Ma a kacagó gerlémről írok. Ekképp segítek neki, mert ő maga ezt nem tudja megtenni. Ha kérdem tőle, örül-e neki, csak röhög.

Örököltem, hiszen magamtól nem jutott volna eszembe egy folyton röhögő és burukkoló lényt tartani a lakásban. Aki ráadásul, amikor nem ízlik neki, amit kap, magokkal dobálja a közelébe tévedőket.

Lánynak tudtam a madárkát, ezért lánynevet kapott. Ugyanis korábban nem volt neki, csak Madár-nak hívták. Az meg mégis milyen nyomorúságos dolog, nem?

Igen ám, de pár éve szóltak, hím a lelkem, külső jegyek alapján. Reméltem, innentől kezdve a neve nem jelent majd számára nagy traumát. Talán fel sem tűnik neki. Ki tudja, miként működik ez a szárnyasoknál.

Erre mi történt? Tojt egy tojást. A nagy ketrecben, ahol egyedül lakik. Ilyet tett, női névvel, de hivatalosan fiú létére. Azóta nem forszírozzuk a nemét, mindenkinek jobb ez így.

Nem tudni, hány tavaszt ért meg, hozzánk már kifejlett jellemhibákkal került, ide értve a fal összeköpködését. Időnként belenéz a tükrébe, röhög egyet és tovaugrik inni egy derekasat.

Amúgy fehér tollakban pompázik, karmos lábacskákkal, hosszú, pirosas csőrrel és fekete gombszemekkel. Írhatnám azt is, okos szemecskéi vannak, de aki két világba bámuló kis fekete félgömbből kiolvassa az okosságot, annak még nem ürült ki a szervezetéből a legutóbb szippantott csík.

Napjait amúgy jobbára valamelyik rúdján tölti. Néha leröppen az etető-tartályaira, amibe a magokat szórjuk. Ilyenkor hangosan burukkol, talán örömében. Amikor iszik, úgyszintén. Ha elfogyott a kedvére való mag, mindet kiválogatta, akkor a többivel, a rácsok között kihajigálva, a közelében lévőket bombázza. Közben burukkol vagy röhög. Néha búg vagy turbékol, de ez a ritkább.

Ha sokan beszélgetnek, esetleg érdekes hangot hall, szintúgy közbeavatkozik. Verdes kicsit a szárnyával és bármely meglepő, de röhög vagy burukkol. Ilyenkor roppant elégedett, fejét ide-oda forgatva lesi a reakciókat.

Általánosságban szólván elmondhatjuk, minden vele történő érdekes dolgot, éhség, evés, ivás, testmozgás és társaságnak örülés, rögvest tudtunkra ad. Megnyilvánulási formái nem túl változatosak, szárnycsapkodás, ide-oda topogás és az említett burukkolás, búgás, röhögés. De ez nem is baj, így szoktuk meg, így szeretjük. Ha pedig épp túlzottan zavaró, mert például szüntelen beleröhög a filmbe, még mindig ott a fehér pöttyös barna lepel, amit kifejezetten arra tartunk, hogy le tudjuk vele takarni a kalitkáját. Ilyenkor időlegesen elcsitul, amíg meg nem könyörülünk rajta és vissza nem engedjük a közösségbe.

Azt azért hozzá kell tenni, rá is jellemző, hogy soha nem segít semmit.