HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48256

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Szondi MárkFeltöltés dátuma: 2016-04-02

Amit apám tanított a halálról

Furcsa dolog a halál. Egy szerettünket, akiről tudjuk, hogy hosszú, teljes életet élt, talán könnyebb elengedni, mint valakit aki fiatalon, tragikus hirtelenséggel ment el. Ha ismeretlenek, például közúti balesetek és terrorcselekmények áldozatainak haláláról hallunk hírt, arról is szomorúan emlékezünk meg egy rövid időre. De aztán tovább folytatjuk hétköznapi életünket.
Akárhogyan is, a halál mindig megrázó, mindig szörnyű.
Illetve, talán nem is mindig. Hiszen, nap mint nap kerül némi hús a tányéromra. És ez bizony élőlények életébe kerül. Vidéken nőttem fel, egészen kicsi koromtól kezdve voltam tanúja csirkenyakazásnak, disznó- és birkavágásnak. Ez természetes volt a számomra, hiszen az állatok viszonylag kényelmes életükért cserébe, elláttak minket, embereket, élelemmel. Tudom, hogy ez nagyon naív és nagyon "emberi" nézőpont, ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy ez a fajta halál más. Ha a "gazda" valóban odafigyeléssel és törődéssel viseltetik az állatai iránt, akkor azok részesei lesznek valamiféle körforgásnak, lesz benne kölcsönösség. A halál ugyanis akkor a legrosszabb, ha értelmetlen. Ha túl korai. Ilyenkor a halál megrázó. Ilyenkor a halál szörnyű.

Talán 5-6 éves lehettem. A juhhodály végénél feltornyozott trágyahalom mellett ődölögtem. Nem éppen a legideálisabb játszótér, de végtelenül érdekesnek találtam a nálamnál magasabb kupacból itt-ott felszálló gőzt, úgyhogy a nem túl kellemes szag ellenére is, közelebb lopóztam. Persze, így is megtartottam a kellő távolságot, kínosan ügyelve, hogy kedvenc cipőmet még csak véletlenül se piszkítsam be. Úgy döntöttem a kerítés felé kerülök, onnan talán jobban figyelemmel kísérhetem a számomra akkor ismeretlen kémiai reakciókat.
Ekkor káromkodás zaja ütötte meg a fülem, fájdalmas birkabégetéssel vegyülve. A jókora hodály hosszanti, a kerítéssel párhuzamosan futó oldalában kivágódott egy faajtó, majd egy összekötözött lábú anyajuh repült ki rajta. Rögtön megjelent utána apám is. Szakadatlanul káromkodott. Én megtorpantam az épület sarkánál, és érdeklődve követtem az eseményeket. Apám, - kiviharzása után - nekem háttal helyezkedett el, nemigen vette észre, hogy figyelem. Bennem érdeklődés, gyermeki kíváncsiság támadt:
Vajon mi rosszat tett az a birka?
Apám nagyon mérges volt, valósággal tajtékzott. Nem szerettem, ha így káromkodott, félelmetesnek találtam. Pedig gyakran előfordult. Ebből is gondoltam (gyermeki naivitással), hogy biztosan komoly dologról van szó.
Apa sohasem szokott ok nélkül mérges lenni.
Felkapott egy hosszú karót, amit a karámok építéséhez szoktak használni, és jókorát csapott szegény állatra. Aztán, még egyet és még egyet, mindig megtoldva ezzel egy-egy "szóvirágot", amit mérgében a másikra zúdított. A birka nagyon sírt. Illetve bégetett, de nekem sírásnak tűnt.
Még sohasem hallottam őket sírni.
Aztán rugdosni és ütlegelni kezdte egyszerre. Újra és újra lesújtó alakja valahogy egészen eltorzult. Akkor nem tudtam megfogalmazni, de ma azt mondanám: nem volt benne semmi emberi.
Sokáig tartott, és én végignéztem. Egyszerűen azért, mert nem értettem mi történik.
Az utolsó csapás után - amelynek tompa puffanása egészen földöntúlinak tűnt -, apámról szakadt a víz. Hevesen szedte a levegőt, fújtatott, de már nem káromkodott. Elhajította a karót, és visszament a hodályba.
Csak ekkor vettem észre, hogy a birka sem sír már. Nem is mozdult többé. Nem maradt más, csak a csend.
Ettől a csendtől rossz érzésem támadt, úgyhogy úgy döntöttem, továbbállok a mindig zajos tyúkólak felé.
És azt hiszem, abban a pillanatban el is felejtettem mindent.

