HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1885

Írás összesen: 49089

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-17 16:04:37

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriello BagnoFeltöltés dátuma: 2007-01-18

Casa Liza -5-

-Lehet, hogy fel kellett volna ajánlanom, hogy maradjon velem még néhány napot?- töpreng Katja, miközben szeme sarkából egy bátortalan könnycsepp indult nem éppen hosszú útjára.- Úgy akartam a közelségét, úgy küzdöttem a társaságáért, és most ilyen simán elengedtem. Nem vagyok normális! Az a fránya üzlet nem lett volna szabad, hogy ennyire elvegye az eszem! Max!- kiált fel magánban fájdalmasan.
Ám Max mit sem tudva az egészről, komótosan baktat a felső szint padsorokkal, üzletekkel szegélyezett folyosólabirintusában. Katja már talán a nem is látja a távolodó alakot, csak oda-képzeli a lépcső tetejére.
-Telefon! Fel kell hívnom, azonnal!- fut át Katja fején a gondolat.
A tárcsázás azonban kudarccal zárul. Max telefonja ki van kapcsolva. Kétségbeesés uralkodik el Katján. Bizonytalannak érez mindent mely a jövőbe mutat, és Maxhoz köthető. Rá kell döbbennie, hogy semmit sem tud Maxról. Amikor azt kérdezte, hogy hol lakik, csak annyit tudott meg, hogy Schwabingban a kórház közelében. Telefonszámnak is csak a mobilt tudja.
-Jaj milyen egyszerű volt még minden délelőtt! Sétáltunk, beszélgettünk a szigetről, kávézgat-tunk, és nem is törődtem azzal, hogy hamarosan elmegy! Ha őszinte akarok lenni magammal, azt sem tudom, hogy ha hazamegyek hol keressem!?! Mindössze a mobil telefonjának a szá-mát ismerem, meg azt, hogy Schwabingban lakik a kórház közelében. Nem csöngethetek be minden házba, nem szólíthatok le minden velem szembe jövőt azzal a kérdéssel, hogy ismeri-e ön Max Flint urat!?! A telefonkönyvben is ezer számra találnék Max Flinteket, bár Schwabingi címen lehet, hogy azért nincsenek olyan rettentően sokan.
A hosszas önostorozás végén Katja látható letörtséggel bandukol ki a parkolóba. Beül egy taxiba és hazamegy.
A taxisnak a két eurós viteldíj helyett ad egy ötöst, majd meg sem várva, hogy visszaadjon kiszáll a kocsiból és eltűnik a sövény mögött, mely a főutat választja el a szálloda parkolójá-tól, és gazdasági bejáratától. Szomorkás hangulata annak ellenére sem oldódik, hogy a bár színpadára fekete muzsikusok tüzes hangulatot varázsoltak. A pohár sangria elkortyolgatása sem oldja nagyon fel a hangulatát.
Alig szenderedik álomba, amikor megszólal a telefonja.


-Kérem kapcsolják be a biztonsági öveiket, megkezdtük a leszállás. Köszönjük, hogy a légi-társaságunkat választották- kezd bele a kapitány a búcsúzásba.
-Már meg is érkeztünk?- néz fel Max az újságból.
Kitekintve az ablakon megpillantja földi fényeket. Városok suhannak el alattuk, miközben a süllyedés egyre fokozottabban érezhető.
Néhány pillanat múltán a kerekek halk sikolya végérvényesen tudatosítja az utasokban, hogy a nyár ezen része lezárult, hazaértek a nyaralásból, kezdődnek a szürke esős müncheni hét-köznapok.
Ez a szomorkás üzenet talán még senkiben sem tudatosult úgy igazán, hiszen a szépen kivilá-gított terminál, a fények sokszínű kavalkádja, és a repülők között serénykedő munkások elte-relik a figyelmet.
