Előttem kígyóztál,
jártam rajtad sokat...
a szíved dobogott ott a talpam alatt.
... Régen éreztem már
földed szívverését...
illatát is vágyom,
no meg a vetését...
Barátaim, a fák, társak voltak mindig,
hittem, hogy mellettem állnak mind a sírig,
jártam kapaszkodva
fel a fellegekbe,
barázdák illata repített mennyekbe...

Nincsenek meg a fák,
a vágy sem szít tüzet,
(talán már te sem vagy...)
- tavasz fakaszt rügyet? -
Porod nem lepi be többé a sarumat,
soha nem tárhatom ki ósdi kapumat,
vén kátyúidon sem ballaghatok végig,
imám sem hallik már
a csillagos égig...
Többé nem leshetem,
hogyan futsz előlem,
amikor sötét éj
borul a mezőre...
- eltakart előlem végleg, mindörökre! -