10 évvel később, a szüleim válása után azonban, újra felsejlett ez az emlék.
Csak akkor jöttem rá, hogy ez volt az első emlékem a halálról. A szörnyű, értelmetlen és erőszakos halálról. Kisgyerekként nem értettem, nem is rázott meg. Évekkel később, mégis visszatért.
Vajon miért?
Talán valakinek egyszerűen csak emlékeznie kell arra a szegény birkára.
Ennyit mindenki megérdemel.

A halál ugyanis akkor a legrosszabb, ha értelmetlen. Ha túl korai. Ilyenkor a halál megrázó. Ilyenkor a halál szörnyű.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2013-11-06
Összes értékelés:
87
Időpont: 2016-04-04 01:54:31

Szia Kankalin!

Nagyon örülök a "szigorúságnak", hiszen éppen azért töltögetem fel ide az irományaimat, hogy a hozzáértők kijavítgassák a hibáimat! :) A vesszőkkel mindig is hadilábon álltam, ezért is külön öröm, hogy vetted a fáradtságot, és így, tételesen kigyűjtötted a hibákat! Hamarosan javítom őket.
Ami a "szélesebb köröket" illeti, én nagyon meg vagyok elégedve a Napvilággal, nekem már ez is elég széles kör. Főleg, ha páran, - hozzád hasonlóan - "élménynek" nevezik egy-egy írásomat.
Amúgy van egy közös vonásunk: Nekem is a barbárjaim a kedvenceim. Majd igyekszem többet írni róluk a jövőben! :)

Üdv.: Márk
Alkotó
Regisztrált:
2013-11-06
Összes értékelés:
87
Időpont: 2016-04-04 01:26:58

válasz eferesz (2016-04-02 22:32:20) üzenetére
Üdv Szabolcs!

Igen, ez egy elég "velős" írás, amit már elég régen írtam. Sokáig gondolkodtam, hogy feltegyem-e ide, de végül úgy döntöttem, hogy megteszem. Mert bízom abban, hogy ez egy elgondolkodtató, nem hétköznapi történet. Örülök, hogy jónak találtad! :)

Márk
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6522
Időpont: 2016-04-02 23:57:43

Szia Márk! :)
Bölcs apád fia kivételesen jól ír, de szerintem most kicsit kapkodott. :) (Üzenem neki.) :)))
Nagyon szeretem a történeteid, mert lekötnek, beléjük tudok helyezkedni, mindig adnak valami pluszt.
Most arra lettem figyelmes, hogy elég rendesen takarékoskodtál a vesszőkkel. A tagmondatok közöttl pl. többször is elhagytad őket.

"Én megtorpantam az épület sarkánál, és érdeklődve követtem az eseményeket."
"...amit a karámok építéséhez szoktak használni, és jókorát csapotT szegény állatra".
"Sokáig tartott, és én végignéztem."
"Elhajította a karót, és visszament a hodályba."
Az egyik helyen elmaradt a múlt idős "tt", az utána pedig csak egy "n".
Itt is vesszőhiányt észleltem:
"Nem maradt más, csak a csend."

Úgy gondoltam, hogy érdemes szigorúnak lennem, hiszen jó esélyed van arra, hogy ízes történeteid szélesebb körök is olvassák.
Köszönöm az újabb élményt! :)
Jöhet a következő! Még mindig barbárjaid a kedvenceim, de felülírhatod! :)
Szeretettel: Kankalin
Szerkesztő
eferesz
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2614
Időpont: 2016-04-02 22:32:20

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Márk!
Köszönöm szépen soraidat, nagyon jó írás, velős.
Szeretettel!

Legutóbb történt

hundido alkotást töltött fel Zsuga Zsiga kalandja 9. rész címmel

Tóni alkotást töltött fel Karay Ilona: Vágy / Begierde címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Cserebere című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Cserebere című alkotáshoz

Jártó Róza alkotást töltött fel Anyáknapi merengés címmel a várólistára

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Poós Gergely alkotást töltött fel Káin megölte Ábelt címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Édes otthon címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság: Epilógus I. című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Gotthold Ephraim Lessing: Gnóma S.P. doktorhoz címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Szeszélyes május címmel a várólistára

Netelka bejegyzést írt a(z) Didaktikus dal című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Maszatos szeretet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)