-Akkor szombaton találkozunk áll fel Max a kényelmes plüss ülésből. Komótosan araszol kifele a tömegben. A kijáratnál először Klaust pillantja meg, de csakhamar Udóék is a látó-mezejébe kerülnek.
-Üdvözletünk a nagy utazónak! Tényleg olyan jó volt, mint azt a telefonba mondtad, vagy csak...
-Állj!- emeli szólásra Max a kezét. - Először meg szeretnélek benneteket ölelni, mert nagyon régen láttalak benneteket. Az élménybeszámolót, pedig ha akarjátok otthon elkezdem, de ha későinek gondoljátok az időpontot akkor holnapra is áttehetjük.
-Nem Ma akarunk mindent hallani!- válaszolja Klaus mosolyogva.
-Rendben, akkor otthon találkozunk! Udo, hogy jöttetek?
-Taxival, nem volt kedvem parkolgatni, keresgélni a kocsit...
-Akkor elmondom az igazat- vág bele Colette a férje mondókájába.
-Csak nincs valami baj?- komorodik el Max.
-Á semmi komoly, csak a fiad, ahogy szokta elkeverte a kocsija kulcsát...
-Valamelyik nadrágomban lehet, csak már nem volt időm átnézni őket- mosolyogja el magát Udo.
-Akkor irány a legközelebbi taxi!
-Ha megengeditek, szólni szeretnék- emeli Klaus szólásra a kezét.- Én a Vitoval jöttem. Ab-ban mindnyájan elférünk.
-Hát nem is tudom, mit mondhatnánk erre a szívélyes invitálásra.
-Azt, hogy akkor indulás- vágja rá Franziska.
-Hát megérkeztem- sóhajt fel Max miután beleül a karosszékébe... de várjatok csak!- amilyen fáradsággal átszőtt kényelemmel belehuppant a fotelbe, olyan frissességgel pattant fel belőle.
A töretlen lendület, mely jellemezte a mozdulat kezdetét mit sem lanyhult a felállást követő-en. Max berohan a szobájába, és lázas keresgélésbe kezd a csomagjai között.
-Á igen, ez az!- bólint elégedetten, majd az apróbb, s nagyobb csomagokkal a kezében visz-szamegy a nappaliba, ahol némileg változott a helyzet. Klaus kivételével mindenki egy pohár jó bajor sörrel a kezében ácsorog, várva, hogy a nagy utazó visszatérjen.
Néhány perces köszöntés után Max átadja az ajándékokat, melyeket oly nagy gonddal váloga-tott órákon keresztül. A kicsomagolás közben elkezdődik az élménybeszámoló. Némi szelek-ció azért átszövi a történteket, mely gyakorlatilag nem titkolódzás, csak óvatos megfontoltság.
Franziska szájtátva hallgatja a beszámolót Pálma nevezetességeiről, a piros busszal bejárt utcákról, terekről.
-Talán pár nap múlva már mi is utazhatunk ezen a buszon- sóhajt fel az élménybeszámoló végén.
-A vidék pedig még csodálatosabb- folytatja Max a kiselőadás.
Amire az élménybeszámoló véget ér elkezd világosodni. A kis társaságban azonban a szikrá-ját sem lehet felfedezni az álmosságnak.
-Tudod Max- szólal meg Klaus néhány perc csend után-, én ennek ellenére nem hiszem el, hogy csak ezeket akarod nekünk megmutatni. Túl régen, és túlságosan jól ismerlek ahhoz, hogy kételkedjek benned!
-Nos, igen. Bevallom vannak elgondolásaim, bizonyos dolgokat illetően, de erről még korai lenne komolyabban beszélni. Mindenképpen azt akarom, hogy lássátok a hátteret. Megérezzé-tek azt, ami engem megfogott ezen a szigeten.
-Megérezzük?- néz fel Udo.
-Igen, Ha nincs ellenedre, foglaltam nektek a következő hét péntekére repülőjegyet, valamint szállást a hétvégére.
-De apa, én...
