27 fiatal jött össze a délután 4-kor kezdődő fenyőfa-ünnepen: ott voltak teljes létszámban az Agrárgazdálkodási, az Élelmiszeripari, és a Területi Főosztály KISZ-esei, a Számítástechnikai Főosztályról pedig, a lyukasztó-lányok, és a programozó fiúk. Amikor már mindenki fenn volt a negyediken, és körbeállták a fát, Barna Roland, Hajnalka intésére felkapcsolta a színes kis égőket, meggyújtotta a csillagszórókat. A hangfalakból felcsendült az Internacionálé.

"Fel-fel, ti rabjai a Földnek, fel, fel te éhes proletár. A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már!"

Még az is, aki nem volt kommunista érzelmű, és e sorok írója nem tudja, hogy az egybegyűltek között sokan voltak-e ilyenek, vagy sem, azokat is magával ragadta a zene, a ritmus és a szöveg nagyszerű összhangja. Abban a magasztos pillanatban elhitte, hogy mindez igaz, látta magát éhező, letiport, kizsákmányolt, bilincsbe vert proletárként, látta, érzékelte, hogy a harc, amit vívnak, tényleg a végső harc lesz, s ha a proletárok összefognak, felszabadul és nemzetközivé lesz a világ. Annyi minden gondolat, és képzettársítás kapcsolható ezekhez a sorokhoz, hogy szinte elmondhatatlan: a rabságról a börtön, a börtönről a lánc, a láncról Lenin jut az ember eszébe, ahogy nagykalapáccsal töri, zúzza a munkásosztály láncait, izmai dagadnak. A széttörésről Marx, aki kijelentette, hogy a proletariátus az osztályharcban csak egy dolgot veszíthet, a láncát, a proletáriátusról a munkások, a munkásokról a vasököl, illetve az, hogy munkásököl vasököl. A győzelem napjairól a béke, a békéről a kenyér, mint megélhetés, a megélhetésről a boldogság, a boldogságról a jólét, a jólétről a jövő, a jövőről a gyerekek, az új nemzedék, erről pedig, a család, a lányok, és a szex, -ahogy ugye Umberto Eco híres tanulmánya nyomán tudjuk. Vagy Freud mondta volna, hogy minden gondolatunk ide lyukad ki?

Néhány pillanatig meghatott csend honolt az emeleti belső függőfolyosón, majd Csoknyainé Szegedi Kamilla lépett a kör közepébe.
-Elvtársak - mondta - azért jöttünk össze ezen a szép napon, hogy a tél hercegét Télapót, vagyis közismert nevén Gyed Marozt köszöntsük. Hálásak vagyunk, hogy idén is eljött hozzánk, hozott szép fenyőfát, és puttonyában ajándékokat, könyveket, magnókazettákat, édességet, déligyümölcsöt. Külön köszönjük a Hivatal Pártbizottságának, hogy megtöltötte Télapó zsákját, és Némethné elvtársnőnek, szeretve tisztelt Arankánknak, hogy időt, fáradságot nem kímélve személyesen hozta el nekünk.
Minden szem Némethnét kereste. Az asszony felemelte a kezét, mosolygott. Kamilla így folytatta:
-A KISZ bizottság nevében kívánok minden kedves elvtárnak békés, boldog ünnepet!

Csoknyainé után Németné következett. Aranka rövid volt, és velős, s csak ennyit mondott:
-A Pártbizottság nevében köszöntöm az elvtársakat. Most, amikor Tél ünnepén a szívünkbe béke költözött és szeretet, és hittel hisszük, hogy a Béketábor legyőzhetetlen és a béke útja biztos út, mondjunk teljes szívünkből köszönetet a nagy szovjet népnek, amely az ellenforradalom vérzivataros időszakában internacionalista kötelezettségeinek eleget téve, élőerő és anyagi áldozattól vissza nem riadva kiállt a magyar munkásosztály mellett. Leverte a reakciós, revizionista imperialista körök, s áruló magyar cinkosaik szánalmas próbálkozását, hogy Népköztársaságunk törvényes rendjét alávaló módon megdöntsék! Éljen a nagy Szovjetunió, éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan örök barátsága, éljen a Párt, éljen a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom!

-Éljen! -hangzott Barna Roland erőteljes hangja, és körben mindenki tapsolni és éljenezni kezdett. Tandem Balu is éljenzett, de közben meg ezt mondta magában: rohadt g... állatok, az emberek közé lövettetek a Köztársaság téren, ti lőttétek agyon az unokabátyámat!
Az ünnepség fénypontja az volt, amikor Barna Roland elszavalta Ady Endre versét: Történelmi lecke fiúknak. Minden pátosz nélkül kezdte, olyan egyszerűen mondta a szöveget, mintha csak a kávéházban beszélgetne a legjobb barátjával egy unalmas téli délutánon.

