Többnyire félrég vagy igencsak-rég múltból merítve mesélek, talán a jelen óvása okán. De úgy billen egyensúlyba a percintéseim sora, ha alkalomadtán leírom egy-egy napom a jelenből is. Nem válogatok, legyen az átlagos. Kicsit lassú, kicsit vontatott, de reprezentatív, ez is én vagyok.

Vegyük példának okáért a tegnapi napot. Tucathétköznap a tucathetek között. Imigyen festett.

Reggel lándzsával és szekercével levadásztam egy apatosaurust, de nem fért el a kertben, ezért szétosztogattam a rászorulóknak. A csontjaiból jurtát csinálok a hét végén és egy hagyományőrzői egyesületnek adományozom. Futni utálok, az unalmas, de mozogni kell. Különben fáj a derekam.

Aztán délelőtt, mikor a terasz előtt gejzír épp kitört, ezt csinálja 55 percenként, tartottam egy sajtótájékoztatót, a fenséges gőzszökőkúttal a háttérben, amiben bejelentettem a monarchia visszaállítását. Hónapok óta dolgoztam ennek alkotmányán, ne vesszen kárba.

Ebédre fogadtam a japán küldöttséget, Kobe-marhából hoztak ínyencségeket. Sajnos a tatamikon mindig elgémberedik a lábam, teli hassal pedig legfeljebb negyven percet lehet kozáktáncolni, pedig arra külön megkértek.

Utána kicsit szuszókáltam, s álmomban feltaláltam egy új energiatovábbítási módszert. Ezt majd a napokban jobban kidolgozom.

Estig csendben telt a idő, építettem egy tengeralattjárót, elültettem néhány fát és kivittem a szemetet, de más semmi. Akadnak néha laza napok.

Este az új színdarabom díszbemutatóján vettem részt. Kicsit elfáradtam eddigre, talán az időjárás teszi. Majd a gépen kialszom magam, útban a tokiói kiállításomra. Holnap nyílik, a transz-szinergikus festményeimből állítanak ki néhányat az Opera City Art Gallery-ben, s a császár előtt nem lenne udvarias dolog karikás szemmel megjelenni.

Ennyi fért bele egy napba. Az én koromban az ember már lassabb életmódra vált, nem pörög annyira.