-Pont hosszú hétvégére akartunk menni anyáékhoz- vág Colette Udo szavába.-, de anyáékhoz lemehetünk a következő héten is, hiszen kivettél néhány nap szabadságot, vagy nem?
-És pénteken mikor indulnánk?- emeli fel a kezeit megadóan Udo.
-Hatkor. Gondoltam, ez egy olyan időpont, ami már nem okoz különösebb munkahelyi prob-lémát.
-Mikorra is érünk így oda?
-Olyan nyolc körül. Vacsorázni már együtt fogunk!- mosolyogja el magát Max.- Nézd Klausék elszunyókáltak.
Max pénteken az egész napját hivatalos ügyek intézésével tölti. A teendők részint az utóbbi hetek elmaradásai, másrészt tájékozódás, és persze nem kell elfelejteni, hogy Liza sírjára is kellett friss virágot vinnie. A sírhoz érve nagyon meghatódik. Nem is hitte volna, hogy a gyerekeknek, még arra is volt idejük, hogy friss virágot vigyenek a kicsinyke családi emlékműre.
A későnyár napsütéstől átmelegedett sírkövön üldögélve Max részletesen beszámolt minden-ről, amit átélt a nyaralása alatt, és bizony soha nem hallott részletességgel vázolta a fejében megfogant terveket.
-Klaus? Szervusz- szól bele a telefonba Max.
-Szervusz barátom! Csak nincs valami gond a holnapi indulással?
-Semmi baj, ne aggódj. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen a kínálat a kis alapterületű garzonokból?
-Ilyen sokba került a nyaralás, hogy kisebb lakást kell keresni?
-Ne viccelj már! Egy ismerősömnek lenne szüksége egy ilyen lakásra.
-Hát, nagyon vegyes a piac, de ki lehet fogni, főleg felétek találni egész jó állapotúakat. Ke-ressen fel pár irodát a barátod, biztos a kezébe akad több kedvére való ajánlat is.
-Rendben, akkor megmondom neki. Akkor, nyolckor találkozunk a reptéren- vált témát Max búcsúzóul.
Az este nagyon lassan telik el. Vacsora után, még sörözgetnek egy kicsit a kertben, majd Max előkészíti a poggyászait, melyeknek nem volt sok idejük a pihenésre.
-Apa, jó utat neked, és vigyázz magadra. Reggel én korán indulok nagyok, mert Bécsbe lesz egy tanácskozás, és tízre oda akarok érni.
-Ti is vigyázzatok magatokra, és pénteken este várlak benneteket a repülőtér kijáratánál, a buszparkolónál. Ha nem lennék kint valami oknál fogva tudod, hogy hova kell menned, de nem hiszem, hogy bár mi is közbejöhet.
-Rendben apa, akkor pénteken látjuk egymást.
-... Udo!- szól fia után Max.
-Igen apa!
-Fiam, tudnod kell, hogy nagyon nagy terveket dédelgetek magamban. Anyátok halála óta most érzem először, hogy készen állok egy új élet megkezdésére.
-Ezt hogy érted?
-Remélem péntekre minden úgy fog alakulni, ahogy azt tervezem, és akkor majd beavatlak a terveimbe.
-Üzletről van szó?
-Ne haragudj, de most még korai lenne bármit is mondanom. Fontos, hogy Klaus lássa azt amit én, és véleményt mondjon. Ő mégis jártasabb egy-két dologban nálam, no és szerintem ismerősei is vannak akik esetleg egyengethetik az utunkat eleinte.
-Kíváncsivá teszel!
-Kérlek, bízz bennem, azaz bennünk.
-De mit láttál apa? Csak nem házat akarsz venni?
-Ne haragudj, de tényleg nem akarok semmit elkiabálni. Ám azt meg szeretném kérdezni, hogy ha esetleg...
-Igen
-Mit igen?- vág bele Max a fia szavába. Azt sem tudod mit akarok kérdezni.
