Alkotó
Regisztrált:
2010-12-30
Összes értékelés:
615
Időpont: 2015-10-28 20:28:26

válasz Ylen Morisot (2015-10-28 18:04:23) üzenetére
Meg kellett kedves Ylen, gondolom, hogy rajtam kívül még sokan megírták.
Szenior tag
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1813
Időpont: 2015-10-28 18:04:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ibolya!
Ezt meg kellett írnod. Köszönet érte.
Szeretettel:
Ylen
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5214
Időpont: 2015-10-28 00:53:22

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ibolya!

Az alkotásod nagyon aktuális, és nagyon szomorú.

Judit

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kis Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kis Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) nyikorog csak padló című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

T. Pandur Judit alkotást töltött fel A rozsdafarkú címmel

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hódító Konrád című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Kirándulás 3. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hétköznapi boldogság című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A táncoló címmel

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A piaci légy című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Kirándulás 2. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (1/8) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Mikor című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)