"Hódították ez országot derék lelkes úri szittyák,
jótevői szegény népnek, iskolában így tanítják"

A hallgatóság felszisszent, annyira ütős volt. Barna folytatta, még a hangját sem emelte fel, arcizma sem rezdült, nem volt egyetlen árva gesztusa, ami kifejezte volna belső felindultságát, ami pedig különös módon mégis átérződött.

"De nem így volt ezer évig, munkásembert ág is húzta,
egy-két ezer úr kötötte millió jobbágyát gúzsba."

István király, Imre herceg, Nagy Lajos, Mátyás, Hunyadi János, Dobó István, Balassi Bálint, Bethlen Gábor, Thököly Imre, Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Széchenyi István, Deák Ferenc, Teleki Pál - sorolta magában Tandem Balu. Bravó Ady, ezt jól belőtted!
Nemesné éppen őt nézte. Nem valami lelkes, gondolta. Nocsak! Nem tetszik tán neki a rendszer?
Elővette a noteszét, és óvatosan eltakarva az egyik kezével beleírta:
"Kelemen Géza a fenyőfaünnepen nem mutat lelkesedést az Ady versnél. Vajon miért? Mit forgat a fejében? 1987. december 24. 17.30"

"Csak a gazdag, csak a zsarnok élt fel minden földi jókat,
megláncolták, butították a dolgozó milliókat"

Még szerencse, folytatta magában a fiú, hogy aztán jött Lenin, Sztálin, Rákosi s véget vetettek az elnyomásnak, és a szolgasorsnak!
Barna Roland most széttárta a karját, nagyon erős volt ebben a pillanatban, hangja zengett, zúgott, mint kőbányában a csákány vasa, arca rózsái kigyúltak az indulattól:

"Ez az ország mindnyájunké, hol bilincset urak vernek,
háborúra készüljön fel minden sápadt munkásgyermek!
Van-e földnek áldott napja, pirosító levegője,
És ha lefogja az úr-had, munkával elvesszük tőle"

Így van, helyeselt belül Tandem Balu. Frankó. A békeharc. Csak kilyukadtunk végre ide. Mekkora ökör volt ez az Ady, s mekkora ökrök vagyunk mink is, hogy benyaltuk!
Nem csak Nemesné figyelte Tandem Balut, egy másik szempár is őt fürkészte a túlsó oldalról, s ez a tapintatlan, indulatos pillantás a Villányi Icáé volt. "Szemétláda" -mondta magában. "A férfiak mind ilyenek!"
Heteken keresztül próbált valahogy legalább egy percre kettesben maradni a fiúval, hogy tisztázzák, a nagy kefélés után mi is van most köztük, minden próbálkozása kudarcba fulladt azonban, Balu egyfolytában kibújt, mint angolna a hálóból. Nem könnyű beszélni egy olyan valakivel, aki ezt nem akarja. Egyszer majdnem sikerült elkapni, az ebédlőben odaült mellé, s már nyelve hegyén volt a kérdés, de mire megszólalhatott volna, egy kolléga melléjük telepedett. Aztán mégis csak elérte egy másik alkalommal a folyosón. Balu el akart iszkolni, mondván, hogy sürgős dolga van a Területi Főosztályon, Ica azonban megragadta a grabancát.
-Figyúzz, valamit meg kell beszélnünk!
-Éspedig?
-Hát, hogy most akkor mi az ábra? Járunk, vagy nem járunk?
-Már miért járnánk?
Villányi Icának torkán akadt a visszadobott kérdés, de eltökélten folytatta.
-Tudod. Történt azért köztünk egy, s más!
Balu elhúzta a szája szélét.
-Arra célzol, hogy keféltünk?
-Igen, arra, hülye állat! - mondta Villányi Ica elfúló hangon, nagy mérgesen.
-És akkor mi van? -Tandem Balu kezdte szemétre venni a figurát. -Feleségül ne vegyelek, csak azért, mert egyszer lefeküdtünk?
-Kapd be - csattant fel a lány, s otthagyta, elszaladt. -Még csak az kéne! -tette hozzá magában. -Sírva folytatta. -Ha egy- szem férfi lennél a Földön, akkor sem kellenél!
Tandem Balu meg így lamentált elmenőben: Rohadj meg. Hát, ha valaki elsőre nem érti, én nem állok neki megmagyarázni!