-Igen- mosolyogja el magát Udo.- Számíthatsz rám... mindenben. Úgyis unom már ezt a számítógépesdit, a konferenciákat, a menjen ide meg oda oktatásokat szervezni utasításokat.
-És Colette?
-Colette jól beszél spanyolul, van egy pár nagyon hasznos iskolája, tehát...
-Köszönöm fiam, de ne szaladjunk ennyire előre. Pénteken már sokkal okosabbak leszünk. Talán akkor már realitása is lesz a további tervezgetésnek.
-Rendben apa. Ugye addig senkinek se beszéljek erről a családban?
-Maradjon ez egyenlőre még kettőnk titka. Köszönöm... és pihenj, mert holnap hosszú napod lesz!- búcsúzik el Max a fiától.
A reggelre tervezett programok tökéletes precizitással követik egymást. Egyetlen porszem, mely a gépezetbe belekerült az a repülőgép indulása, ugyanis majdnem negyven perccel ké-sőbbre tették át az indulást a menetrendben találhatóhoz képest. Ennek a várakozásnak Franziska a legnagyobb vesztese, no meg Klaus bukszája. Franziska idegességét a tranzitvá-róban található üzletekben való vásárolgatással vezeti le.
Max ez alatt a reggeli sajtó tanulmányozásával van elfoglalva. Kényelmesen lapozgatja a megszokott újságait, majd mikor már az utolsó betűt is kiolvasta belőlük Klausék keresésére indul. A reggeli forgatagban nem sok sikerrel jár, ígyhát visszaballag a beszállókapuhoz. Franziskáék is csakhamar visszakeverednek.
-Nem lehet még beszállni?- néz körbe Franziska.
-Szerintem hamarosan kinyitják az ajtókat- válaszolja Max-, de ne izgulj!- mosolyogja el ma-gát.
-Könnyű azt mondani. Beléd sem fért volna egy zabszem pár hete, abban biztos vagyok!
-De kedves Franziska túléltem, és ismét...
-Gyertek már, be lehet szállni- szól bele a Klaus a beszélgetésbe.
-Jaj- sóhajt fel Franziska, és elindul Max oldalán a gép fele.
A beszállás Max érzése szerint sokkal gördülékenyebben sikeredik, mint ahogy eddig tapasz-talta, sőt a gép is hamarabb kezdte meg a gurulást. A felszállópálya előtt sem kellett araszol-niuk, aminek az volt a legszembetűnőbb jele, hogy azonnal be tudtak állni a kifutópályára. A pár nappal ezelőtti ülésbefeszülés emléke még frissen él Maxban.
-Mindjárt indulunk. Franciska, nyeljetek nagyokat, ha bedugul a fületek.
-Jó- suttogja Franziska.
Klaus egyik kezével az ülés karfáját, másik kezével a felesége kezét szorítja, miközben Max lazán az ablakra szegezett tekintettel szemléli az először csak mellettük, majd aztán alattuk tovasuhanó tájat.
-Na fent vagyunk! Innen már csak lefele van út- mosolyogja el magát Max- rámutatva a kép-ernyőre, melyen a sebességen és a külső hőmérsékleten kívül az utazómagasság is fel van tüntetve.
-Jó vicceid vannak drága barátom- feleli Klaus, miközben Maxon áthajolva kitekint az abla-kon.
-Az Alpok, szép nem?
-Megnézhetem én is?
-Cseréljünk helyet, és akkor Franziska is megláthatja ez a csodálatos tájat.
-Te ebben biztos vagy, hogy én kibírom az ablak mellett?
-Ha nem bírod, cserélünk.
-Rendben, megpróbálom- áll fel Franziska.
Ez a helycsere olyan kiválóan sikeredik, hogy a leszállásig szóba sem kerül a "visszarendező-dés".
-Látjátok, ez már Mallorca- mutat ki Max, már ismételten az ablak mellől, az alattuk elterülő tájra.
