HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1838

Írás összesen: 46934

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Lantos TímeaFeltöltés dátuma: 2016-02-25

Levetkőzve 3.rész

Hónapokig oldott és felszabadult állapotban rendezgettem a dolgaim. Azelőtt nem éreztem teljesen sajátomnak az életemet, de hogy lettél nekem, kivirultam és egységes részévé váltam a mindenségnek.
Kellemes érzésként röpködött bennem ez a titok, mintha egy kismadárka lennék, aki maga sem tudja miért boldog, mitől csapkodnak szárnyai olyan könnyedén.
És aztán betört a forró nyár. A falu ahol laktunk ugyanazt az egyhangú heteket és hónapokat élte. Az emberek felkeltek, dolgoztak, vásároltak, beszélgettek születtek és haltak, de hiába olvadtam bele az egység mindenségébe én egy kis burkomban lebegtem a világ nagy kozmikus burkában.
Április elején váltottam munkát, itt helyben sikerült elhelyezkednem egy cégnél irodai munkára.
A lehetőségnek tiszta szívvel örültem, mert korom ellenére semmilyen szakmai tapasztalattal nem rendelkeztem.
Leendő főnököm az állásinterjú során nem követte az ilyenkor szokásos eljárást, nem elemezgetett, nem figyelte a testtartásomat, a hanglejtésemet. Adott kezembe egy lehetőséget és azt hiszem úgy gondolta, a munka, amit majd végeznem kell gyerekjáték, könnyen betanulható.
Évek óta egy gyárban dolgoztam, elektronikai termékeket vizsgáltam és ellenőriztem.
A szervezetem már nagyon kifáradt, nem szokta meg a négy műszakot, gyakran feszültség kerített hatalmába és hamar összeszedtem a vírusokat.
Az új munka lehetősége pedig azt jelentette, mint szomjazónak egy pohár látványa. Az, hogy mennyire tiszta vizet tartalmazott nem tudtam és nem is érdekelt csak nyúltam utána.
Egy teljesen új úton indultam el, amibe te is belecsöppentél a semmiből.
Fizikai valóságban nem találkoztunk sokat, hetente egy - két alkalommal bő egy órára vagy csak pár perces csókra, később havonta egyszer egy rövid éjszakára.
Ezek a találkozások erősen töltöttek voltak, onnantól kezdve, hogy megcsókoltalak elindult a lavina.
Igen, nem találtam furcsának azt, hogy én csókoltalak meg először. Két falu közötti bekötőúton találkoztunk. Előttünk és mögöttünk végtelennek tűnő búzamező, az égbolt békés kékjét csak néhány bárányfelhő habzó alakja bolondította meg. Szerettem ezt a helyet, egyszerűségéért és egy idő után a miénknek éreztem.
Itt olvadt össze először az ajkunk. Virtuálisan már ezerszer megtörtént, mindketten vágytunk rá és nem szégyelltük ezt kimondani, de ott bátortalanul viselkedtél. Az autómnak támaszkodva beszélgettünk, mindkettőnk arcára ráült valami görcsös zavarodottság. Aztán a tér egyre szűkült, s a bennem összepréselődött vágy egyszerre kiszabadult és hozzád taszított.
Az ember talán még testi érintkezés közben sem tud annyira ellazulni, hogy ne gondolkozzon és az összhang szó jutott az eszembe.
Nem forró, inkább lágy langyos volt az ajkunk, mint a folyók vize, a nyelvünk pedig két egymással játszadozó halacska. Hosszas és kellemes játékká alakult, ismerkedtünk egymás ízével, illatával, rezdülésével. Rejtélyes mégis ismerős voltál, mert az összhang csak akkor jön létre, ha van valami közös két ember között. Akkor éreztem először, a vágy nagyrészt a kémia műve és akkora erővel bír, hogy elmos minden különbözőséget.
Te csak engedted magad a férfiak okos cselekedetével, nem voltál erőszakos, teret adtál, hagytad én vezesselek, egyszerűen csak engedted kötőtűmre láncoljam az első szemeket és ritmust rám bíztad.


