HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1847

Írás összesen: 46622

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: RangiferFeltöltés dátuma: 2016-03-15

Megpörgetem a lompost

Pár évvel ezelőtt nyáron egy ismerős pár meghívott minket a balatoni vitorlásukra, néhány napra. Hét méter hosszú csinos lélekvesztő, a kabin részben a fedélzet szintje alá süllyesztve. Benne négy ember számára fekvőhely, felnyitható kisasztal, miegymás. A holmik egy része a hátsó, nyitott traktusban, a taton. Ennyit a körülményekről. No meg még annyit, hogy rögtön első éjjel vihar tört ki.

Nyugovóra tértünk. A vitorlás biztonságosan kikötve a hosszú mólók egyikéhez, több száz másik hajóval, csónakkal együtt. A hullámok ringatása és az eső monoton kopogása a ponyván, amit a cuccok elázása ellen feszítettünk ki, álomba szenderít.

De ekkor - vészjósló távoli dobpergés a hangulat kedvéért -, az éjszaka vaksötét közepén arra ébredek, feszül a hólyagom. De valami borzasztóan. Egy darabig agykontrollozom, hátha elmúlik. És mi történt? Na mi? Nem múlt el.

Átgondolom a teendőket, mielőtt megmozdulnék. Elvégre a többiek alszanak, érdemes mindent előre megtervezni, fölösleges motoszkálással ne zavarjam őket. Tehát ami előttem áll: kikászálódás az ágyból. A sötétben kitapogatni a kabinajtó rögzítőjét, megkeresni a papucsomat és kimászni a fedélzetre. Ott guggolva, mert a kifeszített polyva miatt nem lehet felállni, kibogozni egy vagy két rögzítőpontot, miközben szintúgy sötét van és a hajó ide-oda dülöngél. Esetleg közben keresni egy zseblámpát, amit, ha jól emlékszem, otthon felejtettem. Amikor elég rés nyílt, azon négykézláb kimászni a mólóra, az eléggé vizes mólóra, pizsamában. Majd ideiglenesen visszakötözni a ponyvát, hogy a szél ne cibálja le vagy az eső addig se essen ott be. Ja, mindezt ázva, mondanom sem kell.

Amikor idáig végeztem, s még nem pisiltem össze magam, elbotorkálni a mólókat a kikötői területtől elzáró kapuig. Ott rájönni, hogy a nyitókártyát a kabinban hagytam. Visszajutni a hajóig, anélkül, hogy beleesnék a vízbe. Kikötözés, bemászás, a sötétben kotorászni a kártya után, amit sosem én teszek el valahová. Ha megvan, a hangsúly a ha szócskán, akkor újfent kimászás, néma csöndben, kötözés, ázás, ének az esőben a messzi, bár szépen takarított mellékhelyiségekig.

Mindezt előre végigvettem képzeletben, s elhatározásra jutottam. Talán senki nem lepődik meg azon, ha elárulom, egy másik lehetőséget választottam. Úgy döntöttem, egyszerűen kiállok a hajó szélére, kicsapom a kisfickót és a Balaton majd elnyeli, amit el kell neki. Folyadék, folyadék, vis major.

Nekiláttam a terv megvalósításának. Halkan kijutottam a kajütből. Eddig rendben. A felállok kifejezés persze költői túlzás volt, jó, ha guggolni tudok a ponyva alatt. Elkúszok a peremig, törpejárásban. Nem tett jót az inger visszafojtásának, de férfiként ennyivel még megbirkózom. Szépen kikötögetem a rögzítőket, hogy kiférjek én is és a lompos is. Egyik kezemmel a ponyvát tartom a fejem felet, mert az eső zuhog, a másikkal kapaszkodom, a harmadikkal a sugarat igazítanám irányba. De nincs harmadik kezem. Elengedem a ponyvát, az eső kezdene ömleni a nyakamba. Elengedem a kapaszkodóm, majdnem beleborulok a Balatonba, halaktól összecsipkedett, víz által fehérre mosott, beesett szemű testem napok múlva vetné partra a dagály. Ez sem jó. De az irányzékhoz akkor is kell a kéz. Megoldom, a polyva zsinórját a fogaim közé szorítom, kicsit előrelépkedek guggolásban, bal kézzel kapaszkodom, jobbal pedig markolok, fejemet azért igyekszem eközben a fedés alatt tartani. Közben a kis barátom visszabújt, de előcsalogatom, rutinosan.

Ó, mily csodás érzés, ahogy elkezd enyhülni a repedéssel fenyegető nyomás! A sors különös fintora, hogy ebben a pillanatban az eső néma szemerkélésre változik, a hullámok is kisimulnak, mintha csak a vizek istene lesné lélegzet visszafojtva áldozatom, mit néki bemutatok.

A beálló csendben kiválóan hallani a hajó fedélzetének méterest meghaladó magasságából lezúduló és vízbe csapódó sugár jellegzetes hangját. Kínos. De nálam az irányítás, jobbra-balra kezdem mozgatni a kis édest, így porlasztván el a mennyiséget.

