HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44597

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / novella
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2016-01-19

Kakukkfióka 2/1

A húszas éveimben ismertem meg Annát. Ugyanabban az utcában laktunk, talán öt-hat ház volt közöttünk. Mi még albérlőkként, ők éppen akkoriban vették meg azt az öreg házat, ahol éltek. Kedves, fiatal házaspár két kislánnyal. Szerény, szolid emberek voltak. Az apa eljárt dolgozni, sohasem kérdeztem hová, az anya nevelte a két kislányt. Nagy kert tartozott a házukhoz, ő azt művelgette. Nagyon ügyesen, mert sokat árult belőle a piacon, úgy zöldségféléből, mint virágból. Jó nagy területet ültetett be az illatos növényekkel és gyönyörű csokrokat kötött belőlük. Sohasem fordult elő, hogy egyetlen is a nyakán maradt volna, az ő virágai keltek el mindig elsőként a piacon.

Egy alkalommal magam is vettem tőle egy csokrot, aztán elbeszélgettünk kicsit. Arra figyeltem fel, hogy végtelenül szomorú a szeme. Aztán észrevettem, hogy valójában csak az egyik szeme szomorú, a másik mindig nevet. Valami gondja lehet ennek a szép arcú fiatalasszonynak, gondoltam. Talán tévedek, de ha mégsem, ezt a titkot mindenképpen szeretném megfejteni, döntöttem el magamban.

A gyerekek még kisiskolások voltak, olykor az anya elkísérte őket. A kisebbiknek fogta a kezét, aki nevetett, csacsogott egész úton, a nagyobbik meg mogorván ment anyja mellett. Amikor az a kezéért nyúlt, durcásan a háta mögé rejtette, s duzzogva ment tovább.
Az apa mindig estefelé érkezett haza kerékpárral. Alig csikordult a fék, már nyílt is a kapu, s a kicsi lány futott apja elé. Az a karjába kapta, magához ölelte, perdült vele egyet, s azután kézen fogva mentek be, majd eltakarta őket a kapu, de a kislány csilingelő kacagása még sokáig kihallatszott.
Számtalanszor láttam őket így, ám a nagyobbik lány mindig hiányzott a képről.

Aztán, egy alkalommal, amikor a piacra indultam vásárolni, megpillantottam Annát az árujával. Körülbelül egy időben értem oda az ő két kislányával, akik iskolába mentek, csak egy pillanatra álltak meg anyjuknál. Magam is megtorpantam, mert amíg a kicsi lány anyja nyakába csimpaszkodva hallatta csilingelő kacagását, addig a nagyobb morcosan ráripakodott anyjára:
- Itt árulja a pék a kiflit! Adj nekem három kiflire pénzt. Remélem, már árultál annyit?
Anna letette a nyakába csimpaszkodó kislányát - arca elkomorult - úgy mondta.
- Egy-egy kiflit vehettek - közben a köténye zsebében kotorászott.
- Mindig csak egyet, mások ötöt-hatot kapnak - szólt a lány nagyon durcásan anyjára.
- Nekünk csak ennyire telik, ha otthon megettétek a reggelit, aztán kapjátok az iskolában a tízórait, akkor elég lesz - majd kicsi lánya kezébe nyomta az egyik kifli árát, a másikat meg a nagyobbnak nyújtotta. Az kikapta a kezéből, s szó nélkül faképnél hagyta. A kicsi, csilingelő hangján megköszönte, s futott a kifliért. Én még mindig ott álltam, földbegyökerezett lábbal, amikor láttam, hogy a kicsi jött vissza a kiflivel, majd félbetörte, az egyik felét anyja zsebébe dugta, puszit adott neki, majd futott a nővére után.
Gyorsan kiléptem, hogy beérjem őket. Hallottam, amint a kicsi mondja a nővérének:
- Csak kicsiket harapjál, hogy minél tovább tartson, mert nagyon finom.
- Hülye! Kis hülye! - mordult rá a nővér, amire a kicsi hangos kacagással válaszolt.
Abban a pillanatban arra gondoltam, hogy én még soha nem láttam ennyire boldog kisgyereket.
Aztán eszembe jutott Anna szomorú szeme...

