Üres

Szárnyakon szállnak égen álmaim,
át a Menny felhő-barikádjain,
Napból csillagba őrület kerget,
vágyakon repülök felhők felett.

Húsz év nagy idő, mondják a nagyok,
miért érzem úgy: belefulladok?
Nem értem a "nagybetűs" világot,
embert s napot mind csak csodálok.

S ha minden lányban csodát látok,
kérdem: miért én vagyok az álnok?
Minden érzés maga a csoda,
mindenkinek szívem adom oda.

Gyermeki szemekkel körbenézek,
dalok, hercegnők, álmok, tündérek,
mindenhol azt az igazit várom,
szemükben a Te szemedet látom.

S üres minden perc nélküled
csukott szemek alatt a képzelet,
így hát maradnak nekem az álmok,
mit nekem csalás és vad ármányok?


Bűnöm, hogy nem születtem gonosznak,
testvére lettem örök gondoknak,
és marad nekem ez a szép álom,
és jutalmam csak durva magányom.

Miért van, hogy ki csal és hazudik,
előbb éri el gyarló vágyait,
mint én, ki nem kér csak szeretetet,
s cserébe adná az életet?