Igen a férfiak kicsit játszanak. Először pórázra fognak minket hízelgő szavakkal, mi nők kiskutyák leszünk, akik rajonganak a gazdiért. Hagynak ugrándozni, futkosni hiszen, tudják, ha nem érezzük a pórázt szorításnak, hamarosan azt csinálnak velünk, amit csak akarnak.
Nem hiszem, hogy ez szándékos idomítás, és lenne mögötte valami hátsószándék. A nők sokkal rugalmasabbak, jobban kötődnek és ezt a férfiak természetesen az elején élvezik, aztán egy idő után elveszti varázsát és maguk sem tudják, mit kezdjenek, a szorítsanak vagy lazítsanak a nyakörvön.
Az okos nők ebben a szerepben is értelmesen viselkednek. Tudják, mikor helyes közel menni és simogatásra dugni a buksijukat, mikor messzebbre és valami ügyes kis cselt bevetni, hogy ne kikényszerítsék, hanem kiérdemeljék a várt jutalmat.
De vannak, akik tisztában vannak azzal, hogy ez az út lenne a kedvezőbb, mert akkor nem irányítottak lesznek, hanem ők irányítatnak, de ez mesterséges nekik. Nem akarnak játszani és számolni, inkább vállalják akár megunt, kidobott, kitaszított, magára hagyott kis állatok is lehetnek.
Ez a valós szeretetigény, ami édes majd fájdalmas időszakokat szül a behódolásért cserébe.
Aki szabadon él nem nézi, a játék végén nyer vagy veszít. Lemegy újra gyermeki szintre, boldog ám maga sem tudja sérülékeny. És talán nem is kell szigorú szabályok szerint irányítani a dolgokat csak akkor, ha nekünk megfelel az, ha keretek közé szorítjuk az életünket.
Azt hiszem, éppen ez kell a világ viszonylagos egyensúlyának megtartásához ez az éles ellentét: a pozitív és negatív vonzás, az elme értelme és a szív bolondsága, hiszen sem az elme sem a szív nem képes önmagában harmóniában meglenni. Egyik a másik nélkül csak vegetálásra képes, viszont kockáztatni soha nem az elme kockáztat, mindig a szív, éppen ezért az előző sohasem veszít.
Képlékeny lettem a jelenlétedben és nem féltem attól átformálsz vagy megcsorbítasz. A bizalmam irányodba nem kialakult, hanem ösztönösen megjelent abban a pillanatban, amikor beléptél az életembe. Hasonlatosan az újszülöttek légző reflexéhez, nem kellett tapasztalat, vagy ismeret. Az élet az ember igazán fontos eseményeihez nem is ad időt gondolkodásra.
Hogy fontos esemény volt e ez a szerelem? Ezt egyelőre nem tudom megmondani, ehhez még túl friss minden, de meg kellett élnem, akkor is, ha ennek utórezgésében szenvedek.
Az első hetekig tartó fájdalomhullámon már túl vagyok, és kicsit hihetetlenül szemlélem magam, mint egy túlélő ismerkedik újra a saját arcával. És a feldolgozásnak vagy kezelésnek ezt a különös módot használom, hogy újra átélek mindent, persze a mostani látásmódommal.
Az első csókunkra és időszakunkra így emlékszem.