Estére a barátnőmhöz voltunk hivatalosak vacsorára. Amikor a férjem hazaérkezett, megkérdezte, hogy mit viszünk nekik. Csak úgy odavetettem, hogy menj el a boltba és válassz valami finom bort, én viszont átugrom Annához egy szép csokorért.
Aztán kicsit elgondolkoztam, vajon jó ötlet-e?
Legutóbb a barátnőmtől egy mintás celofánba csomagolt, agyonmasnizott csokrot kaptam, s amikor ki akartam bontani, hogy vázába tegyem a virágot, akkor rám szólt: de hiszen azt csomagolással együtt szokás vízbe tenni, mi másért csomagoltatta ilyen extravagánsan. Hát akkor vízbe tettem celofánostul, masnistul.
Barátnőm, pár perc múlva felugrott a helyéről, leszedte a virágról a csomagolást, miközben elmotyogta néhányszor:
- Hogy én mekkora ökör vagyok...

Juli barátnőm este, szinte kikapta kezemből a csokrot, lehunyta a szemét és beleszagolt.
- Isteni! Ezt nevezem virágnak. Már-már elcsábultam... köszönöm, hogy felnyitottad a szemem.
Már szavak nélkül is értettük egymást Julival, de e vallomása után, valahogy késztetést éreztem rá, hogy megosszam vele mindazt, amit Annáról tudok.
Aztán elmeséltem neki az aznap délutáni jelenetet is.

Amikor váratlanul megjelentem Annánál, hogy virágot vásároljak, kisírt szemmel jött elém. Nem szerettem volna tapintatlan lenni, de csak megkérdeztem:
- Valami baj van? Esetleg, tudok segíteni?
- Nem, nincs semmi baj, csak hagymát aprítottam - mentegetőzött Anna. Elmondtam jövetelem célját, s máris invitált a kertbe kedvesen, hogy válasszam ki magam a virágokat. Ő jött a kis metszőollójával és vagdosta sorra őket. Azután visszamentünk a ház tornácára, ott állt egy nagy asztal, s ott kötötte Anna a csokrait.

Régi, öreg ház volt Annáéké. Nemrég vásárolták, s nagyobb része még lakhatatlan volt. Arról kezdett mesélni, elmélázva, amíg a csokor készült.
- Régóta gyűjtögetünk erre a házra, és még sokat kell rá költeni. Itt csak egy kis szoba van, fürdőszobával. Látod, az utcafront teljesen lepusztult. Arra még sokat kell költeni, hogy lakható legyen. Pedig már nagyon várom. Ott lesz egy nagy szobánk, meg konyha ebédlővel. Most ez a kis szoba a lányoké, mi meg lenn vagyunk a nyári konyhában. Azt téliesítettük, fűthetővé tettük... Akárhogy takarékoskodik is az ember... soká fog még tartani, mire fel tudjuk újítani az egészet, de hát mit tehet az ember, ha szegény?... - kis szünetet tartott, mint aki megijedt valamitől, aztán mégis folytatta.
- Jól láttad az előbb, tényleg sírtam, nem akartam mondani, de... olyan feszült vagyok, nem tudom mit is tegyek. - váratlanul ért ez az őszinteségi roham, de nem jutottam szóhoz, folytatta.
- Tudod, Verával van baj. Ő a nagyobbik lányom, Edit a kisebb. Két évvel fiatalabb a nővérénél,
de ő mindent megért, mindent elfogad ahogy mi mondjuk, nem követelőzik... Vera meg... nem is értem, hiszen egyformán neveljük őket. Ő mindig a módosabb lányok társaságát keresi, aztán panaszkodik, hogy azok lenézik őt. Ő is olyan akar lenni, mint azok. Követelőzik, úton-útfélen. Az őrületbe kerget. - döbbenten hallgattam.
- Az este már a férjem is kifakadt, attól tartottam, hogy megüti. Most éppen egy nagy hajas babát szeretne, mert az a trendi, mindenkinek olyan van, s hiába mondom, hogy nekünk nem futja rá. Majd, ha egyszer rendbe lesz a házunk, akkor talán... de addig... Az este borult a bili, Jánosom kifakadt... Őt is megértem, dolgozik éjjel, nappal, mindent elvállal, ha más nincs, akkor meg itthon a kertben segít nekem... Amikor az apja megdorgálta Verát, azt mondta, hogy világgá megy... mit gondolsz, megteszi?... - kérdezte aggódva.
- Vera? Nem hinném, hiszen még olyan gyerek. Csak vagdalózik. Nem hinném, hogy zsarolási szándékai lennének, nem is értheti még, hogy az mi fán terem. Ti keresitek a pénzt, ti tudjátok mire mennyit költhettek, nem a gyerek. Nem kell komolyan venni, majd kinövi.
- Nem ismered Verát. Olykor elhiszem, hogy bármire képes. Edit az más, egészen más. A múltkor elhozta egy osztálytársát. Azt mondta, ő a legszegényebb az osztályban. És tényleg, rongyos ruhácska volt rajta, meg koszos is volt szegényke. Előkerestem Edit egyik kinőtt ruhácskáját, ami ugyan kopott volt, de nem volt sem rongyos, sem piszkos. Aztán megfürdettem, rá adtam a tiszta ruhát. Ha láttad volna milyen hosszan nézegette magát a tükörben... Van ilyen is, aki szegényebb nálunk. Miért nem lehet ezt megérteni. Aztán még sokáig eljátszadoztak ők ketten, addig, amíg Vera haza nem jött. Képzeld el, kidobta a kislányt. Magánkívül üvöltötte, hogy ilyen csóró ide nem teszi be többé a lábát. Mi lesz belőle, ha felnő?...

Nyílt a kapu. A két kislány érkezett haza. Anna éppen befejezte a csokrot, majd papírba csomagolta. Láttam, megremeg a keze.
Edit futott elsőnek. Illedelmesen köszönt nekem, majd megölelte anyját és puszit adott neki. Vera lassan jött befelé, tétován lépkedett fel a lépcsőn. Úgy tűnt, mint aki erősen töri a fejét valamin. Aztán megállt ott a tornácon, kissé távolabb. Szemében harag szikrázott.
Kifizettem Annának a csokrot. A pénzt zavartan a köténye zsebébe gyűrte. Vera éppen erre várt, nyomban oda állt anyja elé, szenvtelen arccal, de erélyes hangon szólalt meg.
- Akkor most már megtudod venni nekem a babát ugye?
- Nem kislányom, nem tudom megvenni. Hallottad mit mondott apa az este. -
- Csak mert gyűlöl engem, s most már tudom, hogy te is gyűlölsz. Engem mindenki gyűlöl!

A hevenyészve odavetett szavak szinte a szívembe martak. Láttam a vergődő gyereket, amint megtelik a szíve gyűlölettel, haraggal, s abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy valaki becsempészte ezt a kakukkfiókát, ebbe a békés, meleg családi fészekbe.
- Engem mindenki gyűlöl! - kiáltotta ismételten sírást színlelve, két tenyerével takarva arcát.
- Te nem vagy normális! - bökte meg könyökével a nővérét Edit, és kacagott, majd belökdöste azt a szobába, de még onnan is kihallatszott a kislány csilingelő kacagása.

Anna a kapuig kísért, s ott megkérdezte.
- Láttad? Láttad, hogy eltorzult az arca? Mit lehet vele tenni?
- Tudod mit Anna, ezúttal végy példát a kicsi lányodról! - abban a pillanatban meg voltam győződve róla, hogy csakis olyan hozzáállással lehet jó útra téríteni egy ilyen féktelen kiscsikót, amilyet a húga tanúsít.

Folyt. köv.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2016-01-24 20:53:33

válasz Mukli Ágnes (2016-01-24 14:21:26) üzenetére

Köszönöm szépen, Ági.
Azt hiszem egyetértünk: nehéz dolog a gyereknevelés, és nem kell hozzá semmilyen végzettség. :)
Szeretettel
Ida
Alkotó
Mukli Ágnes
Regisztrált:
2011-12-14
Összes értékelés:
1468
Időpont: 2016-01-24 14:21:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!
Remek írásodat nagy figyelemmel olvastam. A történet is lebilincselő.
A gyerekek nem egyformák a családban.Az anyák ritkán vallják be, ha csalódnak gyermekükben, pedig van a ki csalódik.
Mindenesetre nehéz dolog a gyereknevelés.
Gratulálok írásodhoz. Ágnes
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2016-01-21 20:22:10


Marica kedves, véleményed nagyon megtisztelő (még bele is pirultam).
Talán meg sem érdemeltem... de azért hálásan köszönöm. :)
Holnap feltöltöm a folytatást.