-Hamarosan megpillantjuk a kikötőt, a várost, mely éjszaka gyönyörűen ki van világítva, no meg a katedrálist, melyről azt olvastam, hogy a főhajója nagyobb a kölni dóménál.
-Nagyon rossz lesz a leszállás?
-Semmi extra nincs benne- bagatellizálja el Klaus kérdését Max.



Katja vidéki háznéző túrájából ismét csak csalódással tér vissza.
-Vagy nagyon kicsik, vagy óriásiak, és nagyon lerobbantak. Ha rá kell költeni egy kisebb va-gyont, akkor...- kezd bele az okoskodásba Katja, a bár teraszán egy asztal mellett üldögélve.
Jegyzeteibe mélyedve számol, csoportosít, képeket keres a fényképezőgépében, de nem talál olyan megoldást, ami a kedvére lenne. Pedig becsületére legyen mondva bebarangolta az egész nyugati és északi partvidéket. Irodákat kutatott fel, ajánlatokat kért, házakat nézett, de többségben az be sem akart menni, az elhanyagolt külső miatt.
-Amire csak keveset kell költeni az közel van az egymillió euróhoz, kevesebbért meg lehet, hogy nem éri meg venni bár mit is, mert a ráköltött pénz megtörténhet, hogy a végelszámo-lásban magasan túl fogja szárnyalni egy effektív jelen árfolyamon magasabb árú ház árát. Mh, na majd meglátom holnap mit látok- néz fel a papírjaiból Katja.
A következő pohár mochitót Katja már hátradőlve, a műsort nézve szürcsölgeti el, majd las-san összepakol, és elindul a szobájába. Mielőtt azonban belépne a liftbe a hallban kicsit elidő-zik. Olyan érdeklődéssel lapozgatja át a különböző irodák mappáit, prospektusait, mintha még az életében nem látott volna ilyet.
-Ha holnap sem találok semmi érdekeset vissza kén jönni pár napra, valamikor szeptember-ben- fut át Katja fején a gondolat, miközben az oldalára fordul, és magára húzza a vékonyka takarót.
A felhők mögül bátortalanul előkukucskáló napsugarak az országúton találják Katját. A bősé-ges reggelit követően nekiindul a kelet-délkelet fedőnevet viselő kutatótúrának, mely ha a puszta tényeket vizsgáljuk sok újdonsággal nem szolgál. A fiaskó várható volt, hiszen összes-ségében a sziget nem nagy, tehát égbetörő különbségekre nem lehet számítani.
-Ó bárcsak itt lenne Max!- sóhajt fel Katja, miközben Cala D'or egyik vendéglőjében fo-gyasztja a jól megérdemelt ebédjét.- Nem értem, hogy miért van valakinek telefonja, ha be sem kapcsolja! Vagy csak nem azért nem hív, mert elege lett belőlem, és ennyi? Majd meglá-tom. Otthon minden ki fog derülni!- próbálja nyugtatgatni magát.
Az önbizalomban egyáltalán nem dúskáló eszmefuttatás, némileg elbizonytalanítja Katját. Olyannyira elszomorodik, hogy nincs is nagyon kedve tovább keresgélni, inkább hazaindul. A vezetés azonban jótékonyan visszaállítja a bizakodó hangulatát, s ezért nem gurul be a szállo-da parkolójába, hanem továbbhalad egészen a tegnap már valamelyest feltérképezett délnyu-gati terület felé. Ez a terület, valamiért különösen kedves lett a számára ez alatt a pár hét alatt. Talán a pár hajókázós, sétálós, óra (amivel Max ajándékozta meg) hagyott oly mély nyomokat benne, amit nehéz feledni. Azonban az elhatározás, miszerint ha vesz is valamit, akkor az erre felé fogja venni egyre határozottabban él a gondolataiban.