Aztán volt újra egy olyan esemény, ami jelzést adott valami még sincs rendben.
Általános iskolai ballagás. Messengeren többször is jeleztük egymásnak mennyire jó, hogy mindkettőnk családjában van egy kislány, aki most végez általános iskolából és alkalmat ad arra, hogy láthatjuk egymást. Azt képzeltem az a szombat rólunk fog szólni.
Csak kettesben mentünk Péterrel a kisfiam rábíztam édesanyámra, nem sok kedvet érzett ahhoz, hogy egy - két órát kibírjon egy ilyen ünnepségen és én nem erőltettem.
Farmert és egy fehér gombos blúzt vettem fel nem akartam kihívóan öltözni, de elégedett néztem tükörbe.
Kiszálltunk az autóból Péter megfogta a kezem, így léptük át az iskola kapuját. Kevesebben jelentek meg, mint amire számítottam, igaz régen jártam már ballagáson.
Ösztönösen pár perc alatt felfedeztelek. Rózsaszín inget, farmer halásznadrágot viseltél, a napszemüveget lazán a fejtetődre tetted. Barna bőröd az egész megjelenésed olyan lezser rosszfiús volt.
Nem tűntél nyugodatnak. Ahogy észrevettük egymást küldtél felém egy halvány mosolyt, ezt melegen fogadtam és éreztem nem az ajkam, hanem a szemem, viszonozta ezt.
Később észrevettem a párod is, ő semmit nem tudott rólunk, de rendkívül idegesnek látszott. Vöröses szőkés majdnem rövid haj keretezte az indulattól pirosra festett, de világos arcát. 170 cm körüli fiatal molett nő, akiben én semmi bájt nem láttam csak beletörődött asszonyos külsőt. A tekintetéből lövellt a szomorúság és a düh.
A kisfiatok egy bébi hordozóban feküdt, azt hiszem sírhatott, mert egyszer felvetted néhány percig az öledben tartottad, majd elvette tőled Veronika és egy fiatal nővel elindult az iskola kapuja felé. Azt hittem távoznak, de csak kissé külön vonultak és a tömegtől határozottan eltávolodva.
Mi Péterrel egy fa árnyékában álltunk velünk volt az édesanyja is. Könnyed csevegésbe kezdtünk, éppen csak annyira, hogy jelezzük, másoknak mi összetartozunk és tudunk mit kezdeni egymással.
Elég nyíltan néztelek nem törődtem azzal ki veszi észre. Minél több képet akartam rögzíteni magamban rólad. Te sokkal kevesebbet figyeltél rám nem viszonoztad gyakran a neked szánt mosolyom, de mégsem hervasztott le. Belőlem ösztönösen fakadt a kisugárzás feléd.
Péter elengedte a kezem majd a derekamra helyezte én is visszaöleltem. Igazából azt sem tudtam, kihez tartozom. Jólesett a párom ölelése, de olyan ritkán tette, lassan arról is elfelejtkeztem milyen vágyni rá.
Kicsit közelebb bújtam hozzá, de végig téged figyeltelek. Egy idő után eltűntél csak később láttam az iskola épülete mellett jöttél-mentél telefonod a füledhez szorítva. Ahogy otthagytad az embereket és félrevonultál érezni lehetett lélekben sem itt, sem a vonal másik végén lévővel nem vagy, tettél két métert aztán visszafordultál majd újra.
Néztem sovány alakod, a hanyagul fejedre biggyesztett napszemüveget úgy mozogtál ott, mint egy olasz film szereplője, valami sötét titokkal a tarsolyában.
Ahogy befejezted a telefonálást úgy helyezkedtél, hogy még inkább kikerülj a látószögemből, lezártad a beszélgetést és a velem való szemkontaktust is. Egy kétszemélyes társasjáték kiesett vesztes bábuja lettem. Türelmetlenségemben, ha lehetőség nyílik rá, felgyorsítom, az eseményeket minél hamarabb vége legyen ennek az unalmas szertartásnak, s már hívnálak is, hogy megtudjam mi a baj.
Csak délután került sor erre. Ugyanott találkoztunk. Kérdésemre mért nem figyeltél rám úgy válaszoltál, mintha az valami szösz éktelenkedne a ruhádon és elég lenne egy hanyag mozdulattal leseperni. Aztán láttad én ezt komolyan vettem és nem akartál magyarázkodásba fogni magadhoz húztál megcsókoltál.
-Jaj ne legyél már ilyen kis...tudod, hogy szeretlek - mondtad.
Hogy milyen kis valami ne legyek és, hogy ezek után honnan tudnám, hogy szeretsz, ha kerülted a pillantásomat is nem magyaráztad meg, nem is tartottad fontosnak.
Eszedbe jutott a legkönnyebb mondat aztán megcsókoltál. Belém szorítottad a szót, időpocsékolásnak tarthattad a fölösleges beszédet, nem is tudtad honnan összekaparni az olyan magyarázatot, ami engem megnyugtatott volna. A lehető leghatékonyabb fegyvert vetetted be, nem próbálkoztál hasztalan mentegetőzéssel, megcsókoltál hosszú percekig játszottál velem, aztán elengedtél megsimogattad az arcom a szemed mély barna lett és meggyőző hangon azt mondtad:
- Szeretlek, hidd már el, csak nekem is megvan a maga baja.
Még sértett voltam, de hangod és tekinteted az érintésed képes volt elnyomni kételyeim.
Nem is tartoztunk igazán egymáshoz, akkor még nem voltak terveink együtt, és az hogy megvan a magad baja, de otthagytad a családi ebédet, hogy velem lehess, nem akartam elrontani azzal, hogy tovább faggatlak és hisztérikusan követelem a magyarázatot arra miért nem bámultál erőteljesebben.
Egy okos nő nem kérdez többet vagy megharagszik és lezárja az alakuló kapcsolatot csirájában, vagy elfogadja az adott helyzetet és figyel erre gondoltam.
Figyeltem, fogtam a ki és bemenő jeleket, elraktároztam őket, néha előhúztam és rendezgettem, de ha akadt köztük olyan, ami nekem valamiért nem tetszett, azt gyorsan elfedtem egy kedvemre valóval. Mint a szalvétagyűjtő kislányok, a gyűröttebbeket teszik legalulra, a szépeket és különlegeseket pedig az egész tetejére.
Az emberek többség ezt csinálja a problémákkal, ha nem tudja megoldani őket, de vannak, akik gyorsan szelektálnak, és csak azt tartják meg, ami valóban hasznos, értékes.
Az élet túl rövid arra, hogy helyesen döntsünk, mappákba rendezgessük az impulzusokat, a szükségteleneket pedig szemetesbe dobjuk. Vagy ha nem is rövid, egyszerűen még a 21. század elején sem elég gépszerű ehhez az ember, és én ezt remélem soha nem lesz az.
Szükség van a tapasztalásra, a csalódás okozta sebekre. Hiszen a sebek nem csak fájni tudnak, hanem begyógyulásuk után egy másfajta értékrend alakul ki bennünk. Ehhez már teljes gyógyulás kell. A hegképződés folyamatakor elég egy véletlen érintés megfeszül a bőr, és máris jön a fájdalom.
Ugyan így működik, a lelkünk is védekezik a korai érintések elől. Ez a helyénvaló. Később már nem érdekel, minket ki láthatja a forradásokat, lassan nem is veszünk erről tudomást, futkosunk, tesszük a dolgunkat, de ha veszélyt észlelünk, beindulnak a reflexeink és az emlékezetünk is, hogy elkerüljük az újabb sérüléseket.
Nem domborult ki nagy jelentősége ennek a napnak, valahogy mégis megmaradt bennem. Vannak múltbéli események, amik előtörnek, ismét világosan látjuk őket és nem értjük mért nem cselekedtünk időben.
Minden kusza volt az otthoni életem a munkám és veled való kapcsolatom is.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
black eagle
Regisztrált:
2016-11-18
Összes értékelés:
1318
Időpont: 2018-07-11 00:11:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Tímea!

