HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1867

Írás összesen: 48417

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2016-03-28

Charlotte Stieglitz

Charlotte Stieglitz (1806 - 1834) szerencsétlen német költőnő volt, aki abba halt bele, hogy a férje tehetségtelen.

Csaknem valamennyi házasság véget érhetne hasonló okból, vagy véget is ér, de kevésbé látványos körülmények között. Magára vessen, aki azt akarja kivenni a szerencse kosarából, ami sosem volt benne. És természetesen el is lehet válni, bár semmi garanciánk nincs arra, hogy jobb lesz a következő.

De a 19. század eleje még idealista volt, és tele romantikus rajongással. Az emberek készek voltak meghalni az eszméikért. A téveszméikért is.

Charlotte apja Wilhöft hamburgi kereskedő volt. A család nem sokkal Charlotte születése után költözött Lipcsébe. Az ifjú hölgy itt járt iskolába, és itt találkozott a végzettel, Heinrich Wilhelm Stieglitz személyében, aki a lipcsei egyetemen tanult. Az akkor 21 éves diák élete addig sem volt izgalommentes. 1820-ban a göttingeni egyetemre iratkozott be, ahol leginkább a kocsmázás és a kártya tantárgyakban jeleskedett. Miután rekordidő alatt sikerült elvernie az apja vagyonát, egy kicsit magába szállt, és komolyan nekilátott az ókori klasszikus történelem és irodalom tanulmányozásának. Bouterweck professzor előadásai életben tartották a lelkesedését, most viszont egy forradalmi verset talált írni, amely nagy sikert aratott a diákság körében. Rövid úton kidobták az egyetemről. De Heinrich nem bánta. Természetesen nagy költőnek készült, mint olyan sok húszéves, és igazán nem ő tehet arról, hogy kezdetben túlértékelték.

Ezidőtájt már Charlotte is írt verseket. Beleszeretett az ígéretes diákba, akit többen is a múzsák kegyeltjének láttak, még Ludwig nagybácsi is, aki pedig nagy formátumú pénzember volt, I. Sándor cár udvari bankárja, és 1826-tól orosz nemes. Egész életén át hitt Heinrich tehetségében, támogatta, eltartotta és finanszírozta az utazásait.

A Wilhöft család nem lelkesedett Charlotte választásáért. Elszegényedett kereskedő fia, költő, a klasszikus történelem tanulmányozásából nyilván nem fog megélni, és hozzá még zsidó is. Átmenetileg megszabadultak ugyan a nemkívánatos vőjelölttől, aki 1824-től a berlini egyetemen tanult tovább, de Charlotte-t nem lehetett lebeszélni. Közben Heinrich tanári állást kapott egy berlini gimnáziumban, majd a Királyi Könyvtár könyvtárosa lett, és nem talált több kifogást arra, hogy halassza a házasságot. Charlotte kiharcolta magának a lánglelkű költőt, aki írt és írt, lírai verseket, orientális fantáziákat, még egy verses tragédiát is, de kiderült, hogy a vélt oroszlánkörmökkel csupán egy macska büszkélkedik.

A házasság nem volt boldog; mindketten a fellegekben jártak, és nem ismerték ki magukat a földön. Charlotte csodákat várt az ifjú férjtől, aki a világosabb pillanataiban maga is érezte, hogy a felfokozott elvárásoknak nem tud megfelelni. Ugyanakkor végtelenül szenvedett a könyvtári munkától; végül is, csak arról kellett nyilvántartást vezetni, hogy melyik könyvet ki kölcsönözte ki, és mikor hozta vissza. Charlotte-tól sem hallott mást, mint azt, hogy ennél sokkal többre, nagyobbra hivatott. 1833-ban beadta a lemondását. Pénz és kapcsolatok híján, örömmel fogadták el Ludwig bácsi meghívását, és egy évet töltöttek Szent-Péterváron. Az ihletet azonban az utazási élmények sem hozták meg, és Charlotte a fejébe vette, hogy csak egy nagy szerencsétlenség ébresztheti föl a férjében a költőt. 1834-ben megölte magát a tőrrel, amelyet egykor ő maga ajándékozott Heinrichnek. Az öngyilkosság nagy port vert fel, és a koporsót csak komoly bonyodalmak után fogadták be a berlini Sophiensgemeinde temetőjének "megszentelt" földjébe. Karl Gutzkow mondta a búcsúbeszédet, a tőle megszokott romantikus túlzásokkal.