Szeretettel!
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2016-01-21 20:03:35

válasz sailor (2016-01-20 18:22:43) üzenetére

Igazán megtisztelő a véleményed, kedves sailor.
Köszönöm szépen.

Szeretettel!
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2012-10-26
Összes értékelés:
3831
Időpont: 2016-01-20 18:22:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!

Kezdhetném idézetekkel,mertsok kimagosló gondolat
megérdemelné írásodban,hogy idézzem!

Inkább azt a benyomást szertném leírni,amit kaptam írásodból!

Nasgyon szépen tudod vezetni a történést,semmi túlzás
és mégis olyan helyzeteket írsz le,ahol a megfigyellés mellett
meglátod a ´negyedik dimenziót is´

azt az ami közös az emberben!
...és mégis nagyon kevesen tudnak róla írni!

Te tudsz!

Gratulálok:sailor
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2016-01-20 16:56:39

válasz Ylen Morisot (2016-01-20 13:13:34) üzenetére

Drága Ylen!

A vége?... Ott még nem tartunk, de ne számíts vidám történetre, sőt, nekem annyira hihetetlen volt, pedig láttam, amit láttam... :)
Köszönöm jöttödet, és várlak a következőnél is szeretettel.
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2016-01-20 16:52:36

válasz efmatild (2016-01-20 12:35:52) üzenetére

Kedves Matild!

Bizony nem lehet könnyű a szülőknek sem, bár amíg kicsi, nem tud nagy kárt tenni, de ha nem sikerül megnevelni, később bármi megtörténhet...
Majd küldöm hamarosan a folytatást is, lesznek még kacifántosabb dolgok is.
Örülök, hogy itt jártál, várlak a következőnél is.

Szeretettel
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5009
Időpont: 2016-01-20 16:28:27

válasz T. Pandur Judit (2016-01-19 23:14:24) üzenetére
Kedves Judit!

Valóban döbbenetes volt a két gyerek közötti különbség. Testvérek, egy alomból valók és két teljesen külön világ... Akkor valóban hittem benne, hogy ki fogja nőni, de nem szeretnék semmit elárulni a folytatásból... Azóta láttam már hasonlót, és eléggé reménytelennek tűnik a dolog. Még a héten felteszem a folytatást is.

Ida
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1573
Időpont: 2016-01-20 13:13:34

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Drága Ida!
Torokszorító, amiről írsz, nagyon együtt lehet érezni az anyával. Miért e nagy különbség a két lány között, és mi lesz ennek a vége?
Kíváncsian várom én is a folytatást!
Ölellek:
Ylen
Olvasó
Regisztrált:
2013-11-21
Összes értékelés:
356
Időpont: 2016-01-20 12:35:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!
Beleérzően olvastam történeted. Csak sajnálni tudom azokat a szülőket, különösen az anyát, mert ő van többet gyerekeivel, ahol az egyik gyerek nem tudja megérteni, hogy nem lehet minden óhaját teljesíteni, sőt lenézi a családját, ahová született, és követelőzik. Anna mindkét gyerekét egyformán neveli, és mégis a nagyobbik olyan, mintha valóban egy kakukkfióka lenne a családban. Kíváncsian várom a folytatást! :)
Sok szeretettel: Matild
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4360
Időpont: 2016-01-19 23:14:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!

Nagyon jó történet! Én is ismertem olyan gyereket, aki a szegényeket meg sem látta, csak a gazdag gyerekeket nézte, példaképnek tekintette őket, és szenvedett, hogy neki kevesebb jut.
Kíváncsian várom a történet folytatását!

Judit

Legutóbb történt

túlparti alkotást töltött fel Lázadozós címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Június 18. Apák napja című alkotáshoz

Poós Gergely alkotást töltött fel Rítusok címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Nem vagyok én ideges című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A hegymászó hócica című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hagyj... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Hagyj... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Csend című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel A hegymászó hócica címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Nem vagyok én ideges című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pünkösd című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Bűnöm csak szótlan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Amikor majd elmegyek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Shakespeare búcsúja című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)