Városról városra való kutatásnak, no és persze a nyelvismeretnek előbb utóbb meg lett a haszna. Puerto Andratxban rátalált álmai házára. Az kikötő közelében, ám mégis nyugodt helyen fekvő ház az öblöt védelmező hegy oldalában épült. A tulajdonosok még mindig ben-ne laknak, és csak jövőre szándékoznak kiköltözni belőle.
-Nézze señora, ha magának így megfelel megköthetjük a szerződést, ha nem, hát nem. Ne-künk nem sürgős. A ház, amit három utcával feljebb felújítunk anélkül is elkészül, hogy mi ezt a lakást eladnánk.
-Nekem ez így tökéletes, ám nem ismerem az itteni szabályokat, rendelkezéseket. Szeretnék a konkrét tények birtokában utánanézni mindennek.
-Ahogy gondolja. A faluban talál több irodát, ahol örömest állnak a rendelkezésére, ám azt tudnia kell, hogy ennyiért ilyen házat irodában nem fog kapni.
-Igen, ezt én is tudom- válaszolja Katja a tulajdonosnak, majd felvázolja mindazt amit az el-múlt két napban látott.
A beszélgetés végére az idősödő señor mégegyszer végigkalauzolja Katját a házon, csak úgy szívfájdításként.
-Az üzlet elméletileg sínen van- fut át a gondolat Katja fején miközben beül a kocsijába
-, már csak Kiehling urat kell felhívnom, hogy keressen ki minden szabályt, törvényt, rendel-kezést, mely egy ilyen ingatlan vételével kapcsolatban szóba jöhet.


-Nézzétek alig késtünk tíz percet!- mutat Max az órájára, miközben arra várnak, hogy feláll-hassanak az üléseikből.
A kifele hömpölygő emberáradatban egyszerűen képtelenség egy aprócska helyet is találni. Max látva a reménytelennek tűnő helyzetet elmeséli a pocakos emberes történetét, melyre Franziska csak egy szörnyülködő tekintettel reagált, majd mint akit egy rakétából lőttek ki felpattant az üléséből és szélsebesen elkezdi lepakolni a kézipoggyászokat.
-Uraim! A sor csak önökre vár!- mosolyogja el magát végre.
-Akkor nincs mit tenni, indulás, de szerintem Max menjen előre, ő már ismeri a járást.
-Rendben, jövök már! -lép előre Max, majd sietős léptekkel megindul a terminál felé.
A terminálban kezdetét veszi a nézelődés. A szélmalmos terecskén Max javaslatára nem áll-nak meg.
-Majd hazafele leülünk sörözni- nyugtatja le Max Klaust. -,és Franziska neked is lesz időd bőven szétnézni a butikokban, ám most siessünk, mert szerintem a csomagjaink már a futószalagon köröznek!
-Az nem lehet, hiszen néhány perce szálltunk csak le.
-Ó kedves Klaus, ezen a szigeten sok csoda fog még érni, de ha kételkedsz bennem, annál jobb, legalább megtapasztalod azt, amit én nem tudtam elmesélni, csak átélni!- bölcselkedik Max.
Bármennyire is biztos volt Max a dolgában, azért kicsit izgult, hogy valójában úgy dolgozza-nak a szállítók, mint az pár hete tették. Csalódnia egyáltalán nem kellett, sőt! A kényelmes nézelődős bandukolásnak az lett a következménye, hogy már alig volt csomag a Müncheni járat csomagjait fuvarozó szalagon. Max nagy bölcselkedésbe kezd, majd már amikor kiérnek a terminálból csak annyit mond:
-Hát megérkeztünk.
-Ne bolondozz már Max! Majdnem egy órája leszálltunk már- néz rá kissé furcsán Franziska.
Ám Max mit sem törődve az értetlenkedéssel, tovább indul a hatalmas pálmafákkal szegélye-zett parkolóban.
A szállodában egymás melletti szobákat kaptak. Az ötödik emeleti szobák pontosan a tengerre néznek. A kilátást semmi sem zavarja.
-Tenger, homokos strand, vitorlások- töltekezik Franziska a kilátással.