Heinrich 15 évvel élte túl a feleségét. Előbb Münchenben, aztán a Balkánon és Itáliában utazgatott, és végül a kolera vitte el 1849-ben Velencéből. Még sokat írt, verseket, utópiákat, úti emlékeket, önéletrajzot, de nem sikerült maradandót alkotnia. Ez volt az ő tragédiája, Charlotte-é pedig az, mint Szerb Antal megjegyzi, hogy "feleségül ment egy tehetségtelen költőhöz, akiről azt hitte, lángész."

Karl Gutzkow emlékbeszédéből: Charlotte Stieglitz ciprusai (részlet)

A tragédia első motívuma itt is a szeretet, ezt az áldozatot hozta a nő a férjének. De ez a szeretet teljes volt és telített; szeretet, amely nagy tetteknél melegszik, és semmi más nem képes arra, hogy boldoggá tegye a férfiakat. Nem általános, a megszokás kötelékétől összetartott vonzódás, amely végül a legtöbb asszonynál áttevődik a gyerekekre, és a férfit bágyadt, bár hűséges tűzzel veszi körül. Még kevésbé a szépség önző szeretete, amely csak önmagáért enged annak, akinél imádatra talál...

Charlotte a halálos döfés előtt Rahel (Vernhagen) leveleit olvasgatta. Rahel sosem tehette volna ennyire boldogtalanná a férjét... ő, mint Lessing, az igazság elé tette az igazság keresését. Charlotte nem ismerte a gondolkodásnak ezt a rezignációját, őt nem a frivolitás nevelte, mint Rahelt, akinek lábainál egykor a porosz állam és 1806 Mirabeau-i és Catilinái ültek. Rahel tagadás volt, ragyogó tűz, szkepszis, és mindig szellem... nem a tettek asszonya, hogyan taníthatta volna az öngyilkosságot! Charlotte azonban költő volt, hívő és mindig lélek. Meghajolt a kor és a tények óriás gondolatai előtt, és a szelleme csak ott kezdődött, ahol rendezni kellett. Charlotte a rendszer volt, és mivel nem kapcsolhatott össze mindent, amit az idő eléje hozott, nem maradt más a számára, mint a nagyobb, erősebb, isteni akarat. Meg tudott volna halni Rahel nélkül is. De azt, hogyan jutott el erre a magaslatra, csak Heinrich Stieglitzen keresztül láthatjuk meg; hiszen már mondtunk, hogy itt semmi sem történt szerelem nélkül.

Heinrich Stieglitz, ahogyan őt a barna köpenyében és kvéker kalapjában látjuk, büszke és kiszámított tartással, a képzésnek azon elemeiből indult ki, amelyek különösen a berlinieket jellemezték. Szerette Hegelt, Goethét, a görögöket, a filológiát, a porosz történelmet, a német szabadságot, az orosz természetet, a lengyel lelkesedést, mindezt egyszerre, és mellékesen a Királyi Könyvtárban az olvasókkal és a szolgálólányokkal kellett érintkeznie, akik az uraságok számára kihozták a kölcsönkért könyveket, és amelyekről ő vezette a jegyzéket. A menny, a föld és a pokol itt elég közel voltak egymáshoz.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati alkotást töltött fel Három lány 14. címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 11. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 10. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 9. című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Fagy, ha fog... címmel a várólistára

Ngaboru bejegyzést írt a(z) Apokrif című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Emlékeimen merengve címmel a várólistára

Kankalin alkotást töltött fel Tüzes pokol címmel

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Három lány 11. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Három lány 10. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Három lány 9. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 03. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)