Őszi napfény kábulata,
a temetőt átkutatja,
mintha ő is emlékezne
elköltözött véreinkre,
hisz nem jönnek vissza már,
hisz nem jönnek vissza már!

Kikkel egykor együtt voltunk,
lelkeikért gyertyát gyújtunk,
lerójuk a kegyeletünk,
s oly nehéz a szívünk nekünk
érettük, mert szerettünk,
érettük, mert szerettünk!

Nem marad e földön senki,
kirótt úton kell elmenni,
s egyszer mind eljutunk oda,
hol megfáradt lelkek hona
a nagy útról hazavár,
a nagy útról hazavár!

Kezeinkben friss virágok,
könnyek közt gondolunk rátok,
lelketek a csillagokban
emléketek szívünkben van,
eleven, mint gyertyaláng,
eleven, mint gyertyaláng!

Holtak napja mindenkié,
ki már halott, s ki lesz... azé,
mert az élet egy utazás,
s a halál a végállomás,
nyugodjanak békében,
nyugodjanak békében!