-Na én is elrendezkedem a szobámban. Ha készen vagytok, kopogjatok át!
-Rendben Max- válaszolja Klaus,- de azt hiszem időbe fog telni, mire a feleségem betelik ezzel a panorámával.
-Én ráérek- mosolyogja el magát Maximilian.- csak ez a fránya Hotel Leo ne lenne ilyen kö-zel- mormogja magában, miközben belép a szobájába.
És valóban. A két szállodát mindössze egy parkoló választja el egymástól. Egy parkoló, ami hajdanán ugyan olyan utca lehetett, mint bármelyik másik a környéken, csak lezárták a főút felöli részét, és parkolót csináltak belőle, hogy a vendégek tudjanak hova parkolni az autóik-kal.
Max a maga komótos tempójában kipakolt mindent, amit magával hozott erre a másfél hétre. Csomagja lényegesen karcsúbb volt, mint az előző érkezésekor. Ez annak is köszönhető, hogy sok olyan holmit, amit pár hete magával hozott, be sem pakolt, mert rájött, hogy felesleges elcipelnie, ha úgy sem fogja hasznát venni.
A gondolataiban dúló kuszaság tisztulására sok reményt nem lehet fűzni. A holnap határkő lesz a felszabadultságában.
-Ha elmegy Katja ... ha elmegy! Erre gondolni sem szabad- hessegeti el a gondolatot a fejé-ből, amint kilép a teraszra.- és mi lenne ha- kezd bele töprengésének újabb fejezetébe Max, miközben rákönyököl a korlátra.
-Hogy van kedves szomszéd?- néz át egy ismerős arc a szomszéd balkonról.
Max egy pillanatra fel sem fogta, hogy Franziska mosolyog rá olyan önfeledten, mint még soha.
-Köszönöm kérdését remekül. És ön?- kezd bele egy kis mókázásba Max.
-Ó ne is mondja, Istenien érezzük magunkat a párommal, tudja csak pár órája érkeztünk, még ismerkedünk a környékkel.
-Te kivel beszélgetsz?- lép ki Klaus a függöny mögül.
-Nem hiszed el! Max is itt nyaral a szigeten, és pont mellettünk lakik!
-Nem mondod! Micsoda véletlen- kacagja el magát Klaus.
A kacagás átragad a kis társaság minden tagjára. A vidámság végigkíséri az egész napot, mely gyakorlatilag Franziska körül forog.
Ebbe a délutánba gyakorlatilag több dolgot bele sem lehetett volna zsúfolni. Először napozni mentek, melyhez ugye fürdés is dukál, majd megéheztek, ígyhát elfalatozgattak egy kis parti tavernában, majd sétáltak egy hatalmasat a környéken. Az este lezárásaként bementek busszal a Ciutatba.
Max kitett magáért. Ugyan beszélőkéje és városismerete messze elmarad Katja tudásától, de azért amit tudott az elmondott a városról.
-Azért jó lesz lepihenni, kicsit elfáradtam- jegyzi meg Franziska miközben Klaus kitárja a szobájuk ajtaját.
-Max, reggel mikor találkozzunk?
-Szerintem nyolc fele ráérünk lemenni reggelizni.
-Majd kopogj át, de hosszan, mert mi mélyen tudunk ám aludni- néz vissza az előszobából Franziska.
-Rendben, szép álmokat!
-Köszönjük, te is pihen jól!- búcsúzik el Klaus egy baráti kézfogás kíséretében.
Max, mivel egyáltalán nem érzi magát álmosnak kiül az erkélyre. Hosszas nézelődés után gondolataiba mélyedve ül még pár percig, majd előveszi a telefonját és tárcsázni kezd.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Bakancslista című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Játsz-Ma című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ősz és tél című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = H című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Virágnyílás idején címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szikrák, színek, tejjelek című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Szikrák, színek, tejjelek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szikrák, színek, tejjelek című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)