("...amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Máté/25/40) )

A Duna olyan, mint a földi dolgok általában, ott, ahol a lábadat körülöleli piszkosszürke, de ha messze előre nézel a Muszájsziget irányába, egyszerre csak észreveszed, hogy kék a folyó, mint az ég. És ez tényleg így van, az evezősök tanúsíthatják. A Muszájsziget elnevezés egyébként a Hámori Banditól származott, ő mondta egyszer egy lánynak, akit a Ganz-üdülő előtt lévő stégen szedtünk fel: "tudod kislány, milyen sziget az a sziget ott szemben? Á, nem kislány, nem a Szentendrei sziget, kislány, de kis butus vagy te, hanem a Muszájsziget. Tudod, ha valaki oda átjön velünk, annak már muszáj...!"
A Muszájszigeten van a Libalegelő, ez egy széles, kopár magas-part, a Lupa után az első valamire való kikötőhely Szentendre fele, ahol megpihenhet az ember, ha csajjal van. Ide már nincs messze a folyón átívelő távvezeték, és a névtelen kissziget, ahol mindennap esik az eső, akkor is, ha éppen nem esik, olyan sűrű ugyanis a fák lombja, hogy nem engedi át a párát, a vízcseppek összegyűlnek a leveleken és lecsöpögnek az ember fejére még a legforróbb nyári napon is, amikor egy szem felhő sincs az égen.

Egyszer népes vidám, baráti társasággal evezni indultunk, a Libalegelőre készültünk, belevaló bikinis lányokat vittünk magunkkal. A Főfelügyelet üdülője a Tungsrammal szemben van a budai oldalon, srévizavé félúton a szigetspicc zöld tömbje emelkedik ki a folyóból, emitt a parton, közvetlen mellettünk köt ki a Káposztásmegyer felől átjövő komp, mögöttünk pedig, strázsát állnak a Pénzverde égig érő, karcsú jegenyefái. Az üdülő és a Libalegelő között a távolság 7 folyamkilométer, ami nem egészen másfél órányi evezés, sodrással szemben, egy négy fővel túlterhelt túra-kielboatban.
Már kora reggel érződött, hogy meleg lesz aznap, bár a Deregh bácsi, aki szokás szerint lekísért minket a partra és a sólya szélén állva megvárta, hogy rendben elinduljunk, aggodalmas képpel nézett fel a ragyogóan kék égre. Nem vette észre rajtam kívül senki, csak a Hámori Bandi. Alig észrevehetően megvonta izmos vállát, kék szemének villáma átcsapott hozzám: gyerünk Testvér!
Ő az első hajóval ment, a Bp X 921-el, én, az én társaságommal a másodikban a 2003-al. Jelt adott, s egyszerre indultunk a sólya elől. Az evezők tolla belekapott a vízbe, s az ismerős zajok: surrogás, csattogás, nyikorgás közepette eltávolodtunk.
A vén huszár meg csak állt a parton odagyökerezve, mint az évszázados szilfa, déli irányba nézett, az Északi összekötő-híd irányába és összeráncolt homlokkal az eget leste.

Deregh bácsi tudhatott valamit, de ha tudta is, nem kötötte az orrunkra. Mindenesetre, alighogy elértük a Lupa csárdát, s vele szemben a szigetet a mókás, lábakon álló, erkélyes-teraszos kicsi villákkal, borulni kezdett az ég dél felől: komor, vastag, habos szegélyű felhőzet közeledett, melyből időnként egy-egy cikkázó villám vágott ki, s tűzostorával végigverte a vidéket.
-Előre Testvér, fel Libalegelőig! - kiáltott át hozzám a Testvér. Egy lomha túra-kajakot előzött, evezője tolla tajtékot vert a sötétbarna, fodrozódó vízen.
Belekapaszkodtam én is az evezőkbe, tudtam, a Testvérnek igaza van, a Lupa csárdában nem találunk menedéket a vihar elől, a Lupa csárdát galád kezek porig égették!
De a Libalegelőn a Bolondoknál átvészelhetjük - futott át a fejemen, míg húztam. Az innen már csak kettő kilométer.
Sok évvel később, akkor már állt az új Lupa csárda, nagyon fájt, hogy a személyzet azt hitte rólunk, mármint rólam és a Hámori Bandiról, hogy mi gyújtottuk fel a régit. Alig akartak kiszolgálni és ez rosszul esett. Majdnem megvert három pincér, csak mi erősebbek voltunk.