Ez a hölgy sokadszor hivatkozik arra, hogy a fiatalember - aki semmiben sem üti meg az ő szintjét - belecsöppent az életébe. Ez a hölgy önmagát csapja be, makacsul. Hiszen ő ment oda a fiatalemberhez, ő csöppent bele annak az idegennek az életébe, mert így akarta; mindenben ő kezdeményezett, még az első csókban is. Ez a hölgy nem azért csalja meg a férjét, mert jött ez a fiatalember. Ez a hölgy azért csalja meg a férjét, mert már régóta erre vágyott és erre készült, noha talán ezt ő maga sem tudta, de az első fejezetből kiderül. Ezt azután mindenki azzal a formulával szokta elintézni: "jogom van a boldogsághoz". A fiatalember mindössze alkalom szülte tolvaj, nem több, aki elfogadta az eléje lógatott mézes madzagot. Érdekes ilyen perspektívából ismerkedni a témával.

Üdvözlettel: Laca :)
Alkotó
Lantos Tímea
Regisztrált:
2008-01-05
Összes értékelés:
139
Időpont: 2016-02-27 16:54:40

Köszönöm szépen!
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1534
Időpont: 2016-02-27 11:25:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Tímea!

Ezt a részt olvasva a filozófia szigorlatom jutott eszembe. Az elemzés legalábbis megállná a helyét egy filozófia dolgozatban. (Ezt bóknak, illetve elismerésnek szántam). Számomra érdekes az egyes szám első személyben történő mesélés, vagyis, hogy a dolog velem történik, ez én vagyok, szerintem ez a regény legfőbb értéke.

Üdv.: Zagyvapart

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel Idegenben címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Nyárutó című alkotáshoz

Stella Sabina bejegyzést írt a(z) Kiméra című alkotáshoz

medve bejegyzést írt a(z) Hitvallás című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Még utoljára című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Boldogságkereső címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Nyárutó című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) Rainer Maria Rilke:Die Rose című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) Rainer Maria Rilke: Die Rose / A rózsa című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Hála című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őszi kép című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őszi kép című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Áldás és csoda című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Áldás és csoda című alkotáshoz

Etelvaria bejegyzést írt a(z) Még utoljára című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)