Nem jött be. A hang nem lett halkabb, viszont sokkal feltűnőbb. Új terv, feljebb emelem. Iszonyú dörgés, dobolás. Rájövök, a szomszéd vitorlás testét locsolom, a belül szintúgy üreges test jócskán felerősíti a hangot. Tovább emelem, talán sikerül átjuttatni a sugarat a másik fedélzet felett. Melyik férfi ne szeretné hinni, tömlőjéből akár négy-öt méterre is elzubog az áldás?

Végre csend lesz, csak egész halk surrogás. Tizenötig is alig tudok elszámolni, s kiürül a tartály. Végre. Elteszem. Guggolásban tolatás, zsinórok gondos visszakötözése, sípcsont beverése egy addig ott nem lévő ismeretlen objektumba, elfojtott néma mérgelődés. Lejárat megkeresése, kabinba óvatos leereszkedés, ágyba fekvés, elégedettség a tökéletes manőver okán, boldog alvás.

Másnap reggel ragyogó napfény tűz be az ablakokon. Ez egy olyan vitorlás, ahol ilyesmi is akad. A többiek kérdik, mi volt éjjel az a ramazuri. Milyen ramazuri? érdeklődőm azt én már biztos átaludtam.

Hát csak annyi, s itt jön a számomra teljesen érthetetlen rész, hogy valaki, aki szerintük az én ágyamon feküdt, fél órát nyikorogva forgolódott, utána felkelt, átesett a kisasztalon, ami nem volt lehajtva, magában beszélt kicsit, felcsapta a kabinajtó tetejét, kétszer visszaesett, mire kimászott, felváltva röhögött és káromkodott, igaz, fojtott hangon, majd ide-oda gurult a fedélzeten. Ezután - vélhetőleg - kibogozott vagy négy ponyvarögzítőt, amiből hármat később sem csomózott vissza, így a taton mindkét ott hagyott ruhás táska csöpögősre átázott. Mindezek után a nincs elég kezem, hogy tartsam a bögyörőmet kezdetű monológ közben lepisálta a vitorlás oldalsó járóperemét, aztán iszonyat hangosan a vízbe csobogott, jobbra-balra oltva a halak lángoló hátát és ezen vihogott. De ennyivel nem érte be, megküldte a szomszéd hajót is. Szerencsére annak csak résnyire volt nyitva felejtve a kajütablaka, így belülre talán kevés jutott.

Tehát az illető, aki egyáltalán nem lehet azonos velem, az éjjeli hangok és a reggeli rekonstrukció alapján tovább folytatta ámokfolyását és megkísérelte a másik vitorlás hátsó fedélzetét is televizelni. Mivel ott a polyva magasabban volt kifeszítve, ez a próbálkozás maradéktalanul sikerült is, mint nemsokára kiderült.

Dolga végeztével egy magassarkú cipőt valamiért belerúgott a vízbe, szerencsére az fennakadt a láncon, átesett hajótest részét képező lerögzített padon, kicsit üvöltött, s azzal a lendülettel be- és lezuhant a kabinba. Diszkrét suttogással szidta a rögzítő rigli felmenőit, az ágyat, a kisasztalt, végül a csurom vizes pizsama felsőjét a többekre dobva, szuszogva elaludt.

Miközben mindezt mesélik, mindnyájan rám néznek. Én vissza rájuk, meglepődve, hogy valaki más is így járt az éjjel? Még jó, hogy nem ébredtem fel rá.

Ekkor bukkannak fel a szomszéd hajó tulajdonosai. Egy idősebb házaspár, a nő, tupírozott hajjal, peckesen vonul elöl, keze tele az elemes kutyájukkal, mögötte a férje, nagyjából három tonna holmi alatt egyensúlyozva. Ha ennyi mindent feltesznek a hajójukra, az rögvest elsüllyed. De egyelőre nem ez a legnagyobb gondjuk. Ugyanis az asszonyság, mikor a fedélzetre lép, kis híján visszaesik a vízbe. Vagy a mólóra, ahol a férfi a kiáltásától megijedvén, épp szétszórja az összes ellátmányt, amit a következő két évre pakolhattak.

Érdeklődéssel figyeljük a jelenetet. Kiderül, a hölgynek az a baja, hogy a két matrac és a takarók, pokrócok, valamint néhány ruhája, amit a hátsó fedélzeten hagytak, nedves és rettentően szaglik. Szegény férj egyből szorul, mert persze akármi van, a nők minket, férfiakat vesznek elő, mintha mindenért mi lennénk a hibásak.

A többiek mindenesetre szorgalmazzák, menjünk kirándulni, vagy fussunk ki az óceánra, bármi, de most legyen valami dolgunk innen messze. Beleegyezem, mert velem könnyű nyaralni, társasági alkat vagyok.

Rand G. Fera 2016

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Esti séta című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zivataros éjjel című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vadvirág című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz felé című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyszerű vers című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Kisteleki hajnal című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Mólón című alkotáshoz

Deák Éva alkotást töltött fel Muskátlis ablakok címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)