Alighogy kikötöttünk kövér cseppekben elkezdett esni az eső. Az ég szüntelenül villámlott, a dörgések folyamatos dübörgéssé olvadtak össze.
-Gyorsan! - kiáltotta a Testvér! -Fordítsuk fel a hajókat, és a lányok bújjanak alá!
Esélye sem volt, hogy a bolondok tanyáját elérjük a sziget közepén, nyakunkon volt a vihar.
Fél órán keresztül tartott az égiháború, aztán, ahogy jött, el is ment, kék lett az ég, kisütött a Nap. Igen ám, de metsző, hűvös szelet hagyott maga után, dideregve húztuk össze magunkat a part menti sávban, a hajók mellett. Hámori Bandi ekkor előkotort egy száraz, sötétkék sporttáskát a hajó alól, s beletúrt. Melegítő alsó, felső került elő a belsejéből. Én is észbe kaptam, s én is előkerítettem a hóbelevancomat. Nálam is volt tréning alsó és felső. Eszembe jutott az indulás előtti szóváltás. Azt kérdezte akkor az egyik bikinis lány: "mi a csodát hoztok magatokkal azokban a sportszatyrokban?"
S a Hámori Bandi így felelt: meleg ruhát, arra az esetre, ha vihar jönne, s elromolna az idő.
A fekete hajú lány nevetett.
-De hiszen csak ide megyünk 7 km-re! Én ugyan nem viszek magammal semmi kacatot. Sőt, ami rajtam van, azt is leveszem majd.
Most bezzeg reszketsz, mint a miskolci kocsonya, - mondtam magamban kárörvendőn, s felhúztam izmos felsőtestemre a tréning-felsőt. Az alsót rángattam magamra fél-lábon ugrálva egy tócsában, amikor látom ám, hogy a Testvér éppen a másik didergő leányzóra segíti fel a sajátját.
-Bújj csak bele szépen! Így ni! Várj, az ujját visszahajtom, mert hosszú neked!
-Meg fogsz fagyni - mosolygott vértelen, keskeny, remegő szájszéllel az a lány. Ő szőke volt, és nagyon eredeti, szép, telt keblei voltak.
A Hámori Bandi rámosolygott, kihúzta magát. A kék fürdőruha volt rajta, pertlijébe sekli volt befűzve, ami világosan megmutatta, hogy ő bizony profi vitorlás-versenyző, és nem egy kis senki.
-Hogy fáznék kislány! Többször voltam én már ilyen, és ehhez hasonló helyzetekben, mint ahogy te életedben azt mondtad, hogy jó napot kívánok!

A Testvér még aznap este megdugta a telt keblű leányzót. Legjobb tudomásom szerint csak egyszer dugta meg, ő sosem dugott kétszer ugyanazzal a lánnyal. És, ha most valaki azt gondolná, na persze, a jócselekedettel csak erre ment ki a játék, annak üzenem, nem ismeri ő a Hámori Bandit, neki nem volt szüksége ilyen, s ehhez hasonló cselekre, ha nőhöz akart jutni. Ő pusztán csak jószívű volt, egyszerűen csak nem bírta elnézni, hogy mellette vacog az a lány, míg neki meg ott van a jó meleg tréningruha a tatyójában.
Én az enyémmel nem boldogultam, a felsőjét levetette, de a bugyijától nem tudtam megszabadítani.
Hát...ilyen az élet, s ilyenek a lányok.