HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 11 Tagok összesen: 1916 Írás összesen: 51302 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: Ylen MorisotFeltöltés dátuma: 2016-02-09
Jégvirágok (14.)Klára eltompult érzékekkel ült a széken. Látta, hogyan kínlódik az ágyban fekvő, de a szívét nem érintette meg. Elhatárolta magát. Védekezett. Nem az ő ügye.
Nézte, és bosszankodott, hogy épp nála történik. Minek jött ide? Az ő baja! Megvolt eddig nélküle! Eszébe se jutott, hogy talán éppen a szomjazó bosszúvágya hívta ide a tengerentúlról. Aztán mégis felállt, odament, kicserélte frissre a vizes ruhákat. Nem ápolónő és gyógyszere sincs! Kit hívjon ide ilyenkor? Nem a városban vannak. Mit kezdjen vele? A láz feljebb szökött. A férfi alig volt magánál, nyöszörgött, vacogott a foga. Később elmúlt a hidegrázás, de akkor csapkodni kezdett, dobálta magát és összefüggéstelenül motyogott. Arca vöröslött a belső hőtől. Klára gépiesen tette a dolgát. Kötelességtudatból, lélektelenül. A beteg állapota rosszabbodott, már ötpercenként kellett cserélni a borogatásokat. Tett újakat a bokáira is. Küzdött a láz ellen. Küzdött ellensége életéért. Nem is gondolt rá. Valamikor éjféltájt néhány pillanatra úgy tűnt, megnyerték a csatát. Ők ketten. János elcsendesedett. Arca pirossága halványodott, egyenletesebben szedte a levegőt. Elaludt. Klára kilépett a ház elé, és mélyeket lélegzett a jeges levegőből. Elfáradt, szeretett volna ő is aludni. Elállt a hóesés. az égen felszikráztak a csillagok, kísértetiesen világított a hold. Keményen fagyott. Az ablakokat vastagon jégvirágok borították. Mikor bement, a férfi halkan vizet kért. De néhány korty és rövid szünet után ismét félrebeszélt. Korai volt megkönnyebbülni. Az eddigi kínlódások csak előjátékai voltak az újabbaknak. A borogatások egy szempillantás alatt átforrósodtak, cserélgette őket megállás nélkül. A fülledt levegőben Klára homlokán izzadtság gyöngyözött a nagy igyekezettől. Ösztönösen letörölte a ruhája ujjával, de nem is tudott róla. Görcsös rángatózások követték egymást, s mikor pillanatra szüneteltek, s már hihette, talán ez volt az utolsó, és megnyugszik végre, jött az újabb, a még félelmetesebb. Egyre hevesebben szenvedett a szerencsétlen. Zihált, levegőért kapkodott. Lázálmában az ő nevét emlegette. Néhány szó, mi kivehető volt az összefüggéstelen szóhalmazból, mint bűn, és bocsánat, neki szóltak. Hozzá könyörgött a poklok poklából. Néhány óra múlva már nem bírta tovább hallgatni. Kívánta neki a rosszat, de ez már embertelennek tűnt. Már ő is szenvedett tőle. Már neki is fájt. Elfáradt elméje elhitette vele, hogy ő volt az, aki a szenvedést a férfira hozta. Az ő esztelen kívánsága miatt lett mindez! Ez rettenetes! Nem tudta, mit kért, mikor a büntetését kívánta. Kiment a konyhába, mert nem tudta tovább nézni a lázban égő emberi roncsot. Megtehetné, hogy nem törődik tovább vele, hogy a sorsára bízza, gondolta. De már nem tudott így cselekedni. A kettőjük élete ezen a ponton összekapcsolódott. Felelős lett érte. A Magasban Lakó rábízta ennek az embernek az életét, és egy ember azt nem veheti el. Ő mégsem az isten! Szégyellte magát a régi gondolataiért. Bántotta a tehetetlensége. Nem tudta, mit tehetne még érte. Nem akarta, hogy egy ember halála száradjon a lelkén. Sétálgatott a kicsiny helyen, mint ketrecbe zárt rab, és lassan meggyőződésévé vált, hogy a hibát ő követte el, neki is kell jóvá tennie. Engesztelhetetlen gyűlöletével megidézte az ártó démonokat, azok hozták a romlást a férfi testére. Fuldoklott a magára rakott jégpáncél alatt. Kétségbeesetten kereste önmagában a nagyon-nagyon mélyre száműzött jobbik énjét. Hinni kezdte, hogy csak a jóság tudja megmenteni ott bent a nagybeteg embert. Nem találta meg magában. Elveszett a jó belőle az évek alatt. A legsötétebb pillanatában a könyöke véletlenül hozzáért a tűzhely peremén száradó agyagszörnyhöz. Az leesett, széléről levált egy darab, de hihetetlen mód egyben maradt. Klára felvette a kőről, és akkor rájött, mit kell tennie. Teljes erővel földhöz vágta. A bizonyosság erejével nyilallt belé a felismerés, hogy ezek a szobrok minden baj okozói. Végig se gondolta, mikor életre hívta a szörnysereget, hogy vudu babákat gyárt. Fogta egymás után őket, és iszonyatos dühvel egyenként a kemény kőhöz csapkodta a démoni figurákat. Ízzé-porrá zúzta őket. Minden szétaprított darabbal a benne élő sötétség újabb szelete foszlott szét, és tért vissza belé az elveszített bizakodás. Fahasábot fogott, azzal csépelte tovább a rögöket. Kihozta a szobából is mindahányat - oda se pillantva az ágyra - és semmisítette meg a szobrocskákat egymás után. Mikor elfogyott a szusz a tüdejéből, lerogyott a romhalmaz mellé. Pihegett. Megkönnyebbült. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, seprűt fogott, komótosan összeseperte a törmeléket, és egy üres vödörbe lapátolta. Csak ekkor jutott eszébe a vendége. - Anyjuk, mit csinálsz itt a szőnyegen? Gyere az ágyba, ne itt feküdj! Az asszony kábán felnézett az urára. Mosolygott. Feje körül földöntúli fény ragyogott. - Megmenekült a fiunk! - Bolond beszéd, asszony! Aludjunk! 1996 karácsonya és szilvesztere közt, átírva most Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
sailor bejegyzést írt a(z) Száz lélek című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Az én bűnöm című alkotáshoz szilkati bejegyzést írt a(z) Az én bűnöm című alkotáshoz Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Száz lélek című alkotáshoz Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Viharos csók dérorgonái című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) Viharos csók dérorgonái című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 65. című alkotáshoz Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Viharos csók dérorgonái című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) A lajtorja 65. című alkotáshoz Bödön bejegyzést írt a(z) Viharos csók dérorgonái című alkotáshoz csiszkovics alkotást töltött fel Száz lélek címmel a várólistára black eagle bejegyzést írt a(z) Lenn és fenn című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |