Olvasok valamit és erről gondolataim támadnak. Most szétcsodálkoztátok az agyatok, pedig ez sokunkkal előfordul olykor, legfeljebb közben fura arcokat vágunk. Mindegy is, nem fogok emiatt mentegetőzni, az evolúciós mellékhatásoknak nem felelőse vagyok, hanem ugyanúgy áldozata, mint ti. Na jó, egyeseknél kevésbé, másoknál jobban.

Térjünk a lényegre, ahogy szoktam. Ezúttal az álmodozásról lesz szó. Alaposan lehúzták ezt a fogalmat. Pedig nagyon fontos része az életünknek. Miért is?

Mert minden az álmodozással indul. Látunk, hallunk valamit és ott benn megfogan. Szeretnénk, ha a sors nekünk is megadná, ne csak másoknak dobjon ilyesmit a gép.

Így az álmodozásból, az álmokból lesznek a vágyak. A vágyak már ösztönzőek is. Tettekre sarkallnak, tervekre. Közelebb kerültünk egy lépéssel a célhoz. Elszántság a következő, majd a tettek. A beteljesülés és a következő ábránd.

"Csak szeretnék kicsit boldog lenni." Ez nettó hülyeség. Ugyan mitől? Meg kell tudni fogalmazni, rá kell jönni. "Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni." Az sem cél, hanem állapot, amiért tenni kell. Pl. úgy, hogy teljes értékűen képesek vagyunk eldönteni, mire van szükségünk az életben, mit szeretnénk elérni, mit akarunk érte tenni. S ki az, aki ebben partner, majd az átélésében is. Ugyanez viszonosan.

De először magunkból kell kiindulni. Magunkban kell teljesnek lenni, különben a mások számára is csak "fél" vagy "negyed" leszünk, kiforratlan teher, kolonc. Akinek nincs semmi igazi célja, megelégszik azzal, ha nem csapódik a falnak. Unalmas, érdektelen, mást sem tud, csak nyavalyogni és közösségi oldalakon szánalmas módon idézeteket posztolni. Saját szavak, saját álmok, saját célok, saját megvalósítás híján.

Miképp működik ez nálam? Hopp, épp álmodoztam valamiről. Kicsit hagyom érni. Jön velem, meghúzódik a háttérben, de néha előkandikál. Kicsírázik, vággyá formálódik. Ülök a dugóban, előrehaladásra semmi esély, de az álmodozás megragadja a telefonom és utánanéz valami adatnak. Technikai megvalósítási lehetőség vagy költség, távolság, egyebek. Aztán nekilódul a sor és napokra visszahúzódik a gondolat.

De valahol már sarkall. Nekilódult az is. Ha épp nincs túl nagy kedvem dolgozni, netán a hangulatomra férne rá némi ráncfelvarrás, akkor rögvest előjön. Felderülök és érzem, ahogy megtelek energiával, tenni akarással. Mert van miért, ott a cél. Nem csak egy megfoghatatlan, definiálhatatlan állapot. Hanem olyasmi, amiért TENNI lehet valamit. Most. Vagy délután, netán holnap. De lehet. Konkrétumot.

És teszek. A bakancslistám egyik oldalról rövidül, mert a rajta szereplő álmodozásokról ez-az teljesül és átkerül a "szeretem csinálni"-listára. Másik oldalról pedig további álmokkal bővül.

S azon kapom magam, ha az élet le is teper néha, de van miért felállni. Van miért tenni, nem panaszodva várakozni. Van, ami új erőt, lendületet ad. S sajnálom azokat, akiknek nincs igazi listájuk. Mintha minden nap csak kását ennének, kásatengerben fuldokolnának.

Álmodozni muszáj. S ha nem hagyjuk elsöpörni a mindennapok által, azon veszi észre magát az ember, hogy az elképzelt állapotoknak már részese is lett. Az áll két lábbal a földön, aki közben képes éber álmokkal körülvenni magát.

Álmodozni muszáj. Neked mi az álmodozásod?

Jó, legyen titok. Csak éld meg, valósítsd meg, holnap, jövő héten, augusztusban, december és írd meg itt vagy máshol. Aztán a következőt. Vagy ne írd meg, tökmindegy. Csak legyen merszed álmodozni és hinni magadban, hogy abból fel tudod nevelni a megvalósítás csodáját.

Álmodozni muszáj. Érted?